A Hulman-sztori part 2. - Az új generáció
2012. december 29. írta: USAracing

A Hulman-sztori part 2. - Az új generáció

Az előző posztban megismerhettük a Hulman & Company megalakulásának kezdeti lépéseit, az első sikereket és annak kulcsfiguráit. Most lássuk hogyan alakult a cég élete a századfordulót követően, amikor az irányítást átvette a következő generáció.

rsz_114_1.jpg

Herman Hulman halálát követően fiára, Antonra szállt a dinamikusan fejlődő családi cég, akinek szinte azonnal hatalmas kihívásokkal kellett szembenéznie. Az első világháború alatt életbe lépett szigorítások – egy cég csak egyetlen üzlettel lehetett jelen államonként – következtében fontos boltokat kényszerült bezárni többek között Illionis-ban és Evansville-ben. Ha ez nem lett volna elég, az erre az időszakra jellemző, hullámvasútszerű áringadozások miatt a termékeiket rendkívül alacsony haszon mellett tudták csak értékesíteni. A problémák miatt Antonon elhatalmasodó stressz a fizikális egészségére is kezdett rámenni, ezért megfogadva orvosai tanácsát, a munka nagy részét testvéreire hárította, miközben ő maga a legtöbb időt óceánparti házában töltötte Miamiban második feleségével, Grace Ada Smith-el, valamint fiukkal, Anton Jr.-ral és lányukkal, Grace-szel. A történethez hozzátartozik, hogy a mélyen katolikus Herman Hulmant rendkívül megrázta, amikor fia házassága tönkrement első nejével, Mary Bannisterrel, a válást pedig szó szerint katasztrófaként élte meg. Egyesek szerint ez is vezetett ahhoz, hogy a századfordulóra sok tekintetben megváltozott az életszemlélete.

Anton viszont úgy tűnt boldog új felesége oldalán, aki mindenben támogatta őt. Grace mellette állt akkor is, amikor a háború miatt bezárt üzletek jelentős részét nem sikerült újraindítani, és akkor is, amikor 1922-ben Herman Hulman Jr. Elhunyt.

1923-ban sikerült a maximálisra tökéletesíteni a Clabber Baking Powder névre keresztelt sütőport, amely ettől fogva a Clabber Girl Baking Powder márka alatt futott tovább, s hamarosan a cég legsikeresebb termékévé vált. Az ígéretes projekt ellenére a Hulman & Co. továbbra is a háború utóhatásait nyögte. A húszas évek közepén belépett az üzletbe Anton (Tony) Hulman Jr. is, aki ekkoriban diplomázott közigazgatási mérnöki szakon. Azonban senki ne gondoljon arra, hogy a főnök fia azonnal a felsőbb vezetés szintjén csöppent bele a munka világába. Anton Sr. ugyanis úgy gondolta, hogy fia csak akkor tanulhatja meg az üzleti világ minden csínját-bínját, ha alulról kezdi, így a Yale egyetem frissen végzett diákjára olyan feladatokat bíztak, mint a termékeket szállító teherautók vezetése, takarítás, vagy éppen kapcsolattartás a vásárlókkal.

Huszonöt éves korában, 1926-ban Tony feleségül vette az evansville-i szivargyártó- és kereskedő cég örökösnőjét, Mary Fendrich-et. Sokan érdekkapcsolatról suttogtak ekkoriban, mondván, hogy valójában a két család vagyona házasodott össze, nem pedig a fiatalok. Első gyermekük, Mary 1930-ban született, azonban néhány órával később elhunyt. 1934-ben újból gyermekáldás elé néztek, a kislánynak pedig szintén a Mary nevet adták – bár a köztudatba már mint 'Mari' vonult be, de erről majd később.

huk.jpeg

Miután véget értek tanulóévei a ranglétra legalján, komolyabb problémák megoldását is elkezdték rábízni, így a huszas évek végére Tony fő feladata az lett, hogy minél jobban felrázza a még mindig a háború utáni letargiában szenvedető céget. Ő pedig komolyan vette a kihívást és minden erejével azon volt, hogy kirángassa a Hulman & Co.-t a depresszióból, amely ezekben az időkben – bár az elvárt szintet tartotta –, de semmi hajladóságát nem mutatta annak, hogy tovább akarna terjeszkedni, fejlődni, haladni a korral. Márpedig ez a punnyadás rövidtávon a cég életébe kerülhetett volna.

1931-ben Anton Sr. átadta a teljes irányítást fiának, aki nagyszabású tervekkel a tarsolyában vágott neki a feladatnak. Azonnal útjára indított egy, addig soha nem látott méretű reklámkampányt a Clabber Girl Bakig Powder számára, amellyel a célja nem más volt, mint hogy regionális slágertermékből országos sikert varázsoljon. Több emberét személyesen küldte a déli államokba, hogy ott prezentálják a nagyapja álmát képező sütőport, fémbe vésette a Clabber Girl logóját, hogy aztán a cég minden egyes üzletében, irodahelyiségeiben, kerítésén stb. látható jelen. A közel egy évtizeden át tartó, agresszív marketing-kampány a gazdasági világválság ellenére is rendkívül sikeresnek bizonyult; a Clubber Girl ellepte az amerikai boltok polcait, a vásárlók el voltak ragadtatva, a cég pedig megkezdte másodvirágzását.

Tony Hulman sok tekintetben a nagyapjára ütött, amellett, hogy jó érzékkel megáldott üzletember volt, még ravasz befektetőnek is bizonyult. Nem sokkal édesapja halála előtt megvásárolt egy irodaházat Evansville-ben, majd még egyet Daytonban, Ohio államban, valamint csak úgy mellékesen két gázipari vállalatot.

Anton Sr. 1942-ben elhunyt, a több, mint ötmillió dolláros családi vagyont pedig Tony és nővére, Grace örökölte. Ezen összeget a cégbe forgatták vissza, valamint számos új beruházást eszközöltek.

A legmeglepőbb húzásának ekkoriban minden bizonnyal az Indianapolis Motor Speedway megvásárlása bizonyult.

A második világháború következtében az Indianapolis Motor Speedway meglehetősen rossz állapotba került. A pálya eleve felújításra szorult, melyet az 1941-es tűz, amiben leégett a garázsok fele, csak tovább fokozott. A háború miatt a legtöbb verseny elmaradt, köztük 1942-'45 között az Indianapolis 500 is. Ezek a tényezők nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a negyvenes évek közepére az IMS inkább hasonlított egy lepusztult, elhanyagolt létesítményre, mint a világ egyik leghíresebb versenyének helyszínére. A helyzetet tovább nehezítette, hogy nem csak a helyi politikai élet szereplői, de a lakosság nagy része is egyetértett abban, hogy jobban járnának, ha a pályát úgy en bloc lebontanák, és a helyére új házakat és egyéb funkciójú épületeket építenének.

453.gif

Itt jött a képbe a háromszoros Indianapolis 500 győztes Wilbur Shaw, aki 1944 őszén kormányzati engedéllyel érkezett a pályára tesztelni az új Firestone abroncsokat. Shaw teljesen ledöbbent, amikor látta, milyen állapotban van dicsőségeinek helyszíne, ezért úgy döntött, hogy saját kezébe veszi annak sorsát. Miután egyeztetett az akkori tulajdonossal, Eddie Rickenbackerrel, aki megerősítette eladási szándékat, számos levelet küldött szét különféle autós érdekeltségű cégek számára, válaszként azonban sehonnan sem azt kapta, amit szeretett volna, hiszen az összes vállalat saját célra, építkezésekre akarta felhasználni a területet. Ezután Shaw stratégiát váltott, és kifejezetten olyan üzletembereket kezdett el keresni, akik hajlandóak lennének arra, hogy a pályát újra megnyissák a közönség előtt. Így talált rá végül egy bizonyos indanai székhelyű befektetőre, nevezetesen Tony Hulmanre, akivel hamarosan meg is kezdődtek a tárgyalások.

1945. november 14-én Hulman, valamint jobbkeze, Joe Cloutier egy utolsó találkozón vettek részt Rickenbacker jogi képviselőjével, Paul Davisszel az Indianapolis Athletic Club egyik puccos különtermében, ahol rendezték a piszkos anyagiakat, s Tony 750 ezer dollár ellenében hamarosan az Indianapolis Motor Speedway Corporation tulajdonosának mondhatta magát. Ekkoriban Hulmant még egyáltalán nem hozta lázba az autóversenyzés, ezért nem is annak újbóli felvirágoztatása ösztönözte erre a lépésre. Az üzlettel az egyedüli célja annyi volt, hogy feltámassza a régi, indianai hagyományokat, amelyeknek szerves részét képezte az 500 mérföldes futam. Nem hiába mondják rá manapság, hogy későbbi becenevén 'Mr. Speedway' afféle hidat képezett a régi, száraz élelmiszer-alapanyagok gyártásából és forgalmazásából meggazdagodott Herman Hulman-féle cég, valamint a mostani, huszonegyedik századi Hulman & Co. között.

Tony irgalmatlan pénzeket ölt bele abba, hogy a lehető leggyorsabban hozzák a legjobb állapotba a pályát, mert a tradícióknak újra fel kell éledniük, amiben nem is volt hiba. 1946. május 30-án ugyanis ismét felbőgtek a motorok az Indianapolis Motor Speedway-en, ahol akkor először csendült fel az alkalomhoz tökéletesen illő, azóta már hagyománnyá lett „Back Home Again in Indiana” című dal, valamint négy év után először ismét elhangzott a világ egyik leghíresebb parancsa: „Gentlemen, start your engines!”

Folyt. köv.

 

 

 Kapcsolódó posztok: