Poweré a pénteki nap Long Beach-en
2017. április 08. írta: Raceday Addams

Poweré a pénteki nap Long Beach-en

Bár a tabella felsőházában továbbra is a Honda autói képviseltették túlnyomó többségben magukat, a legjobb időt mégis egy Chevrolet gép produkálta az IndyCar Long Beach-i második edzésén.

power.jpg

A patinás utcai pályán helyi idő szerint péntek délelőtt rendezett első gyakorlás a Chip Ganassi Racing sztárpilótája, Scott Dixon, vele együtt pedig a Honda győzelmét hozta, míg a csokornyakkendős logóval bíró nagy ellenfél legjobbját a Team Penske másodikként végzett veteránja, Helio Castroneves prezentálta.

A nyitóedzés első tizenkét pozíciójában mindössze három Chevy motorral és aero kittel ellátott járművet találhattunk, ezen mérleg pedig a második felvonásban sem sokban változott. Az amerikai gyártó ekkor mégis elégedetten dőlhetett hátra, hiszen Will Power hathatós közreműködése által az ő márkajelzésük viríthatott az eredménylista csúcsán.

A Team Penske klasszisa a délelőtti gyakorláson még csak az ötödikként zárt, néhány órával később viszont már a piros abroncsokon futva összehozott egy 1:07.0800-s kört, amelyet az ellenfelek jószerivel megközelíteni sem tudtak. Persze ez egyáltalán nem meglepő ismerve a 2014-es bajnok utcai pályákon megcsillogtatott képességeit, valamint azt a cseppet sem elhanyagolható tényt, hogy már három Long Beach-i pole és két győzelem szerepel a neve mellett.

Az ausztrál domináns körét alig negyed órával a leintés előtt rakta össze közvetlenül azután, hogy a #12 Dallara-Chevy-re felrakták a lágyabb összetételű gumikat.

"Az autót komfortosnak érzem, ugyanakkor pocsék ha alig észrevehető részletek miatt vagy a leggyorsabb" - mondta a toowoombai a nap végén tartott hivatalos sajtótájékoztatón. "Bárcsak mondjuk az ötödikként végeztem volna, vagy ilyesmi, sokkal jobb lett volna... Nem akarod korán megmutatni, hogy mi az, amid van."

A 36 éves pilóta a 2016-os idény utolsó két futamán (Watkins Glen, Sonoma), továbbá az idei, St. Pete-i nyitányon sem jutott el a kockás zászlóig, noha ezen vonalvezetések kimondottan fekszenek neki.

"Alapvetően három be nem fejezett versenyem volt olyan pályákon, amelyeken igazán jó vagyok. Ideje, hogy itt [Long Beach-en] végre legyen egy jó futamom, igazán nagy szükségem van erre."

A Power mögött másodikként leintett Marco Andretti már 0.2776 másodperccel rosszabb időt futott az Andretti Autosport #27 Dallara-Hondájával, míg a harmadikként jegyzett regnáló bajnok, az első Team Penske-s győzelmét tavaly pontosan itt megszerzett Simon Pagenaud lemaradása már 0.2997 volt az élen álló csapattársához viszonyítva.

Roger Penske alakulatának további ötven százaléka, azaz Castroneves és Josef Newgarden a hatodik, valamint a tizennegyedik pozíciókig jutottak.

A negyedik és ötödik helyeken az Andretti Autosport újabb két képviselőjét, egyben korábbi Long Beach-i győzteseket találhatunk a 2013-es első Takuma Sato és a 2010-es futamot megnyert Ryan Hunter-Reay személyében. Előbbi japán 1:07.5538-cal repesztett egyéni legjobb körén, míg amerikai csapattársa 1:07.5698-at tudott kipréselni az alatta dolgozó technikából.

A már említett Dixon második nekifutásra csak a nyolcadik időt hozta közvetlenül a St. Petersburgi szezonnyitót megnyert, a délelőtti edzésen a harmadikként zárt Dale Coyne Racinges Sébastien Bourdais mögött. Érdekesség, hogy a kombinált, tehát a pénteki mindkét edzés időeredményeit összesítő lista első tizenöt helyét nézve Dixon az egyetlen, aki az első gyakorláson futott körével képviselteti magát. Az új-zélandin kívül, a teljes mezőnyt tekintve is csak két olyan nevet találunk, akik a délelőtt folyamán jobb időt tudtak hozni, mint délután: Mikhail Aleshin (16., Schmidt Peterson Motorsports) és az újonc Ed Jones (20., Dale Coyne Racing).

A teljes kombinált tabellát lásd alább, a második felvonás táblázata után.

Míg az első pénteki edzésen nem volt szükség a piros zászlóra, a második során már ez a színjelzés is kapott egy kis szerepet. Az ideiglenes megszakítást ganassiék Tony Kanaan-je okozta, aki alatt körülbelül nyolc perccel a leintés előtt, az 1-es kanyart követő kifutó zónában lefulladt a 10-es számmal jelölt Dallara-Honda.

Ha pedig már Chip Ganassi Racing, az utolsó helyen ezúttal is Max Chiltont intették le, akinek munkáját azonban már az első gyakorláson is elektronikai problémák hátráltatták.

A gárda negyedik versenyzője, Charlie Kimball a tizenhetedikként fejezte be a napot.

Folytatás magyar idő szerint szombaton 19:00-tól a harmadik edzéssel, majd vasárnap éjjel 00:30-kor következik a Toyota Grand Prix of Long Beach kvalifikációja.

 

lbgpk.png

lbgp1.png