Chocolate, a NASCAR paddock szokatlan legendája
2018. február 12. írta: Raceday Addams

Chocolate, a NASCAR paddock szokatlan legendája

Arról a kifejezésről, hogy NASCAR-sztár mindenki előtt egy versenyző képe ötlik fel, a huszadik század végének egyik legnépszerűbb figurája mégis a pitfalon ugrált egy üzemanyag kannával a vállán.

c2.JPG

Ha Richard Petty kapcsán azt mondtam, hogy ő a valaha volt legmenőbb NASCAR-versenyző (bár ezért a kijelentésemért néhány Curtis Turner rajongó valószínűleg szívesen megvárna egy sötét sikátorban), akkor Chocolate Myers egyenesen a pitlane rocksztárja volt.

NASCAR-legenda, rádiós műsorvezető, az autóversenyzés egyik úttörőjének elsőszülött fia és a világ leghíresebb tankoló embere - így jellemzi hivatalos Facebook oldala Danny 'Chocolate' Myerst.

A sportág új generációs, amerikai szurkolói számára Myers leginkább a Sirius/XM adón jelentkező Tradin' Paint című saját showműsora révén lehet ismerős, a régi motorosok szemében azonban mindig is a Dale Earnhardt Sr. sikerei mögött álló gárda egyik alapembere marad.

A Richard Childress Racing ikonikus 3-as számú, Goodwrench Chevyjével a 'Megfélemlítő' hét bajnoki címéből hatot szerzett - az első, 1980-ast még az Osterlund Racinggel húzta be -, az autó felkészítőcsapata pedig az elképesztő eredmények után joggal viselte a 'Repülő Ászok' becenevet.

Az alakulat valódi kultusznak örvendett Earnhardt óriási szurkolótáborán belül, tagjai közül pedig külön kiemelkedett Chocolate Myers, aki többek között arról is nevezetes, hogy bevállalta a tengerentúli autósport talán legnagyobb kihívását.

Danny Myers 1948. október 17-én látta meg a napvilágot az észak-karolinai Winston-Salemben. A versenyzés már egészen kisgyermekkorától a mindennapjai részét képezte, lévén édesapja, Bobby Myers a regionális pályák egyik sztárja volt, emellett pedig a NASCAR Grand National Seriesben is időről-időre felbukkant.

bm_1.jpg

A gyermek Chocolate édesapja autójában

 

Idősebb Myers karrierje és sajnálatos módon az élete azonban 1957. szeptember 2-án, a Grand National Series Darlington 500-án idejekorán véget ért, miután a verseny 27. körében egy többautós baleset részesévé vált. A Richard Petty édesapjának, Lee Pettynek tulajdonában lévő Petty Enterprisesnek vezető Bobbyt azonnal kórházba szállították, a sérülései viszont olyan súlyosnak bizonyultak, hogy az orvosok erőfeszítései ellenére néhány órán belül elhunyt. Mindössze 30 éves volt.

A tragédia ellenére Myersék továbbra sem fordítottak hátat a sportnak és évről évre, minden szombaton a helyszínről nézték végig a lakóhelyüktől csak néhány percnyire lévő Bowman Gray Stadiumban rendezett versenyeket.

Ez az időszak nem csak a családfő elvesztése miatt volt embert próbáló számukra, hanem anyagiak szempontjából is. A pénztelenség miatt végül nem is volt más választásuk, mint eladni a házukat és összeköltözni az egyik nagymamával, valamint nagybácsival.

"Ha nem lett volna konyhakertünk és egy nagy körtefánk, akkor éhen haltunk volna" - summázta kiskamasz korának első éveit Danny, akit ekkoriban már mindenki, még az édesanyja is csak Chocolate-nek szólított.

Ez a becenév egy iskolai futballmeccsen ragadt rá. A többek között német és cherokee indián felmenőkkel is bíró srácnak ugyanis az edzője a játék hevében egyszer csak úgy ordított be a pályára, hogy "Kapd el a labdát, Csoki bon-bon!!!", innentől fogva pedig, hogy Myers saját szavait idézzem:

"Danny végleg eltűnt és megszületett Chocolate".

Az életét később megváltoztató eseménynek azonban nem az iskolai focistadion, hanem a Bowman Gray Stadium adott otthont, ahol élete első állását is betöltötte.

Chocolate munkája abból állt, hogy a versenyek alatt fel-alá járkálva popcornt és hot-dogot árult a lelátókon ülő nézőknek. Hasonló feladatot látott el a szintén tősgyökeres winston-salemi Richard Childress is, akivel hamarosan a legjobb barátokká váltak.

cas.JPG

Chocolate munka közben (1992)  

 

"Amikor elég idősek lettünk hozzá, vettünk közösen egy régi, használt versenyautót, így kezdődött minden" - emlékezett vissza egy, a WorkingOnMyRednecknek adott interjújában Chocolate. "Mindig azt szoktam mondani, hogy igazából 1969 óta dolgozom Richardnak, de fizetést csak 1983-tól kaptam tőle. A NASCAR 1969-ben indította el a Grand American Divisiont kifejezetten Mustangok és Camarók számára. Az év elején összefutottunk a Bowman-Grayben és Richard mindjárt azzal kezdte, hogy 'mit csinálsz most?', mire én azt válaszoltam, hogy 'semmit, miért?'. Erre megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem vele tartani Daytonára. Rábólintottam és elindultunk, hogy versenyezzünk azzal réges régi Camaróval. Nem volt ebben semmi különös, akkoriban a feltörekvő, független srácoknak csak egyetlen autójuk volt és ennyi."

A volán mögött ekkor még maga Childress ült és bár a futam nem a várakozásaiknak megfelelően alakult, az atmoszféra viszont örökre beszippantotta őket és azon melegében be is adták nevezésüket a richmondi fordulóra.

Ezúttal viszont a pályáig is alig jutottak el.

A versenyzésre szánt Camarót szállító kisteherautójukban lévő motor ugyanis egyszer csak az autópályán felmondta a szolgálatot, így a Richmond Speedway helyett egy közeli műhelyben végezték és csak a mázlin múlt, hogy egyáltalán ott tudtak lenni a futam rajtjánál.

"Richardnak hétfőn vissza kellett menni dolgozni, máskülönben elvesztette volna az állását, ezért megkért engem, hogy vigyázzak a kocsira" - folytatta Chocolate."Szóval a verseny után hazavitette magát valakivel, elment a melóba, aztán kölcsönzött egy platós teherautót és visszajött Richmondba, hogy visszavontassa a Camarót. Felpakoltuk a lerobbant járgányt a hátuljában lévő versenyautóval együtt és az éjszaka folyamán felváltva vezettünk haza. Ez csak egy példa volt, de ezer hasonlót fel tudnék hozni arra, hogy miként segítettük ki egymást az évek folyamán."

chc.JPG

Myers a 80-as évek elején 

 

Chocolate elmondása szerint egészen 1983-ig nem gondolt arra, hogy főállásban dolgozzon a NASCAR-ban. Egy délután azonban futamnézés közben hirtelen belevágott az agyába, hogy tulajdonképpen az ő helye a versenypályákon van.

Felkereste tehát Junior Johnsont, akiről tudta, hogy a Budweiser támogatásával két új autót is indítani akar a Winston Cupban Neil Bonnettel és Darrell Waltrippal a volán mögött.

"Jól ismertem Juniort még a Bowman Gray Stadiumos időkből és rajta kívül még nagyon sok NASCAR-os srác emlékezett rám. Ekkor már huszonvalahány éve zajlott a Myers Brothers Memorial Race a BGS-en, amit az apám és a nagybátyám után neveztek el. Elmentem tehát Juniorhoz és minden teketória nélkül megkérdeztem, hogy lenne-e számomra valami munka, erre ő azt válaszolta, hogy már minden állás be van töltve. Ugyanakkor hozzátette, hogy meglátogathatnám Childresst, ő is csapatot indít és nagy reményeket fűz hozzá. Fel is hívtam Richardot, de ő sem akart szerződtetni arra, hogy az autóin dolgozzak. Akadt azonban egy meló, amit gyorsan el kellett végeznie, úgyhogy megkért, maradjak a csapatnál segíteni ebben-abban, utána pedig menjek be a garázsba és meglátjuk mi lesz. Ekkor tettem be a lábam először a Richard Childress Racing ajtaján. Néhány hónappal később elmentem Riverside-ra a csapattal, majd ott voltam Martinsville-en is amikor Ricky Rudd megszerezte a csapat fennállásának második győzelmét. Szóval lényegében a kezdetektől fogva az RCR-rel voltam, kivéve a legelső győzelmüket."

Chocolate afféle mindenes lett a csapatnál, mígnem 1986-ban kinevezték Earnhardt tankolásért felelős emberévé, amihez nagyban hozzájárult 195 centiméteres magassága és 130 kg-os testsúlya. Childress ugyanis úgy vélte, hogy ilyen paraméterekkel abszolút nem fog neki problémát okozni a nehéz berendezés mozgatása. Igaza is lett, jó példa erre, hogy a férfiről készült legismertebb fotók mindegyikén a közel ötven liter üzemanyagot tartalmazó kannával a vállán látható, amit olyan játszi könnyedséggel hordozott a pitlane-en, mintha csak egy üres műanyagdoboz lenne.

faces.JPG

Akcióban a Repülő Ászok 

 

Innentől fogva minden addiginál nagyobb felelősség hárult rá a 3-as Chevy mellett, az erőfeszítések azonban megtérültek. Earnhardt 1986-ban, 1987-ben, 1990-ben, 1991-ben, 1993-ban és 1994-ben is bajnoki címet nyert az RCR-nek, 1998-ban pedig a Daytona 500-at is behúzta. Ezen sikerek mindegyikét Chocolate a 'Repülő Ászok' oszlopos tagjaként ünnepelhette.

"Ez nem jelentette azt, hogy innentől csak a tankolással foglalkoztam" - magyarázta Myers. "Továbbra is mindenből kivettem a részem a műhelyben. Vigyáztam a felszerelésre, általános szerelő voltam, de főként olyan dolgokat csináltam, amit senki más nem akart."

Ekkor már Chocolate maga is valódi ikonná vált saját rajongói bázissal, aminek nagyságát mutatta, hogy még arra is akadt példa, hogy őt is meghívták a versenyzők szokásos, futam előtti közönségtalálkozójára.

Emellett számos televíziós reklámban feltűnt és még a Smokey és a Banditák című filmből készült sorozat egy epizódjában is kapott egy kisebb szerepet.

Ő maga pályafutása leghihetetlenebb eseményeként - a NASCAR Japánban rendezett versenyei mellett - mégis azt szokta felemlegetni, amikor az iraki háborúból hazatért veterán katonák ostromolták meg autogramért.

A sikerek közepette azonban Chocolate sem tudta elkerülni, hogy igazán elkapja a gépszíj és belevetette magát a partik forgatagába.

"Mindenem megvolt és mégsem volt semmim" - vallotta be egy motivációs előadáson, 1999-ben.

A sors útjai azonban kifürkészhetetlenek és úgy alakult, hogy pontosan a féktelen bulizás fordította pozitív irányba a magánéletét is.

c3.JPG

A rajongók máig ostromolják a pályákon 

 

Chocolate egy Daytona Beach-en rendezett összejövetelen találkozott először leendő feleségével, a NASCAR-szakújságíró Caron Pappasszal.

"Megbeszéltünk egy randit másnapra, de csak később jöttem rá, hogy ugyanoda, ugyanabban az időpontban már egy másik lánnyal volt találkozóm. Aztán, ahogyan ekkoriban minden rázós helyzetben, a legjobb barátomhoz fordultam tanácsért: Jack Danielshez. A parti sz*rul sikerült, Caron pedig azzal búcsúzott, hogy képtelen tolerálni az életmódomat. Azon az éjszakán végleg felhagytam az ivással. Tudtam, hogy változtatnom kell, elkezdtem olvasni a Bibliát és befogadtam Jézust. Innentől a Megváltó lett az első az életemben, a második a család és a harmadik a munka."

Az "új Chocolate-nek" sikerül meghódítania Caront és a pár 1993-ban hivatalosan is összekötötte életét, majd hamarosan megszületett lányuk, Alexi Nichole is.

Na, de vissza a pályára.

Az 1998-as év nem csak a huszadik nekifutásra Daytona 500-at nyert Earnhardt, de Chocolate életében is komoly jelentőséggel bírt.

Ebben az idényben ugyanis emberünk olyat tett, amire mindaddig csak három versenyző, John Andretti, Davy Jones (bár neki végül nem jött össze, mivel elvérzett az Indy 500 kvalifikációján) és Robby Gordon vállalkozott: teljesíteni a dupla műszakot, vagyis elindulni a tradicionálisan egy napon, mindössze néhány óra különbséggel rendezett Indianapolis 500-on, valamint a NASCAR Cup charlotte-i Coca-Cola 600-án.

A nagy duplát a motorsport egyik legkeményebb kihívásaként tartják számon, lévén nem csak arról szól, hogy egymás után megkísérlik teljesíteni két gyökerest különböző verseny összesen 1100 mérföldes távját. Az ezt megelőző hetekben való kétlaki élet, az edzések és kötelező médiamegjelenések miatti állandó ingázás az Indianapolis Motor Speedway és a Charlotte Motor Speedway között már önmagában megterhelő. Mindezt csak tetézi a folyamatos bizonytalanság, hogy vajon magán a versenynapon közbelép-e az időjárás, vagy akár egy baleset, amik akár az utolsó pillanatban is meghiúsíthatják a szépen felépített tervet. Elég ugyanis az IMS felett pont a futam előtt, vagy épp alatt lecsapó eső, netán egy hosszas piros zászlóval járó incidens és máris nem fog tudni időben odaérni a Coca-Cola 600-ra.

cq.JPGA kép, amelyet Chocolate saját bevallása szerint a legtöbbet dedikált

 

Andrettin és Gordonon kívül máig csak Tony Stewart és legutóbb 2014-ben Kurt Busch vágott neki a dupla műszaknak, a teljes 1100 mérföldet pedig egyedül Stewartnak sikerült teljesítenie 2001-ben az Indy 500-on egy hatodik, míg a Coca-Cola 600-on egy harmadik helyet hozva.

Bár versenyzőből tehát már négyen is nekivágtak a duplának - Stewart kétszer, Gordon pedig ötször is - Chocolate Myers azonban a mai napig az egyetlen, aki autón dolgozó csapattagként tette meg.

A történet 1997-re vezethető vissza, amikor az egy évvel korábban elrajtolt - ezzel a nagy amerikai open-wheel szakadást előidézett - Indy Racing League először látogatott a Charlotte Motor Speedway ováljára. Az IRL vezető tisztviselője, Leo Mehl ekkor állt elő azzal az ötlettel, hogy egy, a NASCAR-ral közös keresztpromócióval extra publicitást tudnának szerezni a versenynek.

Mehlék hosszasan gondolkodtak azon, mivel lehetne felkelteni a stock-car rajongók figyelmét is a VisionAire 500 névre keresztelt futamukra. Hamarosan kigyúlt az isteni szikra: a verseny erejéig át kell csábítani az IRL-be a NASCAR egyik legnépszerűbb figuráját, Chocolate Myerst. A tankolás nagymesterének villámgyorsan találtak csapatot is a Chitwood Motorsports képében, ahol a 17-es számú, Affonso Giaffone által vezetett Dallara-Oldsmobile mellett tevékenykedhetett.

Chocolate a számára új közegben sem vallott szégyent, hibátlanul végezte a dolgát, ami nagyban hozzájárult ahhoz is, hogy a brazil versenyző a negyedikként ért célba, megszerezve ezzel rövidke IRL-pályafutása messze legjobb eredményét.

Myersnek soha nem szerepelt a tervei között, hogy elhagyja a NASCAR-t, így amikor 1998 tavaszán megcsörrent a telefonja a vonal másik végén A.J. Foyttal, már eszében sem volt az IRL-es kis pr-kiruccanása.

A sportág élő legendája, egyben Chocolate jó barátja nem köntörfalazott és közölte, hogy emberünknek csak egy szavába kerül és dolgozhat a csapatánál, az A.J. Foyt Enterprisesnél az Indianapolis 500-on.

bb.png

Billy Boat kiállása az 1998-as Indy 500-on 

 

"Néhány ember ekkor pedzegette nekem, hogy 'Tudod, volt már pár tökös versenyző, akik bevállalták a dupla műszakot'" - nyilatkozta Myers a Las Vegas Sunnak 1998 májusában. "Ekkor elkezdtem gondolkodni azon, hogy talán én lehetnék a legelső csapattag, aki kipróbálja ezt a dolgot. Aztán már csak egyik dolog követte a másikat."

Az egyetlen dolog, ami eleinte úgy tűnt, hogy megakadályozhatja a duplázást a két pálya közötti kétlaki élet által megkövetelt utazások sorozata volt.

Egy kis ideig szó volt róla, hogy John Andretti újra bevállalja a kihívást, de ebből végül nem lett semmi, pedig ha valaki, akkor Myers nagyon számított rá.

"Reméltem, hogy Andretti megint nekivág és én akkor kisírhatom nála, hogy engem is fuvarozzanak el a helikopterén. Nekem nem volt pénzem ilyen luxus dolgokra, úgyhogy amikor kiderült, hogy mégsem fogja csinálni, akkor azt hittem, kész, vége, ennyi volt nekem is."

Szerencsére azonban az RCR egyik szponzora, a Featherlite Trailers végül felajánlott neki egy magángépet, amivel Myers már könnyedén ingázhatott Charlotte és Indianapolis között.

Chocolate-et az A.J. Foyt Enterprises 11-es számú autója mellé osztották be, amivel Billy Boat meg is szerezte az Indy 500 pole pozícióját.

"Már az hátborzongató, hogy besétálok erre a helyre" - mondta a IMS kapcsán Myers. "Mindig is leírhatatlan volt ez a pálya. Ha benne vagy a versenyzésben, legyen szó annak akármilyen formájáról, a gyorsulási futamoktól kezdve a NASCAR-ig, biztos nézni fogod az Indy 500-at. Ez az egyetlen verseny, amit mindenki megnéz. Hatalmas megtiszteltetés, hogy én is a részese lehetek. Az pedig, hogy Foytékkal csinálhatom hihetetlen. Elképesztő a pali. Gyerekként állandón csak azt hallottam, hogy A.J. Foyt így, A.J. Foyt úgy. Ő egy legenda. Régebben, amikor még ő is érintett volt a Winston Cupban többször is találkozhattam vele Richardnak és Dale-nek hála. Mindig is bálványoztam őt, erre miután megismertem személyesen rá kellett jönnöm, hogy ő is egy ugyanolyan átlagos srác, mint bárki más. Totál kedves, nincs elszállva magától, pedig senki nem róná fel neki, ha úgy lenne. Megtisztelő, hogy a barátomnak mondhatom, azt pedig a bennem élő gyerek még mindig nem tudja felfogni ép ésszel, hogy az Indy 500-at az ő csapatával csinálhatom."

A tökéletes forgatókönyv az lett volna, ha a nagy napon, 1998. május 24-én Chocolate mindkét fronton sikert arat. A versenyzés azonban kiszámíthatatlan.

Az Indy 500-on a rajtelső Boat végig vezette az első tizenkét kört, majd elkezdett visszaesni, végül pedig váltóproblémák miatt húsz körön át kellett a partvonalról szemlélnie a pályán zajló küzdelmeket. Később visszatért ugyan a pályára, de a 112. körben már nem kímélte a technika ördöge és végleg véget ért számára a verseny.

Foytéknak azonban továbbra is megvolt az esélyük a győzelemre a másik gépüket vezető Kenny Brack révén. A csapat azonban elszámolta magát és a svéd autójából egyszerűen kifogyott az üzemanyag. Ezt követően zajlott le az a mára legendássá vált jelenet, amikor is Brack-fiaskót látva Foyt a kamerák kereszttüzében egyszerűen egy laptopon vezette le a dühét (lásd. fentebb).

Chocolate számára a Coca-Cola 600 sem hozott sok sikert. A 340. körben Earnhardt a tizenhatodik helyért csatázott Randy LaJoie-val, összeértek és végül mindketten a falban végezték.

Myers mindezek ellenére máig pozitívan emlékszik vissza a dupla műszakjára.

"Személy szerint az egy remek nap volt. Az Indy 500 minden tekintetben különbözik attól, amit a NASCAR Cupban csináltunk. Egyik sem könnyebb, vagy nehezebb, mint a másik, egyszerűen csak teljesen eltérőek. Elég menő dolog volt, hogy én lehettem az első, aki kipróbálta ezt a kihívást és azt hiszem sikerült bizonyítani, hogy egy csapattag számára sem lehetetlen küldetés."

A Chocolate számára legtöbbet feltett kérdés azonban nem szorosan a versenyzéshez kapcsolódik. Az újságírókat és rajongókat ugyanis leginkább az érdekli, hogy milyen ember is volt valójában Dale Earnhardt.

ccde.JPG

"A kilencvenes évek közepéig elképesztő volt a hangulat. Nem csak Dale-lel, de az egész csapattal. Minden csodás volt addig, amíg a sportág felett nem kezdte el átvenni a hatalmat a pénz. A versenyhétvégéken gyakran egyszerűen csak beugrottunk egyikünk autójába és elmentünk a legközelebbi kis kifőzdéig. Szó sem volt flancos hotelekről, olyan helyeken szálltunk meg, ahová manapság már csak akkor tenné be az ember a lábát, ha tényleg nincs más választása. Igazi, lepusztult helyeken laktunk, de imádtuk! Aztán egyszer csak elkezdtek jönni a szponzorok, befektetők, a versenyzőkből szupersztárok lettek és dőlt hozzájuk a pénz. Richardnak is saját repülőgépe lett, azzal érkeztünk már meg minden csütörtökön az aktuális pályára. Itt is jól szórakoztunk, kártyáztunk, dumálgattunk. Mindannyian ismertük már a másik legapróbb rezdüléseit is, nagyon szoros kötelék, igazi barátság volt köztünk, vagy még több, testvériség. Mindig azt mondom, hogy talán ez volt a sikerünk igazi kulcsa. A pénz hatására azonban ez a kapcsolat is megváltozott, az irányítást átvették a szponzorok és a médiamegjelenések is hatványozódtak. Már Dale-nek is volt saját repülőgépe, egyre több kötelezettsége lett és onnantól külön utaztunk, ami miatt kevesebb időt töltöttünk együtt, de az érdekes az egészben az, hogy ő soha nem változott meg. Dale Earnhardtra emberek millió tekintenek úgy, mint egy szuperhősre, számomra viszont csak egy teljesen hétköznapi srác volt. Nem Dale, az elkényeztetett bajnok, hanem csak Dale, a kolléga. Az ő dolga az volt, hogy vezet, az enyém pedig az, hogy megtankolom a kocsiját. Egyszer azt mondta, 'Ne haragudjatok rám, ha falnak csapom az autót, én sem fogok haragudni rátok, ha elszúrtok egy pitkiállást". Nem létezett olyan, hogy hierarchia, kölcsönösen megbecsültük egymás munkáját. A csapatnál mindenki doppingolta a másikat, Dale soha nem adta fel, mi szintén nem voltuk hajlandóak feladni. Ez volt a titok."

2001. február 18-án, a Daytona 500 utolsó körének utolsó kanyarjában aztán bekövetkezett a motorsport történetének egyik legnagyobb tragédiája. Dale Earnhardt egy látszólag kisebb erejű becsapódást követően életét vesztette a DIS oválján, ami nem csak a NASCAR-t, de az RCR-t is örökre megváltoztatta.

"Teljesen magunk alatt voltunk" - emlékezett vissza Chocolate. "Össze voltunk törve. Elvesztettük a legjobb barátunkat, a hősünket, azt a srácot, akivel szinte minden áldott nap együtt dolgoztunk. Kemény időszak volt. A legérzelmesebb pillanatként azt hiszem mindenki az áprilisi versenyt hozná fel a csapattól, amikor Kevin Harvick (aki Earnhardt helyét vette át a tragédia után) győzni tudott Atlantában. Ekkor éreztük először úgy, hogy képesek leszünk felállni. Amikor megnyersz egy versenyt és az egész pálya elcsendesült, amikor Richard Childress nem tud megszólalni, amikor Darrell Waltrip a könnyeivel küszködik..... na, az különleges. Elképesztő nap volt az az RCR-nek és Harvicknak is."

Chocolate a 2002-ben döntött úgy, hogy végleg szögre akasztja az üzemanyag kannát, kapcsolata azonban máig szoros maradt Childresszel és az Earnhardt dinasztiával is.

A cikk elején említett rádiós műsora mellett Myers több NASCAR verseny tévés közvetítése alatt is szót kapott vendégszakértőként, jelenleg a Richard Childress Racing marketingosztályán tevékenykedik, továbbá a csapat múzeumának igazgatói posztját is betölti, 2006-ban pedig a NASCAR Legendák Hírességek Csarnokába is beválasztották.

 

 

>>>>> Ha további ritka és érdekes fejezeteket olvasnál az amerikai motorsport történelméből, akkor ajánlom a blog jobb oldali "Sztorik" menüpontját. 

  

 

képek: Richard Childress Racing, NASCAR

--------------------------------------------------------------------------------------

------------------------------------------------------------------------------------------------ // Deactivating distracting Text Selection: // $.fn.extend({ disableSelection : function() { this.each(function() { this.onselectstart = function() { return false; }; this.unselectable = "on"; $(this).css('-moz-user-select', 'none'); $(this).css('-webkit-user-select', 'none'); }); } }); $(function() { $(this).disableSelection(); });