Dario Franchitti nyerte az eseménydús első edzést Torontóban
2012. július 06. írta: USAracing

Dario Franchitti nyerte az eseménydús első edzést Torontóban

Meglehetősen eseménydúsan indult a Honda Indy Toronto első szabadedzése.  A mezőnyt ragyogó napsütés és hőség fogadta, mondhatni minden körülmény adott volt egy tartalmas, a csapatok számára hasznos gyakorláshoz.

00_1.jpg

Alig egy perccel a zöld zászlót követően rögtön be kellett inteni annak piros változatát, ugyanis a Sarah Fisher Hartman Racinges Josef Newgarden autója műszaki probléma miatt egyszerűen megállt a pályán.

Ezt követően sem sokáig örülhettünk a zöld zászlónak (habár lófa semmit nem láthattunk belőle, mivel az IndyCar továbbra is tartja azon jó szokását, miszerint nem közvetítik élőben az edzéseket, így maximum a live timing, az audio – már amikor van - és a twitter segítségével tudjuk elképzelni mi történik a pályán), ugyanis ijesztő incidens zajlott le, mikor Justin Wilson megcsúszott a pitben és hátulról meglökte Sébastien Bourdais álló autóját Az eset folytán a Dragon Racingtől  három, a Dale Coyne Racingtől pedig egy ember megsérült.  A texasi győztes később azt mondta,  mindent megtett,  hogy elkerülje őket, még az autóját is inkább a fal felé próbálta kormányozni, majd hozzátette, az érintett csapattagok háttal álltak neki (na ne már, hogy nem hallották….). Szerencsére úgy tűnik senkinek nem esett komolyabb baja; két embert a helyszínen elláttak, míg a másik kettőt – az egyikük  Chuck Homan, aki korábban a Dale Coyne Racingnél tevékenykedett, a másik a jelenleg is ott szolgáló Raffi Aroyan- kórházba szállították lábsérülésekkel.

Az edzés folytatódott tovább, a kedélyek lenyugodtak, egészen a végéig, amikor is Alex Tagliani megpördült, és az éppen érkező Justin Wilsonnak csak annyi ideje maradt, hogy kikerülje a kanadait, ő maga már a gumifalban kötött ki.

Sokan várták izgatottan, hogy vajon mit húz ki a kalapból a Lotus és a HVM Racing közösen, a nagy, sejtelmes nyilatkozataikat követően. Nos, a válasz, hogy nem túl sokat. Simona de Silvestro a 21. helyen zárta a gyarkolást, ami, ha nagyon engedékenyek vagyunk, némi előrelépést sejtet, de korántsem annyit, amennyire az előzetesek alapján számítottunk. Na de messze van még a vége és azt sem tudhatjuk biztosan,  hogy mit is teszteltek most, szóval ne írjuk még le őket.

Az edzést követően máris osztogattak büntetéseket is, Simona és Alex Tagliani tíz helyes büntetést kaptak, a svájci hölgy egyébként már most borítékolhatja az újabb büntetést Edmontonra is, mivel már az idei hatodik motorját  kénytelen használni.

A leggyorsabbnak Dario Franchitti bizonyult, őt Scott Dixon és Simon Pagenaud követi.

 0_4.JPG

-
-------------------------------------------------------------------------------------

------------------------------------------------------------------------------------------------ // Deactivating distracting Text Selection: // $.fn.extend({ disableSelection : function() { this.each(function() { this.onselectstart = function() { return false; }; this.unselectable = "on"; $(this).css('-moz-user-select', 'none'); $(this).css('-webkit-user-select', 'none'); }); } }); $(function() { $(this).disableSelection(); });