ULTRA FRISS: Nem helyettesítik a kínai versenyt, 15 futamos marad az idei IndyCar naptár
2012. június 25. írta: USAracing

ULTRA FRISS: Nem helyettesítik a kínai versenyt, 15 futamos marad az idei IndyCar naptár

Az eddigi hírek alapján az IndyCar folyamatosan kereste az elmaradt kínai verseny méltó helyettesét. Szóba került Michigan, Texas, az Indianapolis Motor Speedway (az F1 számára épített technikás aszfaltcsík), de a legbiztosabb befutónak -vagy inkább a legjobban vártnak - mindezidáig a wisconsini Road America tűnt.

Most azonban immár hivatalossá vált, hogy az idei IndyCar versenynaptár tizenhat helyett tizenöt futamból fog állni, mivel túl kevés az idő ahhoz, hogy egy új helyszínnel megkössék a szerződést, megfelelő promóciót biztosítsanak, és szervezetten lebonyolítsák magát versenyt. Ráadásképpen a széria hosszútávon szeretne tervezni a versenyhelyszínekkel.

A.JPG

Az IZOD-dal kötött főszponzori szerződés értelmében a széria köteles minimum 16 versenyt rendezni a szezonban.

A cég képviselője úgy nyilatkozott, hogy  egyetértéssell fogadták az IndyCar döntését.

Azt hiszem ehhez mindössze annyit lehet hozzáfűzni, hogy már csak nagyon rövid idő kérdése az IZOD-dal való szakítás bejelentése és az új főszponzor üdvözlése.

Az IndyCar ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy keresztbe szalmát nem tett valójában azért, hogy meg legyen a tizenhatodik futam, holott így a főszponzor baromi egyszerűen, elegánsan leléphet bármikor és az ... hát hogy is fogalmazzak ... meglehetősen nagy szívás lenne hirtelenjében a szériának. Randy Bernard azonban okos ember, s én hiszem, hogy a döntés hátterében már egy meglévő biztos cég áll, akiknek az aláírása hamarosan száradni fog a vadonatúj főszponzori szerződésen.

-
-------------------------------------------------------------------------------------

------------------------------------------------------------------------------------------------ // Deactivating distracting Text Selection: // $.fn.extend({ disableSelection : function() { this.each(function() { this.onselectstart = function() { return false; }; this.unselectable = "on"; $(this).css('-moz-user-select', 'none'); $(this).css('-webkit-user-select', 'none'); }); } }); $(function() { $(this).disableSelection(); });