Dario Franchitti szerezte meg a pole-t Iowában
2012. június 23. írta: USAracing

Dario Franchitti szerezte meg a pole-t Iowában

Milwaukee-hoz hasonlóan Iowában is Dario Franchitti indulhat a pole-ból, miután megnyerte a hármas számú, az első nyolc sorrendjét eldöntő heat versenyt.

g.jpg

Az idei Indianapolis 500 győztese a nyolcadik körben előzte meg Marco Andrettit, és onnantól nem engedte ki kezei közül a vezető helyet. Mögötte Helio Castroneves végzett, míg az Iowa Corn tavalyi legjobbja, a legifjabb Andretti harmadikként futott be.

Annyi bizonyos, hogy a versenyzők túlnyomó többségének és a rajongóknak is tetszett ez a fajta kvalifikációs szisztéma. Sokan szeretnék viszontlátni a következő években, lehetőleg minél több pályán. Helio Castroneves szerint a heat versenyek rendkívül szórakoztatóak, ugyanakkor egy jó edzéslehetőséget is ad, segít jobban megérteni az autót a mindent eldöntő verseny előtt a csapatok és a pilóták számára.

Ryan Briscoe a kvalifikáció után nehezményezte, hogy az egyes, valamint kettes számú versenyek (a második szabadedzésen a nyolcadik helytől lefelé rangsoroltakat osztották két csoportra páros-,illetve páratlan helyezéseik alapján) győztesei helyet kaphattak volna a hármas versenyben (itt a második szabadedzés első nyolc helyezettje mérkőzhetett meg a pole-ért), megérdemelték volna, hogy harcba szálljanak a rajtelsőségért.

Első verseny végeredménye:

 

1 Graham Rahal          Ganassi DW12-Honda
2 Josef Newgarden       Fisher DW12-Honda
3 JR Hildebrand      Panther DW12-Chevy
4 EJ Viso              KV DW12-Chevy
5 Oriol Servia          Panther/DRR DW12-Chevy
6 Mike Conway           Foyt DW12-Honda
7 Ed Carpenter          Carpenter DW12-Chevy
8 Takuma Sato           Rahal DW12-Honda

 

Második verseny végeredménye:  

1. Tony Kanaan         KV DW12-Chevrolet 
2. Alex Tagliani         Herta DW12-Honda
3. Rubens Barrichello    KV DW12-Chevrolet 
4. Justin Wilson       Coyne DW12-Honda
5. Charlie Kimball     Ganassi DW12-Honda
6. Katherine Legge       Dragon DW12-Chevrolet
7. James Jakes          Coyne DW12-Honda
8. Simona de Silvestro   HVM DW12-Lotus

 

Harmadik verseny végeredménye:

1. Dario Franchitti      Ganassi DW12-Honda
2. Helio Castroneves    Penske DW12-Chevrolet
3. Marco Andretti        Andretti DW12-Chevrolet
4. James Hinchcliffe     Andretti DW12-Chevrolet
5. Ryan Briscoe          Penske DW12-Chevy
6. Will Power         Penske DW12-Chevy
7. Ryan Hunter-Reay    Andretti DW12-Chevrolet
8. Scott Dixon           Ganassi DW12-Honda

 

Rajtsorrend:

1. Dario Franchitti      Ganassi DW12-Honda
2. Helio Castroneves    Penske DW12-Chevrolet
3. Marco Andretti        Andretti DW12-Chevrolet
4. James Hinchcliffe     Andretti DW12-Chevrolet
5. Ryan Briscoe          Penske DW12-Chevy
6. Will Power         Penske DW12-Chevy
7. Ryan Hunter-Reay    Andretti DW12-Chevrolet
8. Scott Dixon           Ganassi DW12-Honda
9. Tony Kanaan         KV DW12-Chevrolet  Büntetés
10. Graham Rahal          Ganassi DW12-Honda Büntetés
11. Alex Tagliani         Herta DW12-Honda
12. Josef Newgarden       Fisher DW12-Honda
13. Rubens Barrichello    KV DW12-Chevrolet 
14. JR Hildebrand      Panther DW12-Chevy
15. Justin Wilson       Coyne DW12-Honda
16. EJ Viso              KV DW12-Chevy Büntetés
17. Charlie Kimball     Ganassi DW12-Honda
18. Oriol Servia          Panther/DRR DW12-Chevy
19. Katherine Legge       Dragon DW12-Chevy
20. Mike Conway           Foyt DW12-Honda
21. James Jakes          Coyne DW12-Honda
22. Ed Carpenter          Carpenter DW12-Chevy
23. Simona de Silvestro   HVM DW12-Lotus
24. Takuma Sato           Rahal DW12-Honda
25. Simon Pagenaud        Schmidt DW12-Honda Büntetés

 

Büntetés: motorcsere miatt tízhelyes rajtbüntetést kaptak

-
-------------------------------------------------------------------------------------

------------------------------------------------------------------------------------------------ // Deactivating distracting Text Selection: // $.fn.extend({ disableSelection : function() { this.each(function() { this.onselectstart = function() { return false; }; this.unselectable = "on"; $(this).css('-moz-user-select', 'none'); $(this).css('-webkit-user-select', 'none'); }); } }); $(function() { $(this).disableSelection(); });