Las Vegas
2014. október 15. írta: USAracing

Las Vegas

Megmondom őszintén, nem tudom, hogy akár még tavaly is képes lettem-e volna írni a 2011-es, Las Vegas-i eseményekről és bevallom, még most sem ment könnyedén.Dan-Wheldon-indy-20051.jpg

Az azon az októberi napon történtek mély nyomot hagytak valamennyi autósportot kedvelő emberben, és ez alól én magam sem vagyok kivétel. Van, amikor elgondolkodom rajta, mi a baj az októberrel, amely hónap során annyi tehetséget vesztettünk el. Csak néhány név: Gonzalo Rodriguez (1999), Greg Moore (1999), Tony Renna (2003), Dan Wheldon (2011), Marco Simoncelli (2011), Sean Edwards (2013)... Mind októberben távoztak az égi versenypályákra. Hátborzongató egy kicsit.

Általában ezen a blogon kínosan ügyelek arra, hogy még csak véletlenül se derüljön ki, hogy mely versenyzőnek/csapatnak szurkolok az IndyCaron belül, de azt most már nyugodt szívvel bevallhatom, hogy a kétezres évek során az egyik legnagyobb kedvencemnek Dan Wheldon számított. Nem egyszerűen egy zseniális autóversenyzőről volt szó, hanem egy nagyszerű emberről is, amit azon rajongók beszámolói erősítenek meg igazán, akik voltak olyan szerencsések, hogy személyesen is találkozhattak a bajnokkal.

j12bkg.jpg

Michael Andretti, Dan Wheldon, Bryan Herta és Randy Bernard a GoDaddy Challenge sajtótájékoztatóján

 

Máig kristálytisztán emlékszem, hogy egy sötét vasárnap este, 2011. október 16-án, magányosan ültem az üres házban a monitor előtt és vártam. Vártam a nagy versenyt, a 2011-es IndyCar szezon utolsó megmérettetését, amelynek ezúttal két komoly tétje is volt. A nagy kérdés a bajnoki cím sorsa volt, hogy vajon Dario Franchitti behúzza-e negyedszer is, vagy esetleg Will Power kiénekli a szájából a sajtot és pályafutása során először ő emelheti a magasba az év legjobbjának járó Astor Kupát.    

Másrészt viszont ott volt a hónapok óta agresszíven promótált GoDaddy Challenge, aminek értelmében ötmillió dollár ütötte volna annak, a szérián kívülről érkező versenyzőnek a markát, aki meg tudja nyerni a Las Vegas Motor Speedway 1.5 mérföldes oválján rendezett kétszáz körös futamot. Az eredeti terv azonban dugába dőlt, miután nem akadt olyan csapat, amely autót akart volna biztosítani a jelentkezőknek, különösképpen nem a nagyobb gárdák, holott az érdeklődést mutató pilóták szinte kivétel nélkül csakis Ganassi, Penske gépbe lettek volna hajlandóak beülni, de akadtak, akik a szponzoráció hiánya, vagy éppen sérülés miatt voltak kénytelenek visszavonulót fújni.

Versenyzők tehát nem voltak, a GoDaddy Challenge-et azonban semmiképpen nem akarták lefújni.

A kiíráson esett módosításokat követően került a képbe az ebben az évben már második Indianapolis 500 győzelmét megszerzett Dan Wheldon, aki arra vállalkozott, hogy az utolsó helyről indulva próbálja meg felküzdeni magát az első helyre, sikere esetén pedig osztozott volna a pénzdíjon egy szerencsés rajongóval.

Azok a pilóták, akik szándékuk ellenére, ilyen-olyan okok nem vehettek részt a versenyen ekkor még bosszankodhattak is akár, hamarosan viszont rá kellett döbbenniük, hogy legalább olyan szerencsések voltak, mint a World Trade Center azon dolgozói, akik 2001. szeptember 11-én késve indultak munkába.

 1318815158.jpg

Dan Wheldon arcképe 2011-ben másodszor került fel az Indianapolis 500 Borg-Warner Trófeájára

   

A Las Vegas-i hétvégét az első pillanattól fogva körüllengte egyfajta baljós légkör. Többen megkérdőjelezték, hogy helyes dolog-e a 1.5 mérföldes oválra felengedni egy harmincnégy autót számláló mezőnyt, míg mások az aerodinamikai beállítások változtatását sürgették annak érdekében, hogy megakadályozzák a veszélyes méreteket öltő, kerék-kerék melletti pack versenyzést.

Hamarosan az is kiderült, hogy a sebesség is komoly tényező lesz a futam során. A hétvége leggyorsabb idejét Danica Patrick produkálta az első szabadedzésen 224.771 mph-s (362 kmh) átlagsebességgel, amely szám már önmagában megkongatta a vészharangot a veszélyfaktor terén.

Az IndyCar közössége várta a nagy versenyt, de a feszültség mindvégig ott volt a levegőben. Később több pilóta is elmondta, hogy a rajt előtti ceremónián furcsa nyugtalanság vett rajtuk erőt, egyes csapattagok pedig egyenesen a félelem szót használták akkori érzelmeik definiálására.

A tizenegyedik körben mindez kegyetlen igazolást nyert egy, tizenöt autót érintő, masszív tömegbaleset formájában. A pálya háborús övezetté változott, mindenhol roncsok és alkatrészdarabok hevertek, a látvány alapján pedig csak egyetlen névre tudtam gondolni: Greg Moore.

A CART tragikusan fiatalon elhunyt leendő csillagára, akivel több párhuzam is felfedezhető volt ezen a napon. A 24 éves kanadai 1999-ben szintén az utolsó helyről rajtolva, szintén szezonzáró futamon, egy kör különbséggel (Moore a 10., Wheldon a 11. körben) szenvedett végzetes balesetet. 

llkkop33_012.jpg

 

A baleset képei alapján eluralkodó baljós sejtésből sajnos hamarosan valóság lett. Soha nem fogom elfelejteni a közvetítés során premier plánban mutatott arcokat; a pályán lévő férfiak és nők kezdeti szörnyülködését valami más, a félelem és a szomorúság váltotta fel. Ekkorra már világossá vált, hogy a baleset legnagyobb kárvallottja a kétszeres Indianapolis 500 győztes, egyben az IRL 2005-ös bajnoka, Dan Wheldon. A Las Vegasban uralkodó légkör pedig nyilvánvalóan azt sugallta, hogy valami nagyon komoly dologról van szó. Legbelül mindenkinek a fejében ott visszhangzott az a bizonyos szó, kimondani viszont senki nem merte - és nem is akarta. Wheldon autóját a rendőrség által a halálos áldozatokkal járó közúti balesetekkor is használt sárga ponyvával takarták le. A borzongató képek láttán mindenki azt ismételgette magában: ez semmit nem jelent, csak egy nyamvadt ponyva, egy istenverte sárga ponyva. Ennyi.

"Öt körön belül az emberek elkezdtek őrült módon versenyezni. Én nem akartam ennek a részese lenni, viszont nem tarthatod távol magad mindenkitől." - nyilatkozta a piros zászló életbelépését követően Dario Franchitti. "Korábban is megmondtam, hogy ez a pálya nem megfelelő. Egy apró hiba is masszív balesethez vezet."

Az incidenst követően néma csend honolt Wheldon kapcsán, olyannyira, hogy még Michael Andretti - aki a verseny után jelentette volna be, hogy Dan veszi át a NASCAR-ba távozó Danica Patrick helyét a csapatánál - sem tudott információhoz jutni. Hamarosan érkezett néhány pozitívabb hangvételű hír, többek között a versenyen szintén részt vevő Paul Tracy - aki a kórházban várta a fejleményeket kollégáját illetően -, valamint Franchitti felesége, a pályán tartózkodó Ashley Judd is optimistán nyilatkozott a 33 éves klasszis állapotát tekintve. Szerettem volna hinni nekik, a helyszínen lévő emberek arckifejezése azonban egyáltalán nem a pozitív végkifejletet engedte sejtetni. Az utolsó, reményt keltő szalmaszálba próbált a széria teljes közössége - a vezetőségétől kezdve a rajongókig - , kapaszkodni, mígnem nyilvánosságra került az első, a legrosszabbat megerősítő tweet, amelyben az egykori CART pilóta, Max Papis búcsúzott el barátjától. Sokan még ekkor sem hitték el és azzal nyugtatták magukat, hogy az olasz biztosan valamit félrehallott, téves információhoz jutott, ami akkor, azokban az órákban nem is lett volna szokatlan.

A hivatalos verzió továbbra is az volt, hogy a piros zászlós periódus oka a pálya érintett szakaszainak javítási munkálata, és ha ez befejeződik, akkor újraindulhat a verseny. Néhány óra elteltével az IndyCar akkori vezérigazgatója, Randy Bernard, valamint a versenyigazgató Brian Barnhart összehívta a mezőnyt egy zárt ajtók mögötti megbeszélésre, ahol közölték az összetört versenyzőkkel Dan Wheldon halálhírét, egyúttal pedig arról döntöttek, hogy nem folytatják a futamot. Nem is lett volna senki abban az állapotban, hogy ismét pályára gördüljön versenykörülmények között.

Mint később kiderült, optimista hírek ide-oda, a brit pilóta sorsa már a baleset pillanatában megpecsételődött. Wheldon fejét a fülhallgatójában viselt szenzorok adatai alapján, a pályát szegélyező kerítés oszlopához való csapódáskor 250 G horizontális és 200 G vertikális erőhatás érte, amely egyértelműen összeegyeztethetetlen az emberi élettel.

A Las Vegas Motor Speedway eredményjelző oszlopa elsötétült, egyedül Wheldon autójának száma, a 77-es világított rajta, az első helyen, amiből a nézők már egyértelműen következtethettek arra, hogy az IndyCar egyik legnépszerűbb pilótája ... nincs többé.

A tragédiát a versenyzőkkel való míting után nyilvánosan, a sajtó képviselői előtt is bejelentette Randy Bernard, ami pedig ezután következett, az egyik - ha talán nem A - legszívszaggatóbb momentumként vonult be a motorsport történelmébe.

A mezőny azon tizenkilenc versenyzője, akiknek autója a baleset után épségben maradt, a csapatok tagjainak sorfala között, az Indianapolis 500 rajtrácsát szimbolizáló, háromsoros formációban a pályára hajtott. Öt tiszteletkört tettek meg lassú tempóban, miközben a Las Vegas Motor Speedway néma csendjét a 'Danny boy' és az 'Amazing Grace' dallamai törték meg.

A Bryan Herta Autosport Alex Tagliani által vezetett autója - ugyanaz, amellyel Wheldon négy hónappal korábban megnyerte az Indianapolis 500-at - Dan emlékének adózva a pitlane-en maradt.

"Mit tudnék mondani? Elvesztettük őt" - nyilatkozta könnyeivel küszködve a legendás csapattulajdonos, Chip Ganassi, akinek Dan 2006-2008 között volt a pilótája. "Ma az IndyCarban mindenki meghalt egy kicsit."

 

Daniel Clive Wheldon 1978. június 22-én született az angliai Embertonban. Négyéves korában kezdett gokartozni, és szépen haladt felfelé a motorsport ranglétráján, azonban ígéretes sportkarriere mellett a tanulmányait sem hanyagolta el, s befejezte a középiskolát. Ezután már teljes erőbedobással a versenyzői karrierjére koncentrált. Alig 21 évesen, 1999-ben anyagi megfontolásból az Egyesült Államokba költözött, ahol rögtön az első évében megnyerte a U.S. F2000 nemzeti bajnokságot, majd 2000-ben a Toyota Atlantic Championshipbe szerződött, ahol az összetett második helyén zárta az évet, akárcsak 2001-ben, amikor már az Indy Lights-ban ünnepelhetett az ezüstérmet érő helyről. Az Indy Racing League-ben 2002-ben debütált a Panther Racing színeiben, mikor is a szezon utolsó két versenyére ugrott be. Első győzelmét 2004-ben, Japánban, Motegiben szerezte, s ugyanebben az évben még kétszer diadalmaskodott, a bajnokságot pedig a második helyen, Tony Kanaan mögött zárta.. 2005-ben aztán minden összejött a számára. A szezonnyitó futamon, a Homestead-Miami Speedwayen rögtön győzni tudott, majd egy hónappal később az IRL fennállásának első, nem oválon rendezett fordulóján, St. Petersburgben is sikerült diadalmaskodnia. Innentől zsinórban három futamot nyert, beleértve magát az Indianapolis 500-at, és végül, összesen hat győzelemmel magát a bajnokságot is behúzta. 

2006-ban búcsút intett az Andretti Green Racingnek és a Chip Ganassi Racinghez igazolt, címét azonban nem sikerült megvédenie, s hiába indította a szezont egy győzelemmel Homesteaden, a végelszámolásnál alul maradt a Team Penske-s Sam Hornish Jr.-ral szemben.

2007-ben és 2008-ban egyaránt a negyedik helyen zárt összetettben, majd egy futammal a vége előtt csapatot váltott és a szezon utolsó versenyét már régi-új gárdájával, a Panther Racinggel teljesítette. Ezután egy hosszú nyeretlenségi sorozat következett és 2011-re szerződés nélkül maradt. Dan azonban nem szomorkodott, ehelyett beült a kommentátori fülkébe és bebizonyította, hogy nem csak az autóversenyzés gyakorlati részéhez van nagy tehetsége. Közvetlen, szórakoztató, ugyanakkor lényegre törő stílusát nagyon sokan megkedvelték, igazi üde színfoltja lett az IndyCar közvetítéseknek.

Bár nem volt csapata teljes szezonra, az Indianapolis 500-on rajthoz állt a Bryan Herta Autosport színeiben, s egy epikus fináléban –JR Hildebrand vezető helyről falazott – megszerezte második győzelmét a világ leghíresebb versenyén.

Wheldonra felfigyeltek más szériák is. Több NASCAR csapat is megkörnyékezte, ahogyan a Formula 1-ből is kapott ajánlatokat, mivel azonban ezeket nem tartotta megfelelőnek - az F1-es BMW WilliamsF1 Team eleinte csak tesztpilótának szemelte ki - nemet mondott. Egy későbbi interjújában elismerte, hogy a legmérvadóbb tény, ami az IndyCarban maradásra sarkallta, az az Indy 500 volt.

"A legnagyobb dolog számomra az Indianapolis 500" - mondta 2005-ben, nem sokkal azt követően, hogy Graham Hill 1966-os sikere óta az első britként foghatta a kézbe a világ leghíresebb tejesüvegét. "Emiatt a verseny miatt igen nehéz lenne számomra elhagyni a szériát."

re.jpg

Wheldon a később róla elnevezett DW12 tesztelése közben, 2011-ben

  

Dan Wheldon halálával pótolhatatlan űrt hagyott maga után, hiszen nem csak mint sportember volt tiszteletreméltó, hanem mint ember is. Talán ő volt az a versenyző, akinek nem voltak ellenségei, akit szinte mindenki szeretett, akinek mindenkihez volt egy kedves szava. Ő volt az, aki eredményei ellenére két lábbal a földön maradt, és egy mezei autogramkérőt is úgy kezelt, mintha régi cimborák lettek volna. Állandó vidámságával mosolyt csalt mindenki arcára, legyen az egy konkurens csapatfőnök vagy egy sima pályabíró. A médiát is helyén tudta kezelni, még a legtolakodóbb újságíróval is megtalálta a közös hangot, miközben nem tett különbséget a között, hogy az őt meginterjúvoló személy egy kis online laptól, vagy egyenesen a New York Times-tól érkezett-e. 

"Rengeteg nyomás helyeződik ránk, hogy versenyeket és bajnokságokat nyerjünk" - mondta Franchitti, aki gyerekkora óta ismerte Wheldont, olyannyira, hogy amikor Dan az Államokba költözött, az édesapja őt kérte meg arra, hogy vigyázzon a fiára a messze távolban. "Ez az, amit szeretünk csinálni és ez az, amiért élünk. Az olyan napokon, mint a mai, viszont ez egyáltalán számít. Elveszettem, elvesztettünk egy barátot ... mert Dant mindenki a barátjaként tartotta számon."

"Fekete nap ez a sportunk számára" - csatlakozott a skót szavaihoz James Hinchcliffe. "Egy jó szezonzáró reményében jöttünk ide, ehelyett elvesztettük egy nagyon közeli barátunkat és egy nagyszerű versenyzőt."

2011-ben Wheldon az IndyCar következő generációs autójának hivatalos tesztpilótájaként is tevékenykedett, amely Dallarát később az iránta való tiszteletből a DW12 fantázianévre kereszteltek el. Az ő munkája is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az elődjéhez képest jóval biztonságosabb géppel róhatják a köröket a pilóták.

A biztonság alapvető kérdéssé vált a tragédiát követően, amelyet Barnhart a "tökéletes vihar" jelzővel aposztrofált, vagyis egyetlen pillanatban állt össze valamennyi negatív előjelű tényező.

"Az elmúlt vasárnap emlékeztet bennünket arra, hogy hiába a több milliárd órányi munka a biztonság növelésének irányába, ez a sport továbbra is veszélyes marad" - kommentálta a tragédiát a NASCAR elnöke, Mike Helton. "Biztonságosabb ma, mint valaha volt, de nem számít milyen keményen dolgozol ezen, képtelenség kizárni minden olyan tényezőt, ami katasztrófához vezethet. Az előre nem prognosztizálható körülmények bármikor okozhatnak nagyon kemény helyzeteket. Vannak olyan szituációk, amelyek felettünk állnak és bármennyire is szeretnénk, nem tudunk ellenük védekezni, felkészülni rájuk, azért, mert egyszerűen lehetetlen."

466l.jpeg

A végzetes nap előtti estén Dan és Susie közös tetoválást készíttetett

 

A 'Lionheart' becenévre hallgató Wheldon feleségét, Susie-t, valamint gyermekeit, a tragédia idején hároméves Sebastiant, valamint a hét hónapos Olivert hagyta hátra. A versenyzés mellett a családja jelentette számára a legtöbbet, a hétköznapokon gyakran látták őt St. Petersburg játszóterein, amint éppen a gyerekekkel mókázott. Nyoma sem volt a bajnok autóversenyzőnek ilyenkor, csak egy apuka volt a sok közül, erre pedig roppant büszke volt.

2010-ben,  stilszerűen 'Lionheart' címen adták ki azt a könyvet, amely közel ezer fényképpel illusztrálva mutatta be Wheldon életét és addigi pályafutását. A pályán készült fotók mellett személyes felvételek is helyet kaptak ebben, beleértve a Susie Behm-mel kötött esküvőjén készülteket is.

"Elég sok kép van benne az esküvőmről" - mondta akkoriban Wheldon. "Azt akartam, hogy sok fotót tartalmazzon a feleségemről, mert ő volt a leggyönyörűbb menyasszony, akit a világ valaha látott."

Az átlagos élet mindennél többet jelentett számára és soha nem felejtette el, hogy honnan jött, hírnevét pedig igyekezett jó célokra felhasználni. Miután édesanyjánál Alzheimer-kórt diagnosztizáltak, külön alapítványt hozott létre a betegség kutatására és az abban szenvedők támogatására. Ezen kezdeményezése a mai napig aktív, az alapítvány 2014-es, jótékonysági gokartfutamán pedig már az ötéves Sebastian vezette fel a sztárpilótákból álló mezőnyt. A kisfiú máris versenyez és az éles szemű szakértők szerint tehetségét az édesapjától örökölte.

Wheldon már Sebastian születése előtt arról beszélt, a legfontosabb dolog számára, hogy a fia később büszke legyen rá. Azt hiszem, ezt sikerült elérnie, annyival kiegészítve, hogy nem csak a gyermekei büszkék rá, hanem a motorsport teljes közössége.

Dan Wheldon tragikusan fiatalon hagyta itt ezt a világot. Hiába mondogatjuk azonban maguknak, afféle vigaszként, hogy „legalább úgy halt meg, hogy közben azt csinálta, amit a világon a legjobban szeretett”, ez nem vigasz. Egy ilyen tragédiára nincsen vigasz, sem válasz, csak üres miértek.

Nyugodj békében Dan, örökké a szívünkben élsz.

 

 

képek: IndyCar, IMS