Repülőút a halálba - A Hendrick Motorsports tragédiája (1. rész)
2017. február 20. írta: Raceday Addams

Repülőút a halálba - A Hendrick Motorsports tragédiája (1. rész)

Az októbert valamiféle baljós légkör lengi körül a motorsport világán belül, lévén nincs még egy olyan hónap, amely ennél több, nemzetközileg is ismert áldozatot követelt volna a világ versenypályáin.

hend.jpg

A teljesség igénye nélkül Halloween havában vesztette életét Francois Cevert, Dan Wheldon, Greg Moore, Tony Renna, Sean Edwards, Marco Simoncelli, a háromszoros AAA nemzeti bajnok (a mai IndyCar elődje) Ted Horn, a NASCAR valaha volt legbrutálisabb balesetét elszenvedő Russell Phillips, továbbá Jules Bianchi szörnyű ütközése is egy októberi napra esett, amely végül kilenc hónappal később a halálához vezetett.

2004. október 24-e azonban még a tragédiák fekete szalaggal átkötött könyvében is egy speciális fejezetet foglal el.

Ezen a vasárnapon ugyanis egy olyan katasztrófa sújtott le a NASCAR egyik ikonikus csapatára, amilyenhez a szervezet addigi fennállása során még nem volt fogható.

A megrázó események helyszínéül nem egy pálya és nem is egy kerekeken közlekedő jármű szolgált, a következmények azonban minden túlzás nélkül családok tucatjainak életét változtatták meg örökre.

“Először leginkább saját magadat hibáztatod, majd később az egész sportot, végül pedig már mindent a világon” - emlékezett vissza egy 2014-es, ESPN-nek adott interjújában a NASCAR történetének legsikeresebb csapattulajdonosa, Rick Hendrick. “Az első gondolatom minden reggel, hogy ha én lettem volna azon a gépen és nem Ricky… Nem neki kellett volna felszállnia...”

Hendrick máig élénken emlékszik azokra a percekre, amikor először tudomást szerzett a történtekről. Az édesapja alig néhány hónappal korábban hunyt el, ezért a szokásosnál is gyakrabban ugrott be egyedül maradt anyjához, csak, hogy ellenőrizze az asszony hogylétét. Azon a napon is éppen egy ilyen látogatás után tartott hazafelé, amikor hirtelen megszólalt a telefonja.

A vonal másik végén csapata, a Hendrick Motorsports alelnöke, Ken Howes volt.

“Ken nem is köszönt, egyből azzal kezdte; ‘Hol vagy most?’. Erre én azt válaszoltam, hogy éppen vezetek, mire ő: ‘Húzódj le egy pillanatra’.”

rh.jpg

Ricky Hendrick a NASCAR Trucks kansasi futamán megnyerése után szülei, Linda és Rick Hendrick társaságában

 

A Martinsvile Speedway-en pontosan ekkor zajlott a NASCAR Cup Subway 500-a, így Hendrick azt hitte, a pályán történt valami baj a csapata egyik autójával.

“Bekormányoztam a kocsit a leállósávba és egyből azt kérdeztem, hogy mi történt. Ken ekkor csak annyit mondott: ‘Egyedül vagy? A repülőgép eltűnt’. Elkezdett zakatolni az agyam, hogy mégis milyen gép, ki volt rajta, hol történt, miért, egyáltalán mi a francról van szó. Aztán Ken elkezdte sorolni a neveket: Ricky, Kimberly, Jennifer, John, Jeff…. Én pedig csak annyit tudtak reagálni, hogy ‘Jaj, ne..’”.

Hendrick a rövid beszélgetés után ismét beindította a motort, miközben azon gondolkodott, hogy vajon felhívja-e a feleségét, Lindát, vagy inkább személyesen közölje vele a hírt. Végül az utóbbi mellett döntött, mert nem akarta felzaklatni az asszonyt, akiről tudta, hogy minden valószínűség szerint teljesen egyedül van otthon.

Ahogyan teltek az órák, úgy gyűlt össze egyre több és több ember a Hendrick-villában, akik mind abban reménykedtek, hogy semmi baj nem történt a géppel, pusztán csak a ködös időjárás miatt letértek az eredeti útvonalról, de már biztonságban landoltak valahol.

Legbelül azonban mindenki tudta, hogy ez nem több önámításnál, hiszen ebben az esetben már valaki biztosan életjelet adott volna magáról.

Kora délután ismét megcsörrent a telefon, amelyet az addigi hívásokhoz hasonlóan Rick reményteljes izgalommal kapott fel. A benne megszólaló hang azonban ezúttal sem a repülőgép egy utasától származott.

A NASCAR elnöke volt, Mike Helton, aki nagyon halkan, alig érthetően csak annyit mondott, hogy megtalálták a roncsot. És nincsenek túlélők.

Hendrick-ben ekkor villámcsapásként tudatosult, hogy egyszerre veszítette el az egyetlen fiát, a bátyját, az unokahúgait, a legjobb barátait és a leghűségesebb üzleti partnereit.

“A bánat, a fájdalom leírhatatlan volt. A baleset soha be nem gyógyuló sebeket ejtett rajtam. Ezek az emberek rengeteget jelentettek nekem… különösen a családom.”

Ikerlányaival, Kimberly-vel és Jenniferrel együtt a fedélzeten tartózkodott Rick tesvére, John aki egyben a Hendrick Motorsports elnöki pozícióját is betöltötte.

A gárda sztárpilótája, Jeff Gordon főszponzoraként jegyzett DuPont magasrangú tisztviselője, Joe Jackson szintén a gépen volt, ahogyan Tony Stewart magánrepülőjének pilótája, Scott Lathram is.

Velük utazott még a HMS ügyvezető igazgatója, Jeff Turner és a motorokért felelős vezetőmérnök Randy Dorton is, utóbbit Rick még a nyolcvanas évek közepén szerződtette le, az idő folyamán pedig közeli barátokká is váltak.

A gépet Richard Tracy és a másodpilóta Elizabeth Morrison vezették.

A tizenkettedik személy a fedélzeten az egykori NASCAR versenyző, ekkor már a Hendrick Motorsports társtulajdonosaként jegyzett Ricky Hendrick volt. A 24 éves fiatalember élete ekkoriban már tökéletesen sínen volt; az édesapja által létrehozott birodalom elsőszámú örököseként tekintettek rá, emellett pedig a magánéletére sem panaszkodhatott, hiszen alig pár héttel korábban tette fel a nagy kérdést barátnőjének, aki boldogan igent mondott.

Az ekkor mindössze 18 esztendős Emily Maynard néhány héttel a tragédia után tudta meg, hogy gyermeket vár, akire néhai párja utolsó ajándékaként tekintett. A kislány 2005. június 29-én jött világra és a Josephine Riddick Hendrick nevet kapta, de édesapja után mindenki egyszerűen csak Rickinek szólítja.

er.png

Ricky Hendrick és menyasszonya, Emily Maynard

  

A tragédia óta Rick Hendrick minden év októberében egyszer lerántja a ponyvát a Hendrick Motorsports garázsában álló, 2004-es gyártmányú Chevrolet Tahoe Z71-ről és az otthonáig vezet vele.

Ez volt ugyanis az az autó, amellyel Ricky a halála napjának délelőttjén a csapat privát hangárjába érkezett, hogy onnan a Beechcraft Super King Air 200 fedélzetére lépve, kilenc családtagja, barátja és kollégája társaságában megtegye a NASCAR Nextel Cup martinsville-i versenyére vezető, alig 35 perces utat.
Soha nem érkeztek meg.

A King Air 2004. október 24-én, körülbelül délelőtt fél tizenkettőkor szállt fel az Észak-Karolinai Concorde-ból. Az első jelentések egy valószínűsíthető repülőgépbalesetről a Stuart - Patrick Springs - Bull Mountain területén, hozzávetőlegesen negyed órával később, 11:45-kor kezdtek szállingózni a rádióforgalmazásban.

A kutató-mentő helikopterek azonnal felszálltak, a keresést azonban extrém mértékű köd nehezítette. A szerencsétlenül járt gép fedélzeti ELT-egységének (vészhelyzeti helymeghatározó adó) jelét végül 14:30 magasságában észlelték, aminek segítségével pontosan meg tudták határozni a becsapódás helyének koordinátáit.

A rendőrség 14:50-kor hivatalosan bejelentette, hogy elindultak a mentéshez szükséges gépjárművek a roncshoz. Eközben a helikopterek a javuló látási viszonyok közepette újra a levegőbe emelkedtek, a baleset helyszíne fölé érve azonban minden kétséget kizáróan megállapítást nyert, semmi esély nincs arra, hogy túlélőket találjanak.

Alig negyven perccel később a sajtóban már meg nem erősített hírként jelent meg, hogy a lezuhant gép a Hendrick Motorsports tulajdonát képezte.

A szenzációéhes média siserehadként igyekezett a tragédia területére, aminek következtében a hatóságok teljes egészében elkerítették a roncsokat, a kordon elé pedig fegyveres őröket állítottak.

ph.jpg

A baleset helyszíne légifelvételen

 

A rendőrség és a Nemzeti Közlekedésbiztonsági Felügyelet 17:00 után újabb közlemény adott ki, amiben megerősítették, a repülőgép valóban a Hendrick Motorsports-é volt, egyúttal pedig azt is bejelentették, hogy a balesetet a fedélzeten tartózkodók közül senki sem élte túl. Az áldozatok személyazonosságát azonban ekkor még nem hozták nyilvánosságra.

Mindeközben Marinsville-en javában zajlott a NASCAR Cup Geico 500-a, a mezőnyben a Hendrick Motorsports autóival.

“Olyan, mintha tegnap lett volna” - emlékezett vissza az NBC sportriportere, Jerry Bonkowski. “A Martinsville Speedway médiaközpontjában voltam, amikor körülbelül negyed három táján a Nextel (a NASCAR Cup akkori szponzora) egyik PR-osa odahajolt hozzám és a fülembe súgta, hogy a Hendrick Motorsports repülőgépe eltűnt.”

Akkor, abban a pillanatban Bonkowski volt az egyetlen újságíró, aki tudott a szerencsétlenségről.

Eleinte azt hitték, maga Rick Hendrick is a gépen utazott, a csapattulajdonos azonban az utolsó pillanatban lemondta és maga helyett inkább a fiát küldte a verseny helyszínére, mivel nem érezte jól magát. Ebből adódóan nem is tervezett arra a napra más programot az édesanyjánál tett rövid látogatásán kívül.

Az emiatt érzett bűntudat máig meghatározza Hendrick mindennapjait.

“A PR-os lány külön megkért, hogy lehetőleg egyelőre kezeljem bizalmasan a dolgot és senkinek se beszéljek róla” - folytatta Bonkowski. “Akármennyire is próbáltam koncentrálni a folyamatban lévő versenyre, egyszerűen nem ment. Fogalmam sem volt, hogy kik lehettek a gépen, de ha valaki azt mondja neked, lehet Rick Hendrick is köztük volt, akkor az újságírói agyad elkezd felpörögni és azt próbálod kitalálni, hogy miként tudósíts a sztoriról, ami minden perc eltetlével egyre inkább tragédiaként kezdett körvonalazódni.”

A riporter végül úgy döntött, hogy felhívja a főszerkesztőjét és minden konkrétum nélkül csak annyit közölt vele, hogy egy hatalmas jelentőségű, rendkívüli hír várható Martinsville-ből.

“A Nextel PR-osa, aki egyben jó barátom is volt, három óra magasságában ismét odajött hozzám és elmondta, hogy a hatóságok lokalizálták azt a területetet, amely felett utoljára jelet adott a gép. Újabb 30-45 perc után a telefonja megcsörrent, aminek hallatán eleresztett egy halvány, reményteli mosolyt, majd felvette. Pár másodpercig hallgatta a vonal másik végén lévőnek szavait, az arca pedig holtsápadttá vált. A rövid hívás befejezése után felém fordult és annyit mondott: ‘Megtalálták a gépet. Nekicsapódott a hegyoldalnak nem messze innen.”

A hír innentől fogva futótűzként terjedt el a médiaközpontban, a NASCAR tisztviselői pedig krízismódba kapcsoltak. Felmerült, hogy megszakítják a versenyt, de végül ettől inkább eltekintettek.

A győzelmet végül Jimmie Johnson személyében egy Hendrick Motorsports pilóta szerezte meg, akivel – a mezőny többi tagjához hasonlóan - csak a leintés után közölték a hírt.

jh.jpg

Az áldozatok fényképei Johnson autóján (2004. - Atlanta)

 

Az ünneplés teljes egészében elmaradt, ehelyett a gárda mind a négy versenyzőjét – Jeff Gordont, Terry Labonte-t, Brian Vickers-t és Johnsont - a pálya belső területén lévő, kizárólag a NASCAR vezetése számára elkerített területre kísérték. A nézők többsége ekkor még nem tudta mire vélni a dolgot, a pitlane-re és a garázsok területére nézve azonban sejthették, hogy valami nagy baj történt.

A megszokott, örömittas győzelmi ceremónia helyett csak azt láthatták, hogy egyre több és több hivatalos személy, csapattag és versenyző sétálgat fel-alá a pitlane-en könnyes szemekkel, vagy egyszerűen csak bámulnak üresen maguk elé.

A tragédia híre pedig hamarosan hivatalossá vált.

A Hendrick Motorsports öt nappal a szerencsétlenség után, 2004. október 29-én tartotta meg első hivatalos sajtótájékoztatóját a soron következő versenynek otthont adó Atlanta Motor Speedway-en.

Az eseményen a csapat teljes szezonos négyese mellett a részidősként alkalmazott 19 éves újonc, Kyle Busch, továbbá a magángépének pilótáját, a balesetben utasként elhunyt Scott Lathramot gyászoló Tony Stewart is részt vett.

Rick Hendrick azonban távolmaradt, ahogyan azt is hivatalosan bejelenették, hogy a futamon sem lesz jelen.

“Eljön az az idő, amikor muszáj tovább lépned” - mondta Gordon. “Nem tudom, hogy ez az idő mikor jön el, de akármennyire is érintettek vagyunk ebben a tragédiában, van egy munkánk is, amit ezen a hétvégén el kell látnunk. Azt szeretnénk, ha a Hendrick Motorsports öröksége fennmaradna. Azt hiszem, [az áldozatok] büszkék lennének ránk amiért képesek voltunk eljönni ide és továbbra is azt csinálni, amit mindannyian szeretünk. Azt, aminek ők is szerettek a részesei lenni.”

A HMS szóvivője, Patrick Perkins közölte, hogy a mindennapi működéssel kapcsolatos feladatokat Bobby Rice fogja ellátni. Az erőforrásokért 1984, tehát a gárda alapítása óta felelt, a balesetben szintén életét vesztett Randy Dorden helyét pedig Jeff Andrews és Jim Wall veszi át.

Az üzleti jellegű feladatok ideiglenes irányítását Gordon mostohaapja, John Bickford vállalta el, míg a pénzügyi részleg vezetésével Scott Lampey-t bízták meg.

“Ezen a ponton a csapatban felosztott feladatok nem igazán különböznek az eddigiektől” - magyarázta Perkins. “Közösen dolgozunk azon, hogy versenyképesek legyünk a hétvégén. Most nem azokat az időket éljük, amikor hosszútávon tudnánk gondolkodni.”

A 33 perces sajtótájékoztatón a résztvevők megemlékeztek az áldozatokról.

A versenyzők között a legjobban a 21. életévét pont a tragédia napján betölött Brian Vickers volt lesújtva, aki az előző szezonban Hendrickék színeiben nyerte meg a másodosztályt képező Busch Series [mai Xfinity Series] bajnoki címét.

A fiatal pilóta mindvégig lehajtott fejjel, az arcába mélyen behúzott baseball sapkában ült és csak minimális alkalommal szólalt meg.

“Elvesztettem a drága barátaimat. Mindannyian nagyon fognak hiányozni, egészen addig, amíg eljön a mi időnk és akkor újra találkozhatunk velük.”

Abban, hogy az alkalmazottak – a pilótáktól kezdve az irodai dolgozókig – könnyebben megbirkózzanak a gyásszal a gárda alelnöke, Ken Howes játszott kulcsszerepet.

“Magára vállalta a felelősséget, hogy vigyázzon ránk, leüljön velünk, ha beszélni szerettünk volna a történtekről, vagy egyszerűen csak vállon veregessen minden szó nélkül” - mondta Johnson, aki Ricky Hendrick személyében az egyik legjobb barátját vesztette el.

Tony Stewart méltatta Lathram humorát, családcentrikusságát és hazafias érzelmeit, utóbbi kapcsán pedig azt is elárulta, a férfi épp arra készült, hogy a Nemzeti Gárdával Irakban vállaljon szolgálatot.

Stewart kiemelte továbbá, hogy rengeteg telefonhívást kapott az elmúlt napokban jelenlegi és volt csapatvezetőktől, versenyzőktől és tulajdonosoktól.

“Ilyenkor tudod meg, hogy kik is az igazi barátaid. Valószínűleg ez teszi azzá a sportunkat ami; minden arról szól, hogy támogatjuk egymást még annak ellenére is, hogy hétvégenként ellenfelek vagyunk. Ha egy ilyen tragédia történik, akkor mindenki összefog. Ott vagyunk egymásnak ha szükség van rá.”

Labonte tisztelgett Dorton motorprogramban végzett munkája előtt, aminek köszönhetően 1996-ban megnyerte a Cup a bajnoki címét. 

“A motor mindig is a Hendrick Motorsports erőssége volt” - mondta Labonte. “Randy volt az a srác, aki az élen járt ebben. Nem csak vezette a programot, de a csapat egy óriási elemét képezte, emellett nagyon jó barátunk volt.”

Az ekkor már négyszeres Cup bajnok Gordon amellett, hogy saját bevallása szerint még mindig sokkhatás alatt állt, azt is kijelentette, a történtek csak tovább erősítik motivációját a pályán.

“Soha nem voltam még ennyire eltökélt, mint most. Ez a mostani számos szempontból egy rendkívül fontos hétvége számunkra, ez a veszteség pedig csak még jobban megkeményít bennünket és erősebbé tesz.”

Akárcsak a martinsville-i, az atlantai verseny is Jimmie Johnson, ezzel együtt pedig Hendrickék győzelmével ért véget.

 

 

A 2. rész, benne Rick Hendrick visszatérésével, a hatósági nyomozás eredményével és az azt követő bírósági perekkel, továbbá a sors furcsa, mit több, egyenesen morbid fintoráról is szót ejtünk. ---> A Hendrick Motorsports tragédiája - Túlélni a túlélhetetlent

 

>>>>> Ha további ritka és érdekes fejezeteket olvasnál az amerikai motorsport történelméből, akkor ajánlom a blog jobb oldali "Sztorik" menüpontját.

 

  

képek: NASCAR, ESPN, AP