Az Indy 500 afro-amerikai úttörője, aki szerint a NASCAR olyan, mint az al-Kaida
2016. március 19. írta: Raceday Addams

Az Indy 500 afro-amerikai úttörője, aki szerint a NASCAR olyan, mint az al-Kaida

Ha manapság szóba kerülnek a színesbőrű autóversenyzők szinte mindenkinek csak Lewis Hamilton neve jut eszébe, holott a közhiedelemmel ellentétben nem ő volt az első, aki ledöntötte a bőrszínt illető tabukat a motorsportban. Ismerkedjünk meg most azzal a pilótával, aki első afro-amerikaiként vehetett részt az Indianapolis 500-on, és vezethetett Forma-1-es versenygépet.

willy-t-ribb.jpg


Willy T. Ribbs 1955. január 3-án született a napfényes Kaliforniában. Édesanyja, Geraldine főállású háziasszony volt, édesapja, idősebb William Theodore Ribbs pedig vízvezeték-szerelőként kereste meg a napi betevőt, míg szabadidejében előszeretettel vett részt amatőr gyorsulási versenyeken. Willy minden bizonnyal tőle örökölte a sebesség iránti szenvedélyét, mely már egészen kisgyermek kora óta meghatározta az életét. Bár minden rendezvényre, futamra ellátogatott, amire csak lehetősége nyílt, versenypilótaként való debütálására mégis egészen húszéves koráig várnia kellett. Miután 1975-ben lediplomázott a San José-i egyetemen, Ribbs úgy érezte, hogy koránál fogva vagy akkor vág neki álmai megvalósításának, vagy örökre lemondhat arról, hogy valaha is profi versenyző válik belőle. Összecsomagolt tehát és Európába költözött, ahol a Formula Ford sorozatban próbált szerencsét. Az öreg kontinensen eleinte meglehetősen furcsán néztek az afro-amerikai fiatalemberre, hiszen a motorsport ekkoriban főként a fehér bőrű férfiak játszóterének számított, emberünket ez a kis "kellemetlenség" azonban cseppet sem tudta eltántorítani nagyratörő céljaitól. Olyannyira nem, hogy az 1977-es Formula Ford szezon tizenegy versenyéből hatot megnyert és ezzel a Dunlop által odaítélt "A holnap sztárja" megtisztelő címet is elhódította. Azt hihetnénk, hogy ezután már játszi könnyedséggel sikerült feljebb lépnie, azonban korántsem így történt. Eredmények ide, eredmények oda, sem a szponzorok, sem a csapatok nem kapkodtak az amerikai tehetségért, így Ribbs visszatért az Egyesült Államokba.

1978-ban a Charlotte Motor Speedway elnökének, Humpy Wheelernek révén Ribbs lehetőséget kapott, hogy elindulhasson a NASCAR elit kategóriájának, a Winston Cupnak World 600 nevű futamán. Egy enyhén szólva is buta hiba miatt azonban elesett ettől a lehetőségtől. A hétvége előtti egyik estén Ribbs egy sportautó volánja mögött száguldozott és véletlenül menetiránnyal szemben hajtott be egy egyirányú utcába. A rendőrség lefülelte, ő azonban ahelyett, hogy megállt volna és annak rendje és módja szerint együttműködött volna a hatóságokkal, menekülni kezdett. Szerencsétlenségére (vagy inkább saját hülyesége révén) Charlotte elit részének, a Queens Road-nak közvetlen szomszédságában lévő egyetem, a Queens Collage melletti tornaterembe rohant be, ahol a megérkező rendőrség megtévesztésére egy kosarazó diáknak tettette magát. Az egyetlen probléma ezzel az volt, hogy a Queens Collage ekkoriban kizárólag lányiskolaként funkcionált. Ribbst természetesen letartóztatták, helyét a World 600-on pedig az ekkoriban alig ismert Dale Earnhardt vette át.

Willy karrierje ekkor megfeneklett. Az elkövetkezendő években versenyzői ülés híján apja mellett kezdett dolgozni vízvezeték-szerelőként, s nagyon úgy tűnt, hogy soha többé nem fog tudni visszatérni a professzionális autósportba.

1982-ben azonban változás történt, Ribbs új esélyt kapott arra, hogy folytathassa pályafutását. Elindult a Formula Atlantic sorozat long beachi futamán, ahol rögtön meg is szerezte a pole pozíciót. 1983-ban már a Trans-AM szériában rótta a köröket egy Camaro Z28 volánja mögött. A szezon tizenkét versenyéből ötöt megnyert, szerzett négy pole-t, a bajnokságot pedig végül a második helyen zárta és ő lett az év újonca. Ez óriási fegyvertény volt Ribbs kevés, professzionális szinten szerzett tapasztalatát figyelembe véve. 1985-ben már a bajnokság legnagyobb sztárja és egyben legjobban kereső versenyzője lett, a legendás boxpromótert, Don Kinget szerződtette le menedzserének és még ugyanebben az évben bejelentették indulását az Indianapolis 500-ra. A topcsapatok autói azonban már mind foglaltak voltak, így Ribbs úgy döntött, hogy egy független csapattulajdonos, bizonyos Sherman Armstrong autójával kísérli meg a harminchárom fős mezőnybe való bejutást. Az edzéseken azonban nem tudta elérni az elvárt sebességet, így végül visszavonta nevezését.

Még ugyanebben az esztendőben a Bernie Ecclestone tulajdonában lévő Brabham istálló - kimondottan reklámfogás szagú - tesztelésre invitálta a portugáliai Estorilba, ezzel Ribbs lett az első színesbőrű autóversenyző a történelemben, aki Forma-1-es autót vezethetett.

tix14.jpg

1986-ban ismét lehetőséget kapott, hogy bemutatkozhasson a NASCAR-ban. A North Wilkesboro Speedwayen megrendezésre került Winston Cup futamon a huszonkettedik helyen ért célba a DiGard Motorsports autójában. A szezon folyamán még két további alkalommal vehetett részt a stock-car versenyzés csúcsát képező bajnokságban, debütáló futamán elért helyezését azonban nem sikerült felülmúlnia.

1990-ben az Emmy és Grammy díjas színész Bill Cosby révén, aki a Raynor Motorsports nevű csapat résztulajdonosa volt ekkoriban, Willy bemutatkozhatott a CART sorozatban. A tizennyolc állomásból álló szezon nyolc futamán vett részt, ebből mindössze csak két alkalommal ért célba. A kanadai Molson Indy Vancouveren egy szerencsétlen balesetbe keveredett, minek következtében egy Jean Patrick Hein nevű pályamunkás életét vesztette. Hein éppen az egyik, a versenyből már kiesett autót próbálta eltolni a pálya mellé, miközben nem vette észre a nagy sebességgel közeledő Ribbs gépét, s egyenesen elé lépett. Ribbs már nem tudta kikerülni, és áthajtott Heinen, akinek életét már nem tudták megmenteni.
1991-ben a Walker Racing színeiben folytatta CART-béli pályafutását, s még ugyanebben az évben sikeresen kvalifikálta magát az Indianapolis 500-ra, s ezzel ő lett a világ legrégebbi, egyben legkeményebbnek tartott pályaversenyének első afro-amerikai résztvevője.

Ribbs a huszonkilencedik rajtpozíciót szerezte meg, ráadásul úgy, hogy csak az utolsó kvalifikációs edzésen, a még kiadó 24-33. rajthelyeket eldöntő hatórás Bump Day vége előtt alig negyvenöt perccel ülhetett be csak az autójába. Érdekesség, hogy ebben az évben nem csak az első fekete, de az első japán versenyző is debütált az 500-on Hiro Matsushita személyében.

A futam azonban nem sokáig tartott Willy számára, hiszen alig öt kör után motorhiba miatt búcsúznia kellett a további küzdelmektől. 1993-ban ismét kivívta a jogot az Indianapolis 500-on való részvételre, ahol végül a huszonegyedik helyen intették le.

Az 1994-es CART szezont követően visszavonult a csúcskategóriás versenyzéstől, azonban öt évvel később, 1999-ben ismét feltűnt, méghozzá az Indy Racing League bajnokságban. A szezon utolsó előtti, Las Vegasban rendezett futamának nem titkoltan egy 2000-re szóló, teljes szezonos szerződés reményében vágott neki, azonban már a negyedik körben összetörte az autóját. A következő évben ismét visszatért legfényesebb sikerei helyszínére, a Trans-AM sorozatba, emellett pedig a NASCAR nemzeti harmadosztályát képező Trucks-ban is lehúzott egy szezont.
A szívéhez legközelebb azonban mindig is az Indianapolis 500 állt.

"Nem számít, hogy más versenysorozatok mit gondolnak saját magukról, nem számít, hogy mivel áltatják magukat, az Indianapolis 500-hoz semmi sem fogható" - nyilatkozta még 2006-ban. "Ez a verseny 1911-ben kezdődött, nagyobb, mint a Kentucky Derby. Sőt, nagyobb és misztikusabb, mint a Super Bowl. Mi teszi azzá? A sebesség és a veszély. Aki nem versenyzett az Indianapolis 500-on, az el sem tudja képzelni, milyen érzés."

zzv.jpg

Ebből nyilvánvalóvá válik, hogy Ribbs rajongása az Indy 500 iránt valami egész fanatikus magasságokat súrol, ha viszont a stock-car csúcsszervezete kerül szóba, akkor már teljesen más hangnemet üt meg. Erre remek példa, hogy a tíz évvel ezelőtti, Knight Riddernek adott interjújában - amelyből a fenti idézet is származik - nem volt hajlandó egyetlen-egyszer sem nevén nevezni a NASCAR-t, ehelyett olyan kifejezésekkel illette azt, mint a "Neckcar", a "WWE", vagy éppen "al-Kaida".

Az Egyesült Államok déli részéről gyökereztethető NASCAR rajongótáborának zömét még ma is a fehér férfiak teszik ki, és bár a helyzet mostanra rengeteget javult, de Ribbs idejében még erőteljesen jelen volt a rasszizmus.

Ennek köszönhetően Willy-vel nap, mint nap éreztették, hogy feketeként lehet nem teljes jogú tagja a mezőnynek. Ez pedig - hiába élünk már más időket - máig tüske maradt emberünkben.

"Ugyanúgy viszonyulok hozzájuk, ahogyan anno ők viszonyultak hozzám."

Az afro-amerikai közösség autók és autósportokban érintett tagjai közül azonban többen - beleértve Leonard T. Millert, a NASCAR történetének első, bajnokságot nyert színesbőrű csapattulajdonosát (2005, NASCAR Weekly Racing Series) - úgy vélték, szókimondó, agresszív természete miatt Ribbs nem legmegfelelőbb ember volt arra, hogy a feketéket képviselje ebben a világban.

Jó példa erre az SCCA Trans-Am bajnokság 1984-es, Road Atlantai szezonnyitója, amelynek a bemelegítő edzésén Ribbs összeütközött Bob Lobenberggel. Az eset után Willy nemes egyszerűséggel behúzott egyet kollégájának, amely tettét 1000 dollár pénzbüntetéssel honorálták.

1987-ben, Portlanden szintén egy pályán történt incidens miatt pedig Scott Pruettet vágta orrba, ami miatt az International Motor Sports Association egy hónapra bevonta a licencét.

Manapság Ribbs boldogan él feleségével, Suzanne Hamiltonnal, a motorsporttól azonban nem távolodott el. 2011-ben megalapította saját Indy Lights csapatát, a Willy T. Ribbs Racinget azzal a nem titkolt szándékkal, hogy versenyzői ülést biztosítson mentoráltjának, a szintén afro-amerikai származású Chase Austinnak az Indianapolis 500 május hónapjának keretein belül megrendezendő, az utánpótlás kategória számára kiírt Freedom 100-on.

Az időzítés sem volt véletlen, hiszen pontosan húsz évvel korábban döntötte le Ribbs a bőrszínbéli korlátokat az Indianapolis Motor Speedwayen. A versenyt végül Austin a kilencedik pozícióban fejezte be. 

Még ebben az évben, egyetlen futam erejéig ismét sisakot húzott és saját csapatának autójában elindult az Indy Lights baltimore-i fordulóján, ahol végül a maga ötvenhat évével, műszaki hiba miatt a tizenharmadik helyen zárt.

Ribbs versenyzői karrierje lezártát követően a sportlövészetben találta meg új szenvedélyét, méghozzá nem is eredménytelenül.

A fegyverek iránti szeretetét fia, Theo Ribbs is örökölte, aki Beretta shotgunjával már professzionális szinten űzi ezt a sportágat.

Az Indy 500 második - egyben eddigi utolsó - afro-amerikai indulója George Mack volt, aki 2002-ben kvalifikálta magát a versenyre a 310 Racing színeiben. A hollywoodi születésű pilóta a 32. helyről rajtolva, végül a 17.-ként ért célba.

Mack ugyanebben az évben teljesítette egyetlen szezonját az IRL-ben. Legjobb eredményét - két 13. pozíciót - Homesteaden és Pikes Peaken érte el, összetettben pedig a 16.-ként végzett.

 

 

  

  >>>>> Ha további ritka és érdekes fejezeteket olvasnál az amerikai motorsport történelméből, akkor ajánlom a blog jobb oldali "Sztorik" menüpontját. 

  

képek: IMS, The Throttle