Az amerikai open-wheel versenyzés hanyatlása 7. - Összecsapnak a hullámok
2013. november 28. írta: USAracing

Az amerikai open-wheel versenyzés hanyatlása 7. - Összecsapnak a hullámok

Az ezredfordulóhoz érve sem nyugodtak le a kedélyek a CART és az IRL sajátos szappanoperájában.

014lk450.png

 

(Az érthetőség és folytonosság érdekében ezúttal is ajánlott elolvasni a posztsorozat korábbi részeit.

Az első szakadás

Külön utakon

Fekete péntek

Nincs győztes

A NASCAR paktum

Búcsú a USAC-től)

 

 

 

 

A CART 1998-ban újabb mérföldkőhöz érkezett, miután ez év tavaszától a széria részvényeivel nyílt kereskedésbe kezdtek.


Az események a csapatvezetők körében nem örvendtek osztatlan népszerűségnek, az egyik legélesebben bíráló pedig nem volt más, mint az autósport világában tevékenykedő egyik legjobb üzletemberként számon tartott Roger Penske.

 

Penske tisztában volt azzal, hogy a CART orosz rulettet játszik. A technikai sportok fejlődésének elengedhetetlen feltétele a költségvetés folymatos emelkedése, ami ellentétes szemléletmódot képviselt a Wall Street által preferált, mielőbbi, magas profit elérést megcélzó játékmódszerével.

Ha nyerni akarsz, arra először anyagilag kell áldoznod, a jutalom pedig még a legnagyobbaknak sem üti a markát azonnal, arról nem beszélve, hogy bár a CART-ban érdekelt tulajdonosok stratégiai értelemben egy szövetséget alkottak, azonban ha szavazásra került a sor, a közös cél helyett rögtön az önös érdekek kerültek előtérbe.

Volt a sporttörténelemben több olyan üzletember, akik azzal alapozták meg hírnevüket és befolyásukat, hogy nem féltek szembe menni az általános normákkal. Közülük is kiemelkedett a sportmenedzser szakma egyik legkiemelkedőbb alakjának számító Leigh Steinberg. Bár Steinberg ügyfelei között számos sportág jeles alakjai megtalálhatóak voltak (mint pl. a boxlegenda Oscar De La Hoya), legismertebbnek mégis NFL berkeken belül számított. Játékosügynökként megjárta a mennyet és a poklot, utóbbi időszaka még Hollywood-ot is megihlette, így született meg Tom Cruise főszereplésével a Jerry Maguire című mozifilm. Steinberg volt az, aki egyszer nyíltan kijelentette, hogy az igazán sikeres amerikai csapattulajdonos a vagyonát olyan, korábbi üzleti döntéseknek köszönheti, amelyek első hallásra teljes mértékben irracionálisnak tűnhetnek. Véleménye szerint a siker kulcsát az öntörvényűség és az ebből fakadó bátorság rejti, aminek révén ki tud emelkedni az átlagból.

A Sports Illustrated több, mint négy évtizedes tapasztalattal rendelkező szakújságírója, Ed Hinton szerint a CART pontosan ezt a mentalitást próbálta átvenni.

A New York-i értéktőzsdén 1998. márciusában kezdték meg a nyílt kereskedést a CART részvényekkel, alig négy hónappal később azonban újabb csapás érte a szériát, ami marketing szempontból minden volt, csak pozitív nem.

22g.jpg

Július 26-án, a Michigan Speedwayen megrendezett US 500 százhetvennegyedik körében a pole pozíciós Adrian Fernandez elvesztette az uralmát autója felett és a falnak csapódott. Az ütközés erejét jól szemlélteti, hogy a 40-es számú Patrick Racing gép jobb első kereke, valamint a felfüggesztés egyes darabjai átrepültek a pályát szegélyező, 4.5 méter magas kerítés felett és több, mint 200 mp/h-s sebességgel zuhantak a nézők közé. Két ember azonnal meghalt, egy harmadik pedig olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét az azonnali orvosi beavatkozás ellenére sem sikerült megmenteni. A halálos áldozatok mellett még további hat szurkolót kellett kórházba szállítani kisebb zúzódásokkal.

A média és a rajongók jelentős része nyíltan elítélte a CART vezetőségét amiért a tragédia ellenére újraindították a versenyt, amelyet végül egy fiatal kanadai reménység, Greg Moore nyert meg a Forsythe Racing színeiben.

A történtek hatására a Michigan Speedway még ugyanezen év augusztusában bejelentette, hogy a lelátókat a pályától elválasztó kerítés magasságát a létesítmény egészében öt méter fölé növelik a hasonló balesetek kivédése végett.

Alig kilenc hónappal később azonban újabb, ártatlan szurkolók életét követelő incidensre került sor, ezúttal azonban az ellenlábas Indy Racing League-ben.

Az 1999-es esztendő pozitív előjelekkel indult az amerikai open-wheel versenyzés csataterén. Mind' a CART, mind' az IRL nagy reményekkel vágott neki a szezonnak, olyannyira, hogy még a két sorozat közti megbékélés jelei is elkezdtek megmutatkozni. Ekkor azonban még nem sejtették, hogy a szakadást követő legtragikusabb év vár rájuk.

A CART képviselői által rendszeres tárgyalásban állt Tony George-al, aki azonban nem akart partnereket, arról pedig végképp hallani sem akart, hogy a két széria újraegyesüljön pusztán azért, hogy ennek köszönhetően jobban szerepeljenek a CART részvényei.

leo mehl.jpg

Pedig az IRL-nek sem lehetett meg az oka a felhőtlen örömre. Hiába szerződtette le két évvel korábban a széria igazgatói posztjára a sportdiplomáciai körökben világviszonylatban elismert Leo Mehlt, a szakember nem tudott megbirkózni a rábízott feladattal. Letette a névjegyét a sprint car, midget car, túraautózás, hosszútávú versenyzés és a Forma-1 világában egyaránt, az IRL azonban már túl nagy falatnak bizonyult számára. A széria felvirágoztatása helyett csak egy dísz lett belőle, aki ott állt George mellett a sajtótájékoztatókon és tulajdonképpen nem csinált semmi érdemlegeset. Nem hiába hivatkoztak rá egy idő után a CART szimpatizánsai csak úgy, mint "a férfi, akit egykor Leo Mehl-nek hívtak".

1999 májusában, az Indianapolis Motor Speedwayen Mehl leült beszélgetni Ed Hintonnal, valamint egy másik, autósport körökben nagy tiszteletnek örvendő újságíróval, Robin Millerrel. A jó hangulatú társalgás keretében természetesen a CART is szóba került, aminek kapcsán Mehl csak annyit mondott, hogy ha a széria csapatai visszatérnének Indianapolisba, akkor az IRL mezőnye simán felmosná velük a Brickyardot.

Leo Mehl lelkesnek lelkes volt, de az egykori sportdiplomatának már nyoma sem volt benne, azt az énjét ekkorra már megölte az IRL.

Eközben a NASCAR mindenható ura, Bill France Jr. a nyilvánosság előtt továbbra is fennen hirdette semlegességét az IRL-CART csatározásában, azonban a színfalak mögött már nem riadt vissza az iróniától.

"Az Indy háború nem árt nekünk, ugye?" - kérdezte France Jr. Ed Hintontól hangos kacaj közepette egyik telefonbeszélgetésük alkalmával.

A jó kedvre minden oka megvolt, hiszen ha valami profitált az open-wheel majréból, az egyértelműen a NASCAR volt. A szakadásba és az abból fakadó bizonytalanságba belefáradt egykori CART szurkolók jelentős része ekkoriban már a NASCAR futamok lelátóit töltötte meg, az ottani pilótákat sztárolta és az ottani csapatok sapkáit öltötte magára még egy szimpla bevásárlásra menet is.

44_1_1.jpg

A kilencvenes évek végén France Jr. azon munkálkodott, hogy a kezében lévő International Speedway Corporation vegye át az akkoriban még Roger Penske tulajdonában álló pályákat; a Michigan Speedwayt, a California Speedwayt, a Rockingham Speedwayt és a Nazareth Speedwayt. Az üzlet megvalósulásának érdekében a NASCAR első embere nem várt szövetségesre lelt a Speedway Motorsports Inc. tulajdonosának Bruton Smith-nek személyében. A fentebb említett létesítmények - Rockingham kivételével - a CART naptárának részét képezték, azonban a cél nem a széria kiszorítása volt, pont ellenkezőleg. France Jr. a pályák főprofiljának, elsőszámú eseményének a NASCAR-t akarta kiemelni, emellett viszont szüksége lett volna még egy sorozatra a további bevételek reményében. A stock-car versenyzés népszerűsége meredeken ívelt felfelé és nem úgy tűnt, hogy ez a tendencia egyhamar csökkenni akarna. Ennek tudatában megengedhették maguknak azt a luxust, hogy szorgalmazzák az open-wheel versenyzés újraegyesülését, ezzel együtt elősegítsék annak megerősödését a tulajdonukban lévő létesítmények minél nagyobb kihasználtságának érdekében.

Ezidő alatt a CART motorpartnerei, a Ford, a Honda és a Mercedes-Benz ajánlatot tett az IRL-nek egy közös motorformuláról, ami reményeik szerint további technológiai kompromisszukhoz vezethetett volna és egyben a széria indianapolisi visszatérésével is kecsegtetett.

"Nem kérdéses, hogy vissza tudnánk térni az Indy 500-ra és az amerikai open-wheel versenyzés is újra egységes lehetne" - nyilatkozta 1999 tavaszán Roger Penske. " De csak egy ember hozhatja meg a végső döntést, és ez a srác Tony George."

  

 

(Folyt. köv.) 

 

(a Sports Illustrated cikksorozata nyomán)

 

A cikksorozat további részei: 8. Merénylet a sajtószabadság ellen 9. A legsötétebb év 10. Texasi hattyúdal 11. A crapwagon éve 12. R.I.P. CART 13. Nincs meg az egyensúly 14. Új éra és teljes közöny 15. Long Beach a kulcs 16. A Danica-mánia és ami mögötte volt 17. A szenvedély és a pénz tragédiája 18. Generációváltás 19. Katherine vs. Danica 20. Kövesd a pénzt! 21. Mindenki egyért 

 

képek: SI.com, IMS