Az amerikai open-wheel versenyzés hanyatlása 9. - A legsötétebb év
2013. december 21. írta: USAracing

Az amerikai open-wheel versenyzés hanyatlása 9. - A legsötétebb év

A kétezres évekre korábban soha nem látott tragédiák árnyékolták be a CART világát.

 

Greg-Moore.jpg

(Az érthetőség és folytonosság érdekében ezúttal is ajánlott elolvasni a posztsorozat korábbi részeit.

1. Az első szakadás

2. Külön utakon

3. Fekete péntek

4. Nincs győztes

5. A NASCAR paktum

6. Búcsú a USAC-től

7. Összecsapnak a hullámok

8. Merénylet a sajtószabadság ellen)

   

   

1999. szeptemberében a General Motors Racing igazgatójának, Herb Fishelnek detroiti irodájában egy nagyszabású találkozóra került sor. A GM, mint az Indy Racing League elsődleges motorszállítója, már korábban hajlandóságot mutatott arra, hogy egy asztalhoz üljön a CART erőforrásait biztosító gyártók, nevezetesen a Ford, a Mercedes-Benz és a Honda képviselőivel egy egységes motorformula kidolgozásának reményében. A cél ezzel a két széria közti megbékélést szolgálta volna, azonban, ahogyan az várható volt, egyáltalán nem úgy alakultak a dolgok, mint szerették volna.

A találkozón, amelyen a fő közvetítő szerepében a NASCAR mindenható ura, Bill France Jr. tetszelgett, egy kivétellel minden meghívott megjelent. A hiányzó az IRL vezér, az 1996-os amerikai open-wheel szakadás legnagyobb felelőse, Tony George volt.

Ahogyan Roger Penske fogalmazott: "Az egyetlen ember, aki meghozhatta volna a végső döntést a megbékélésről, még arra sem volt képes, hogy egyáltalán hallgatóságként megjelenjen."

A hivatalos indoklás szerint George-nak a Hulman & Co. igazgatótanácsi ülésén kellett megjelennie és nem is hazudott.

Valóban volt ugyanerre a napra kiírva egy meeting az Indianapolis Motor Speedwayen, azonban az nem fért senki fejébe, hogy miként lehet fontosabb egy szokványos értekezlet a detroitinál, amitől a sport hosszútávú jövőjét befolyásoló döntések születését várták.

Azt azonban nem tudhatták, hogy a IMS környékén minden addiginál jobban forrósodott a talaj, ugyanis George-nak már nem csak az IRL-t és az Indianapolis 500-at kritizáló CART-tal, annak szimpatizánsaival, valamint az ellene egyre támadóbban fellépő médiával kellett szembenéznie, hanem saját családtagjaival is. Három lánytestvére, akik szintén a Hulman & Co. örökösei voltak, nem nézték jó szemmel, hogy bátyjuk a családi vagyont is képes beáldozni abba az IRL-be, ami szemmel láthatóan nem kecsegtetett komoly profittal a jövőre nézve sem. A viták egyre jobban elmérgesedtek, bennfentes információk szerint az értekezletek gyakran hangos veszekedésekig fajultak.

 

rodr.jpgGonzalo Rodriguez (1972-1999)

  

Az 1999-es esztendő komoly megpróbáltatások elé állította a rivális CART szériát is. A sorozat 1979-es megalakulását követő húsz évben mindössze két pilóta vesztette életét a versenypályán (összehasonlításképpen ugyanebben az időszakban a Forma-1 mezőnyének hat tagját veszítette el), az ezredfordulót megelőző évben, röpke két hónap lefolyása alatt azonban ismét duplán sújtott le a halál.

 

Szeptember 11-én az újonc Gonzalo Rodriguez a Kaliforniában rendezett Honda Grand Prix of Monterey kvalifikációján vesztette életét. A Team Penske színeiben induló, pályafutása mindössze második CART futamára készülő 27 éves uruguay-i versenyző autója műszaki hiba miatt irányíthatatlanná vált, túlfutott a fékezőponton, majd a pályát szegélyező gumifalon gellert kapva a levegőbe emelkedett és fejjel lefelé landolt. Rodriguez-nek esélye sem volt.

A fiatal pilóta tragédiája a paddockot és a rajongókat egyaránt lesújotta. "Nagyon szíven ütött. Ez a kölyök az egyik legjobb lehetett volna. Jó srác volt és könnyű volt vele együtt dolgozni" - nyilatkozta könnyeivel küszködve az eset után Rodriguez csapattársa, Al Unser Jr.

Nem tudni, hogy az eset adta-e meg a végső lökést a döntéséhez, de az 1996 óta nyeretlen ifjabbik Unser a szezon végén végleg távozott a CART-ból, és 2000-től az IRL-ben folytatta tovább pályafutását, de korábbi sikereit már nem tudta megismételni. Az 1990-es és 1994-es esztendők bajnoka, a '92-es, majd a '94-es Indianapolis 500 győztese hét szezon alatt mindösze három győzelmet tudott szerezni a CART szimpatizánsok által csak a "Sötét oldalnak" gúnyolt bajnokságban, legjobb eredménye pedig egy összetettbeli hatodik hely lett 2003-ban.

 

A CART büszkén hirdette magáról, hogy milyen komolyan veszi a biztonság kérdéskörét, ami igaz is volt. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy a technikai sportok terén soha nem lehet garantálni a 100%-os biztonságot, ezt pedig sajnos az 1999-es szezon duplán is alátámasztotta.

ryan_briscoe_wide.jpgRyan Briscoe a 2011-es edmontoni futamon a HANS-szal, aminek hat évvel korábban az életét köszönhette

    

A CART pilóták NASCAR-os kollégáikhoz képest némiképp nagyobb védelmet élveztek, köszönhetően a teljes fejet beborító bukósisakoknak, amelyek viselése már 1999-ben kötelező volt, ellentétben a stock-carral, ahol csak Dale Earnhardt Sr. 2001-es, a Daytona 500 utolsó körében elszenvedett halálos balesetét követően írták elő azt minden versenyző számára. Az utóbbi évtizedben számtalan életet megmentő HANS ekkoriban még a tesztelés fázisában járt. A nyak és fej védelmét ellátó eszköz 2001-ben vált kötelezővé a CART-ban, először csak oválokon, majd fokozatosan terjesztették ki annak használatát a többi pályatípusra is. A NASCAR-ban szintén megjelent már nem sokkal az ezredforduló után, azonban több versenyző elutasította annak használatát kényelmetlenségre hivatozva. A hozzáállás Earnhardt Sr. tragédiája után változott meg, aki tizennyolc hónap leforgása alatt már a negyedik, olyan jellegű fejsérülést szenvedő áldozata lett a stock-car versenyzésnek, amelyek a HANS-szal elkerülhetőek lehettek volna.

2003-ban a Forma-1-ben is bevezetésre került az eszköz, 2005-től pedig a WRC-ben és az ausztrál V8 Supercars Series-ben is elengedhetetlen. A HANS-nak hála megszámlálhatatlan versenyző róhatja továbbra is a köröket a pályán. Közéjük tartozik az a Ryan Briscoe, akinek 2005-ös chicagolandi balesetének kapcsán készült elemzések egyöntetűen kimutatták, hogy a fej és nyakvédő nélkül az ausztrál pilóta biztosan nem élte volna túl az incidenst.

Gonzalo Rodriguez-nek viszont már nem volt ilyen szerencséje.

Rodriguez viszonylag ismeretlennek számított a CART tágabb közönsége előtt, a kanadai Greg Moore azonban 1999-re már tekintélyes rajongótábort tudhatott magáénak. A mindössze 24 éves versenyzőt a legnagyobb tehetségek között tartották számon, sokan úgy vélték, Jacques Villeneuve után ő lehet a következő kanadai pilóta, aki mind a CART-ban, mind pedig a Forma-1-ben a bajnoki címig viheti. A rajongók imádták, ünnepelték a életvidám Moore-t, akire a CART joggal tekintett úgy, mint a széria jövőjének egy kulcsemberére.

A '99 -es halloween-i hétvége azonban mindent megváltoztatott.

Alig két hónap telt el Rodriguez halála óta és CART közössége lassan, de kezdett magához térni a sokkból.

A mezőny az évad utolsó, bajnoki futamára készülődött a California Speedwayen, a kérdés pedig, ami a legjobban foglalkoztatta a szurkolókat az volt, hogy vajon Juan Pablo Montoya, vagy Dario Franchitti emeli-e majd a magasba a szezon legjobbjának járó trófeát.

Ekkor még senki nem törődött azokkal a baljós előjelekkel, amelyek végül az amerikai autósport egyik legnagyobb tragédiájában csúcsosodtak ki.

mou.jpgChristian Fittipaldi, Adrian Fernandez és Max Papis néhány órával Moore halála után

    

Nem sokkal a kvalifikáció előtt Moore egy furcsa baleset részesévé vált, amikor a robogójával váratlanul összeütközött egy, a paddock parkolójából óvatlanul kifelé tolató autóval. A kanadai az incidens következtében eltörte a csuklóját és kihagyni kényszerült az időmérőt. Bár az orvosoktól később zöld jelzést kapott a versenyen való indulásra, mivel azonban nem volt mért köre, csak a mezőny végéről várhatta a rajtot.

A futam kilencedik körében, a California Speedway ugyanazon a részén, ahol nem sokkal korábban az amerikai Richie Hearn dobta el a gépét, Moore elvesztette az uralmát a 99-es számú Forsythe gép felett, ami a pálya belső részén lévő füves területen átszáguldva, teljes sebességgel a védőkorlátnak csapódva több darabban ért földet. A 24 éves versenyzőt azonnal kórházba szállították, de olyan súlyos fej- és belső sérüléseket szenvedett, hogy életét már nem tudták megmenteni.

A CART '99 előtti, húszéves halálozási statisztikája két hónap alatt megduplázódott.

A széria és a nemzetközi motorsport világa egyaránt megsemmisülve fogadta a szörnyű hírt, dr. Steve Olvey-nak pedig, aki arra esküdött fel, hogy életeket ment, emellett pedig a sportág óriási rajongójának számít, nyolc héten belül másodszor kellett megerősítenie egy versenyző halálát.

"Szép zöld színt akarsz látni a televízióban? Festessétek akkor azt a kibaszott aszfaltot zöldre!" - fakadt ki Michael Andretti, aki a csúszós füves részt tette felelőssé kollégája haláláért, mivel a terület egy versenyautó számára úgy viselkedik, akár egy korcsolyapálya, lehetetlenné téve a fékezést.

A tragédiákkal mindenki veszített. A CART az új évezredre egyre inkább szakított a nagy sebességű oválokkal, a lejtmenet pedig hamarosan megindult.

   

 

(folyt.köv.)

 

   

(a Sports Illustrated cikksorozata nyomán) 

 

A cikksorozat további részei: 10. Texasi hattyúdal 11. A crapwagon éve 12. R.I.P. CART 13. Nincs meg az egyensúly 14. Új éra és teljes közöny 15. Long Beach a kulcs 16. A Danica-mánia és ami mögötte volt 17. A szenvedély és a pénz tragédiája 18. Generációváltás 19. Katherine vs. Danica 20. Kövesd a pénzt! 21. Mindenki egyért 

 

   

 képek: SI.com, ESPN