Az amerikai open-wheel versenyzés hanyatlása 15. - Long Beach a kulcs
2014. március 22. írta: USAracing

Az amerikai open-wheel versenyzés hanyatlása 15. - Long Beach a kulcs

A Grand Prix of Long Beach szellemi atyja, egyben a CART korábbi első embere, Chris Pook úgy vélte, a Champ Car jövője szempontjából a dél-kaliforniai utcai versenypályának döntő szerepe lehet. A kérdés már csak az volt, hogy vajon az újonnan alakult széria meddig tudhatja a népszerű helyszínt a naptárában.

ccc2.png

 

(Az érthetőség és folytonosság érdekében ezúttal is ajánlott elolvasni a posztsorozat korábbi részeit.

1. Az első szakadás 2. Külön utakon 3. Fekete péntek 4. Nincs győztes 5. A NASCAR paktum 6. Búcsú a USAC-től 7. Összecsapnak a hullámok 8. Merénylet a sajtószabadság ellen 9. A legsötétebb év 10. Texasi hattyúdal 11. A crapwagon éve 12. R.I.P. CART 13. Nincs meg az egyensúly 14. Új éra és teljes közöny)

 

 

 

"Megmarad-e továbbra is Champ Car futamként, vagy az IRL valóban kimutatja a foga fehérjét, felfedve valós szándékait?" - elmélkedett Pook egy, az elismert újságíró, Gordon Kirby-vel folytatott 2004-es beszélgetése során. Mondandójának pedig nagyon is volt valós alapja.

Ekkoriban Tony George már egyre gyakrabban tett utalást arra, hogy a mindazidáig csakis kizárólag oválokon versenyző Indy Racing League road/street típusú pályákat is beépítene a versenynaptárába, ennek kapcsán pedig a jól értesültek rögtön tudni vélték, hogy az üzletember egy konkrét helyszínre, nevezetesen Long Beach utcáira célozgat. Bár a Grand Prix of Long Beach szervezői azonnal cáfolták a híreszteléseket és állították, hogy egy szót sem váltottak az IRL illetékeseivel, George fenyegető árnyéka végképp rávetült a festői utcai pályára.

"Mindenki tudja, hogy meg akarják venni a versenyt, kár tagadni. Abból az aspektusból kell vizsgálni a dolgot, hogy mi a jobb a helyszínnek, ezért remélem, hogy a Champ Car marad végül" - mondta Pook utalva arra, hogy ha a kétes népszerűségű IRL ráteszi a kezét Long Beach-re, az helyi nézettség szempontjából felérne egy csapással a város számára. "Érdekes döntéshozatali procedúra lesz a város politikai vezetői, valami az üzleti partnerek részvételével. A változások maga után vonják a várossal kötött szerződés módosítását, szóval ez egy politikai jellegű probléma is. Az már tény, hogy jövőre [2005-ben] a Grand Prix of Long Beach fő eseménye a Champ Car lesz, de a város vezetői már 2006-ról és az utána jövő évekre koncentrálnak."

Pook felkészült a politikai csatározásokra, ugyanakkor biztos volt abban, hogy a rajongók legalább annyira elkötelezettek a Champ Car iránt, mint amennyire magáért a kaliforniai utcákon ideiglenesen kialakított pályáért. Ez a tény pedig komoly érvnek számított a széria maradása mellett. 

"A Grand Prix of Long Beach egyszerre egy utcai verseny és egy hatalmas buli, rengeteg kiegészítő eseménnyel, ezért senkinek sem szabad lebecsülnie a helyszíni nézők szerepét. Ez egy rendkívül fontos pontja a történetnek. Isten ments, hogy az IRL idejöjjön, de ha mégis így alakul és az ő köridejeik messze elmaradnak a Champ Car-étól, az lesz az igazán nagy baj. A Champ Car autói nagyon gyorsak, látványosak a fékezések és a kigyorsítások, a Long Beach-iek ezt értékelik. Idén a rajongók hetekkel a verseny előtt értesültek a hírekről [az IRL vásárlási szándékáról] és mi volt rá a reakció? Egy tekintélyes számú nézőközönség. A szurkolók megértették, mi is zajlik valójában és erre válaszul megvették a jegyeket és egy potenciálisan rossz szituációból sikert varázsoltak. Ők nem akarnak itt másokat versenyezni látni, csak a Champ Cart."

ccc.png

A 30. Toyota Grand Prix of Long Beach, egyben a Champ Car éra rajtja

   

A Newman/Haas Racing társtulajdonosaként, egyben a Long Beach-i pálya elkötelezett híveként a színészlegenda Paul Newman is osztotta Pook véleményét.

"A rajongók képezik a Champ Car legerősebb pontját. Hihetetlen szenvedélyt és elkötelezettséget tanúsítanak a széria iránt. Sokukkal beszélgettem Long Beachen idén és a lelkesedésük mélyen megérintett. Valóban hisznek a Champ Carban és annak alapján, amit személyesen nekem mondtak, egyáltalán nem támogatnák a Long Beach-i versenyt, ha azt az IRL venné át."

Tony George időt, pénzt és energiát nem kímélve mindent megmozgatott annak érdekében, hogy Long Beach-et az IRL történetének első, nem oválon rendezett versenyének helyszínévé tegye. A kétezres évekre kristálytisztává vált, hogy a csak a tradicionális amerikai pályatípuson lebonyolított sorozat nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az üzletember elgondolása, miszerint az IRL által ismét feléleszti a régi hagyományokat és egy amerikai pilótákkal, amerikai helyszíneken, amerikai csapatokkal lebonyolított szériát kreál a nemzetközi mezőnye, valamint road/street pályái révén eleurópaiasodott CART-tal szemben egyértelműen megbukott. A hazafias életérzést pedig már a NASCAR képviselte.

A festői dél-kaliforniában fekvő Long Beach-et ekkor már az amerikai open-wheel szakág utcai pályás Indy 500-aként jellemezték, komoly történelmi múlttal és jelentős helyszíni érdeklődéssel. George úgy vélte, hogy már a helyszín önmagában garantálja a sikert, ezért többször megkörnyékezte a verseny akkori tulajdonosát, a Dover Motorsports-ot. A cég eleinte szóra sem méltatta az IMS első emberét, a későbbiekben pedig, amikor maga a DS döntött úgy, hogy nem hivatalos információk szerint 20 millió dollár körüli összeg fejében megválik a verseny jogaitól, már az IRL táncolt vissza.

Pálfordulásuk okáról az IRL alelnöke, Fred Nation így nyilatkozott a Long Beach Press Telegramnak:

"Amikor Dover az eladás mellett szavazott, úgy határoztunk, nem teszünk ajánlatot. Az Indy Racing Leauge üzletpolitikája arról szól, hogy együttműködünk hivatásos promóterekkel, nem pedig arról, hogy magunk birtokoljuk, egyben promótáljuk a saját eseményeinket."

A Champ Cart tulajdonló Open Wheel Racing Series ezt követően sikeresen felvásárolta a verseny jogait.

Paul_Gentilozzi_Long_Beach.jpg

Paul Gentilozzi

  

Most térjünk vissza az újonnan megalakult széria első, 2004-es szezonjára, amely viszonylag komoly médiafigyelmet kapott köszönhetően annak, hogy milyen sokáig kérdéses volt a bajnokság sorsa.

A Kevin Kalkhoven, Gerald Forsythe és Paul Gentilozzi vezette OWRS felvásárolta a csődbe jutott CART részvényeit, amelynek hamvaiból végül megszületett a Champ Car World Series. A három befektető - akikre ekkorra már ráragadt a 'Három Amígó' jelző - között a szóvivői tisztséget Gentilozzi töltötte be, aki nem győzte hangsúlyozni, hogy tökéletesen tisztában vannak azzal, mi vezetett a CART végéhez és ebből tanulva az OWRS nem fogja elkövetni ugyanazokat a hibákat.

Az autóversenyzőből lett üzletember egyetlen interjújában sem mulasztotta el megemlíteni, hogy minden részletre kiterjedő üzleti tervvel rendelkeznek a Champ Car rövid- és hosszútávú jövőjét tekintve, beleértve a televíziós szerződéseket, valamint arról is biztosította a hallgatóságot, hogy a 2004-es évad Long Beach-en veszi kezdetét, minimum tizennyolc autót számláló mezőnnyel.

2004. március 9-én a Champ Car Long Beach-en megtartott szezon előtti médianapján Gentilozzi bejelentette a széria tizenhat futamot számláló naptárát, valamint azt a tizenkét autót, amelyek részvétele ekkor már hivatalosnak számított a szezonnyitó hétvégén.

Hamarosan azonban az események váratlan fordulatot vettek, miután több csapattulajdonos is úgy határozott, mégsem kíván a Champ Car éra részese lenni.

Március 11-én Adrian Fernandez, egy héttel később pedig Bobby Rahal jelentette be, hogy csapataik inkább a IRL-ben folytatják tovább a versenyzést, míg a CART 1978-as alapításában kulcsszerepet játszó U.E. Patrick vezette Patrick Racing már korábban nyilvánosságra hozta döntését, miszerint az IRL kedvéért teljes mértékben maga mögött kívánja hagyni a Champ Cart.

Míg azonban a Rahal Letterman (Lanigan) Racing a mai napig tagja az IndyCar mezőnyének, az IRL projektje  során Aguri Suzukival társuló Fernandez Racing pedig az open-wheelből való, 2007-es kiszállását követően még két évig a hosszú távú autóversenyzés világának részese tudott maradni, addig a Patrick Racingnek már nem termett sok babér. A 2004-es szezon során négy versenyző is vezethette a csapat 20-as számú autóját, köztük a kétszeres Indianapolis 500 győztes és szintén kétszeres CART bajnok Al Unser Jr.-ral. A negyvenkettedik életévében járó pilóta három versenyre - Indy, Texas, Richmond - szerződött le Patrick-ékhez, azonban ekkoriban már saját bevallása szerint nem élvezte a versenyzést, ami az eredményein is meglátszott. 2004. június 30-án hivatalosan bejelentette, hogy szögre akasztja sisakját. Visszavonulását követően azonban még két alkalommal újra open-wheel autóba ült és 2006-ban, valamint 2007-ben elindult az Indianapolis 500-on. Előbbi esztendőben a Dreyer & Reinbold Racing színeiben kvalifikálta magát a versenyre, amelyet végül a 145. körben egy baleset miatt fel kellet adnia. Utolsó indianapolisi rajtjára 2007-ben került sor az AJ Foyt Racing jóvoltából. A heves esőzés miatt 166 körösre rövidült futamot végül öt kör hátrányban a huszonhatodik helyen fejezte be.

A fentebb említetteken kívül még két, 2003-ban alakult csapat, az Amerian Spirit Team Johansson, valamint a Fittipaldi-Dingman Racing is bejelentette, hogy nem vesznek részt a szezonban.

A sajtó fejcsóválva fogadta a híreket és állították, semmi esély nincs arra, hogy a Champ Car össze tud kaparni tizennyolc indulót a szezonnyitó futamra.

ccc1.png

A Champ Car 2004-es szezonnyitójának dobogója 

 

Az első biztató hírt Rahalék versenyzője, Michel Jourdain Jr. szolgáltatta, aki főszponzorával, a Gigante-val együtt úgy döntött, nem követi addigi munkaadóját a rivális bajnokságba. A mexikói pilóta végül a RuSPORT-hoz szerződött le, ahol az újonc AJ Allmendinger csapattársaként várhatta a szezon rajtját. Március vége felé közeledve jelentősen felgyorsultak az események, méghozá pozitív irányban. Huszadikán a Herdez Competition bejelentette, hogy a veterán Mario Dominguez mellett a fiatal amerikai tehetségnek, Ryan Hunter-Reay-nek is lehetőséget biztosít, majd négy nappal később a Forsythe Racing hivatalosan is kiterjesztette eredetileg két autósra tervezett programját, aminek érelmében a Paul Tracy-Rodolfo Lavín páros mellé leszerződtette a kanadai Patrick Carpentier-t. Március 25-én a Conquest Racing rukkolt elő a nagy hírrel, miszerint két versenygépet is indítanak a szezon során Justin Wilson és Alex Sperafico vezetésével - a brazil pilótát azonan a szezon felénél kirúgta a csapat, a helyére pedig a mindössze tizennyolc éves, francia Nelson Philippe-et ültették.

Április 8-án, alig tíz nappal a Long Beach-i zöld zászló belengetése előtt a Walker Racing is megerősítette részvételi szándékát, míg a Dale Coyne Racing mai napig tartó jó szokása szerint csak a verseny hetében nevezte meg két versenyzőjét.

Bár a tizenhat futamos naptár nem valósult meg (október 17-ére, Dél-Koreába tervezett verseny kormányzati okok miatt hiúsult meg, valamint egy, soha konkrétan meg nem nevezett amerikai helyszín is megmaradt elméletei síkon) a létszámra vonatkozó ígéretét azonban betartott a Champ Car és 2004. április 18-án Long Beach utcáin tizennyolc autó gördült pályára. A verseny Paul Tracy győzelmével ért véget, akinek azonban nem sikerült végrehajtania azt a fegyvertényt, hogy a CART éra utolsó bajnoki címének megszerzését követően a Champ Car korszak első szezonját is az élen zárja. A 2004-es év legjobbjának járó trófeát a Newman/Haas Racing versenyzője, Sebastien Bourdais emelhette a magasba, azt viszont ekkor még senki nem tudta, hogy a szemüveges, eminens diák külsejű francia további három alkalommal, zsinórban meg fogja tenni ugyanezt és válik ezáltal a Champ Car World Series rövid történetének egyetlen bajnokává.

 

 (folyt. köv.)

 

 

A cikksorozat további részei: 16. A Danica-mánia és ami mögötte volt 17. A szenvedély és a pénz tragédiája 18. Generációváltás 19. Katherine vs. Danica 20. Kövesd a pénzt! 21. Mindenki egyért

    

forrás: Gordon Kirby, Autocourse Champ Car Official Yearbook 2003-2004

 

képek: carpictures, autoracing