Ex-Champ Car versenyzők. Mi lett velük? part 1
2012. július 16. írta: USAracing

Ex-Champ Car versenyzők. Mi lett velük? part 1

A Champ Car World Series 2008-as megszűnését követően számos versenyzőnek nem adatott meg a lehetőség, hogy az újraegyesült, immáron ismét IndyCar névre hallgató szériában is megmutathassa tehetségét. Ebben a posztban néhány, a korábbi évekből jól ismert, az amerikai open-wheel mostani világából azonban eltűnt pilótának eredünk nyomába. Lássuk.

0_9.JPG

Ryan Dalziel: A kétszeres Atlantic ezüstérmes a 2005-ös torontói Champ Car futamon debütált, majd 2007-ben a Pacific Coast Motorsports leszerződtette a teljes szezonra, azonban két versennyel a vége előtt a csapat megvált tőle és helyére a mexikói Mario Dominguezt ültették. Dalziel ezután belekóstolt a sportautózás világába, majd 2008-ban a focit több-kevesebb (inkább kevesebb) sikerrel összeházasító szériában, a Superleague Formulában indult, emellett a  Rolex Sports Car Series-ben is kipróbálta magát egy bizonyos Henri Zogaib csapattársaként. Zogaib-t 2009-ben letartóztatták nagyméretű gazdasági csalás miatt, miután kiderült, hogy befektetési tanácsadó cége (amelyik egyébként csapatának a főszponzora is volt) közel 40%-os profittal csábította ügyfeleit, akik között egyébként például AJ Allmendinger is megtalálható volt. Csak Dalziel-től és édesapjától több, mint félmillió dollárt csalt ki, nem hiába nevezte a botrány kirobbanásakor az amerikai sajtó Zogaib-t a „motorsport Bernie Madoff-jának”. Ryan-t nem törték meg a történtek, hiszen 2010-ben  Terry Borcheller, Joao Barbosa, és Mike Rockenfeller csapattársaként megnyerte a Daytona 24-et, majd 2012-ben a hosszútávú autóversenyzés csúcsának számító Le Mans-i 24 órás viadal LMP2-es kategóriájában is győzedelmeskedni tudott  Enzo Potolicchio és Tom Kimber-Smith társaságában.

0_10.JPG

Andrew Ranger: A 2004-es Atlantic szezon negyedik helyezettje két éven kereresztül, 2005-2006-ban volt a Champ Car mezőnyének tagja és egyben a Conquest Racing versenyzője, legjobb eredménye egy második helye Monterrey-ben 2005-ben. A 2007-es szezonra nem talált szponzort, így érdeklődése a jóval olcsóbb stock-car versenyzés felé fordult, azon belül is a NASCAR Canadian Tire Series-re, ahol rögtön az első évében bezsebelte a bajnoki címet. Bár 2008-ban csak a negyedik helyen zárta az évet, azonban 2009-ben a végelszámolásnál ismét ő bizonyult a legjobbnak. Még 2008-ban öt futam erejéig megfordult a NASCAR Nationwide Series-ben, ahol a legjobb eredménye egy 19. hely volt Bristolban, majd 2009-ben Montréalban a harmadik helyen ért célba. Indult a K&N Pro Series East-ben, nyert ARCA futamot is,  és 2011-ben Watkins Glenben sor került NASCAR Sprint Cup bemutatkozására is, ahol a 35 helyen végzett. 2012-ben az ARCA sorozatban, valamint a Nationwide-ban találkozhatunk vele.

0_6.JPG

Charles Zwolsman: A holland versenyző 2005-ben, 26 esztendősen nyerte meg a Champ Car Atlantic bajnokságot, s még ugyanebben az évben lehetőséget kapott, hogy a Team Australia színeiben bemutatkozhasson a Champ Car World Series-ben, ahol a tizenharmadik helyen ért célba. 2006-ban a Mi-Jack Conquest Racing révén már teljes szezonos résztvevője lett a szériának, legjobb eredménye két hetedik hely volt Road Americán és Surfers Paradise-on. Miután a 2007-es szezonra szerződés nélkül maradt, hosszútávú versenyeken indult. A 2009-es Le Mans-i 24 óráson a hetedik helyet szerezte meg az LMP1-es kategóriában Andre Lotterer és Narain Karthikeyan (bár az indiai sérülés miatt nem ült volán mögé a versenyen, így csak két pilóta teljesítette a 24 órát a Kolles-nál) csapattársaként. 2011-ben megvádolták, hogy a versenyzői karrierjét időközben elhunyt édesapja segítségével illegális úton megszerzett pénzből finanszírozta. Idősebb Charles Zwolsmant, aki fiatalkorában maga is autóversenyzéssel foglalkozott,  többször letartóztatták, bűnlajstromán többek között kábítószer-kereskedelem is szerepelt. 2011 januárjában, egy holland börtönben érte a halál. Az ügyben legjobb tudomásom szerint még nem született döntés, annyi bizonyos, hogy az ügyészség 240 óra közmunkát, 15 hónap felfüggesztett börtönbüntetést és több, mint 20.000 eurós bírságot akart kiszabatni ifjabbik Zwolsmanra.

0_8.JPG

Nelson Philippe: Ígéretesen indult az idén 26 éves francia versenyző pályafutása. Mint majdnem mindenki, ő is gokartozással kezdte karrierjét, majd 2004-ben, mindössze egy év „igazi autókkal” való versenyzést követően 2004-ben aláírt a Rocketsports Racinggel, s ezzel minden bizonnyal ő lett a legkevesebb tapasztalattal él-kategóriába jutó autóversenyző a világon. Lemaradása azonban jelentősen érződött a mezőnyhöz képest, így öt futam után megvált tőle a csapata. Azonban nem kellett sokáig szomorkodnia, hiszen a Conquest Racing lecsapott rá és hamarosan ismét versenyautóban találta magát. 2005-2006-ban már teljes szezonos szereplője lett a szériának, első –és egyetlen - győzelmét Surfers Paradise-on aratta 2006-ban. 2007-ben komoly anyagi problémákkal szembesült, minek következtében úgy döntött, hazautazik Európába és inkább a Forma-1 háza táján nézelődik. Philippe minden bizonnyal gyorsan szembesült azzal, hogy – bár a szülőföldjén van -, de az F1 mégis összehasonlíthatatlanul drágább a CC-nál. A szezon utolsó két versenyére sikerül visszatérnie a Conquest Racinghez. A Champ Car-IRL egyesülést követően nem sok babér termett a franciának, aki ezután kipróbálta magát többek közt a Superleague Formulában és a GP2 Asia sorozatokban is. Nagy visszatérésére az amerikai open-wheel csúcsára a 2009-es Indy Grand Prix of Sonoma-n került volna sor, azonban az egyik edzésen összeütközött Will Powerrel és mindketten súlyos sérüléseket szenvedtek. Továbbra is szponzorhiánnyal küzd.

0_7.JPG

 

Folyt. köv...

-
-------------------------------------------------------------------------------------

------------------------------------------------------------------------------------------------ // Deactivating distracting Text Selection: // $.fn.extend({ disableSelection : function() { this.each(function() { this.onselectstart = function() { return false; }; this.unselectable = "on"; $(this).css('-moz-user-select', 'none'); $(this).css('-webkit-user-select', 'none'); }); } }); $(function() { $(this).disableSelection(); });