A szülinapos nyerte az utolsó edzést Edmontonban
2012. július 22. írta: USAracing

A szülinapos nyerte az utolsó edzést Edmontonban

Kanadai idő szerint ma reggel nyolc órakor utoljára kapott zöld zászlót egy kis gyakorlásra az IndyCar mezőnye az idei Edmonton Indy előtt. Bemelegítő edzés révén nem sok minden történt a fél óra alatt, olyannyira, hogy egy sárga nem sok, annyi nem volt.

10.JPG

A hűvös, mindössze 16 Celsius fokos időben a Chip Ganassi Racing új-zélandi versenyzője, a ma 32. születésnapját ünneplő Scott Dixon (Isten éltesse sokáig!) bizonyult a legjobbnak, mögötte a KV Racing újonca, Rubens Barrichello végzett. Itt külön kiemelném a brazilt, aki a tegnapi kvalifikáción sikerrel bejutott a legjobb tizenkettő közé, s bár a Fast 6 nem jött neki össze, de így is a hetedik helyről kezdheti meg a mai 75 körös futamot, miután három előtte álló kollégáját is hátrasorolták be nem tervezett motorcsere miatt. A harmadik helyen Mike Conway az A.J. Foyt Enterprisestől, míg a negyedik pozícióban a hazai pályán köröző Alex Tagliani végzett a Team Barracuda-BHA színeiben.

A bajnokságot vezető, tízhelyes büntetése miatt csak a tizenegyedik helyről induló Ryan Hunter-Reay az ötödik leggyorsabb volt reggel, Andretti Autosportos csapattársai, név szerint Marco Andretti a tizenharmadik, a brutálisan neonzöld GoDaddy autója által ezer közül is kiszúrható James Hinchcliffe pedig csak a tizenkilencedik időt autózta. A HVM Racing Simona de Silvestroval az autójában pedig továbbra is fejlődést mutat, mivel most sem lett tökutolsó, s ismét stabilan verte a saját csapatával induló Ed Carpentert, valamint a Panther Racing tavaly majdnem Indianapolis 500-at nyerő JR Hildebrandját. Az első helyről induló Ganassis Dario Franchitti ezúttal a nyolcadik lett a Team Penske-s Ryan Briscoe mögött.

Folytatás ma este, magyar idő szerint 20:45-kor a SportKlubon, az NBCSC-n, valamint a racecontrol.indycar.com-on. Vajon ki nyer? Az elmúlt futamokon bazi peches Dario Franchitti? Esetleg Ryan Hunter-Reay folytatja menetelését? Netán Will Power mutatja meg ismét, hogy ki az úr ezeken a fajta pályákon? Vagy Justin Wilson 2006-hoz behúzza ismét és az Edmonton Indy elmondhatja majd magáról, hogy négy darab kétszeres győztese van? Talán a legnagyobb helyi üdvöske, James Hinchcliffe megtáltosodik és meg sem áll a győzelemig? Lehetséges, hogy egy újonc csatlakozik a futamgyőztesek sorához és ő a Rubens Barrichello névre fog hallgatni? Hamarosan megtudjuk!

A warm-up végeredménye:

0_20.JPG

 

-
-------------------------------------------------------------------------------------

------------------------------------------------------------------------------------------------ // Deactivating distracting Text Selection: // $.fn.extend({ disableSelection : function() { this.each(function() { this.onselectstart = function() { return false; }; this.unselectable = "on"; $(this).css('-moz-user-select', 'none'); $(this).css('-webkit-user-select', 'none'); }); } }); $(function() { $(this).disableSelection(); });