22 érdekes tény, amit nem tudtál a NASCAR-ról
2016. május 06. írta: Raceday Addams

22 érdekes tény, amit nem tudtál a NASCAR-ról

A NASCAR egyszerre jelent showműsort, autóversenyt és színtiszta történelmet valódi, amerikai módra.

mss_1.jpg


A közel hetven évre visszatekintő szervezet múltja valódi kincses bányát nyújt azoknak, akik rajonganak a rendhagyó, olykor egyenesen hihetetlennek ható sportsztorikért. Ilyen például a futamgyőztes majom, a túszul ejtett mezőny, az ellopott biztonsági autó, az indián átokkal sújtott versenypálya, a megdöbbentő autófestések és trófeák sokasága, a rejtélyes pilóta akinek valódi identitására máig nem derült fény,  a fakanalat kormánykerékre cserélő családanyák története, sőt, egyenesen paranormálisba hajló momentumok is akadnak.

Mindezek azonban csak a NASCAR nevű torta egy aprócska részét képezik, úgyhogy az alábbiakban következzék 22 érdekes tény az amerikai stock-car versenyzés világából, amelyek között még a sport legnagyobb honi rajongói is garantáltan fognak újdonságot találni.

 

1. Az 1966-os NASCAR Grand Nationals szezon 49 versenyéből 34 Chrysler autók sikerével zárult. Nem kis fegyvertény volt ez, pláne, ha hozzávesszük, hogy egy évvel korábban mindössze hat futamot tudtak nyerni.

2. A 2010-es, tavaszi talladegai versenyen aratott győzelmével Kevin Harvick egy 115 futam óta tartó nyeretlenségi sorozatnak a végére tett pontot.

3. A 2010 július 3-án, a Daytona International Speedway-en rendezett Coke Zero 400 volt az első NASCAR futam, amelyet 3D-ben is közvetítettek.

4. A NASCAR Sprint Cup legszorosabb befutójának rekordját holtversenyben tartja a 2003-as Carolina Dodge Dealers 400 (Darlington Raceway) és a 2011-es Aaron's 499 (Talladega Superspeedway). A különbség a győztes javára mindkét esetben 0.002 másodperc volt.

5. A néhai Alan Kulwicki autójába egy speciális kesztyűtartó volt beépítve, amiben a fésűjét tartotta. Az 1993-as Winston (ma Sprint) Cup bajnok ugyanis nem volt hajlandó addig kiszállni az autójából, amíg meg nem fésülte a haját.

6. NASCAR veterán David Gilliland fia, Todd Gilliland 2015. május 5-én debütált az ARCA főkategóriájában és nem csak, hogy meg is nyerte azt, de egyúttal a széria történetének legfiatalabb győztese is lett a maga 15 évével és két napjával.

bbb_1.jpgBrad Keselowski (Team Penske) ünnepel 

 

7. 2004-ben Brad és Brian Keselowski pénzfeldobással döntötték el, hogy melyiküké legyen a család által finanszírozott K-Automotive autó a NASCAR nemzeti harmadosztályában, a Truck Series-ben. Brad nyert, akiből aztán nyolc évvel később a legmagasabb kategória, a Sprint Cup bajnoka lett.

8. Az első Daytona 500-at 1959-ben ötvenkilenc autóval indították útjára 42.000 helyszíni néző előtt.

9. A NASCAR történetének legrövidebb versenypályája a 0.2 mérföld (0.32 km) hosszú Islip Speedway volt. A létesítmény 1964 és 1971 között összesen hat Cup futamnak adott otthont, az utolsót pedig Richard Petty nyerte meg két környi előnnyel. A pálya azután búcsúzott, hogy az 1972-s szezontól a NASCAR valamennyi, 250 mérföldnél (400 km) rövidebb távú versenyt kihúzta a naptárból.

10. Az első versenyző, aki szervókormányos autóval nyert futamot a NASCAR főkategóriájában Bobby Allison volt 1982 május 16-án, a Dover International Speedway-en.

11. 2010-ben, a Bristol Motor Speedway-en Kyle Busch a főkategória, azaz a Sprint Cup mellett a másodosztályt képező Nationwide Series és a harmadvonalbeli Trucks sorozat versenyein is nyerni tudott. Ezzel ő lett az első pilóta a NASCAR történetében, aki mindhárom nemzeti bajnokságban győzelmet szerzett egyazon hétvégén belül.

12. A NASCAR nemzeti szériáinak naptárában már csak egyetlen olyan pálya van, amelyen már a szervezet első hivatalos szezonjában, 1949-ben is rendeztek futamot: ez a sajátságos trófeájáról is elhíresült Martinsville Speedway.

martin.jpg

13. Jimmie Lewallen az első hivatalos szezontól, azaz 1949-től kezdve egészen 1960-ig versenyzett a NASCAR-ban, ezidő alatt 57 top 10-es helyezést és egy pole-t szerezve. Ami azonban igazán érdekes, hogy a NASCAR alapítója, Bill France Sr. még a negyvenes évek végén felajánlotta neki, hogy vásárolja be magát az újonnan alakuló szervezetbe. Lewallen azonban elutasította, mondván "a NASCAR anyagi értelemben soha nem fog érni semmit".

14. A NASCAR jelenleg érvényben lévő, tíz évre szóló televíziós szerződésének értéke az USA-ban (NBC/FOX) 8 milliárd dollár.

15. A Hendrick Motorsports volt az első csapat, amely külön edzőt fogadott a pitcsapatához. Az egykori egyetemi focista Andy Papathanassiou 1992-ben csatlakozott a gárdához és a korábbi gyakorlattal - amely szinte kizárólag a szerelők és mérnökök szakmai tudására épült - a fizikális felkészítésre is komoly hangsúlyt fektetett. Programja egyik pilléreként sportolói múlttal rendelkező szakemberekkel turbózta fel az autókat felkészítő csapatokat, kötelező edzéseket írt elő, sőt, még az étrendjüket megreformálta. Ennek eredményeképpen már az első szezonban több másodpercet sikerült faragni a pitkiállások idején, amit látva a NASCAR többi gárdája is követni kezdte Papathanassiou módszerét. Ma már a pitlane-en többek között aktív crossfitesek és MMA harcosok is várják az autókat a sorsdöntő kiállások idején. 

rac.jpg

Kemény meló

 

16.Az első versenyző a történelemben, aki autót tört a NASCAR-ban Lee Petty volt (a későbbi hétszeres bajnok Richard Petty édesapja).


17. Az eddigi legalacsonyabb NASCAR bajnok a főkategóriában a 163 centis Rex White volt 1960-ban.

18. A Speedway Motorsports elnöke, Marcus G. Smith egykor a Charlotte Motor Speedway-en dolgozott, mint szemétszedő.

19. A NASCAR Nationwide Series (ma Xfinity) 2011-es legjobb újoncának, Timmy Hillnek a szezon csak a második versennyel kezdődött, miután az idénynyitó daytonai futam napján még nem töltötte be a szériában való induláshoz szükséges, 18. életévét.

20. A 2005-ös, Michigan International Speedway-en rendezett, a mozifilm által szponzorált Batman Begins 400-on stilszerűen maga Batman mondta be a "versenyzők, indítsák be a motorokat" parancsot, a pace car pedig nem is lehetett más, mint a Batmobil.

mba.jpg

Batman és Mark Martin /Roush Racing/ (2005)

 

21. A többek között a World Series of Pokerből, az NBA-ből és az NFL-ből is ismert marketingzseni, Jeffrey Pollack 2001 és 2005 között a NASCAR televíziós és digitális platformokért felelős igazgatója is volt. Munkásságának hála a NASCAR akkoriban az USA második legnézettebb sportágává vált az NFL után. Pollack a tévés csomagok rekordidő alatti rendbetétele mellett a nézők számára nyújtott interaktív élményt is új szintre emelte, beleértve a belsőkamerás élő közvetítéseket. Eredményeit 2003-ban két Emmy-díjjal is honorálták az interaktív televíziózásban elért kimagasló eredményért, valamint a sportközvetítések technológiai innovációjáért. Emellett Pollack volt az első, aki a NASCAR iN Car című program kapcsán átvehette a Billboard digitális szórakoztatásért alapított díját a legjobb interaktív tévéműsor kategóriájában.

22. Az 1000. NASCAR Grand Nationals (ma Sprint Cup) futamot az ekkor már két Indianapolis 500 győzelemnél járó AJ Foyt nyerte meg 1971. február 28-án, az Ontario Motor Speedway-en. Az amerikai élő legenda a következő évben a Daytona 500-at is behúzta, majd 1974-ben és 1975-ben egymás után újabb két Indy 500 elsőséget zsebelt be.

 

 

képek: NASCAR Media