Alex Zanardi és a fánkok művészete
2015. augusztus 13. írta: USAracing

Alex Zanardi és a fánkok művészete

Manapság már a legtöbb versenysorozatban visszatérő szokásnak számít a győztes pilóták által a leintést követően végrehajtott, úgynevezett fánkozás.

zanardi_580.jpg

 

A nézők szórakoztatására bemutatott kis körözés azonban nem volt mindig a versenyek utáni ünneplés része.

A produkció az Egyesült Államokban leginkább Alex Zanardi nevével forrt össze, aki még a CART-ban eltöltött évei alatt honosította meg ezt a szokást, aminek hátterét a méltán népszerű Jalopnik jól körül is járta.

"Máig nem tudom, hogy mi hajtja őt az ilyen dolgokra" - nyilatkozta az online magazinnak Mike Hull, annak a Chip Ganassi Racingnek a vezérigazgatója amelynek Zanardi két bajnoki címet is szállított 1997-ben és '98-ban.

A kétszeres paralimpiai bajnok olasz legenda kalandja a 'fánkozással' a CART 1997-es Long Beach-i versenyén kezdődött. Hull elmondása szerint a kaliforniai futam különösen kedves a csapatok számára, köszönhetően a mindig lelkes rajongóknak, valamint az egyik más utcai fordulóhoz sem hasonlítható atmoszférája révén. Mindezek okán, tizennyolc évvel ezelőtt a versenyt megnyerő Zanardi is úgy érezte, valamilyen formában demonstrálnia kell mindazt az életérzést, megünnepelni a sikert, egyúttal pedig köszönetet mondani a nézőknek.

Így esett meg, hogy miután az olasz elsőként meglátta a kockás zászlót, a pitlane végén gyönyörű gyűrűket rajzolt autójával az aszfaltra. A rajongók pedig egyszerűen imádták.

Ennek alapján nem meglepő, hogy miután Zanardi Clevelandben megnyerte azévi második futamát - ráadásul nem is akárhogyan, lévén egy kör hátrányból küzdötte fel magát az élre - néhány impozáns fánkot égetett a reptéri pályára.

A CART vezetősége azonban nem volt túlságosan elragadtatva a műsorszámtól, pláne, hogy Zanardi a pit körzetében hajtotta végre azt, ezáltal túlzott közelségben a riporterekhez és fotósokhoz. Mindennek fejébe a szervezet még büntetést is kilátásba helyezett abban az esetben, ha még egyszer valaki ilyenre vetemedne.

Ennek megfelelően - hogy a CART öröme is megmaradjon - Zanardi a soron következő két, Michiganben, valamint Mid-Ohión aratott sikerét követően nem hagyott szánt szándékkal extra guminyomokat a pályákon.

Road Americán aztán az akkor 31 éves pilóta megszerezte zsinórban harmadik győzelmét és ekkor már nem bírta ki, hogy ne keringőztesse meg ismét autóját. A produkcióra persze már a pitektől távol, egy kellőképpen széles bukótérben kerített sort, ahol bőven volt helye arra, hogy füstfelhőbe borulva leírjon néhány nagy kört a rajongók legnagyobb örömére.

A sors végül úgy hozta, hogy a Road America-i fánkok egyben a szezon utolsó alkotásai is lettek, az azonban bőven kárpótolta, hogy végül az övé lett az 1997-es bajnoki cím.

"Rájöttem, hogy valahol a CART-nak igaza volt, kicsit veszélyes is lehetett volna, különösen a fotósokra és az újságíróka nézve, akik mindannyian rám vártak" - mondta ekkoriban Zanardi az AP hírügynökségnek. "Szóval, megpróbáltam egy kicsit nagyobb elővigyázatossággal csinálni Elkhart Lake-en."

A CART még így sem békült ki teljesen a produkcióval, aminek népszerűsége azonban rohamtempóban növekedett a szurkolók körében.

"Először ez csak egyfajta megünneplése volt annak a remek teljesítménynek, amivel megnyertük a Long Beach-i futamot. Aztán elképesztő méreteket öltött, mivel a rajongók beleszerettek ebbe, és egyre több olyan emberrel találkoztam, akik arra kértek, csináljam meg ismét."

A legemlékezetesebb 'Zanardi-fánkra' az 1998-as Detroit GP-n került sor.

A Belle Isle Parkban rendezett versenyen személyesen tette tiszteletét a pilóta jó barátja, Paulo Barilla, akinek tésztagyára egyben Zanardi szponzora is volt, ennek révén pedig a pálya mellett egy hatalmas vendéglátóegységet állított fel.

Miután az olasz elsőként áthaladt a célvonalon, lelassított és amint a fékerő-elosztáson állított, kissé megcsúszott. Hull visszaemlékezése szerint ez volt az a pillanat, amikor Chip Ganassi így szólt a csapatrádióba: "Ez fánkért kiált."

Így is történt. Zanardi egy sor pörgést mutatott be, amint a Victory Lane felé haladt, a Barilla területe mellett pedig sikerült olyan intenzíven ünnepelnie, hogy szinte semmit nem lehetett látni a sűrű gumifüsttől.

A győzelmi műsor visszavonhatatlanul Zanardi védjegyévé vált, aminek láttán a rajongók egyszerűen megőrültek. Sőt, még a pályabírók is.

A 98-as, portlandi futam megnyerése után az olasz autója váratlanul lefulladt, de köszönhetően néhány marshalnak sikerült életet lehelni bele, így Zanardi újra megörvendeztethette a nézőket sajátságos ünneplésével.

Hiába imádta azonban mindenki, a CART sehogyan sem tudott megbarátozni ezzel. Hull elmondása szerint a szervezet tisztviselője, Bill Luchow kerek perec megmondta Ganassinak, hogy ha Zanardi a soron következő, clevelandi fordulón is fánkozásra adja a fejét, akkor 50.000 dolláros büntetésre számíthat.

És, hogy mi volt erre a jó öreg Chip válasza?

"Büntessenek csak. Márpedig ha megnyeri a versenyt, akkor fánkozni fog."

Az olasz végül megnyerte a versenyt, fánkozott, a csapat pedig kifizette a büntetést. Tiszta sor.

A Zanardi ünneplése miatti mánia nem csak a rajongók, de a komplett paddock versenyhétvégéit megédesítették. Szó szerint. Hull máig mosolyogva gondol vissza arra, amikor a szurkolók nagy doboz fánkokkal kedveskedtek a Chip Ganassi Racingnek, méghozzá olyan mennyiségben, hogy azokkal komplett platós kocsikat meg lehetett tölteni. A cukormázas finomságon pedig végül valamennyi csapat osztozott, meginvitálva természetesen a rajongókat is.

Alex Zanardi bizonyos aspektusból nézve az ilyen kis ünneplések úttörője volt. Ő volt az első versenyző, aki a fánkozást elhozta az amerikai open-wheel világába, a - legfőképpen maga a CART által - veszélyesnek minősített, alkalmi showműsorból pedig egy teljesen elfogadott dolog lett. Ezzel a mára élő legenda státuszba emelkedett sportember azt is megmutatta, hogy a versenyzésnek nem kell mindig, minden körülmények között, még a leintés után is véresen komolyan vennie magát, hiszen lehet az igazán rajongóbarát is, egyúttal pedig az autók örömünnepe.

Amikor arról kérdezték, hogy a mai IndyCarban szívesen látna-e jóval több fánkozást, Mike Hull egyértelmű igennel válaszolt, ennek azonban a némiképp gátat szabnak a szériában érvényben lévő technikai szabályozások, aminek értelmében egy motornak 2500 mérföldet kell futnia annak érdekében, hogy büntetés nélkül cserélhessék őket. Sokkal többet kell tehát kibírniuk, mint a CART-érában, a fánkozás és gumiégetés pedig nem kíméli az erőforrásokat.

Hull szerint Zanardi abban is kiemelkedett ellenfelei közül, hogy elismerte, mindig, mindenkinek van hová fejlődnie.

"Olyan dolgokat vett a fejébe, hogy meg kell tennie, amire mások már azt mondanák, lehetetlen."

A 'lehetetlen' szót az olasz versenyző valóban nem ismeri.

2005-ben, négy évvel azután, hogy a CART németországi futamán történt balesete következtében mindkét lábát elvesztette, megszerezte első győzelmét a WTCC-ben. És, hogy mivel ünnepelte ezt a sikert? Nana, hogy kövér fánkokkal.

 

 

kép: ESPN

forrás: Jalopnik