Az amerikai autósport First Lady-je
2013. január 10. írta: USAracing

Az amerikai autósport First Lady-je

Ha manapság szóba kerülnek a női autóversenyzők, akkor a legtöbb embernek Danica Patrick neve ugrik be, esetleg Simona de Silvestroé, vagy éppen Katherine Legge-é, csak hogy a jelen világviszonylatban legismertebb hölgypilótáit említsük.

1_11.jpg

Azonban lényegesen kevesebben vannak azok kis hazánkban, akik be tudják azonosítani Janet Guthrie-t holott tulajdonképpen ez a nő fektette le az alapjait annak, hogy manapság már senki nem kapja fel a fejét azon, ha egy-egy amerikai főkategóriás versenysorozatban a gyengébbik nem is képviselteti magát.

Janet Guthrie a mai viszonyokhoz képest későn, harmincnégy éves korában, 1972-ben vált főállású autóversenyzővé, ezt megelőzően hosszú esztendőkön keresztül dolgozott eredeti szakmájában, mint repülőgépmérnök. A sebesség azonban nem csak a tervezőasztalnál vonzotta a fizikusi diplomával is rendelkező hölgyet, hiszen a levegőben, mint repülőgép pilóta és oktató is hatalmas tiszteletet vívott ki magának, mindemellett pedig – eleinte csak hobbiból - több kisebb-nagyobb utcai autóversenyen is elindult, melyeken saját maga által épített és felkészített járműveinek volánja mögött rendre jól szerepelt, így nem meglepő módon hamarosan úgy döntött, sutba dobja addigi életét és megvalósítja a nagy amerikai álmot.

A kezdő löketet és megerősítést, hogy igenis van keresnivalója a férfiak között, az 1967-es sebringi 12 órás verseny adta, ahol kategóriájában Janet győzni tudott, az pedig tovább fűtötte bizonyítási vágyát, hogy a sikere ellenére továbbra is mindenki kételkedett a kvalitásaiban, amihez amellett, hogy nő, nagyban hozzájárult a stílusa is. Egy kifinomult, választékosan beszélő hölgy, aki rajong a balettért és a klasszikus zenéért, mint autóversenyző? Viccnek is rossz, vélték sokan.

3_1.jpg Ahol csak elindult, történelmet írt

  

A '70-es évek az autóversenyzés aranykorának számított, annak ellenére, hogy a sportág ekkoriban még rendkívül veszélyesnek számított. Mindennaposak voltak a halálesetek, a súlyos balesetek, hiszen a sebesség már megvolt, biztonságtechnikai téren viszont ehhez képest még jelentős volt a lemaradás. Guthrie azonban minden volt, csak ijedős nem, olyannyira, hogy 1976-ban bemutatkozhatott a NASCAR királykategóriájában, a Winston Cup-ban, ami előtt mindössze egyszer vezetett csak főkategóriás autót, méghozzá egy nyitott karosszériás Indy járgányt. Nem hiába akadt ki ezen akkoriban a sorozat egyik sztárja, Darrell Waltrip, aki a két típusú autó közti súlykülönbségre hívta fel a figyelmet. Janet viszont egyszerűen lereagálta a valójában burkoltan szexista célzást, mondván: „Nem emelgetni akarom, hanem vezetni.”.

Azonban nem csak Waltrip volt az egyetlen, aki nem szívesen látott egy nőt a pályán, a legtöbb versenyző hasonlóan vélekedett, sokan egyenesen életveszélyesnek tartották, még azelőtt, hogy egyáltalán látták volna vezetni. A '70-es évek autósportjára rendkívül jellemző volt a hímsovinizmus, erre jó példa, hogy még azt sem engedték meg, hogy a győztes versenyző felesége/barátnője együtt ünnepeljen párjával a victory lane-en. Volt olyan oldalborda, akit a biztonságiak rángattak le a kerítésről, miután azon keresztül próbált eljutni a futamgyőzteshez, csak hogy gratulálhasson. Nem volt apelláta, nőknek semmi helyük nem volt a férfiak játszóterén, kivéve ha valamelyik szponzor logóját viselő szépségkirálynőről, vagy alulöltözött(vetkőzött) hostessről volt szó.

Ilyen viszonyok közepette érkezett tehát Janet Guthrie a Charlotte Motor Speedway-re, ahol azonban gyors és csattanós választ adott az őt becsmérlőknek, miután a World 600-on, első női versenyzőként a széria történetében, negyven induló közül a tizenötödik helyen ért célba, holott előtte mindenki azt várta, hogy pár kör után ki fogják inteni annyira lassú lesz, ha csak már jóval előbb össze nem töri az autóját. Nem így történt. 1977-ben elrajtolhatott a legendás Daytona 500-on, ahol azonban tíz körrel a vége előtt felrobbant autójában motor, így végül 'csak' a tizenkettedik helyet tudta megszerezni, de még így is ő lett a verseny legjobb újonca, ahogyan később Bristolban, Rockinghamben, Charlotte-on és Richmondban is . Pályafutása során összesen harminchárom NASCAR futamon vett részt, öt alkalommal végzett a legjobb tízben, legjobb eredménye a bristoli hatodik helye volt 1977-ben. Ugyanebben az évben, a Talladega 500-on olyan neveket utasított maga mögé a kvalifikáción, mint például az akkor már hat bajnoki címnél járó Richard Petty, vagy a szintén legendás David Pearson. Guthrie nem csak a stock-car versenyzésben tette le névjegyét, hiszen az Indianapolis 500 történetében is ő lett az első nő, aki kvalifikálni tudta magát a versenyre, ami nem kis protokoll bonyodalmakat okozott.

2_3.jpg

A világ legrégebbi és legnagyobb presztizsű ötszáz mérföldes viadala nem csak az őrült versenyről szól, a tradíciók ugyanúgy hozzátartoznak az eseményhez. Emiatt okozott 1977-ben óriási problémát, hogy Guthrie megjelenésével mi legyen a híres mondattal, a verseny előtt parancsba adott „Gentlemen, start your engines!”-el (Uraim, indítsák be a motorokat!). Az Indianapolis Motor Speedway illetékesei nem akarták megtörni a hagyományokat, ezért arra jutottak, hogy tulajdonképpen az autókat nem is a pilóták indítják be, hanem a versenygép mögött álló csapattag, aki Janet esetében is férfi volt, így a mondat továbbra is helytálló, nem szükséges semmilyen változtatás. A csapat joggal háborodott fel a döntésen, hiszen versenyzőjük azelőtt soha nem látott, példátlan tettet hajtott végre azzal, hogy kivívta az indulás jogát, így cselhez folyamodtak. A starter szerepét eredetileg betöltő csapattag, George Bignotti helyére annak feleségét, Kay-t állították, így az IMS által adott magyarázat ismét értelmét vesztette. A szervezőknek végképp nem maradt más választása, mint hogy egy módosított paranccsal indítsák el a mezőnyt, amely végül így hangzott el: „A valaha volt első hölgy társaságában, aki kvalifikálni tudta magát Indianapolisban, uraim, indítsák be a motorokat!”.

Guthrie motorproblémák miatt végül a huszonkilencedik helyen végzett, azonban ez nem szegte kedvét abban, hogy az elkövetkezendő két évben ismét sikerrel bejusson a legjobb harminchárom versenyző közé, akik megkapták a jogot arra, hogy elindulhassanak az Indianapolis 500-on. 1978-ban és 1979-ben már a „Lady and Gentlemen, start your engines!” (Hölgyem és Uraim, indítsák be a motorokat!”) visszhangzott az IMS többszázezres közönség előtt, ahol a legjobb eredménye egy kilencedik hely lett '78-ban, mely annak fényében csak még értékesebb, hogy törött csuklóval versenyezte végig az ötszáz mérföldet.

Az Indy 500 mellett Janet még tizenegy USAC futamon is megmérette magát, legmagasabb helyezése egy ötödik pozíció volt 1979-ben, Milwaukee-ban, mindemellett pedig a hosszú távú autóversenyzést sem hanyagolta. A már említett 1967-es sebringi 12 órás kategóriagyőzelmét 1970-ben megismételte, és kilenc éven keresztül volt állandó résztvevője a daytonai 24 órás viadalnak.

A nyolcvanas években szponzorációs problémák miatt már főként csak endurance versenyeken indult a Peugeot gyári csapatának színeiben.

Mint a fentiekből kiderült, Janet Guthrie kitűnően megállta a helyét a férfiak uralta motorsport világában, soha nem látott tabukat tört és örökre beírta magát a történelemkönyvekbe. Életrajzi könyve, a 'Janet Guthrie: A Life at Full Throttle' 2005-ben jelent meg, a rá következő évben, 2006-ban pedig bekerült a nemzetközi motorsport hírességek csarnokába. Tűzálló overálja és sisakja a Smithonian Intézetben van kiállítva.

5_3.jpg Lyn St. James, Sarah Fisher és Janet Guthrie

    

A kívülálló, amerikai autósportokban nem nagyon jártas olvasó ezek után joggal gondolhatná, hogy Guthrie feltűnését követően egyre több és több női versenyző jelent meg a tengerentúli versenypályákon, azonban ez korántsem így volt. Bár voltak próbálkozók, mint például a Forma-1-et is megjárt Desiré Wilson, aki 1982-'84 között háromszor is megpróbálta kvalifikálni magát az Indianapolis 500-ra, de egyszer sem járt sikerrel. Az első hölgy felbukkanására, aki meg tudta ismételni Janet Guthrie bravúrját egészen 1992-ig kellett várni, amikor is a negyvenöt esztendős Lynn St. James sikeresen kivívta Indianapolisban az indulás jogát, a versenyen pedig a huszonhetedik pozícióból indulva végül a tizenegyedik helyen intették le. St. James innentől fogva egészen 2000-ig jelen volt az Indy 500-on, csak mindössze kétszer, 1998-ban és 1999-ben nem tudta kvalifikálni magát. A millennium évében pedig már két hölgyversenyző is ott volt a harminchárom fős mezőnyben; St. James mellett ugyanis ott figyelt az utánpótlás Sarah Fisher személyében. Érdekesség, hogy ezen a versenyen egyszerre indult az Indianapolis 500 mai napig legidősebb és legfiatalabb női résztvevője: St. James ötvenhárom, Fisher pedig tizenkilenc éves volt ekkor. Az pedig már a sors fintora, hogy a hetvenedik kör táján, egy baleset következtében végül kézen fogva búcsúztak a további küzdelmektől.

Janet Guthrie úttörőségét jól demonstrálja, hogy Al Unser Sr., aki 1977-ben nyíltan megkérdőjelezte a női pilóták létjogosultságát a versenypályákon, a kétezres évekre Sarah Fisher legnagyobb mentorává lépett elő.

Guthrie ötvenegy éves korában, 1989-ben házasodott össze Warren Livine-nal, gyermekük már nem született. Jelenleg Colorado államban, Aspenben él és máig gyakori vendége különféle amerikai talk-showknak, mint például a Good Morning America, valamint elszántan kampányol a tehetséges, fiatal női autóversenyzők mellett, akiknek - hála Janetnek - már könnyebb dolguk van bekerülni a sportba, azonban még mindig tízszer annyit kell bizonyítaniuk, mint férfikollégáiknak.