A NASCAR úttörő három gráciája
2016. május 01. írta: Raceday Addams

A NASCAR úttörő három gráciája

A 60-70-es években a nők számára tiltott területnek számított a NASCAR pitlane, olyannyira, hogy még a kor legnépszerűbb hostess-e, Linda Vaughn is csak a promóciós feladatai ellátásának idején tartózkodhatott ott. Amikor pedig 1976-ban Janet Guthrie beadta nevezését a charlotte-i World 600-ra, több élvonalbeli versenyző azzal fenyegetőzött, bojkottálja az eseményt, ha a hölgyet pályára engedik.
sara1.jpg

Azóta sok víz lefolyt a Dunán és a NASCAR által szankcionált szériákban ma már nem számít ritkaságnak, ha a gyengébbik nem képviselői is volán mögé ülnek. A vita azonban, miszerint a nőknek van-e létjogosultságuk a férfiak sportjában, lehetnek-e igazán versenyképesek ebben a közegben a mai napig nem vesztett az intenzitásából.

Az egyetlen kivételnek a gyorsasági szakág számít, amelyben az úttörő Shirley Muldowney személyében már a nyolcvanas években háromszoros bajnokot avattak. A brutális balesetet is túlélő, ezt követően pedig további győzelmeket szerző legenda nem csak az első nő, de az első többszörös bajnoka is lett az NHRA csúcsát képező Top Fuel kategóriának, ahogyan az AHRA által felügyelt, hasonló gépekkel lebonyolított szériában is két címet szerzett. A gyorsulási versenyek világában ma már számos hölgy méreti meg magát és teljesen egyenrangú ellenfeleik a férfiaknak, olyannyira, hogy például a Pro Stock sorozat egyetlen női pilótája, Erica Enders-Stevens 2015-ben zsinórban a második bajnoki címét vágta zsebre.

A Forma-1-ben, NASCAR-ban, vagy éppen IndyCar-ban azonban továbbra is sarkalatos véleményeket vált ki az emberekből a hölgyversenyzők kérdésköre, még annak ellenére is, hogy utóbbi két kategóriában már több nő is ért el jelentősebb eredményeket.

Vannak, akik szerint fizikális, vagy éppen pszichológiai korlátok szabnak gátat a hölgyek sikerességének a csúcsbajnokságokban, míg mások úgy vélik, az, hogy kevés versenyképes nő van csak a számok törvényének tudható be, miután ezer fiúra kb. egy olyan kislány jut, aki már gyerekként megismerkedik a gokartokkal, vagy akár a mini sprint carokkal.

Bár nem valószínű, hogy valaha is eljön az az idő, amikor a pályákon mindkét nem közel egyenlő arányban képviseli magát, de a tendencia az utóbbi években már javulást mutat, köszönhetően többek között napjaink legismertebb, aktív női versenyzőinek - mint amilyen Simona de Silvestro, Katherine Legge, Christina Nielsen, vagy éppen ezen halmaz alfanősténye, azaz Danica Patrick - ,akik példáján felbuzdulva egyre több kislány választja a bukósisakot mondjuk a balett tütü helyett.

Bár sokak szerint még 2016-ban is furcsa látványnak számít egy nő versenyautóban ülve, az igazság az, hogy a bátrabbak már a motorsport hajnalán - lásd. pl. Elfrieda Mais-t - sem voltak restek volán mögé pattanni. A mai csúcsbajnokságoknál maradva pedig külön figyelmet érdemel, hogy már jóval Janet Guthrie megjelenése előtt, a NASCAR történetének legelső futamán is ott szerepelt a mezőnyben egy fiatal hölgy, sőt, az úttörő szezonban kétszer is előfordult, hogy a gyengébbik nem három képviselője is pályára lépett egyszerre.

france.jpg

Bill France Sr. az irodájában (1947)

 

Mindenekelőtt jöjjön egy kis NASCAR történelem, nagyon röviden, mondhatni zanzásítva, csak a teljesség kedvéért.

Az autószerelőből lett üzletember, Bill France Sr. a sportban tapasztalt visszaéléseket és kusza szabályrendszereket látva úgy vélte, az amerikai stock-car versenyzésnek szüksége van egy vadonatúj, átfogó szankcionáló szervezetre. Ennek eredményeként hozta létre 1947-ben a National Championship Stock Car Circuit (NCSCC)-t, amelyhez mindenképpen meg szerette volna nyerni az American Automobile Association anyagi támogatását. Miután azonban az AAA erre nemet mondott, France a saját kezébe vette a dolgot, bejelentette a hivatalos szabályrendszert és a díjazást, aminek értelmében a '47-e NCSCC bajnok 1000 dollárt kap a trófea mellé. A szezon Daytona Beach-en kezdődött, majd közel negyven fordulót követően decemberben ért véget Jacksonville-ben. A népszerűség gyorsan nőtt, amit jól szemléltet, hogy a legtöbb helyszínen a jegyek iránti kereslet meghaladta a kínálatot. A bajnoki címet végül Flonty Flock szerezte meg, a szezon végén, egész pontosan december 14-én pedig France tárgyalásra hívta az NCSCC 35 tisztviselőjét a floridai Streamline Hotelbe, hogy a stock-car szakág amerikai jövőjéről döntsenek. Ezen mítinget még három hasonló követett, amelyek után megszületett az új szervezet, a National Stock Car Racing Association. Mint azonban kiderült ezen név már foglalt volt, így némi szórend módosítással a végleges verzió a ma ismert National Association for Stock Car Auto Racing, azaz NASCAR lett.

A NASCAR első, hivatalos szezonja 1949 június 19-én, a Charlotte Speedway háromnegyed mérföldes dirt pályáján vette kezdetét úgynevezett sufnituninggal felkészített autókkal. A NASCAR Strictly Stock Series névre keresztelt bajnokság - amely a mai királykategória, azaz a Sprint Cup elődjének számít - debütáló futamát France Sr. szándékosan a nagy rivális NSCRA atlantai versenyével egy időpontra tette, azzal a szándékkal, hogy a konkurencia pilótáit a saját térfelére csábítsa. És, hogy mivel érte el? Nagyon egyszerű: akkori mércével mérve komoly, ötezer dollár összdíjazásúvá tette a futamot, amelyből kétezer dollár tisztán a győztes zsebébe vándorolt.

Az ötlet bejött, az NSCRA nagyágyúi egymás után adták be nevezésüket az újszülött NASCAR versenyére, amely eközben a szurkolók figyelmét is egyre inkább felkeltette. Az Indianapolis 500 példáját szem előtt tartva 33 autósra maximalizált mezőny végül hatalmas tömeg előtt gördülhetett pályára. A 13.000 fő befogadására képes nézőtér csordulásig megtelt, az érdeklődés azonban még ennél is nagyobb volt, amit jól példáz, hogy a szervezők közel 5000 embert már nem tudtak beengedni a létesítménybe. Ez azonban nem gátolta meg a versenyre kíváncsi szurkolókat, akik a kordonokat áttörve bemasíroztak a pálya belső területére. France Sr. utasítására - szigorú rendőri biztosítás mellett - pedig végül mindannyian maradhattak is.

A történelmi jelentőségű futam nevezői között volt megtalálható az akkor 30 esztendős, Sara Christian is. A kétgyermekes családanya egy, a férje, Frank Christian által felkészített 1947-es Forddal vágott neki a kvalifikációnak, amelynek során a 13. rajthelyet szerezte meg. Sara, aki alig egy évvel korábban kezdett csak versenyezni, a futamon is kiválóan szerepelt, hosszú ideig haladt a legjobb tízben, végül azonban kénytelen volt átadni a volánt a pole pozíciós Bob Flock-nak, miután annak 1946-os Hudsonjában megadta magát a motor.

sara11.jpg

Sara Christian

 

A Strictly Stock Series második fordulójára Daytona Beach-en került sor, amelyen Sara mellett Frank Christian is próbára tette képességeit, így ők lettek a NASCAR történetének első - és Patty Moise, valamint Elton Sawyer  részvételéig a Busch Series (ma Xfinity) 1986-os Food City 300-án az egyetlen - , egymás ellen versenyző házaspárja.

Ami azonban a poszt szempontjából lényeges, hogy szintén ez volt az a verseny, amelyre Mrs. Christianen kívül már további két hölgy, Louise Smith és a Flock fivérek kishúga, Ethel Mobley is beadta nevezését.

Előbbi, a Christianhez hasonlóan Georgia államból származó Smith már egészen gyerekként az autók megszállottjává vált, és minden álma az volt, hogy egy szép napon ő maga is megtanul vezetni. Sokáig kérlelte az édesapját, hogy segítsen neki ebben, de a válasz minden esetben nemleges volt, mondván a lányoknak inkább a főzőtudomány elsajátítása javallott. Louise azonban nem fogadta ezt el és egy napon, alig tizenegy évesen elkötötte a család T-Modeljét, amivel fel-alá kezdett furikázni a farmjukon. Mindezt igazán élvezte egészen addig míg nem realizálta azt az aprócska tényt, hogy fogalma sincs arról, miként kell a járművet megállítani és végül a baromfiketrecek kellős közepébe hajtott. Az autó csúnyán összetört, de Louise sértetlenül megúszta a kis kalandját, ha nem számoljuk bele azt a pár atyai pofont, amit akciójáért később kapott.

Az elkövetkező években a harsány természetű Smith-ből a helyi közösség igazi bajkeverője vált, aki autóvezetői képességeiről leginkább a rend őrei elől menekülve tett tanúbizonyságot.

Bill France Sr. 1946-ban, az egyik helyi stock-car futam promótereként érkezett a Greenville-Pickens Speedway-re, az esemény iránti érdeklődés mértéke azonban egyáltalán nem nyűgözte le. Az üzletember sebtében válságértekezletet hívott össze a pálya alkalmazottaival annak érdekében, hogy közösen találjanak megoldást arra, miként lehetne a hátralévő rövid idő alatt még több nézőt a futamra csábítani.

"Tudták, hogy az emberek figyelmének felkeltéséhez valamivel igazán fel kell rázni a show-t" - emlékezett vissza a neves sporttörténész, Mike Bell. "Ötleteltek egy darabig, míg valakinek a fejében kippatant az isteni szikra és így szólt: 'Ültessétek autóba Louise Smith-t. Az a lány egy valódi őrült, bármit elvezet."

France Sr.-t igazán kíváncsivá tették a félelmet nem ismerő nőről szóló történetek, így a megbeszélés után úgy döntött, személyesen keresi fel.

Louise és férje, Noah Smith ezidő tájt egy roncstelepet üzemeltettek Greenville-ben, alig egy mérföldnyire a pályától. Bár az asszony élt-halt az autókért, furcsa módon egészen addig a napig még csak nem is látott közelről egyetlen versenyt sem. France ajánlatát azonban nem utasíthatta vissza.

louise-smith.jpg

Louise Smith

 
"Akkoriban a kis, regionális versenyeken 300-400 ember már nagy tömegnek számított, Bill pedig úgy vélte, hogy én, mint nő még több embert tudnék a lelátókra ültetni" - emlékezett vissza egy 1975-ös interjújában Louise.

Hogy mennyire igaza volt, azt a verseny napja példázza a legjobban, ahol mihelyst szárnyra kelt Smith indulásának híre, ezrek lepték el a pályát, mert látni akarták, mire megy egy nő a "valódi versenyzők" ellen.

Louise abszolút kezdő volt, olyannyira, hogy még az alapvető szabályokkal - beleértve a zászlójelzéseket - sem volt tisztában.

"A verseny előtt a szervezők azt mondták nekem, hogy ha meglátom a piros zászlót, akkor azonnal álljak meg. A kockás zászlóról viszont egy szót sem szóltak."

A leintés után minden versenyző, kivéve Smith-t a pitbe hajtot.

"Ott köröztem a pályán, mire a bírák közül valakinek eszébe jutott, hogy azzal indítottak útjára, semmiképpen ne álljak meg addig, amíg nem látom a pirosat. Szóval, belengették csak nekem azt a zászlót, hogy fejezzem már be végre."

Az érvényes kockás zászló pillanatában Louise a harmadik helyen állt 1939-es Fordjával, amely pozícióját a tudatlanságából fakadó kis közjáték ellenére is megtarthatta.

Innentől pedig nem volt megállás, Mrs. Smith-t elkapta a gépszíj és állandó résztvevőjévé vált a regionális stock-car, valamint midget versenyeknek, amelyeken rendre kimagaslóan szerepelt, mi több, már első évében győzelmeket tudott szerezni.

image038.jpg

Smith 1949-ben, első NASCAR futamának helyszínén, Daytona Beach-en

 
Férje azonban egyáltalán nem támogatta Louise törekvéseit, mi több, egyenesen megtiltotta neki, hogy folytassa a versenyzést. A nőt viszont nem olyan fából faragták, hogy bárki is diktáljon neki, így amint 1947-ben tudomást szerzett az NCSCC Daytona Beach-i futamáról, nem volt rest elkötni Noah nagy becsben tartott Fordját és Florida felé vette az utat.

A versenyen Smith a 13-as rajtszámot kapta, amit rendkívül babonás ember lévén igyekezett elcserélni, de mondani sem kell, nem járt sikerrel. A futam hajrájában úgy is tűnt, a balszerencsés szám átka lesújt rá, miután közvetlenül előtte egy hétautós baleset történt, amelyet már Louise sem tudott elkerülni.

"Hirtelen mindenfelé csak pörgő autókat láttam, mire pedig feleszméltem már a levegőben találtam magam. A kocsim végül a tetején landolt és csak néhány, a segítségemre siető rendőrnek köszönhetően tudtam folytatni, akik voltak olyan kedvesek és a kerekeire fordították. Nem fogják elhinni hányadikként végeztem, a 13.-ként!"

Louise a csúnyán leamortizálódott autót nem vitte haza, inkább azt hazudta a férjének, hogy ellopták. Csak éppen azt nem tudta, hogy a helyi napilap címlapsztoriként hozta a balesetet, így Noah nem csak felesége hollétéről szerzett tudomást, de arról is, hogy miként törte kedvenc járművét.

A férfi végül nem csapott balhét, ehelyett kénytelen volt beletörődni abba, hogy neje a volán mögött érzi igazán jól magát.

Louise két évvel később, eredeti tervei szerint csak egyszerű nézőként tért vissza a Daytona Beach-i pályára, de nem bírta sokáig ezt a szerepet és az utolsó pillanatban beadta nevezését a NASCAR Stricly Stock második fordulójára, ezzel a mezőny harmadik hölgytagjává válva.

Ennek France Sr. hathatós közreműködése révén azonnal híre ment a környéken, a nézőszám pedig hirtelenjében a sokszorosára nőtt.

Sara Christian és Louise Smith mellett a harmadik grácia Daytonán Ethel Flock-Mobley volt, aki fivérei, Tim, Bob és Flonty Flock példáját követve vágott neki a távnak. Ezzel egyébként máig ők az egyetlen család a NASCAR történetében, amelynek képviseletében egyazon versenyen négy testvér is elindult.

ethel.jpg

Ethel Flock-Mobley

 

Az ekkor 29 éves Ethel kolléganőivel ellentétben beleszületett a versenyzés világába, miután a Flock család kedvenc vasárnapi programja a helyi dirt pályák látogatása volt. A lány egy ideig az egyszerű szurkoló szerepét töltötte be bátyjai futamain, ami csak azután változott meg, hogy Bob megépítette saját versenypályáját az atlantai Jonesboro mellett. A létesítmény népszerűsítésének kulcsát a legidősebb Flock testvér is a hölgypilótákban látta, így húga mellett meghívta versenyezni Sara Christiant, valamint annak szintén négykerűekért rajongó nővérét, Mildredet is. Bob semmit sem bízott a véletlenre, és a lányokat saját maga tanította ki a dirt pályás küzdelmek minden csínjára-bínjára.

A soron következő években Ethel több száz futamon mérette meg magát, amelyekre szinte kivétel nélkül Atlantában, vagy annak környékén került sor. Ennek oka abban rejlett, hogy nem szeretett volna néhány napnál tovább távol lenni kislányától, Darlene-től.

A NASCAR Strictly Stock daytonai fordulójának azonban ő sem tudott ellenállni és bátyjaival együtt beadta nevezését a floridai versenyre.

A 40 körös megmérettetésen végül Ethel érte el a legjobb helyezést a hölgyek közül, miután 11.-ként intették le a huszonnyolc autós mezőnyben, míg Sara a 18., Louise pedig egy baleset után csak a 20. helyen zárt.

Ethel a férje tulajdonában lévő 1949-es Cadillac-kel nem csak két kolléganőjén kerekedett felül, de a háromból két bátyján, Bobon és az 1947-es NCSCC bajnok Fonty-n is, valamint olyan legendákat is maga mögé utasított, mint Curtis Turner, Herb Thomas és Buck Baker.

Sara és Louise a soron következő, a hillsborói Occoneechee Speedway-en rendezett futamon is elrajtolt, de végül mindketten kénytelenek voltak baleset miatt idő előtt feladni a küzdelmet.

A Christian-Smith-Mobley hölgytrió végül a NASCAR Strictly Stock szezon negyedik futamán, a Langhorne Speedway-en állt össze ismét - és egyben utoljára.

A legjobb eredményt közülük Sara érte el, akit a hatodikként intettek le a 45 autót számláló mezőnyben, miközben Louise a 16.-ként zárt. Ethel - aki egy hónappal korábban, a Central City Park Speedway-en történelmet írt, miután Georgia államban első nőként versenyezhetett a férfiak mezőnyében - egy műszaki hiba miatt már a futam elején kiesett.

Mobley és Smith ezután több NASCAR versenyen már nem vett részt, ehelyett inkább a regionális pályákon folytatták tovább.

Ethel főként a kifejezetten nőknek kiírt versenyeken csillogott, bár a férfiak mezőnyében is rendre felbukkant előkelő eredményeket elérve.

Mrs. Mobley - aki a keresztnevét az apja taxijában használt üzemanyag után kapta - 74 esztendős korában, 1984-ben hunyt el családja körében.

occ.jpg

Smith az 1949-es, hillsborói balesete után a pályamunkások és nézők gyűrűjében pózolt a fotósoknak

 

Louise Smith az elkövetkezendő tizenegy évben harmincnyolc modified és midget futamot nyert, de nem csak a nőként elért sikereivel vívta ki a figyelmet, hanem a látványos, olykor egyenesen horrorisztikus baleseteivel is, amelyek után előszeretettel pózolt a totálkáros autóban, vagy épp amellett.

Bár NASCAR főkategóriás karrierje kimerült két versenyben, a regionális pályákon azonban igazi sztárrá vált.

A renitens, de tehetséges hölgypilótában rejlő marketinglehetőséget kihasználva France futamonként 150-200 dollárt fizetett Smith-nek csak azért, hogy egyáltalán beüljön a volán mögé, ezzel garantálva a szintén a NASCAR által szankcionált versenyek tömött lelátóit Alabamától kezdve Kanadáig.

Annak ellenére, hogy saját bevallása szerint a férfiak soha nem látták igazán szívesen a versenyeken és nem egyszer szándékosan balesetekbe hajszolták, a pályán kívül mégis igazi barátságokat alakított ki. Bandázásai olyan nagyágyúkkal, mint Ralph Earnhardt, Bill Snowden, Buddy Shuman, Curtis Turner, Buck Baker és Lee Petty legendássá váltak.

"Egy csapatban utazgattunk, ha az egyikünknek volt egy darab hot-dogja, azt is egyenlő arányban elosztottuk" - nyilatkozta egyszer Louise. "A pénz semmit sem számított, na nem mintha olyan nagyon dúskáltunk volna benne. Már akkor nagyon költséges volt ez a sport, ezért néha egyenesen úgy tűnt, hogy minél többet versenyzünk, annál kevesebb jut belőle. Emlékszem, egyszer Buck [Baker], Lee [Petty] és én a zsebeinkben lévő aprót adtuk össze, hogy egy burgert és egy kólát tudjunk venni."

A legendák szerint egyszer Smith még a jegygyűrűjét is zálogházba adta pusztán azért, hogy kifizesse az egyik versenyzőtársa óvadékát, akivel az egyik futam után, a kocsmában keveredett tettlegességig fajuló vitába.

Louise-t 1999-ben a történelem során első nőként választották be a Nemzetközi Motorsport-hírességek Csarnokába.

"Egyszerűen csak vadnak születtem. Kipróbáltam magam ápolónőként, pilótaként és kozmetikusként is, de egyik szakmában sem voltam jó. Attól a pillanattól fogva viszont, hogy először versenypályára léptem, tudtam, ezt akarom csinálni. Sokszor nyertem, sokszor összetörtem az autót, nincs olyan csont a testemben, amit ne törtem volna el legalább egyszer. De tudják mit? Soha, semmit nem bántam meg, mert a szívemet-lelkemet beleadtam" - mondta 2000-ben.

A rákkal folytatott hosszú küzdelem után Louise Smith 2006-ban, 89 esztendős korában hunyt el.

sara2.jpg

Sara és Frank Christian


Sara Christian Charlotte, Daytona, Hillsboro és Langhorne mellett még az 1949-es NASCAR szezon további két versenyén, az észak-karolinai North Wilkesboro Speedway-en és a pennsylvaniai Heidelberg Raceway-en is pályára lépett. Az utóbbi futamon hozott ötödik helye máig a legjobb, női versenyző által elért helyezésnek számít a NASCAR legmagasabb osztályát tekintve.

Még az 1949-es évben azonban egy regionális, atlantai futamon Sara súlyos balesetet szenvedett, aminek következtében számos csigolyája és bordája eltört. Bár a vártnál sokkal rövidebb idő alatt lábra állt, a történtek utóhatásai végül a karrierje idő előtti végét is jelentették.

1950-ben még egyetlen, a Hamburg Raceway-en lebonyolított forduló erejéig visszatért az ekkor már NASCAR Grand Nationals névre hallgató királykategóriába, ahol komoly fájdalmak közepette 33 indulóból a 14. pozíciót szerezte meg. Az ötvenes években újra és újra megpróbálkozott kisebb futamokon, de a baleset után visszamaradt hátproblémái miatt 1956-ban végleg abbahagyta a versenyzést.

Férje, Frank továbbra is a versenyzés közegében maradt, mint tulajdonos és többek között arról nevezetes, hogy elsőként ő indított egyszerre több autót a versenyeken. Emellett a Christian család saját éttermét és moteljét is irányította a georgiai Dahlonegában.

"A nagyi csak rövid ideig versenyzett, de az kétségkívül egy remek időszak volt számára" - nyilatkozta az ESPN-nek 2008-ban a házaspár egyik unokája, Sally Kelley. "Nagyon közel álltam a nagyszüleimhez, minden hétvégét náluk töltöttem, de az emlékemben úgy élnek, mint üzletemberek. Még mindig elképedek azon, hogy a mamám soha nem beszélt arról, hogy autóversenyző volt. Néha ugyan szóba került, de csak mellékesen, miközben például karácsonyfadíszeket készítettünk. Volt jó néhány trófea kitéve a házukban, de mama egyáltalán nem kérkedett ezekkel."

Ezt a véleményt Sally húga, Suzanne is osztja, aki komoly kutatásokat folytat a mai napig azért, hogy a nagyanyjáról szóló, valamennyi, korabeli híradást dokumentálja a családi archívum számára.

"Nem igazán hozta szóba, bár egyszer mesélt arról, hogy az egyik verseny előtt a lelátón játszott a kis Richard Petty-vel."

Sara Christian 1980-ban, 62 évesen hunyt el tizenegy esztendővel Frank végzetes szívinfarktusa után.

A párnak két gyermeke volt, Patricia és Tommy, akik Sara pályafutásának kezdetekor 7 és 11 évesek voltak. Ez adta az inspirációt arra, hogy első hivatalos versenyén az autójának a 711-es számot adja.

"Nagyon büszke vagyok rá" - folytatta Sally. "Szerintem igazán nagy dolgokat vitt végbe. Ugyanakkor nem hiszem, hogy ő akkoriban ezt így fogta volna fel. Saját maga szórakoztatásáért versenyzett, nem holmi hírnévért."

Sara Christian, Louise Smith és Ethel Mobley után 28 évet kellett várni arra, hogy egy NASCAR futamon újra három hölgy képviseltesse magát a mezőnyben. Erre 1977 július 4-én, a Daytona International Speedway-en rendezett Firecracker 400-on került sor, amelyre Christine Beckers, Janet Guthrie és Lella Lombardi egyaránt kvalifikálni tudta magát.

 

 

képek: NASCAR Media, Legends of NASCAR, Pinterest