Luca Filippi nem adja fel
2012. június 03. írta: USAracing

Luca Filippi nem adja fel

Fura helyzet áll fenn jelenleg a motorsportban. Az van, hogy mintha köddé váltak volna az olasz versenyzők, legalábbis ami a négykerekű formulákat illeti. Nincs csizmás kandúr a Forma 1-ben, a WRC-ben és nem jött össze Luca Filippi Indianapolis 500-as debütálása sem, pedig a saviglianoi születésű pilóta nagyon készült a rangos megmérettetésre. Azonban közbeszólt az a bizonyos dolog,  ami oly’ sok álmot tört össze eddig is az autósport nemzetközi hadszínterén. Ugye mindenki kitalálta? Hát persze, a pénz.

ae.jpg

Pedig Filippinek tehetsége alapján igenis lenne helye az IndyCar, vagy éppen a Forma 1 mezőnyében, utóbbi rendesen siránkozott is év elején, hogy milyen kár, nincs olaszunk, hüpp hüpp…. Nem baj, van nekik egy indiai, egy nyugdíjas spanyol és két olyan kaliberű női tesztpilóta (??), akiket egy Simona de Silvestro vagy éppen egy Ana Beatriz csúklóból lenyomna reggel, ébredés után még a kávé előtt. Na de a „királykategóriában” is a pénz az úr, sőt, személy szerint valahol örülök is annak, hogy Filippi végül nem került – eddig – be Bernie cirkuszába. Túl jó gyerek ő ahhoz, hogy néhány év alatt marionett bábuként rángatott papírmasé figurává változtassák.

Ennyit az off-ról, ez nem F1-es blog, koncentráljunk inkább magára Luca Filppire.

Aki eddig nem ismerte volna annak dióhéjban annyit, olasz Formula 3000-es bajnok, GP2 Asia ezüstérmes volt 2010-ben, 2011-ben az AutoGP-ben és a GP2 Series-ben is sikerült megszereznie az összetett második helyet. A sors iróniája, hogy a tavalyi GP2-es szezon második felében a Scuderia Coloni-hoz szerződött; éppen annak a James Jakesnek a helyét vette át, akit a csapat idény közben kirúgott, mivel az elment tesztelni az IndyCarba. Filippi a bizalmat három győzelemmel hálálta meg.

Idén tavasszal pedig robbant a bomba: Luca barátunk beugrik a mélyvízbe és a Rahal Letterman Lanigan Racing-gel nekivág a 96. Indianapolis 500-nak. Aztán kicsivel később jött a fekete leves: az IndyCarnak sem lesz olasz versenyzője, ugyanis Filippinek nincs elég pénze, így helyette Michel Jourdain Jr.-t indítja az RLL.

Elmorzsoltunk néhány kósza könnycseppet, aztán szegény Luca a feledés homályába merült, hiszen közeledett az Indy 500, és mindenkit a nagy verseny tartott lázban, nem holmi európai GP2-es gyerek.

Most azonban kiderült, hogy a GP2-es gyerek nem búslakodik lógó orral egy sötét sarokban, hanem szentül hiszi, hogy összejön neki mégis egy IndyCar szerződés. Folyamatosan tárgyal, méghozzá állítása szerint komoly cégekkel, némelyikkel közel vannak a megállapodáshoz, azonban még semmi konkrétumot nem tud hivatalosan közölni, mert hát ugye válság van és ezekben az időkben – főleg Olaszországban -  a korábbiaknál is nehezebb szponzorokat találni. Ugyanakkor Lucát megnyugtatja, hogy több IndyCar csapat is folyamatosan érdeklődik még mindig utána, így nincs szüksége egy teljes, mindent fedező komplett zsáknyi pénzre a vállán, elég egy kicsivel kevesebb is… mondjuk egy kézitáskányi.

Luca Filippi elmondta az újságíróknak, nagyon sajnálja, hogy a nemzetközi autósport porondon nincs manapság olasz versenyző, s mindent megtesz azért, hogy bejusson az IndyCarba és ott vezethessen országának dicsőségéért.

Ámen! Én szurkolok, hogy sikerüljön.

 

 

-
-------------------------------------------------------------------------------------

------------------------------------------------------------------------------------------------ // Deactivating distracting Text Selection: // $.fn.extend({ disableSelection : function() { this.each(function() { this.onselectstart = function() { return false; }; this.unselectable = "on"; $(this).css('-moz-user-select', 'none'); $(this).css('-webkit-user-select', 'none'); }); } }); $(function() { $(this).disableSelection(); });