Második autót akar a Lotus
2012. június 02. írta: USAracing

Második autót akar a Lotus

A Lotus nagy erőbedobással vetette bele magát a nemzetközi motorsport projectjébe, ennek kapcsán számos nevelőszériában, valamint főkategóriás sorozatokban, mint a Forma 1 és az IndyCar is  meghatározó szerepre tört….. volna. Bár a Forma-1-ben az idei évben a dobogó második fokáig jutottak, azonban nem szabad elfelejteni, hogy az ottani Lotus F1 Team pusztán nevében tükrözi a brit gyártót.

 726590-2012-indycar-barber-alex-tagliani.jpg

Az IndyCarban azonban nem hogy a pódium, de még egy top 10-es helyezés is szinte elérhetetlen távolságokban volt a Lotus motoros csapatok számára. A több másodperces lemaradást a cég a vezetőségbeli változásokkal magyarázta, valamint azzal, hogy fél évvel később fogtak neki a tervezésnek, mint a Honda vagy a Chevrolet.

A szezon kezdetén öt autót láttak el motorral, azonban a behozhatatlannak tűnő lemaradás miatt több csapat is a szerződésbontás mellett döntött.  A Dreyer & Reinbold Racing Chevrolet motorra, a Bryan Herta Autosport pedig Hondára váltott még áprilisban, a Dragon Racing pedig közvetlenül az Indianapolis 500-at megelőzően állapodott meg a Chevrolet-val, olyannyira az utolsó pillanatban, hogy Katherine Legge indulása a versenyen hosszú ideig komoly veszélyben is volt a motorkérdés miatt.

Nem mellesleg folyamatosan Démoklész kardjaként lebegett a Lotusos csapatok feje felett pl. egy esetleges elfüstölés rémképe, miután soha nem volt 100%-osan biztos, hogy ebben az esetben lesz-e mivel pótolni a tönkrement motort. A rendelkezésre álló Lotus motorok csekély száma miatt a csapatok fontos teszteket is kénytelenek voltak kihagyni. Az Indianapolis 500-on végül már csak két Lotus autó lépett pályára, az utolsó teljes szezonos csapat, a HVM Racing és a direkt erre az eseményre, az Indy Lights-ból „előléptetett” Fan Force United, melyet a 11 év kihagyás után ismét open-wheel autóba ülő Jean Alesi vezethetett. Azonban nem sokáig tartott számukra a verseny, hiszen sebességüket a mezőnyre nézve veszélyesen alacsonynak ítélte Beaux Barfield versenyigazgató, így a kilencedik körben kiintette őket fekete zászlóval.

179759-lotus-of-simona-de-silvestro-at-2012-indycar-indy-500-practice.jpg

Mostanra tehát mindössze egy Lotusos autó maradt az IndyCar teljes szezonos mezőnyében, a HVM Racing színeiben a svájci Simona de Silvestro kénytelen már csak a mezőnyt hátulról figyelni.

Mindezen viszontagságok ellenére azonban a Lotus – akiket egyébként a Dragon Racing tulajdonosa, Jay Penske beperelt, mondván a gyártó képtelen volt a szerződésben foglaltakat betartani - nem tágít és mindenképpen akar egy második full-timer autót a sorozatba. Oliver Picquenot a cég project menedzsere elmondta, hogy keményen dolgoznak az ügyön a HVM-mel, hiszen egy plusz autó nagyban segítene nekik abban, hogy minél gyorsabban felzárkózhassanak az IndyCar jelenlegi másik két motorszállítójához. Továbbá keresik azt a versenyzőt, aki teljes költségvetéssel rendelkezik az ülésért cserébe, hiszen a felzárkózási folyamat nagyon sokba kerül és a Lotus már eddig is horribilis összegeket költött a fejlesztésekre. Kasztnival rendelkeznek, vannak készen motorok, már csak tehát egy jó pilótára és rengeteg pénzre van szükségük.

Kíváncsian várom, hogy találnak-e olyan – jelenleg parlagon heverő - személyt, aki megfelel a kritériumoknak: legyen jó versenyző, aki folyamatosan képes szolgáltatni az adatokat az autóról, ugyanakkor legyen dugig pénzzel. Nem hangzik túl egyszerűen.

-
-------------------------------------------------------------------------------------

------------------------------------------------------------------------------------------------ // Deactivating distracting Text Selection: // $.fn.extend({ disableSelection : function() { this.each(function() { this.onselectstart = function() { return false; }; this.unselectable = "on"; $(this).css('-moz-user-select', 'none'); $(this).css('-webkit-user-select', 'none'); }); } }); $(function() { $(this).disableSelection(); });