Indy 500: A díj, amit senki nem akar megkapni
2017. április 28. írta: Raceday Addams

Indy 500: A díj, amit senki nem akar megkapni

Minden egyes versenynek megvannak a maga ünnepelt győztesei és még nagyobb vesztesei. Az Indianapolis 500 azonban ebben a tekintetben is egy külön kategóriát képvisel, lévén nincs még egy olyan, professzionálisan jegyzett futam, ahol ez utóbbi kategóriát is külön honorálnák.

sk.png

A legendás verseny félhivatalos citrom-díját 1969 óta az Amerikai Autósport-újságírók és Műsorközlők Szervezete (AARWBA) ítéli oda annak a résztvevőnek, aki a Május Hónapot dicsőség helyett inkább jókora pofonokkal zárja.

A mára az Indianapolis 500 tradícióinak részét képező Jigger Award – amelyet olyan nevek kaptak már meg, mint például Emerson Fittipaldi, vagy Roger Penske - megszületéséhez természetesen egy elképesztően peches versenyző szükségeltetett.

Leon ‘Jigger’ Sirois 1935. április 16-án, az észak-indianai Shelby városában látta meg a napvilágot és már egészen fiatalon magával ragadta a benzingőz. Nem is történhetett volna másként, lévén édesapja a negyvenes-ötvenes évek egyik legismertebb és legelismertebb szerelőjének számított a versenypályák forgatagában. Az 1951-es Indianapolis 500 győztese, Lee Wallard több alkalommal is kihangsúlyozta, hogy ez a siker nem jöhetett volna létre az autóján dolgozó Earl Sirois nélkül, ahogyan a verseny 1957-es és 1958-as legjobbjai, Sam Hanks és Jimmy Bryan is – akik járművein szintén ő munkálkodott - valóságos ódákat zengtek a szakember képességeiről.

Ifjabbik Sirois huszonegy esztendős korában, 1956-ban teljesítette első profi futamát a szülővárosához közeli Iliana Raceway-en. Ekkoriban kezdte el használni a Jigger becenevet is, amelyet a nővére ragasztott rá az Indy 500-at utazó szerelőként kétszer is megnyert Jigger Johnson után.

Leon – akinek keresztnevét pedig a kétszeres indianapolisi győztes Leon Duray inspirálta - pályafutása meredeken ívelt felfelé, amit jól példáz, hogy a hatvanas évek elején már a közép-nyugat egyik legjobb dirt pályás versenyzőjeként tartották számon több, mint harminc győzelmének köszönhetően.

Nem csoda hát, hogy a fiatal pilóta úgy érezte, már jócskán kinőtte a regionális pályákat. Innentől kezdve nemzeti szinten jegyzett futamokra kezdett nevezni, a siker pedig továbbra is töretlennek bizonyult. Olyan helyszíneken tudott nyerni, mint például Milwaukee és Daytona Beach, a Houston Astrodome-on pedig csak hajszállal kapott ki egy bizonyos AJ Foyttól.

js14.png

Jigger Sirois az IMS-en, 1969-ben

 

A dirt versenyek küzdelmeit árgus szemekkel fürkésző United States Auto Club (USAC) Indianapolis 500-ban is érdekelt csapatvezetői természetesen gyorsan kiszúrták maguknak. Jigger 1968 őszén alá is írta szerződését a következő évi viadalra, aminek értelmében a fresnói üzletember, Myron Caves 14-es számú, Quaker State által szponzorált Gerhardt-Offy-jának volánja mögött ejthette meg debütálását a Brickyardon.

Elérkezett 1969 májusa, vele együtt pedig a problémák. Jigger autója nem érkezett meg időben Indianapolis-ba, aminek következtében a verseny újoncai számára kötelezően előírt Rookie Orientation Programot (ROP) is csak késve tudta teljesíteni, elveszítve ezáltal több értékes napot is a gyakorlásra a számára merőben új karosszériával.

Az edzések során Jigger minden tőle telhetőt beleadott, de a rendkívül önkritikus versenyző sejtette, hogy ez a teljesítmény nem lesz elegendő ahhoz, hogy bejusson a tradicionálisan 33 fős mezőnybe.

A március 17-ei Pole Day-en – miközben a pálya felett egyre vészjóslóbban gyülekeztek az esőfelhők - Jigger az elsőként léphetett az Indianapolis Motor Speedway 2.5 mérföldes ováljára, hogy megejtse négykörös kvalifikációs kísérletét.

Az első két körét 162 mph körüli tempóval teljesítette, a harmadikban azonban egy kisebb hiba miatt a sebessége már alig haladta meg a 160 mph-t. Ekkor Caves úgy vélte, ilyen alacsony átlaggal nincs az az Isten, hogy Jigger a 33-ba jusson, ezért azonnal – még amikor a versenyző a negyedik körét sem fejezte be – közölte a USAC tisztviselőivel, hogy ezt a próbálkozást visszavonják.

A szabályok szerint pedig ez azt jelentette, hogy a kísérletet teljes egészében törölték, mintha csak meg sem történt volna.

A második pilóta, aki pályára gördült Arnie Knepper volt, akinek azonban a bemelegítő körén megérkezett az égi áldás, ennek következtében pedig azonnali hatállyal le is parancsolták az oválról.

Az esőzés tartós maradt, így az IMS a teljes aznapi programot törölni kényszerült.

69.png

Myron Caves, Jigger Sirois és Earl Sirois

  

Ez hatalmas csapásnak bizonyult Jigger számára. Az Indy 500 akkori szabályzata ugyanis kimondta, hogy az a versenyző lesz a futam rajtelsője, aki – függetlenül attól, hogy hányan tettek kvalifikációs kísérletet – a Pole Day leggyorsabb átlagát produkálja.

Ebből adódóan tehát ha Jigger próbálkozását a csapat tulajdonosa nem szakítja meg a negyedik körén, akkor még csigatempó mellett is ő indulhatott volna az élről.

A Pole Day-t egy nappal elhalasztották, de az időjárás ekkor sem volt kegyes a mezőnyhöz, így nem maradt más választás, mint a kvalifikáció teljes első hétvégéjének – az Indy 500 történetében először – törlése.

Az új időpontot egy héttel későbbre, március 24-ére tűzték ki, az immár optimális körülmények között pedig AJ Foyt kaparintotta meg az első rajthelyet 170 mph feletti átlaga révén.

Jigger azonban csak álmodozhatott arról, hogy ennek a tempónak egyáltalán a közelébe kerülhet, a kegyelemdöfést pedig a második, visszavont kísérlete után mérte rá a sors a turbófeltöltő meghibásodásának képében.

Ha hét nappal korábban Caves nem avatkozik közbe, akkor Jigger garantált pole-os lehetett volna, így azonban már csak nézőként követhette tovább az Indy 500 eseményeit.

Az elképesztő balszerencse villámgyorsan a legnagyobb beszédtémává vált a Speedway-en, aminek láttán a pálya tisztviselői az AARWBA-val karöltve úgy döntöttek, a leintés utáni ünnepségsorozat részeként külön “díjazzák” a verseny azon szereplőit, akiknek Fortuna a leglátványosabb módon fordított hátat.

Az első Jigger Awardot természetesen maga Jigger Sirois kapta meg, de ez a fiaskó nem vette el a kedvét a további próbálkozásoktól.

1970-1975 között, tehát zsinórban még hat éven át veselkedett neki az Indy 500-nak, de végül sajnos egyetlen alkalommal sem tudta beverekedni magát a mezőnybe.

Az 1969-es eseményekből okulva az illetékesek változtattak a verseny kvalifikációs szabályzatán és innentől már csak úgy lehetett hivatalosan kihirdetni a rajtelsőt, ha valamennyi nevező megtett legalább egy, érvényes négykörös kísérletet.

Jigger Sirois pedig visszavonhatatlanul beírta magát az Indianapolis 500 nagykönyvébe, még ha nem is úgy, ahogyan azt szerette volna.


A Jigger Award nem éppen büszke tulajdonosainak listája:

 

ÉV

DÍJAZOTT

INDOKLÁS

 

1969

Jigger Sirois

Visszavonták azt a kvalifikációs kísérletet, amely később biztos pole-t ért volna. Jigger ezután már a 33 fős mezőnybe sem jutott be.

1970

Tony Adamowicz

Kvalifikációs kísérletének első három köre alapján bebiztosíthatta volna helyét a mezőnyben, a negyedik során azonban felvillant a sárga jelzés a pálya mellett, aminek láttán Adamowicz levette a lábát a gázról. Később kiderült, hogy a fényjelzés véletlenül aktiválódott. A versenyző tett további kísérleteket még a kvalifikációra, de már meg sem tudta közelíteni a megfelelő átlagtempót ahhoz, hogy kivívja a rajtolás jogát.

1971

John Mahler

Mahler kvalifikálta magát a mezőnybe, de a versenyen való indulás jogát szponzorációs okok miatt át kellett adnia a gépet tulajdonló Dick Simonnak.

1972

Art Pollard

Sikerrel kvalifikálta az autóját a versenyre, de rögtön a másnapi edzésen balesetet szenvedett és törött lábbal már nem tudta vállalni az indulást.

1973

Johnny Parsons, Jr.

Az egyik edzésen összetörte a munkaeszközét és a kvalifikáción már részt sem tudott részt venni .

1974

Al Loquasto

Zsinórban ötödik éve vérzett el a kvalifikáción.

1975

AARWBA

Az AARWBA önmagának adta a díjat, miután a Jigger-trófeát konkrétan elvesztették az IMS-en. Végül persze meglett, méghozzá az egyik ajtó mögött a pálya múzeumában.

1976

Salt Walther

Az előző négy Indy 500-ából háromszor az utolsóként végzett, ebben az évben jó esélye volt a kimagasló eredményre, de műszaki problémák miatt csak a 9. lett.

1977

Vern Schuppan

Sorsdöntő, legutolsó kísérlete során az első körben 190.436 mph-s, a másodikban 191.612 mph-s, a harmadikban pedig 189.633 mph-s tempót hozott, amivel nagy sansza volt a mezőnybe jutásra. Illetve lett volna, hiszen a negyedik körében kifogyott az autójából az üzemanyag.

vern.jpg

 Vern Schuppan

 

1978

Larry Cannon és Roger Rager megosztva

Cannon: 1. kísérlet: az olajtank berobbant, 2. kísérlet: első körében 190.476 mph-s átlaggal haladt, a másodikban azonban nekiment a falnak. Rager: 1. kísérlet: meg kellett szakítania törmelék miatti sárga jelzés miatt, 2. kísérlet: már a bemelegítő körön falnak ment.

1979

United States Auto Club

Az első open-wheel szakadás éve, a CART megszületése, egyben az Indy 500-at is felügyelő USAC lejtmenetének kezdete.

1980

Janet Guthrie

Kvalifikációs kísérletének negyedik körében a csapat visszahívta a pitbe, mondván a tempója nem elegendő a bejutáshoz. Később kiderült, hogy simán jó lett volna az átlaga a 33-as mezőnyhöz, de ekkor már késő bánat volt.

1981

Bob Frey

Első kísérlete előtt közvetlenül eleredt az eső. A másodiknál megadta magát a motor. A harmadikat már be tudta fejezni, de nagyon lassúnak bizonyult. Negyedik próbálkozása előtt pedig háromszor is lefulladt a pitlane-en.

1982

Geoff Brabham

Büntetésből az utolsóként, minimális bemelegítésre szánt idővel kezdhette csak meg a kvalifikációs kísérletét, miután a csapat egy szabálymódosítást nem vett figyelembe.

1983

Johnny Rutherford

A háromszoros győztes kétszer is balesetet szenvedett az edzések során, sérülései miatt pedig végül ki kellett hagynia a futamot. Ahogy az AARWBA hivatalos indoklása szól: “[Rutherford] a kórházban kötött ki, az autója a roncstelepen, miközben a pole-ban egy újonc [Teo Fabi] lett.”

1984

Bill Alsup

A programban történt csúszás miatt nem tudott egy utolsó kísérletet tenni, miután pont az ő próbálkozása előtti pillanatban lengett a kvalifikáció kockás zászlaja.

1985

Chet Fillip

A kvalifikáció harmadik napján Tony Bettenhausen ütötte ki a 33-ból, újabb kísérletet pedig már nem tehetett, mivel pont aznap törte össze a tartalékautóját.

1986

Mike Nish

Kísérlete első körében 211 mph-s tempót futott, majd falnak csapta a gépét. Alkatrész hiányában pedig már nem tudták újra pályaképes állapotba hozni azt.

jg_2.png

Janet Guthrie (1980)

 

1987

Phil Krueger

Az utolsó edzésnapon falnak ment, aminek következtében eltört az autójának felfüggesztése. A kvalifikációra sikerült helyrehozni a hibát, hogy aztán a Bump Day-en (az első, kifejezetten gyors köre után) ismét falnak küldje azt. Kétszer is.

1988

Pancho Carter

A kvali harmadik napján kétszer egymás után megtörte a gépét, később pedig a tartalékot is falnak csapta a 2-es kanyarban. Mondani sem kell, az 1985-ös rajtelső nem jutott be a mezőnybe.

1989

Johnny Rutherford

Nem tudta kvalifikálni magát pályafutása 25. Indy 500-ára.

1990

Salt Walther

Kilenc év hiátus után tért vissza az Indy 500-ra. A kvalifikációt úgy tűnt sikerrel vette, mígnem a Bump Day legutolsó percében ki nem rudalta a mezőnyből Rocky Moran.

1991

Roger Penske

Rick Mears megszerezte a pole-t, míg Emerson Fittipaldinak simán meglehetett volna a második rajtpozíció, ha Roger Penske nem vonja vissza a brazil kísérletét. Team Penske 1-2 helyett tehát meg kellett elégedniük az 1-15-tel (ahová Fittipaldi végül kvalifikálta magát).

1992

Mike Groff

A Walker Racing úgy döntött, hogy a Groff által sikeresen a 33-ba juttatott Lolát a versenyen a csapat elsőszámú pilótája, a saját jogán elvérzett Scott Goodyear vezeti majd.

1993

Robby Gordon

A Pole Day reggelén az AJ Foyt Racingnek vezető Gordon összetörte az autóját, ami végül odáig vezetett, hogy Foyt bejelentette azonnali hatályú visszavonulását. A legendás pilóta ugyanis ekkor döbbent rá, hogy nem tudja teljes figyelemmel ellátni a versenyzői, valamint csapatvezetői feladatait is. Ennek következtében az újonc Gordon – aki végül a 25. rajthelyet szerezte meg – hirtelenjében a média érdeklődésének elsőszámú célpontjává vált.

1994

Mark Smith

A Smith-átok újfent lecsapott, miután Markot a Bump Day leintése előtt mindössze hat perccel szorította ki a mezőnyből Didier Theys.

1995

Emerson Fittipaldi

A Team Penske talán legsötétebb Indy 500-a, miután a versenyre egyetlen autójuk sem tudta kvalifikálni magát. Fittipaldi esélyeit ráadásul ismét maga Roger Penske szúrta el, miután a kvali harmadik napján visszavonatta a brazil addigi legjobb kísérletét, ami alapján - mint később világossá vált - simán befért volna a 33-ba.

us500.png

A CART '96-os 'ellen-Indy 500-a' hatalmas tömegbalesettel kezdődött

 

1996

Két 500 mérföldes verseny egyetlen napon

A második open-wheel szakadás utáni első Indianapolis 500, az újonnan alakult IRL autóival feltöltve vs. a riválissá vált CART, amely széria direkt ugyanarra a napra időzítette a saját ellen-Indy 500-át, a michigani US500-at.

1997

Az IRL 25/8-as szabálya

A 25/8-as szabály (az IRL mezőnyének garantáltak 25 rajthelyet az Indy 500 33-ából) visszafelé sült el. A következő évben törölték is.

1998

Scott Harrington

A Bump Day-en motorhiba miatt összetörte az autóját.

1999

Mike Borkowski

Az újonc kétszer is falnak vágta a gépét, a kvalifikáción pedig már el sem tudott indulni. Nem volt mivel.

2000

Roberto Guerrero

AJ Foyt először leszerződtette, majd a mezőnybe jutásra esélyes körét visszavonta, végül pedig jól ki is rúgta.

2001

Raul Boesel

221.879 mph-s, négykörös átlaggal bejuttatta a Tradeway-Hubbard Racing gépét a mezőnybe, de a versenyen már a kvalifikáción elbukott Felipe Giaffone ült be a volán mögé.

2002

Billy Roe

A Bump Day-en először kihullott a mezőnyből, majd megadatott számára még egy utolsó lehetőség. Ez sem jött össze.

2003

Jeff Ward

A Chip Ganassi Racing színeiben előző évben megnyerte az IRL texasi futamát. Bár a csapat nem hosszabbította meg a szerződését a következő szezonra, de ígéretet kapott arra, hogy a ‘03-as 500-on autót biztosítanak számára. Ward meg is jelent májusban az IMS-en, de végül mégsem jutott lehetőséghez.

dom.png

Mario Dominguez (2008)

 

2004

A.J. Foyt és Tony Stewart

A Bump Day délutánján megjelent az IMS-en Tony Stewart, akit maga AJ Foyt hívott el, egyben pedig felkérte, hogy a tartalékgéppel tegyen meg néhány kört. Smoke, aki ezzel párhuzamosan a NASCAR Cup charlotte-i hétvégéjét is teljesítette, gyorsan átment a kötelező orvosi teszteken és hamarosan már versenyzői overálban grasszált Foyték pitjében. A média teljesen megőrült a szupersztár esetleges, utolsó pillanatbeli Indy 500 kvalifikációs kísérletének láttán, mígnem azonban nem sokkal fél hat után Stewart váratlanul elhagyta a pályát. Mint kiderült, a Cupban őt alkalmaző Joe Gibbs Racing, főszponzora, a Home Depot, valamint a Chevrolet egyaránt kijelentette, nem egyeznek bele abba, hogy Tony vezesse Foyt Toyota motoros gépét.

2005

Arie Luyendyk Jr.

A kétszeres Indy 500 győztes Luyendyk fia későn kvalifikált, de néhány órán át mégis a mezőny tagjának mondhatta magát. Jött azonban Felipe Giaffone, a holland-amerikai pedig csomagolhatott.

2006

Marty Roth

Az edzések során négyszer is megpördült, ezzel együtt szorosan összebarátkozott a fallal. Ennyi volt Roth 2006-os Indy 500-a.

2007

P.J. Jones

Mindent megtett annak érdekében, hogy az autójából kisajtolja a maximumot, de végül feladta.

2008

Mario Dominguez

Az utolsó kísérletét néhány másodperccel a Bump Day vége előtt kezdte meg, de a második körén falnak csapta a gépet.Ez volt a harmadik balesete a Május Hónap során, és mehetett is haza.

2009

Bruno Junqueira

A Bump Day délutánján kvalifikálta magát a mezőnybe, késő éjjel pedig a Conquest Racing bejelentette, hogy az autót a versenyen másik pilótájuk, Alex Tagliani veszi át, aki korábban nem tudta beverekedni magát a mezőnybe.

karam.jpg

Ha már a gimnáziumiról lemaradt, a csapata Sage Karamot azért bálkirállyá koronázta az IMS-en

 

2010

Jay Howard

Húsz perccel a Bump Day vége előtt Takuma Sato 33-at érő tempót hozott, aminek következtében Howard kiesett a mezőnyből. Próbálkozott még, de már nem tudott megfelelő sebességet elérni.

2011

JR Hildebrand

Vezető pozícióban, az utolsó kör utolsó kanyarjában falnak csapta az autóját.

2012

Jean Alesi

Az élete első Indy 500-ára készülő veterán pilóta az autójában lévő, harmatgyenge Lotus motor miatt a legalacsonyabb kvalifikációs tempót érte el 1988 óta. A versenyen – a másik lotusos Simona de Silvestróval együtt – csak azért indulhatott el, hogy meglegyen a 33 fős létszám. A futam 9. körében Alesit végül kiintették veszélyes mértékű lassúsága miatt (később ugyanez a sors várt Simonára is). Slusszpoén, hogy Alesi a Lotus nagykövete is volt ekkortájt.

2013

Michel Jourdain Jr.

Az RLL Racing a teljes hónap során küszködött azért, hogy a mexikói autója versenyképes tempót érjen el. A Bump Day-en aztán egy kört sem tettek már meg, ezzel pedig Jourdain Jr. a 34 nevezőből álló mezőny egyetlen kiesője lett.

2014

Sage Karam

Debütált az Indy 500-on, de az időpontütközés miatt kihagyta a bizonyítványosztóját, ezzel együtt az amerikai gimnazisták életének legfontosabb éjszakáját, vagyis a végzős bált is. 

2015

nincs adat

2016

Marco Andretti

Az edzések alatt szinte végig remekül teljesített, a versenyen viszont beleszürkült a mezőnybe és csak a 13.-ként zárt, miután az utolsó kiállása során felcserélték autóján az első kerekeket.

  

 

képek: IMS, IndyCar

 

 >>>>> Ha további ritka és érdekes fejezeteket olvasnál az amerikai motorsport történelméből, akkor ajánlom a blog jobb oldali "Sztorik" menüpontját.