Rövidhírek csütörtökre
2012. július 26. írta: USAracing

Rövidhírek csütörtökre

Edmontont követően megint egy hét szünet van az IndyCar naptárában, de fel a fejjel, jön az olimpia, és emellett lesz még jó néhány izgalmas autósport-esemény is ezen a hétvégén, mint például a NASCAR indianapolisi állomása, ahol ha a DW12-eseket nem is látjuk, de a Brickyard már önmagában megér egy külön misét.

Addig is következzék néhány hír az elmúlt napokból.

41.jpg

- Az IndyCar mezőnyének nagy része a mai napon Mid-Ohion tesztel. Az esemény a helyszínre látogató nézők számára teljesen ingyenes, ezen sorok írója pedig irigy, mint a dög.

- Holnap kerül sor a XXX. Nyári Olimpia hivatalos megnyitóra, mely apropóján az indycar.com körkérdést intézett a versenyzők felé, hogy mely sportokra kíváncsiak a leginkább. Scott Dixon és felesége, a korábbi válogatott 800m-es futó Emma Davies-Dixon a helyszínről fog szurkolni a játékok utolsó hetében. Oriol Servia a tornát várja a leginkább, míg Graham Rahal az úszó számokat részesíti előnyben. Sebastian Saavedra a súlyemelést és szintén az úszást kedveli, míg Simona de Silvestro a teniszmeccsekre kiváncsi a legjobban, nem titkoltan honfitársa, Roger Federer részvétele miatt (is). Takuma Sato és Justin Wilson egyaránt a kerékpározást szeretik legjobban saját edzéstervükben, ezért az olimpián is a bicajos számokat preferálják leginkább.

- Ha így haladunk, hamarosan könnyebb lesz felsorolni azon IndyCar pilóták neveit, akik nem vesznek részt a V8 Supercars októberi Gold Coast-i futamán. Az  Armor All Gold Coast 600-ra újabb IC sztár jelezte ugyanis részvételét, méghozzá az idén Texasban első ovál-győzelmét arató Justin Wilson. A brit versenyző a Kelly Racing színeiben áll fel a rajtrácsra október 21-én.

14.jpg

- Egyre valószínűbb az, amit már mindenki titkon szinte biztosra vesz: az idén botrányos körülmények között leszerepelt Lotus kihátrál eredetileg öt évre szóló szerződéséből, és év végén elhagyja az IndyCart.

- Miután AJ Allmendinger B-tesztje is pozitív lett amfetaminra, és emiatt – egyelőre - meghatározatlan ideig nem vehet részt NASCAR versenyeken, megindultak a találgatások az amerikai pilóta esetleges IndyCar szerepléséről. Olaj a tűzre, hogy AJ Foyt, az AJ Foyt Racing tulajdonosa saját elmondása szerint nem zárkózik el attól, hogy hamarosan csapatában lássa viszont a drogbotrány miatt meghurcolt egykori Champ Car menőt. A rajongók mindenesetre örülnének, ha Allmendinger visszatérne az amerikai open-wheel versenyzés világába. Az viszont kérdéses, hogy ez miként befolyásolná az IndyCar megítélését világszerte, különösen mostanság, amikor mindennél nagyobb szükség lenne pozitív publicitásra.

- Danica Patrick továbbra sem zárja ki, hogy 2013-ban visszatér az Indianapolis 500-ra. Ez – a jövő évi tervezett teljes szezonos Cup szereplése tükrében – azt jelentené, hogy megpróbálkozik a duplázással, azaz egy napon belül futja le a híres 500 mérföldet Indyben, majd a leintést követően néhány óra múlva már Charlotte-ban rajtol a Coca-Cola 600-on. Az más dolog, hogy ez vajon mennyire PR, és gyaníthatóan a NASCAR-nak is lenne némi hozzáfűznivalója a dologhoz.

85.jpg

- Az 1985-ös Indianapolis 500 győztese, Danny Sullivan lesz a negyedik versenybíró a most hétvégén megrendezendő 27. Forma-1 Magyar Nagydíjon.

- Alex Tagliani rajthoz áll augusztus 18-án a NASCAR Nationwide montréali futamán. A 39 éves kanadai versenyző a 30-as számú Chevrolet-t fogja vezetni a Turner Motorsports alakulatánál.

- Graham Rahal után Justin Wilson is sisak dizájn versenyt hirdetett. A brit versenyző, aki egyben a Nemzetközi Diszlexia Szövetség nagykövete, a szervezettel karöltve 5-16 éves, olvasási, tanulási zavarral küzdő gyerekeket buzdít arra, hogy tervezzék meg annak a sisakjának a festését, melyet a szeptember 2-i, baltimore-i futamon fog viselni. A szerencsés győztes amellett, hogy elmondhatja, Wilson az ő általa megálmodott motívumokkal a fejfedőjén nyomja a gázpedált a Grand Prix of Baltimore-on, exkluzív meghívót kap a teljes hétvégére, és személyesen is találkozhat a versenyzővel. 

-
-------------------------------------------------------------------------------------

------------------------------------------------------------------------------------------------ // Deactivating distracting Text Selection: // $.fn.extend({ disableSelection : function() { this.each(function() { this.onselectstart = function() { return false; }; this.unselectable = "on"; $(this).css('-moz-user-select', 'none'); $(this).css('-webkit-user-select', 'none'); }); } }); $(function() { $(this).disableSelection(); });