A nap, amikor túszul ejtették a NASCAR mezőnyét
2016. szeptember 10. írta: Raceday Addams

A nap, amikor túszul ejtették a NASCAR mezőnyét

A kétezres évek eddigi leghírhedtebb, a rajongók kollektív haragját kiváltó motorsport eseménye kétségkívül  a Forma-1 2005-ös Amerikai Nagydíja volt. Az egyébként teljesen vétlen versenyzőket kifütyülték, megdobálták, de legalább nem ejtették őket foglyul – mert bármily hihetetlenül is hangozzék, a múltban már erre is akadt példa.

nda.png

A tizenegy évvel ezelőtt történteket gondolom nem nagyon kell részletezni senkinek, úgyhogy legyen elég annyi, hogy a maga a gyártó által is veszélyesnek minősített abroncsok körüli, egész hétvégét felölelő huzavona után a Michelin zászlaja alá tartozó csapatok a felvezető kör után bojkottálták az Indianapolis Motor Speedway-en rendezett versenyt, amelyen ennek következtében csak a három Bridgestone gumikat használó gárda összesen hat autója rajtolt el.

A botrányos futamon - amelyet az F1 történetének egyik legsötétebb fejezeteként tartanak számon – a helyszínen tartózkodó nézők válogatott eszközökkel adtak hangot nemtetszésüknek, akadtak, akik sebtében, kézzel legyártott transzparensekkel tudatták kendőzetlen véleményüket, mások viszont a legegyszerűbb megoldáshoz folyamodva mérgükben mindent bedobáltak a pályára, ami csak a kezük ügyébe került papírzacskóktól kezdve a sörösüvegekig. Az önmagukat átverve érző rajongók garmadája dühében azt sem realizálta, hogy ez utóbbival pontosan azokat sodorják életveszélybe, akik konkrétan azt csinálták, amiért az USA-ba utaztak; azaz versenyeztek… vagy legalábbis próbáltak.

Az arcpirító fiaskó azonban a közelébe sem ért annak, amit a NASCAR Grand National Series-nek kellett elszenvednie röpke negyvennégy évvel korábban, amikor is a csalódott fizető nézők az Indianapolisban történteknél jóval kevesebbért is szó szerint túszul ejtették a mezőnyt.

A NASCAR mai királykategóriája, a Sprint Cup elődjének számító bajnokság autói 1961. augusztus 13-án az Észak-Karolinai Asheville-Weaverville Speedway-en készültek összecsapni egymással, az izgalmasnak ígérkező küzdelemből azonban hamarosan a sportág történetének egyik legbizarrabb eseménysorozata kerekedett ki.

61.png

Az előesemények

A sör- és illegális szeszfőzdéjéről elhíresült Gene Sluder farmján kiépített AWS egy félmérföldes rövidovál volt, tipikusan az a fajta, amely éppen csak annyira volt széles, hogy egy előzést még viszonylag biztonságosan végre lehessen hajtani rajta. Az ide kilátogató embereket nem fogadták luxuskörülmények, amit jól példáz, hogy mellékhelyiségek gyanánt a fák között kiásott latrinák szolgáltak, ahová két külön, vasvillával és kapával kialakított útféleség vezetett csak – egy a nőknek, egy pedig a férfiaknak.

“Rusztikus volt, hogy szépen fogalmazzak” - emlékezett vissza a legendás sportújságíró, Tom Higgins, aki a Winston-Salem Journal helyszíni tudósítójaként volt jelen a Western North Carolina 500-ra keresztelt futamon, így testközelből élhette át a zűrzavart.

A versenyre egyes források szerint több, mint tízezer néző vásárolt jegyet, akiket a közel 40 Celsius fokos hőmérséklet sem tántorított el attól, hogy a helyszínen kövessék a Grand National mezőnyének összecsapását.

Mindeközben a színfalak mögött is zajlott a csatározás, köszönhetően a versenyzők érdekvédelmi szövetsége, a Teamsters Union, valamint a NASCAR vezérkara között, élén a szervezet alapítójával, egyben atyaúristenével, Bill France Sr.-ral. A Teamsters szószólóinak két sztárpilóta, Curtis Turner és Tim Flock számított, akik a futamot megelőző éjjelen egy közeli motelben tartottak megbeszélést, amelyre az 1960-as bajnokot, Rex White-ot is meghívták. Ő azonban nemet mondott, mondván csak versenyezni szeretne, nem érdeklik a NASCAR sportpolitikai játszmái, ezáltal pedig semmilyen befolyásra nem vágyik a szervezet háttérügyeit tekintve.

“Arra számítottak, hogy én is ott leszek a mítingen, de nem mentem el” - nyilatkozta White az ESPN-nek 2006-ban. “Tim Flock mindent megtett, hogy belerángasson, mivel én voltam a regnáló bajnok, ezért égetően fontos lett volna, ha engem is maguk között tudhatnak. Már majdnem rábólintottam, ott volt a toll a kezemben, hogy aláírjam a Teamsters Unionba való belépésemet kérvényező papírt, de mégsem tettem. Nem akartam France ellen harcolni.”

A NASCAR és a Teamers Union közötti háború ekkor hágott a tetőfokára, ami odáig vezetett, hogy Turner és Flock bojkottálták az augusztus 13-ai Western North Carolina 500-at.

Az Asheville-Weaverville Speedway-en azonban nélkülük sem állt meg az élet.

 jjja.jpg

És megnyílik alattunk a föld...

A pole-ból Jim Paschal indulhatott, de vezető pozícióját már az első körben elvesztette Junior Johnsonnal szemben. Az izgalmak ezen a ponton teljesen más irányt vettek, miután a harmincnyolc autót számláló mezőny már a futam elején szó szerint felszaggatta a friss aszfaltot, amelynek darabjai rakétaként repültek nem csak a pályán köröző járművek között, de a tömött lelátók felé is.

Tom Higgins az AWS-től alig húsz mérföldnyire fekvő Burnsville-ből származott, így nem meglepő, hogy sportriporteri pályafutása első tudósítása is ehhez a pályához fűződött, még 1957-ben.

Bár 1961 augusztusára már több száz verseny volt a háta mögött, a Western North Carolina 500 azonban mégis különleges volt számára, hiszen ekkor először kísérte őt el menyasszonya, Caroline is.

A pár a lelátón foglalt helyet, ahonnan Higgins tökéletesen belátta a pályát, ami nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy cikkéhez a legpontosabb jegyzeteket készíthesse. Az előttük lévő sorban Tom gyerekkori jó barátja, Louetta Randolph foglalt helyet, aki hamarosan a saját bőrén tapasztalhatta meg a katasztrofális pályaviszonyokat.

“Egy softball labda méretű aszfaltdarab átrepült a kerítés felett egyenesen a nézőtérre és eltalálta Lou fejét, aki azonnal elvesztette az eszméletét” - emlékezett vissza Higgins. “Rögtön az asheville-i kórházba szállították, ahol szerencsére kiderült, hogy csak enyhe agyrázkódást szenvedett. A NASCAR ekkor döntött úgy, hogy a rajongók és a versenyzők biztonsága érdekében leintik a futamot, amint túllépik a féltávot, mert ekkor már a szabályok értelmében hivatalosan befejezetté nyilváníthatják azt.”

A verseny győzteseként jegyzett Junior Johnsont is csak egy hajszál választotta el a komoly sérüléstől, vagy még rosszabbtól, miután egy törmelékdarab betörte a szélvédőjét (lásd. fenti kép).

“Egy óriási lyuk tátongott egyenesen az arcom előtt, ahol egy nagyobbacska aszfalt berepült az autómba” - mondta egy 2011-es, a NASCAR.com-nak adott interjújában. “Onnantól fogva félre billentett fejjel vezettem, nehogy azon a lyukon át egy újabb törmelék érkezzen és eltaláljon.”

Az 1961-es szezon bajnoki címét később bezsebelt Ned Jarrett szerint a verseny nemes egyszerűséggel csak az életben maradásról szólt.

“A pályaviszonyak borzalmasak voltak, egyáltalán nem volt versenyzésre alkalmas. Nem azzal foglalkoztál, hogy pozíciókért harcolj, csak annyi járt a fejedben, hogy meg kell próbálnod túlélni."

Egy tizennégy autót érintő tömegbaleset miatt a 208. körben piros zászlós periódus lépett életbe, amely alatt a NASCAR vezérigazgatója, Pat Purcell közölte a pilótákkal, hogy már csak ötven zöld alatti kört fognak kapni, mivel ennyi szükségeltetik ahhoz, hogy hivatalosan értékelhetővé váljon, majd halkan hozzátette:

“Remélem, mindannyian épségben eljuttok a végéig.”

Mihelyst a körszámláló a 258.-ba ért, a tervek szerint le is intették a futamot, Johnson nyert, Joe Weatherly lett a második, míg White a harmadik, Jarrett pedig a negyedik helyen zárt – mindhárman már több környi hátrányban.

Ünneplés helyett azonban elszabadult a pokol.

61a.png
 

Versenyt akarunk a pénzünkért!

A rendelkezésre álló források eltérő információt adnak arról, hogy miként jutott a nézők tudomására a NASCAR döntése a futam idő előtti befejezéséről. Van, ahol arról írnak, hogy a szervezet már a leintés előtt tájékoztatta a jelenlévőket, mások szerint viszont a rajongók csak a kockás zászló pillanatában tudták meg, hogy máris vége.

Egy biztos, amint a mezőny autói áthaladtak a célvonalon, a nézők felháborodottan vették tudomásul, hogy az előzetesen kiírt 500 helyett csak 258 környi versenyt kaptak a pénzükért. Az embertömeg dühösen beviharzott a pályára és gyorsan elzárták az egyetlen kijáratot, amelyen az autók távozni tudtak volna. 

“Leintették a versenyt, erre a nézők átkozottul megvadultak” - idézte fel a legendás autótulajdonos, Bud Moore. “Hárman, vagy négyen a pick-upjaikkal torlaszolták el a kijáratot, nem tudtunk sehová menni. Azt üvöltötték, ‘azért jöttünk ide, hogy lássunk benneteket 500 körön át versenyezni és így is lesz’. Teljesen be voltak pöccenve, körbe álltak bennünket, mint valami rossz horrorfilmben. Nem vagyok egy beszari fickó, de azt kell mondanom...ember, pokoli ijesztő volt.”

A helyi rendőrség minden mozgósítható emberét az Asheville-Weaverville Speedway-re vezényelte, de végül teljesen tehetetlenek maradtak a már lincshangulatban lévő, mintegy négyezer főt számláló tömeggel szemben

“Egy biztonsági őr, vagy rendőr, már nem tudom pontosan, a sípját fújva a tömeg felé szaladt, hogy rendre utasítsa őket, de páran rögtön rárontottak, felkapták és egyenesen a közeli tóba dobták” - mesélte Higgins. “Még Richard Petty sem úszta meg, aki megpróbált szót érteni néhány dühös nézővel, de válaszul fejbe dobták egy üdítővel teli palackkal.”

Moore szerint ekkor realizálták igazán, hogy itt már nincs helye a finomkodásnak.

"Az a srác egy bontatlan Coca-Colás üveggel eltalálta Petty jobb halántékát. Jól láttam az egészet, mondtam is Richardnak, hogy 'Tudod ki csinálta? Látod ott azt a pasast?'. Ekkor Richard fogta magát, odament egyenesen hozzá és a sz*rt is kiverte belőle."

A hétszeres Cup bajnok egy 2010-es, ESPN-es nyilatkozatában jól emlékezett arra, amikor a fején csattant a flakon, a visszavágásról azonban már - igaz, sejtelmes vigyorral az arcán - másként fogalmazott.

"Az ütés után rögtön az anyámhoz mentem, hogy megnézessem vele, vérzik-e a fejem. Az egész balhé kellős közepén voltam, ahol amúgy nem lett volna semmi keresnivalóm nekem sem. A pálya belső részéről üvöltöttem vissza a tömegnek, hergeltem őket, gúnyolódtam, hogy 'Gyerünk, dobáljatok, még, még, még!'. Rendkívül nagy balhé volt, ha megkérdezel tíz embert, akkor biztosan kapni fogsz tíz különböző sztorit."

Ned Jarrett lakóbusza a pálya belső területén parkolt, így nem csak ő, de felesége Martha, valamint három gyermeke, Glenn, Dale és Patti is körbe voltak kerítve.

Saját elmondása szerint eleinte nem aggódott különösebben, de ahogyan a dolgok egyre inkább elfajulni látszottak, úgy kezdte félteni ő is családja biztonságát.

“Nem hibázathatod a rajongókat amiért mérgesek voltak, de akkor is egy kicsit nevetséges volt. Folyamatosan ment az ordibálás és a dulakodás. Én nem mentem a közelükbe, nem azért mert féltem volna, inkább a családomat helyeztem előtérbe. Nem akartam, hogy esetleg valaki pont miattam ártson nekik.”

Amint leintették a futamot, Higgins - akinek akkor még fogalma sem volt arról, mi fog történni - magára hagyta a menyasszonyát a lelátón, mivel interjút akart készíteni Johnsonnal. Ahogyan azonban a helyzet kezdett eldurvulni, elkezdett komolyan aggódni Caroline miatt, akit ő maga úgy írt le, mint a híres filmsztár Jill St. John hasonmása. Hamarosan azonban rájött, hogy a nő az, akit a legkevésbé kell féltenie.

“Felnéztem a lelátóra, Carol ott állt a legtetején és majd meghalt a nevetéstől. Pokolian élvezte a dolgot, később pedig azt mondta, hogy ez volt a legjobb showműsor, amit valaha látott.”

 mm.jpg

A megoldás bentről érkezik

A hatóságok tehetetlenségét látva végül Moore, kiegészülve a pitcsapatát erősítő Pop Eargle-lel, a versenyt kilencedik helyen zárt pilótával, Jack Smith-szel, valamint egy Coker nevű barátjukkal úgy döntött, ideje a maguk kezébe venni az irányítást.

Smith egy vastag láncot pörgetve fenyegetően megindult a lázongók keménymagja felé, Coker és Moore pedig az öklüket rázva, válogatott káromkodások közepette közelítettek.

Azonban ők hárman összesen nem tettek ki egy Eargle-t, aki már a puszta látványával jobb belátásra bírt nem keveseket. A férfi ugyanis óriási volt, a beszámolók szerint körülbelül két méter húsz centis magasságához, több, mint száznyolcvan kiló tömény izom társult, amit csak tetézett favágószerű szakálla és mély, dörgő hangszíne.

Eargle nevéhez egyébként egy jelentős biztonságtechnikai megoldás is fűződik, miután ő tervezte meg az első olyan zárat, ami az autó felborulása esetén megakadályozta az üzemanyag tankból való kiömlését.

“Amikor odaérünk a keménymaghoz, ők már gerendákkal a kezükben vártak bennüket” - mondta Moore. “Pop figyelmeztetésként felemelte a karját az egyik pick-up platójánál, de erre az azon lévő srác lesújtott rá a gerendával. Ezután Pop kicsavarta a kezéből, és lerántotta a földre, majd fejbecsapta. A srác azonban nem nyugodott, elkapta a pólóm és félig leszakította.”

Itt került a sor Cokerre.

“Az egyik nagydarab férfi erre elkezdett boxoló mozdulatokat imitálni” - folytatta Moore nevetve. “Mikor felém fordult, Coker mögé pattant, előkapta a kését és beleszúrt a srác hátsójába, aki miután észrevette, hogy vérzik, szélsebesen, sikítozva elfutott.”

Eargle ekkor mondta azt, hogy ami elég, az elég. Fogott egy gerendát, olyan 120-150 centiset és szépen elkezdte a tisztogatást, vagyis mindenkit ütött, aki csak rátámadt.

Ekkor egy férfi egy nehéz gerendával ismét rátámadt, de Eargle a másodperc tört része alatt kikapta a kezéből a fadarabot, a feje felett játszi könnyedséggel kettétörte, majd lazán ledobta maga mellé és megkérdezte: "Ki lesz a következő?"

A tömeg ekkor már jelentősen feloszlott, a rettenthetetlen négyes pedig kiegészülve még jó pár versenyzővel, valamint csapattaggal önként segítettek rendbe tenni a csatatérré változott Asheville-Weaverville Speedway-t.

“Beültünk a pick-upba, és szedtük fel a törmelékeket, közben Weatherly hátul, karjelzésekkel irányította a takarítási munkálatokat” - mesélte Moore. “Azt a srácot, akit Pop kiütött a gerendával felkaptuk a platóra és azon vittük le a pálya mellé.”

Időközben, mikor már a tömeg szinte teljesen feloszlott, megérkezett a sheriff is.

“Elém állt és azt mondta, hogy ‘Hol van az az óriás, aki így elverte ezeket a fiúkat? Látni akarom!’ Erre Johnny Bruner közbeszólt ‘Nem hiszem, hogy találkozni akar vele… valószínűleg ugyanúgy letépné a maga fejét is, mint az övékét.’ Erre a sheriff bólintott ‘Oké, akkor jobb, ha hagyjuk őt.’”

A NASCAR – és vele együtt a komplett motorsport – egyik legbizarrabb eseményének otthont adott Asheville-Weaverville Speedway egészen 1969-ig látta vendégül a Grand National mezőnyét, 1970-től azonban már semmilyen autóversenyt nem rendeztek itt, ehelyett főként baseball és softball edzőpályaként funkcionált.

A nyolcvanas évek végén teljesen ledózerolták, hogy aztán egy középiskola épületét húzzák fel a helyén.

  

  

 >>>>> Ha további ritka és érdekes fejezeteket olvasnál az amerikai motorsport történelméből, akkor ajánlom a blog jobb oldali "Sztorik" menüpontját. 

 

képek: NASCAR

források: NASCAR, ESPN, The Automobile and American Life, Legends of NASCAR