Danica Patrick kilábalt a szponzorválságból
2017. február 14. írta: Raceday Addams

Danica Patrick kilábalt a szponzorválságból

A népszerű versenyzőnő rajongói befejezhetik kispárnájuk csücskének kétségbeesett markolászását, Danica ugyanis most már biztosan ott lesz az idei Daytona 500 mezőnyében.

dpa.jpg

Danica, a "Fogtündér"

 
A legendás futam 2013-as pole pozíciósának helyzete azt követően vált aggasztóvá, hogy autójának addigi főszponzora, az egészséges nassolnivalókat gyártó és forgalmazó Nature’s Bakery idén januárban váratlanul bejelentette, hogy érvényes kontraktusuk ellenére azonnali hatállyal távoznak a Stewart-Haas Racingtől. Ennek okaként magát Patricket nevezték meg, mondván a pilóta szerződést szegett azzal, hogy egy másik támogatójához fűződő proteinport is reklámozott közösségi oldalain, továbbá még volt mersze a saját maga által készített, fitt életmódba illő ételek képeit, valamint azok receptjeit is megosztani.

A Gene Haas és Tony Stewart neve által fémjelzett csapat persze nem hagyta annyiban a dolgot és bírósági keresetet nyújtott be, mondván pontosan a Nature’s Bakery követett el szerződésszegést azzal, hogy mondvacsinált indokokkal, egyoldalúan kihátrált az eredetileg 2018 végéig szólt megállapodásból. Az SHR ezt azzal magyarázta, hogy finoman szólva is nonszensz a proteinpor képében egy olyan terméket konkurenciának nevezni, amihez hasonló még csak nem is szerepel az NB – amely árbevétel és alkalmazottak számát tekintve egyaránt a legkisebbnek számított a NASCAR legmagasabb osztályában főtámogatóként jelenlévő cégek között. - portfóliójában. Az pedig, hogy még Danica saját főztjeit is riválisként tüntették fel, már tényleg túlmegy minden ésszerű határon.

Az SHR által beadott keresetben a szerződésből hátramaradt két évre vonatkozó, több, mint 31 millió dolláros összeg kifizetését követelik a Nature’s Bakery-től.

A jogi procedúra beindítása azonban lényegtelenenk minősült abban a tekintetben, hogy a NASCAR Cup 2017-es szezonja már a küszöbön toporog, miközben Patrick az év kétharmadára nem rendelkezett szponzorációs háttérrel. Nem meglepő tehát, hogy – noha például a Ford a végletekig kiállt a hölgy mellett - az utóbbi napokban már több olyan cikk is napvilágot látott az amerikai médiában, amelyek jó esetben Danica részidős versenyzővé válásáról, legrosszabb esetben pedig egyenesen a kényszerű visszavonulásáról spekuláltak.

Ezen pletykák végére azonban most akár pont is kerülhet, miután február 14-én a Stewart-Haas Racing hivatalosan bejelentette, hogy kiterjesztették programjukat az Aspen Dentallal, aminek keretein belül a 10-es számú Ford Fusion elsőként a NASCAR szezont indító, bajnokságon kívüli, meghívásos futam, a 18-án esedékes daytonai Advance Auto Parts Clash-en ölti majd magára a márka jellegzetes kék színeit.

Az SHR-t 2012 óta, azon belül Patricket pedig 2013 közepe óta támogató, szájápolási termékekben utazó márka az eredeti tervek szerint 2017-ben csak négy versenyen vállalta volna az autó kiemelt szponzorációját, a mostani, új megállapodás értelmben azonban az általuk finanszírozott futamok száma jelentősen megnövekedik.

“Elköteleződésünk Danica Patrick felé majdnem négy évre nyúlik vissza, az SHR-rel való kapcsolatunk pedig még annál is messzebbre” - idézi a hivatalos sajtóközlemény az Aspen Dental vezérigazgatóját, Bob Fontanát. “Danica egy erőteljes szószólója az Aspen Dental márkának és egy csodálatos nagykövete a programjainknak, mint amilyen például az egészséges szájápolásért indított mozgalmunk. Várakozással tekintünk a megerősített partnerkapcsolatunk elé.”

Azt egyelőre nem hozták nyilvánosságra, hogy egészen pontosan hány versenyen lesz jelen az Aspen Dental főtámogatói minőségben a 10-esen, a csapat mindössze annyit közölt, hogy az általuk bevállalt futamok számát kétszámjegyben kell mérni, vagyis alaphangon minimum tíz fordulóról van szó.

A Nature’s Bakery a szezon harminchat versenyéből eredetileg húszat szponzorált volna idén, míg további ötre opciós joggal bírt.

 

 

Előzmények:

Veszélybe kerülhet Danica Patrick szezonja

Haas-ék beperlik Danica Patrick főszponzorát

Ford: Danica autója ott lesz a pályán és teljesíteni fog

 

Kapcsolódó:

Danica Patrick volt szponzora kiáll az igazáért

 

kép: Stewart-Haas Racing