Stay Hungry - Ki volt Jeff Krosnoff? II. rész
2017. augusztus 12. írta: Raceday Addams

Stay Hungry - Ki volt Jeff Krosnoff? II. rész

Amikor az álmok valóra válnak

 

“Jeff egy keményen dolgozó srác volt, rengeteget tett azért, hogy versenyezhessen. Nem olyan volt, mint mi, akik az összes szabadidejüket szórakozásra fordították, ő minden pillanatban csak a munkájára koncentrált. Valószínűleg túl intelligens volt hozzánk” - Mika Salo a Japánban töltött évekről.

jk.png

Előzmény: A feltörekvő autóversenyző Jeff Krosnoff anyagi lehetőségek híján kénytelen volt hátat fordítani az Egyesült Államoknak és Japánba indult szerencsét próbálni. A kalandból végül egy hét éven át tartó ott tartozkodás lett, amelynek során szoros kapcsolatot épített ki a Toyotával. Ezen gyártó jóvoltából vehetett részt élete második Le Mans-i 24 órás viadalán, ahol váltótársaival kategóriagyőzelmet szerzett. A fő célja, vagyis az F1 azonban már elérhetetlen távolságba került, az utolsó pillanatban viszont, amikor már maga is temetni kezdte a saját karrierjét jött egy visszautasíthatatlan lehetőség az IndyCarból.

I. rész: Stay Hungry - Ki volt Jeff Krosnoff? - Egy amerikai Japánban 

 

 

A ‘94-es Le Mans után Krosnoff visszatért Japánba, de immár annak a tudatában, hogy Európában is megismerték a nevét.

Az 1995-ös szezonra újra elkötelezte magát az F3000-be, emellett pedig japán GT-bajnokságokban is elindult, továbbá Le Mans-ba is visszatért. Gyártó tekintetében maradt a Toyota kötelékében, de ekkor már a GT1 kategóriában szállt harcba, csapattársa pedig Mauro Martini mellett az újonc Marco Apicella volt.

A versenyen azonban problémák sorával voltak kénytelenek szembenézni, ami az eredményben is meglátszott, így kategóriájukban a 8., összetettben pedig a 14. helyen zártak csak.

“Még akkor is, amikor úgy tűnt, nincs fény az alagút végén, Jeff csak azt ismételgette: ‘nem hagyom abba, folytatom és meglátjuk hová visz ez az egész’” - emlékezett vissza az elismert sportautó-versenyző, egyben Krosnoff jó barátja Tommy Kendall. “A legjobb európai srácnak jó kitörési lehetőség volt Japán, figyelték őket az F1-es csapatok, volt rájuk igény. Na, de egy amerikainak? Egy olyan srácnak, mint Jeff egyszerűen nem volt piaca odaát az F1-es csapatok szemében. Azt követően, hogy Michael Andretti 1993-ban, visszatért az Államokba, miután a McLarennél eldurvultak a dolgok, egy amerikait az F1-ben már számításba sem vettek.”

Az immár harmincas éveit taposó Krosnoff kénytelen volt belátni, hogy belőle már soha nem lesz Forma 1-es pilóta. Emellett pedig azzal is szembesülnie kellett, hogy ideje a japán F3000-ben is megvan számlálva, lévén egyre-másra tűnnek fel a tehetséges, tizen-huszonéves fiatalok.

Az Egyesült Államokban ekkoriban ment végbe a nagy open-wheel szakadás. Az Indianapolis Motor Speedway akkori elnöke, Tony George 1996 januárjában indította útjára saját bajnokságát, az Indianapolis 500 köré felhúzott Indy Racing League-et, ezzel megágyazva egy olyan folyamatnak, amely máig rányomja a bélyegét a tengerentúli autósportra.

A CART IndyCar sorozata ekkoriban népszerűség terén még az F1 egyik nagy riválisának számított, az azonban már ekkor érezhető volt, hogy George szériájának létrejötte záros határidőn belül gátat szabhat ennek.

 jfa.png

 

Az F1-ben ilyen-olyan okok miatt lehetőség nélkül maradó, nemzetközi tehetségek számára a CART megfontolandó alternatívát jelentetett, ennek láttán pedig Krosnoff is elgondolkodott azon, hogy meg kellene próbálnia saját szülőhazájának top open-wheel szériájában ülést találni.

“Tudják, én igazán élveztem Jeff társaságát, függetlenül attól, hogy mire volt képes a pályán” - mondta a Road and Track-nek 2015-ben Mike Hull, a Chip Ganassi Racing ügyvezetője. “Mindketten Kalifornia déli részéről származunk és jó kapcsolatot építettünk ki az évek során. Először a Pro Mazdás időszakában találkoztunk és azután is időről-időre kerestük egymást. Amikor nem tudott helyet találni magának az Államokban és Japánba ment, akkor is folyamatosan kapcsolatban álltunk, már amennyire erre lehetőség volt. 1995 végén Chip változást akart látni a versenyzői felállásában, így megkereste Tom Andersont [a csapat mérnöki részlegének akkori vezetője], Morris Nunnt és engem. Elmondta, hogy eljön Indianapolisba, hogy leüljön velünk beszélgetni arról, hogy tesztet akar kiírni fiatal versenyzők számára, akik közül a legjobb Jimmy Vasser csapattársa lehetne a ‘96-os szezonban.”

Magának, Ganassinak már meg is volt a saját jelöltje a távozó Bryan Herta helyére, az F1-ből átnyergelni szándékozó Alex Zanardi személyében, de az olasz szerződtetése ekkor még korántsem volt kőbe vésve.

Ganassi közölte Hullal, Andersonnal és Nunnal, hogy ha bármelyiküknek van még megfelelő jelölt a tarsolyában, akkor ne tarsák magunkban a neveket.

“Morris választása Norberto Fontanára esett, aki az európai F3000-ben versenyzett, Tom viszont úgy döntött, nem rak be senki a kalapba” - folytatta Hull. “Megpróbáltuk megszerezni a teszt erejéig Fontanát, de ő akkor tesztpilótai szerződésben állt az F1-es Sauberrel és nem engedték meg neki, hogy átjöjjön. Itt jöttem én a képbe és megkerestem Jeffet, aki továbbra is Japánban volt, hogy rábírjam, jöjjön haza és vegyen részt ezen a képességfelmérő teszten. Homesteadre szerveztük le, mivel ott helyben le lehetett bonyolítani a dolgot oválon és roadon is.”

thepass.png

Zanardi 1996-ban, Laguna Secán, Bryan Hertával szemben végrehajtott előzése máig a motorsport egyik legtöbbet csodált momentumának számít

 

Krosnoff előtt - aki ekkoriban már azon rágódott, hogy a pályafutása az igazi kiugrás lehetősége nélkül száguld a vége felé - hirtelenjében felgyulladt a remény. Nem elég, hogy Hull révén egy olyan nagy csapat hívta tesztelni, mint a Chip Ganassi Racing, de ezzel párhuzamosan a Toyota – amelynél Jeff gyakorlatilag végigversenyezte az elmúlt hét évet Japánban - is bejelentette, hogy 1996-tól motorszállítóként is csatlakozik a CART-hoz.

A homesteadi tesztre 1995. októberében került sor, Krosnoff pedig tudta, hogy nem lesz egyszerű dolga. Az F1-es tapasztalattal is rendelkező Alex Zanardival kellett megmérkőznie, aki ráadásul frissen, kipihenten jelent meg a Homestead Miami Speedway-en, szemben a Japánból érkezett gépről épp, hogy leszállt Jeffel.

A tesztet október 18-án bonyolították le, Zanardi és Krosnoff csúcsteljesítményre való törekvését pedig csak tovább nehezítette, hogy a vadonatúj, még a nagyközönség számára meg sem nyitott HMS teljesen szűz oválja és roadja rendkívül poros, csúszós volt.

A két versenyző köridejét nem lehetett reálisan összemérni, lévén a pályaviszonyok folyamatosan változtak, Hull emlékei szerint azonban a teljesítményük közel azonos volt. Ganassi elmondása szerint biztosra akartak menni, hogy a pilóták azonos feltételek mellett tesztelhessenek, végül pedig mindketten hasonló mértékű tehetségről tettek tanúbizonyságot.

A Chip Ganassi Racing 4-es számú Reynard-Hondáját azonban végül Zanardi kapta meg a ‘96-os szezonra. A gárda indoklása szerint azért, mert az olasz fizikálisan sokkal erősebbnek, fittebbnek bizonyult az amerikaihoz képest.

Ennek kapcsán akkoriban olyan hírek is terjengtek, hogy Zanardi már korábban aláírt a csapathoz, az egynapos körözés pedig csak formalitás volt.

Mindenesetre Ganassiék álláspontja megérthető volt, nekik olyan versenyző kellett, akitől azonnal, már újonc évében kimagasló teljesítményt várhatnak.

“Amikor először teszteltünk Krosnoffal, az számára egyben az első alkalom is volt, hogy egy ilyen nagy teljesítményű, komoly autót vezethetett az Államokban” - magyarázta Ganassi. “Jeff nagyszerű versenyző volt és nyilvánvalóan rendkívül jó képességekkel rendelkezett, de nem volt olyan érett, felkészült, mint Zanardi. Jeff a japán F3000-ből jött, Zanardi pedig már megnyerte az európai F3000-et és a Forma 1-ben is szerepelt. Szóval tapasztalat terén ez nem az ‘almát hasonlítunk almához’ szituáció volt, ugyanakkor saját szemünkkel akartuk látni, miként muzsikálnak a pályán, nem pedig csak a puszta statisztikák alapján dönteni. Jeff a karrierjének egy teljesen más szakaszában volt, mint Alex. Ő csak akkor tört az elit szint felé, miközben Zanardi már eleve ott is volt és készen állt. Jeffnek még szüksége lett volna egy kis időre ahhoz, hogy teljesen magabiztos legyen abban az autóban.”

Krosnoff nem tehetett más, mint, hogy elfogadja Ganassi döntését. A remény azonban továbbra is élt számára a CART kapcsán, hiszen időközben egy másik csapat is érdeklődést mutatott a szolgálatai iránt.

awr.png

Az off-track szakágban is tevékenykedő Arciero-Wells Racing feje, Cal Wells az 1996-os CART szezonra már megegyezett az új belépő a Toyotával. A 25-ös számú autójukba Jeff mellett – még a ganassis megállapodás előtt - szintén esélyesnek számított Zanardi is, de ebben az esetben az amerikai élvezett elsődleges prioritást köszönhetően a japán gyártóhoz való szoros kötődésének.

Krosnoff ráadásul már a távol-keleti kalandja előtt, még az SCCA Coors Racetruck-ban felkeltette Wells érdeklődését.

“Azokat a kis pick-upokat vezette a Nissan színeiben, én pedig jól ismertem a program vezetőjét, Frank Honsowetz-et” - mesélte a Road and Track-nek Wells. “Frank azt mondta, muszáj a fél szemed rajta tartanod ezen a srácon, Jeff Krosnoffon, ő egy kivételes tehetség.”

Az Arciero-Wells Racing az 1995-ös szezont Hiro Matsushitával versenyezte végig, aki azonban a pénzt leszámítva – a japán pilóta a Panasonic Corporation alapítójának, Konosuke Matsushitának az unokája – nem sokat tett le az asztalra, így a csapat nagy erőkkel kutatott egy valóban tehetséges pilóta után a következő szezonra.

Az AWR október 26-29. között, egy négynapos tesztet írt ki Homesteadre Krosnoff és a veterán Mike Groff részvételével. Az eseményen eredetileg Zanardi is ott lett volna, de az időközben tető alá hozott Ganassi-szerződés végül keresztülhúzta ezt.

A HMS 1.5 mérföldes oválján Groff leiskolázta az ezen a pályatípuson szinte teljesen tapasztalatlan Krosnoffot, amikor viszont a road vonalvezetésre került sor, már Jeff csillogtatta meg a képességeit és másodperceket vert kollégájára.

jff.png

  

Tekintve, hogy az 1996-os CART szezon tizenhat futamából tizet rendeztek épített/utcai pályákon, a csapat választása nem is lehetett egyértelműbb.

Krosnoff úgy érezte, egy álma vált valóra, amikor a AWR elétette a teljes idényre szóló szerződést. Nem az eredeti célállomására, a Forma 1-be érkezett ugyan, de végre elmondhatta magáról, hogy egy magasan kvalifikált, globálisan is ismert versenysorozat mezőnyének tagjává vált. Ez pedig, tekintve, hogy néhány hónappal korábban már a pályafutását kezdte temetni, nem kis fordulat volt.

Jeff leigazolását a Toyota is örömmel fogadta. A gyártó tisztában volt azzal, hogy az új CART-programjuk nem kecsegtet azonnali sikerrel. Ahhoz, hogy győzelemre képes motort építsenek, rengeteg munkára, adatra, megfigyelésre volt szükség, a Toyota pedig az alapoktól építkezve egy állandó gárdával akarta a célját elérni. A projekthez egy olyan versenyzőt akartak, akiben megvan a kellő türelem, egyúttal pedig tökéletes visszajelzésekkel tudja segíteni a gyártót. Jeffben mindkét tulajdonság egyesült.

Krosnoff tisztában volt azzal, hogy a ‘96-os szezon a motorral való kísérletezgetéssel, puhatolózással telik majd, a gyermekbetegségek pedig menet közben ütköznek majd ki, akár jó eredményei kárára is. Jeff azonban mégis úgy érezte, nála szerencsésebb srác nincs még egy, megérte egy évtizeden át küzdeni.

“Ez életem lehetősége” - nyilatkozta Krosnoff 1995 novemberében az On Track magazinnak. “Biztos vagyok benne, hogy az Arciero-Wells Racing képében egy remek csapatnak vezethetek majd.”

Az 1996-os CART szezon a Jeff számára már jól ismert Homestead-Miami Speedway oválján kezdődött március 3-án.

A mezőny két Toyota motoros autója, a Krosnoff által vezetett 25-ös AWR Reynard, valamint a Dan Gurney-féle All American Racers 36-os, Juan Manuel Fangio II-val indított Eagle-je az időmérőn a 25 és 26. helyeket szerezték meg a 27 fős mezőnyből.

A turbófeltöltő hibája miatt Jeff 184.5 mph-s kvalifikációs átlagot tudott csak kihozni autójából, Fangio tempója pedig 177.4 mph-val még ennél is gyengébb volt. Összehasonlításként Paul Tracy 198.5 mph-val szerezte meg a pole-t a Team Penske #3 Penske-Mercedesével.

Már ekkor kristálytisztává vált, hogy a Toyota nem “altatott”, amikor a holtszezon során annyit beszélt arról, hogy az erőforrásuk csak a kísérleti fázisban van még.

c4.png

Maga a 133 körös Marlboro Grand Prix of Miami sem tartogatott csodát a két toyotás számára. A futam 102 kör után motorhiba miatt véget ért Krosnoff számára, míg Fangio az üzemanyagnyomás miatt volt kénytelen a 108.-ban feladni.

“Biztosra vettem, hogy be fogjuk fejezni a versenyt” - nyilatkozta Krosnoff a futam után. “Ez volt a célunk. A motor jól muzsikált egészen az utolsó sárgát követő újraindításig. A pace car kiállása után elkezdtem gyorsulni, aztán az erőforrás egyszerűen elkezdett kihagyni. A bennem lévő tesztpilóta boldog, mivel olyan ez, mint egy új játék, a versenyző viszont nagyon frusztrált. Ha kiszállok az autóból és ránézek az eredménylistára, akkor azt szeretném látni, hogy annak a tetején szerepel a nevem.”

A szezon második futamának a brazíliai Rio de Janeiróban lévő Autódromo de Jacarepaguá (mai nevén Autódromo Internacional Nelson Piquet) 1.86 mérföld hosszú oválja adott otthont. Az IndyCar Rio 400 névre hallgatott viadalnak már a szabadedzései is kész rémálomnak bizonyultak Krosnoff, az AWR és a Toyota számára egyaránt. Az erőforrás hol leállt, hol elfüstölt, hol pedig egyszerűen csak alig teljesített, csigalassúvá téve az autót.
Bár Jeff a kvalifikáción a 22. helyet szerezte meg a 27-ből (hárommal jobbat, mint előzőleg Homesteaden), az ideje azonban még így is több, mint két teljes másodperccel elmaradt a pole-tól.

A verseny viszont ezúttal már csak 37 körig tartott számára, mondani sem kell a motor hibája miatt.

A harmadik futamot a festői Surfers Paradise utcáin, Ausztráliában bonyolították le. A pályatípus és a kontinens tehát változott, a Toyota-erőforrás viszont továbbra is hozta addigi formáját.

A szabadedzéseken Krosnoff olyan lassúnak bizonyult, hogy egyszer még a sárga zászlót is beintették miatta, mivel azt hitték, hogy épp leállni készül a pálya közepén. A kvalifikációt a 24.-ként zárta a 25 autóból, közel hét másodperces lemaradásban a rajtelsőséget megszerzett Jimmy Vasserhez képest.

A versenyt ezúttal sem sikerült befejeznie, a ludas viszont most nem a motorban, hanem magában Krosnoffban volt keresendő, aki a 38. körben egy elfékezés után a kihelyezett gumibáláknak csapta a járművét.

jkt_1.pngJeff és felesége, Tracy 

  

Az év negyedik fordulóját a kaliforniai Long Beach-en rendezték, amely ikonikus utcai futamra Jeff úgy tekintett, mint saját, hazai versenyére. Bár a motorhibákból itt is bőven kijutott számára, a pálya karakterisztikája miatt viszont a Toyota-motor hátránya némiképp csökkenni látszott – különösen a kanyarokban tudott Jeff értékes tizedeket faragni – aminek révén a 23. rajthelyet kaparintotta meg a 28 nevező közül.

Az erőforrás ezúttal viszont már csak a 23. körig bírta.

Krosnoffnak végül a szezon ötödik versenyén, a Nazareth Speedway-en sikerült először meglátnia a kockás zászlót. Az kvalifikáción a 23. lett, a lemaradása pedig már csak 1.5 mp volt a pole-os időhöz képest, sebességben kifejezve viszont már nem volt annyira fényes a helyzet, lévén Jeff átlaga alig haladta meg a 176 mph-t, míg Paul Tracy-é már a 191 mph-t súrolta.

A Toyota emberei azonban CART-projektjük során most először hagyták el mosolyogva a pályát, hiszen Jeff végre be tudott fejezni egy versenyt – még ha a 18. helyen, 14 környi hátrányban is.

“Jeff magabiztossá tett bennünket, versenyzőként jobban fejlesztette magát, mint a mérnökök a motort” - mondta Gordon Coppuck egy, az Autosportnak adott interjújában. “A visszajelzései mind rendkívül jók voltak, noha egyáltalán nem volt könnyű dolga. Ott voltak az erőforrással kapcsolatos problémák, emellett pedig az oválpályákat is meg kellett tanulnia, miközben már karrierje ezen korai szakaszában is hatalmas felelősség hárult rá. Engem rendkívül lenyűgözött a kommunikációs képessége és az, hogy soha nem veszített a lelkesedéséből ha csalódások érték. Az egész csapat mögötte állt, mindenki támogatta és maximálisan megértettük, hogy milyen nehéz helyzetben van. Arra ösztönzött bennünket, hogy ugyanolyan elkötelezettek legyünk a programunk iránt, mint ő.”

Az open-wheel szakadás első évében a konkurens Indy Racing League vezére, Tony George szabályba foglalta, hogy az ő naptárjuk részévé tett Indianapolis 500 tradicionálisan 33 fős rajtrácsából 25-öt az új széria autói számára tart fenn, így a CART – vagy bármelyik outsider nevező – csak a maradék nyolc helyre pályázhatott.

A CART azonban nem hagyta ezt annyiban és a legendás futammal egy időben, 1996. május 26-ára kiírta a saját ‘ellen – Indy 500-át’ a Michigan International Speedway-en, amelyet stilszerűen csak U.S. 500-ra kereszteltek.

Az Arciero-Wells Racing számára azonban ez a fordulót nem az ow-háború tette nevezetessé, hanem az, hogy most először sikerült egy valóban komoly szponzort szerezniük Krosnoff autójára a telekommunikációs óriás MCI képében.

jpromo.jpg

A financiális háttér tekintetében tehát pozitív változás állt be, eredmények terén viszont még mindig küszködtek. Krosnoff gépében már a kvalifikáció előtt megadta magát a motor, a versenyt pedig szintén idő előtt fel kellett adnia újfent az erőforrás miatt.

Milwaukee-ban azonban fény kezdett pislákolni az alagút végén és Jeff a 28 fős mezőnyben megszerezte a 22. rajthelyet – igaz, továbbra is több, mint 10 mph mínuszban az élmezőnyhöz képest - , a versenyen futott gyors körök listáján pedig a tizenhetedikként jegyezték. A legjobb viszont, hogy Nazareth után másodszor – a szezon hetedik fordulóján – tudott célba érni. Az imént említett pennsylvaniai oválon még 14 kör volt a hátránya, itt azonban már “csak” kilenc. Apró lépések, apró örömök a háttérben folyamatosan, megfeszített tempóban dolgozó Toyota és AWR számára.

“A csapatnál mindenki kitette a lelkét és a belét is kidolgozta, de ezt a külső szemlélők nem láthatták” - mondta Wells. “Mesés technikai igazgatónk volt Gordon Coppuck személyében. Amikor Jeff tudomást szerzett róla, egyszerűen madarat lehett volna fogatni vele. Le volt nyűgözve, hogy egy olyan emberrel dolgozhat együtt, aki világbajnoki címeket szerzett és Indy 500-at nyert. Jeff hallgatott rá, ami nagyon jól működött, mivel képesek voltunk a maximumot kihozni az ő tehetségéből, a Reynard karosszériából, valamint amennyire csak lehetetett a Toyota motorból is. Az az erőforrás, amellyel Jeff vezetett a hármas fázist képviselte. Az ötödik fázisig kellett eljutni ahhoz, hogy megszerezzük első pole-unkat 1999-ben, a győzelem pedig csak a hatodikkal jött össze 2000-ben. Ezt csak azért említem, hogy szemléltessen, hol is tartottunk 1996-ban.”

Az ezredfordulón elért, látványos eredményekben nagy szerepe volt Krosnoff korai munkájának, amiért Wells nem győzött elég hálás lenni.

“Annyi Japánban eltöltött év után Jeff visszajelzései fenomenálisak voltak. Tényleg lenyűgözőek. Bármilyen feladatot is adtál neki, biztos lehettél abban, hogy fantasztikus munkát végez. Megértette az autót, a legapróbb részletekig képes volt kielemezni. Tökéletesen ráérzett minden rezdülésére, ha egy hiba előjött, akkor azonnal rá tudott mutatni. Neki is köszönhetően meg tudtunk lepni néhány embert, beleértve saját magunkat már a szezon első felében.”

portland_1.jpeg

A ‘96-os CART szezon nyolcadik versenyére a detroiti Belle Isle Parkban került sor, ahol az AWR addigi legjobb eredményét ünnepelhette, miután Krosnoff a 21. helyről rajtolva a 15.-ként ért célba mindennemű motorhiba nélkül.

A következő, portlandi viadalon szintén megláthatták a kockás zászlót, ezúttal a 17. pozícióban, a 23.-ból indulva.

A kilencedik fordulón, Clevelandben úgy tűnt, zsinórban negyedik versenyüket fejezhetik be, azonban három körrel a leintés előtt az akkor a 16. helyen haladó Krosnoff autójában elektronikai problémák léptek fel, ami miatt idő előtt ki kellett állnia.

A csapatot azonban feltüzelte, hogy a szezon elejével ellentétben - amikor Jeff jóformán csak a visszapillantó tükröt nézte, hogy gond nélkül elengedhesse az őt épp lekörözőkett – már képesek voltak harcokba is belemenni.

Michiganben Krosnoff többek között Tracy-vel és Stefan Johanssonnal is csatázott, Detroitban pedig gyorsabb, versenyben futott kört produkált többek között Bryan Hertánál és Greg Moore-nál is.

Ezeknek az apró sikereknek azonban csak házon belül volt jelentőségük, a puszta eredménylistán továbbra is legalul szerénykedtek nulla ponttal a nevük mellett. Az AWR-nél uralkodó pozitív hangulatot azonban tovább táplálta, hogy úton volt legújabb, frissített RV8A motor, aminek kapcsán nagy reményeket fűztek az idény második feléhez.

Ennek apropóján a csapat a Toyotával együtt lelkesen készült a soron következő, torontói viadalra, mit sem sejtve a küszöbön álló tragédiáról.

  

 

Folyt. Köv.: Toronto

 

Előzőzmény: I. rész: Stay Hungry - Ki volt Jeff Krosnoff? - Egy amerikai Japánban 

 

>>>>> Ha további ritka és érdekes fejezeteket olvasnál az amerikai motorsport történelméből, akkor ajánlom a blog jobb oldali "Sztorik" menüpontját. 

 

források: RACER, Road and Track, VICE Sports, Autosport, Super GT World, ESPN, Toronto Sun, Sports Illustrated, Historic Racing, Motorsport Memorial, The Auto Channel, Racing Reference

képek: Alchetron, IndyCar, Peter Burke/Speedcenter




--------------------------------------------------------------------------------------

------------------------------------------------------------------------------------------------ // Deactivating distracting Text Selection: // $.fn.extend({ disableSelection : function() { this.each(function() { this.onselectstart = function() { return false; }; this.unselectable = "on"; $(this).css('-moz-user-select', 'none'); $(this).css('-webkit-user-select', 'none'); }); } }); $(function() { $(this).disableSelection(); });