Véletlen egybeesések, síron túli üzenetek, vagy egyszerű bunda?
2017. november 26. írta: Raceday Addams

Véletlen egybeesések, síron túli üzenetek, vagy egyszerű bunda?

Mint valamennyi versenysorozatnak, a NASCAR Cupnak is megvannak a maga ikonikus rajtszámai. Ha azt mondjuk 43, akkor mindenkinek Richard Petty jut eszébe, hasonlóképpen a 24-ről Jeff Gordon, a 48-ról Jimmie Johnson, a 9-esről Bill Elliott és még hosszan lehetne folytatni a sort.

desr.jpeg


Van azonban egy szám, amelyhez nem csak a NASCAR, de még az európai motorsportok rajongói is kortól, nemtől függetlenül azonnal arcot tudnak társítani.

Egy egyjegyű prímszám, vezesse akárki is az ezzel jelölt autót mindig is egyenlő lesz Dale Earnhardt nevével.

A 'Megfélemlítő' 1981-ben tizenegy futamon át, majd 1984-től kezdve egészen a 2001-ben bekövetkezett haláláig vezette a Richard Childress Racing 3-assal fémjelzett autóját, amivel nem csak 67 győzelmet aratott, de a hét bajnoki címéből hatot is ehhez a számhoz köthet.

Mindez már önmagában elég lenne ahhoz, hogy a #3 bevonuljon a történelembe. Az évek során azonban egy olyan, valós tényeken alapuló legenda is felépült köré, ami még a paranormális jelenségek, különös egybeesések iránt legszkeptikusabb embereket is masszív szemöldökráncolásra késztet.

A 3-as szám nem csak Earnhardt karrierjében volt meghatározó, de a 2001. február 18-án bekövetkezett halálának körülményeit, valamint az azt követő időszakot vizsgálva is bizarr szerephez jut.

A bajnok a 43. Daytona 500 utolsó körében, egy három autót érintő balesetben hunyt el. Earnhardt éppen a harmadik helyen állt, amikor a pálya hármas kanyarjában összeakadt Sterling Marlinnal, majd a láncreakció folyamán Ken Schrader gépét is magával vitte. Az RCR #3 Chevy-je a falnak csapódott, aminek következtében Dale olyan súlyos koponyaalapi törést szenvedett, hogy már a pályán életét vesztette.

A 3-as szám, vele együtt pedig Earnhardt a tragédiát követő héten a rockinghami North Carolina Speedway-en lebonyolított Dura Lube 400-on is középpontba került.

A verseny Steve Park révén a néhai bajnok által alapított, 2001-ben a harmadik teljes szezonját megkezdett Dale Earnhardt Inc. nevű csapat győzelmével zárult, még jobban felkorbácsolva ezzel a mély gyászban lévő NASCAR közösségének érzelmeit.

Bár ezt a sikert számos rajongó egyfajta égi jelnek vette, az igazán különös események egészen márciusig várattak magukra.

harv.jpg

Earnhardt halála után az újonc Kevin Harvick kapott lehetőséget arra, hogy a Richard Childress Racing színeiben megejthesse debütálását a NASCAR legmagasabb kategóriájában. Harvick a legenda autóit, valamint a komplett felkészítő csapatát maga mögött tudhatta, a 3-as szám helyett azonban a 29-essel jelölték a munkaeszközéül szolgáló Chevy-t.

Ennek ellenére viszont a 3-as, vele együtt pedig Earnhardt személye meghatározó, mi több, egyenesen hátborzongató egybeesést prezentált.

Az Atlanta Motor Speedwayen rendezett Cracker Barrel Old Country Store 500 március 11-én, hajszálpontosan három héttel a Daytona 500 után kapta meg a zöld zászlót.

A verseny nem csak a Winston Cup szezon negyedik - azaz az Earnhardt Sr. tragédiája utáni harmadik - állomása volt, de az akkor 25 esztendős Harvick pályafutásának is a harmadik főkategóriás rajtját jelentette, amit végül sikerült egyenesen győzelemre váltania.

Az igazi csattanó viszont csak most jön: Harvick ugyebár az idény 4. futamán, a 29-es számú autóval az 5. helyről rajtolva – egy extrém szoros befutóban Jeff Gordont legyőzve –látta meg elsőként a kockás zászlót.  A számok sorrendbe téve: 4-29-51, ami angolszász formátum szerint megegyezik Dale Earnhardt Sr. születési dátumával (1951. április 29.).

Earnhardt tragédiája után először 2001. július 7-én tért vissza a NASCAR Cup mezőnye a Daytona International Speedwayre. A rendkívül emocionális hangulatú Pepsi 400 nevű verseny - amelynek pole-jából az a Sterling Marlin indulhatott, aki a végzetes baleset egyik aktív részese volt - pedig valódi hollywoodi forgatókönyvekbe illő végkifejletet hozott, miután a kockás zászlót elsőként a Earnhardt fia, Dale Earnhardt Jr. látta meg.

de_2.JPG

Ehhez kapcsolódik egy érdekes történet, amit maga Junior osztott meg még édesapja halála előtt pár héttel.

2001 februárjában, a szezon előtti médiaturnén rendezett egyik sajtótájékoztatón az akkor 26 éves pilóta elmesélte, hogy nem sokkal karácsony előtt megálmodta a saját daytonai győzelmét.

"Teljesen biztos vagyok abban, hogy nyerni fogok idén Daytonában, mivel álmodtam róla. Nyugodtan mondhatják, hogy őrült vagyok, de biztos vagyok benne, hogy nemsokára itt fogok ülni önökkel szemben, mint a verseny győztese és arról mesélek majd, hogyan tudtam megcsinálni, hogyan maradtam az élen. Az az álom annyira valóságos volt, hogy amikor felébredtem emlékeztetnem kellett magam arra, hogy ténylegesen hol is vagyok. Őrület volt."

Az egyik újságíró ekkor rákérdezett arra, hogy az álomban az édesapja is vele ünnepelt-e, mire Dale Jr. egy pillanatra elgondolkodott, majd így válaszolt:

"Ami azt illeti, ő nem volt ott."

Earnhardt Jr. egyébként karrierje során számos alkalommal beszélt arról, hogy érezte apja jelenlétét. A legemlékezetesebb esetre az American LeMans Series 2004-es, sonomai versenyének egyik edzésén került sor, amelyen Junior súlyos balesetet szenvedett és autója teljes egészében lángba borult. Dale Jr. egy, a FOX-nak adott 2013-as interjújában elárulta, hiszi, hogy az édesapjának köszönheti azt, hogy nem égett benn a Corvette-jében.

"Szerintem köze volt ahhoz, hogy kijutottan az autóból. Nem akarok semmilyen furcsa, természetfeletti dolgot belelátni, de van, amit egyszerűen nem lehet mással magyarázni. Azt sem mondom, hogy ő húzott ki a kocsiból, de biztos vagyok abban, hogy neki is szerepe volt abban, hogy most itt lehetek. Onnantól fogva, hogy kicsatoltam a biztonsági övet szinte semmi sem dereng, az első tiszta emlékem az, hogy fekszem a hordágyon. Fogalmam sincs, mi történt, de akkor és ott éreztem apu érintését a karomon. Máig kiráz a hideg, ha csak rágondolok."

414_4.jpg

Számos szurkoló szerint a balesetről készült felvételen is úgy látszik, mintha Juniort egy láthatatlan erő lökdösné ki a lángoló autóból. Én nem szeretnék ebben az ügyben állást foglalni, inkább azt javaslom, mindenki nézze meg a teljes videófelvételt és döntsön saját hite szerint; tényleg Dale Sr. mentette meg a túlvilágról fia életét, avagy csak a sűrű füsttől dezorientált pilóta szabadította ki saját magát minden erejét összeszedve.

Na, de vissza a 3-as számhoz.

Junior 2002-ben lehetőséget kapott arra, hogy a 3-assal jelölt autóval gördüljön pályára Daytonán.

Bár a szóban forgó futam nem a Cup, hanem a másodosztály, a Busch Series (ma: Xfinity Series) szezonnyitóját takarta - ráadásul a fiatal pilóta az 1998-99-es szezonban maga is ezzel a számmal versenyzett a szériában tizenhárom győzelmet és két bajnoki címet begyűjtve - , egy évvel azonban apja halála után a rajongók szemében érthető módon mégis teljesen más jelentőséggel bírt.

Ebből adódóan el lehet képzelni azt az örömünnepet, amikor Dale Jr. - aki még pár hónappal ezt megelőzően is úgy nyilatkozott, hogy soha nem fog újra vezetni a 3-as számmal - Earnhardt halálának évfordulója után mindössze két nappal behúzta a versenyt.

Junior ezt követően még kétszer nyert a másodosztály idényindító futamán - 2003-2004-ben már a 8-as számot viselve - tehát a 2002-es siker gyakorlatilag egy zsinórban hároméves győzelmi sorozat kezdetét jelentette számára a bajnokság februári, daytonai viadalán.

Utóbbi esztendőben, tehát 2004-ben pedig végérvényesen beírta magát a NASCAR történetébe, miután három évvel apja tragédiája után őt intették le elsőként a Daytona 500-on. 

554_1.jpg

A szurkolótábor a 3-as számmal kapcsolatos egybeesések láttán stílszerűen három táborra szakadt: vannak, akik szerint egyszerű véletlenek történtek minden komolyabb jelentőség nélkül, mások a NASCAR szándékos manipulációjánák tudják be a hírverés érdekében, és természetesen olyanok is akadnak, akik - különösképpen Earnhardt Sr. rajongói - a legenda túlvilági üzenetét vélik felfedezni.

Dale Jr. 2010-ben a 3-as autóval még egyszer és utoljára elindult a másodosztály daytonai szezonnyitóján, amelyen nem csak a rajtszámával, de a legendás Wrangler Chevrolet festéssel is tisztelgett Earnhardt Sr. emléke előtt, akit pont ezen a hétvégén választottak be hivatalosan a NASCAR Hírességek Csarnokába.

A #3 autóval Junior a harmadik helyet szerezte meg a kvalifikáción, első alkalommal pedig a harmadik körben vette át a vezetést, amit a helyszíni nézők hatalmas ovációval, három ujjukat a magasba emelve konstatáltak.

Earnhardt Jr. a verseny utolsó körét is az élen fejezte be, azt pedig már tényleg csak halkan tesszük hozzá, hogy ezen a napon pályafutása során harmadszor rajtolt el édesapja legendás számával.

Junior ezt követően hivatalosan bejelentette, hogy több nem fog versenyezni 3-assal jelölt autóval.

A következő két szezonban újabb, a rajongók érzelmeit felkorbácsoló eseményekre került sor.

Junior 2011-ben, apja halálának tizedik évfordulóján megszerezte a Daytona 500 pole-ját, a 2012-es michigani Quicken Loans 400-on – ami pont apák napjára esett - pedig egy 143 futam óta tartó nyeretlenségi sorozat végére tett pontot.

747u.jpg

A főkategóriát tekintve tizenhárom éven át nem indították a #3 autót. 2014-ben aztán a Richard Childress Racing úgy döntött, újra csatasorba állítják a rajtszámot, az ezzel ellátott Chevy volánja mögött pedig Austin Dillon ejthette meg teljes szezonos debütálását. A döntés felkorbácsolta az indulatokat a rajongók körében, akik azt szerették volna elérni, hogy Earnhardt emléke előtt tisztelegve vonultassák vissza a számot.

A felháborodást csak tetézte Dillon személye, aki nem más, mint Richard Childress unokája és annak a Mike Dillonnak a fia, aki például Earnhardt hírhedt 1997-es, verseny közben történt eszméletvesztésének epizódja után ugrott be ideiglenesen a #3 Chevy volánja mögé.

Maga Austin pedig arról is nevezetes, hogy úgy nyerte meg a 2013-as Nationwide Series (a másodosztály akkor neve) bajnoki címét, hogy egyetlen-egy futamot sem nyert.

Első éles bevetésén a 3-assal Dillon rögtön megszerezte a Daytona 500 pole-ját.

Ezen eredmény újra középpontba állította azok véleményét, akik szerint szó sincs túlvilági jelenlétről, véletlenekről pedig pláne. A filmbeillő fordulatok kapcsán ugyanis rengetegen állítják meggyőződéssel, hogy azok nem mások, mint a NASCAR trükközésének gyümölcsei a médiafigyelem felturbózásának érdekében.

Igaz, ami igaz, akadt néhány gyanakvásra okot adó rajtelsője, mi több, győztese már ennek a versenynek. Gyakran idesorolják Dale Jr. fentebb említett 2011-es pole-ját, de mondhatnánk a full szezonos Cup szereplést akkor megkezdő Danica Patrick 2013-as sikerét is. Emellett sokak szemében legalább annyira szálka a mai napig Jeff Gordon 1994-es, Brickyard 400 és Dale Sr. 1998-as Daytona 500 elsősége, mint például az 1984. július 4-én, a személyesen Ronald Reagan által elindított júliusi daytonai verseny, amelyen Richard Petty megszerezte a 200. futamgyőzelmét.

Utóbbi esetében külön feltüzelte a "lefixált" győzelemről szőtt pletykákat, hogy Cale Yarborough, akivel Petty a futam hajrájában csatázott, a legutolsó körben egy meglehetősen amatőr hibát vétve egyszerűen lehajtott a pit felé, mivel konkrétan azt hitte, hogy a versenynek vége. Mire a háromszoros bajnok észbe kapott és visszatért a pályára már nem maradt ideje újra befogni Petty-t és végül csak a harmadikként zárt. A fiaskó láttán sokan megkérdőjelezték Yarborough magyarázatát, mondván egy ilyen ballépés teljes mértékben szokatlannak számított tőle és inkább a NASCAR utasítását látták benne, aminek értelmében egyszerűen hagynia kellett nyerni Petty-t.

Ugyanígy Earnhardt imént szóba került, '98-as Daytona 500-a is megér egy külön misét.

zra_2.jpg

A szupersztár addigi összesen tizenkilenc Daytona 500-ról azonban mindig üres kézzel távozott. Életkorából adódóan az idő ellene dolgozott, egyre kevesebb és kevesebb eséllyel kecsegtetve őt egy majdani sikerre. Nem csoda, hogy '98-ban mindenki, még az Earnhardt-tal nem szimpatizálók is őt szerették volna ünnepelni látni a Victory Lane-en, koronát téve nem mindennapi pályafutására. A közönséghez hasonlóan maga a NASCAR sem vágyott másra, mint legnagyobb sztárjának diadala, aminek megvalósulása minden értelemben óriási profittal kecsegtette a szervezetet.

A ráhangolás már jóval a verseny előtt megkezdődött, újságcikkek, tévéműsorok foglalkoztak Earnhardt-tal, miközben azt találgatták, vajon az 1998-as év lesz-e végre az „ő éve” Daytonában. A futam napja, február 15-e egyben az első stock-car verseny 50. is évfordulója is volt, így a felvezető ceremónia során a NASCAR külön szegmenst szentelt a hivatalosan is a bajnokság valaha volt ötven legnagyszerűbb pilótája előtti tisztelgésnek, amelyen az elit klub még életben lévő harmincnégy tagja is személyesen jelen volt.

Az időzítés tökéletes volt tehát ahhoz, hogy az ekkor már élő legenda státuszban lévő pilóta véghezvigye azt az egyet, ami még hiányzott impozáns életrajzából és elsőként lássa meg a kockás zászlót a „The Great American Race”-ként is emlegetett versenyen.

Ami ezután következett, mára motorsport-történelem. Dale Earnhardt megnyerte a versenyt és amikor a levezető kör után visszatért a pitlane-re minden egyes csapat, minden egyes tagja sorfalat állt és tapsoltak, amint a 3-as autó elhaladt mellettük.

"Ez volt a legmonumentálisabb tisztelgés az amerikai autóversenyzés történetében" - írta a 2002-ben megjelent, „Daytona: From the Birth of Speed to the Death of the Man in Black” című könyvében az amerikai autósport világában közel fél évszázada jelen lévő szakújságíró, Ed Hinton. "Még AJ Foytot sem ünnepelték ennyire, amikor 1977-ben negyedszerre is megnyerte az Indianapolis 500-at. Érzelmileg túlcsorduló pillanatok voltak ezek.”

A verseny első felében az ekkor már kétszeres Cup bajnok, 27 éves Jeff Gordon dominált, és úgy tűnt, hogy a fiatal tehetség remek formáját a végsőkig meg tudja tartani. Féltávhoz közeledve azonban Gordon ráfutott a Dale Jarrett autójáról származó törmelékre, amit az ő 24-es Chevy-je is megsínylett és a 123. körben Earnhardt végül meg is előzte.

Huszonhét körrel a vége előtt azonban baleset történt, ami miatt újabb sárga zászlós szakasz lépett életbe.

„Az élmezőny valamennyi tagja kihajtott a pitbe, akik közül elsőként Earnhardt tért vissza a pályára” - emlékezett vissza Hinton. „A kiállások során hallottam, amint Gordon a csapatrádióban azt mondta: 'A francba, ha a 3-as [Earnhardt autója] nem lépte át a sebességhatárt, akkor ez nem tudom mi!' Biztonsági okokból a NASCAR meghatározta azt a maximális tempót, amellyel a pitben haladni lehet, ez általában 55 mph, aminek betartását az arra kijelölt hivatalos személyek radarral figyelik. A NASCAR szándékosan megtehette, hogy a huszadik próbálkozásakor, ami egybe esett az első NASCAR futam 50. évfordulójával, egy kis kedvezményt ad Earnhardt-nak és becsukja a szemét? Valószínűleg igen.”

11d.JPG

Nem csoda, hogy Junior 2011-es pole-ja is megkongatta a vészharangokat.

"Egy hamisítatlan, nagy amerikai pillanat, amikor Dale Earnhardt Jr. pole-t szerez Daytonán, az a srác, aki már 93 verseny óta képtelen a győzelemre" - mondta a neves sportkommentátor Tony Kornheiser 2011-ben az ESPN "Pardon the Interruption" című műsorában. "Nagyon sokan a NASCAR világában, nem csak versenyzők, de újságírók és szakértők is csak pislognak. Azon morfondíroznak, hogy egy lefixált dologról van-e szó, mivel ez csak a pole, nem pedig a futamgyőzelem. Gondoljanak viszont bele, a Cup nézettsége csökken, Earnhardt pole-ja miatt viszont rengetegen le fognak ülni a verseny elé. Ő a legnépszerűbb pilóta a mezőnyben évek óta és már jó ideje képtelen nyerni. Elég jó kis mézesmadzag a nézők számára, akik be fogják kapcsolni a tévét, mert arra számítanak, hogy 'talán majd most'. Beszélgettem valakivel, aki újságíróként már hosszú évek óta jelen van a NASCAR Cup, valamint más versenysorozatok paddockjában és ő szinte biztos abban, hogy Junior autója nem felelt meg teljes egészében az előírásoknak. Minden csapat tudta ezt, de félre néztek, mert ez volt a felsőbb utasítás."

A csak 'The Call'-ként emlegetett, bizonyos versenyek előre lefixálásáról szóló pletyka hosszú évtizedek óta tartja magát, mondván a NASCAR hajlandó eltekinteni a szabályok betartásától ha az érdekük úgy diktálja.

Brian Tuohy 2010-ben megjelent, a profi sportligákban állítólagosan jelenlévő manipulációkról szóló 'The Fix is in: The Showbiz Manipulations of the NFL, MLB, NBA, NHL and NASCAR' című könyvében idézi az Egyesült Államok egyik legnagyobb múltú sportriporterének, Robert Lipsyte-nak szavait:

"A régi nagy öregek jól tudják, még ha nem is értenek vele teljesen egyet, hogy vannak olyan esetek, amikor egy autónak egyszerűen nyernie kell, mivel a [NASCAR] ezzel tud helyrehozni egy korábbi hibát, vagy egy régi bajnoknak szüksége van a győzelemre, esetleg elégedettséget akarnak kivívni a rajongók körében, legfőképpen Daytonán."

A NASCAR-ban uralkodó konspirációkról egy komplett posztsorozatot lehetne írni (talán majd egyszer), úgyhogy mielőtt nagyon belemelegednénk térjünk vissza a fő csapásvonalhoz, vagyis a 3-as számhoz.

Ha nagyon rá akarnánk repülni a témára és lesüllyedni az internet konspirációs teóriákat már megszállottan bizonygató bugyraiba, akkor egy háromszögbe rajzolt egy darab szemmel, valamint a #mindmeghalunk hashteggel illusztrálva megemlíteném, hogy Dillon első győzelmét a Cupban a 2017-es, charlotte-i Coca-Cola 600-on aratta, ami kereken a 120. futama volt a 3-as Chevy volánja mögött.

1+2+0=3

Értitek.

Mindegy, hagyjuk.

da55.jpg

A kérdés, hogy a 3-as szám valóban bír egyfajta misztikus erővel a NASCAR-ban Dale Earnhardt kapcsán?

A szkeptikusok erre heves fejrázással válaszolnak és belemagyarázást kiáltanak, a legendás bajnok rajongóinak egy része, akik már-már istenségként tekintenek a Megfélemlítőre azonban nyilvánvalóan más véleményen vannak, ahogyan a NASCAR "előre lejátszott meccseiben" hívőknek is biztosan van egy-két szavuk.

Egy viszont tény, hiába vezeti már évek óta Austin Dillon a 3-as Chevy-t, ez a szám örökre Dale Earnhardt Sr. személyével lesz egyenlő.

A végére pedig, egyfajta lábjegyzetként még jöjjön egy érdekes adalék.

Az akkor már hétszeres bajnok Dale Sr. 1998-ban, 47 esztendősen nyerte meg pályafutása során először - és utoljára - a Daytona 500-at, amit a NASCAR történetének egyik legérzelmesebb eseményeként tartanak számon.

A sors pedig úgy hozta, hogy innentől fogva minden harmadik évben olyasvalaki győzött, akinek kötődése volt Earnhardt személyéhez.

A 2001-es futamot Michael Waltrip nyerte a Dale Earnhardt Inc. autójával, 2004-ben Dale Jr.-é lett a dicsőség, 2007-ben Kevin Harvick győzött a Richard Childress 29-es Chevy-jével, ami ugyebár korábban 3-as szám alatt Earnhardté volt.

2010-ben Jamie McMurray az előző évben a Chip Ganassi Racingbe beolvadt Dale Earnhardt Inc. által immár Earnhardt Ganassi Racing néven szereplő csapat gépének segítségével emelhette a magasaba Daytona 500 trófeáját, 2013-ban pedig az a Jimmie Johnson ért célba az első helyen, aki három évvel később, 2016-ban Richard Petty és Dale Sr. után a NASCAR történetének harmadik hétszeres bajnoka lett.

Ez utóbbit egészen biztosan nem lehetett "lefixálni", hacsak Brian France-ék nem lettek hirtelenjében időutazók is.

2016-ban azonban úgy tűnik, megszakadt ez a sorminta, az akkori győztes Denny Hamlinnek ugyanis semmiféle kötődése nem volt és jelenleg sincs az Earnhardt névhez.

  

 

 >>>>> Ha további ritka és érdekes fejezeteket olvasnál az amerikai motorsport történelméből, akkor ajánlom a blog jobb oldali "Sztorik" menüpontját.

 

képek: NASCAR, Daytona International Speedway 

 

 

--------------------------------------------------------------------------------------

------------------------------------------------------------------------------------------------ // Deactivating distracting Text Selection: // $.fn.extend({ disableSelection : function() { this.each(function() { this.onselectstart = function() { return false; }; this.unselectable = "on"; $(this).css('-moz-user-select', 'none'); $(this).css('-webkit-user-select', 'none'); }); } }); $(function() { $(this).disableSelection(); });