A NASCAR történetének öt legbizarrabb versenypályája
2017. július 12. írta: Raceday Addams

A NASCAR történetének öt legbizarrabb versenypályája

Milyen volt versenyezni egy olyan vonalvezetésen, amelynek csak egyetlen kanyarja volt? Hogyan festettek az autók egy 62 fokos dőlésszögű oválon? És mi köze volt egy makacs idős asszonynak a világ egyik legfurább pályájának kialakításához?

oak.png 

Ahhoz, hogy manapság egy pálya megkapja a működési engedélyt, szigorú feltélekenek kell megfelelnie az infrastruktúrától kezdve a legapróbb részletekre kiterjedő biztonsági követelményekig. Éppen ezért, huszonegyedik századi szemmel legalább annyira furcsa visszatekinteni a sportág évtizedekkel előtti versenyhelyszíneire, mint mondjuk megsárgult képeken látni, amint a hőskor fiai és lányai sisak, valamint biztonsági öv nélkül pattantak volán mögé olyan körülmények közepette, amit mai kollégiáik még a legmodernebb felszerelésben sem vállalnának be – és nem is engednék nekik.

A NASCAR ráadásul mindenre rá tud tenni még egy lapáttal.

Hosszú történelme során az amerikai stock-car szakág csúcsszervezetének mindenkori mezőnye számos különös, mi több, egyenesen furcsa versenypályán megfordult már, kezdve a klasszikus, ókori arénákat idéző Bristol Motor Speedway-jel az állítólagosan indián átokkal sújtott Talladega Superspeedway-en át egészen Daytona Beach homokos tengerpartjáig.

Az alábbiakban szereplő öt létesítmény azonban még NASCAR-mércével mérve is masszív szemöldökráncolásra készteti a többek között SAFER falhoz és a legapróbb törmelék miatt is sárga zászlóval megszakított viadalhoz szokott rajongókat.

flam.png 

5.: Flemington Speedway

A New Jersey állambeli Flemingtonban üzemelt, ránézésre leginkább egy szabályos négyzetre hasonlító Flemington Speedway-re működése során csak úgy hivatkoztak, mint az Egyesült Államok egyik leggyorsabb dirt borítású pályája.

Az eleinte csak alig félmérföld hosszú vonalvezetéssel bírt létesítményt még a tizenkilencedik század végén húzták fel, a kezdeti években pedig lóversenypályaként funkcionált.

Az első motorkerékpár-versenyt már 1911-ben megrendezték, akiknek azonban négykerekű járgányok küzdelmeire fájt a foguk még további négy éven át kellett türelemmel várniuk.

1917-ben adták át a nagy befogadóképességű lelátót, amely végül egészen 2005-ig, a pálya lebontásáig állt a helyén, ezzel az egyik leghosszabb élettartamú ilyen jellegű építménnyé vált az USA-ban.

A Flemington Speedway az ötvenes évek közepére a helyi közösség egyik kedvenc gyülekezőjévé vált, különösen annak köszönhetően, hogy ekkor már villanyfényes stock-car versenyeket is rendeztek heti rendszerességgel.

1966-67 között a Flemington Speedway egy nagyszabású átalakításon ment keresztül, aminek során a vonalvezetést 0.625 mérföldre növelték, a négy hosszú egyenest pedig négy, közel kilencven fokos kanyarral törték meg.

Az ennek révén stílszerűen csak a ‘Négyzet’ becenévre keresztelt pálya továbbra is főként stock-car futamoknak adott otthont, de emellett rendeztek versenyeket még többek között roadsterek, motorkerékpárok, sőt, midget és sprint carok számára is.

A következő nagy változás 1990-ben érkezett el a Flemington Speedway életében, amikor is a teljes vonalvezetést leaszfaltozták. Az új borítás következtében a sebesség drasztikus mértékben emelkedett, amivel egyenes arányosan nőtt a súlyos sérülésekkel járó, mi több, halálos balesetek száma is.

Ezt látva az üzemeltetők több mítinget is összehívtak a versenyzők, csapatvezetők és a felügyeleti szervek tisztviselőinek részvételével, aminek eredményeképpen a pályát speciális, szivacs-szerű (nem összetévesztendő a SAFER-rel!) fallal kerítették körbe.

A Flemington olyan nagy érdeklődésre számot tartott bajnokságokat fogadott, mint az átépített stock-car gépek számára kiírt Bajnokok tornája, amely 1992 és 1995 között látogatott el ide, valamint a NASCAR nemzeti harmadosztályát képező Truck Series. Ez utóbbi sorozat naptárában a pálya 1995-től 1998-ig szerepelt.

A pálya financiális helyzete a kilencvenes évek végére zuhanórepülésbe kezdett. Az utolsó profi futamot az ARCA Racing Series rendezte a ‘Négyzetben’, amely a végül a bajnoki címet is bezsebelt Frank Kimmel győzelmével zárult. Ekkoriban már az anyatermészet sem állt a Flemington Speedway mögött, hiszen a szóban forgó versenyt a monszunszerű vihar miatt el kellett halasztani, a pótnapon lezajlott futamra pedig már szinte teljesen üres lelátók előtt került sor.

A csőd szélén álló pálya végül 2002. november 8-án bezárta kapuit, három évvel később pedig a terület új tulajdonosa a földdel tette egyenlővé, hogy aztán a helyén többek között a Lowe’s barkácsáruház mintaboltját húzzák fel.

 lms.jpg

4.: Louisville Motor Speedway

Felülnézetből elég "szimpatikus" kis versenypálya, azzal a gonosz, smiley-szerű vigyorával, nemde?

A Kentucky államban lévő Louisville-ben üzemelt Louisville Motor Speedway 1988-ban nyitotta meg kapuit. A road pálya nyolcas vonalvezetése ekkor már egy korábbi létesítmény hagyatékaként megvolt, ami köré kiépítették az első, 0.37 mérföld hosszú ovált, majd 1993-ban elkészült a 0.45 mérföldes pálya is. Az évek során a létesítmény főként stock-car futamoknak adott otthont, beleértve az ARCA-t és a NASCAR nemzeti másod-, valamint harmadosztályát, a Busch Series-t (Xfinity) és a Truck Series-t.

A Louisville Motor Speedway 2001-ben tartotta meg utolsó versenyét, miután a tulajdonos Jerry Carroll úgy döntött, onnantól fogva kizárólagosan másik pályájára, a Kentucky Speedway-re kíván fókuszálni.

A pálya ennek következtében 2002-ben végleg bezárt, a helyén pedig egy ipari parkot alakítottak ki.

 oakland.png

  

3.: Oakland Stadium

 

A kaliforniai San Leandro mellett, 1946-1955 között üzemelt Oakland Stadium némiképp kilóg a sorból, miután itt a NASCAR nemzeti bajnoksága egyetlen versenyt sem rendezett, a szervezettel kapcsolatban állt, regionális stock-car futamok mezőnye azonban visszatérő vendégnek számított. 

A 0.625 mérföldes pálya egyenesei aszfaltozottak voltak, a kanyarokban azonban dirt borítás fogadta az autókat.

Igazán különlegessé viszont a 62 (!!!!!) fokos dőlésszögű kanyarja tette [lásd. a poszt nyitóképén], amely mellett a másik, 30 fokos kanyar már kis túlzással laposnak tűnhetett a versenyzők számára.

A létesítményben több szakág bajnokságai is megmérették magukat a sprint és midget caroktól kezdve a roadstereken át egészen a stock-carokig, előbbi kettő azonban az Oakland Stadium belső területén lévő, teljes egészében dirt borítású, negyedmérföldes vonalvezetésen, amelynek a döntött oválrész nem képezte részét.

Hihetetlen, hogy az OS egyetlen halálos áldozatot sem követelt működése során, beleértve az ominózus 62 fokos dőlésszöggel megbolondított, rendkívül nagy sebességű teljes vonalvezetést is.

A második világháború után kezdődött, nagyvolumenű építkezések azonban gyorsan megpecsételték a pálya további sorsát. Bár 1951-ben egy befektetőcsoport kísérletet tett a felvásárlására, ezzel együtt további működtetésére, de az üzletet végül mégsem tudták nyélbe ütni. Ennek oka az új, az Oakland Stadium helyére megálmodott Bay-Fair bevásárlóközpontban rejlett, amely 25 millió dolláros konstrukciós tervet nyújtott be a város vezetői elé, egyúttal pedig egy igazi világmárka, a Macy’s érkezését is garantálta, amely további 6 millió dollárt kívánt belefektetni a projektbe.

A megállapodást a felek aláírták, az Oakland Stadiumot pedig – a közeli, Oakland Speedway-jel együtt - 1955 végén végleg bezárták, a helyükön pedig hamarosan megkezdődtek a pláza és más üzlethelységek, lakóépületek építési munkálatai.

 lang.png

2.: Langhorne Speedway

"A világ minden táján versenyeztem, de ez volt a legveszélyesebb, legkegyetlenebb, leggyilkosabb pálya az összes közül. Senki sem szerette, aki pedig azt mondta, hogy mégis az hazudott" - Bobby Unser, háromszoros Indianapolis 500 győztes legenda.

A pennsylvaniai Middletownban 1926-ban megnyitott Langhorne Speedway nem véletlenül érdemelte ki az "egyetlen hatalmas balkanyar" jelzőt, lévén a versenyzőknek tulajdonképpen folyamatosan csak kanyarodniuk kellett. Ebből adódóan a futamok során egyáltalán nem számított ritkaságnak, hogy egy-egy résztvevőnek rosszullét miatt kellett idő előtt feladnia a küzdelmet.

Az egymérföldes dirt ovál (vagy inkább kör) többek között a NASCAR és az AAA/USAC open-wheel gépeit is vendégül látta. A pálya alakja miatt nem kanyarokat határoztak meg (mivel az egész en bloc az volt), hanem a vonalvezetést négy részre osztották fel, amelyekre aztán 1-es, 2-es, 3-as és 4-es kvadránsokként hivatkoztak.

A Langhorne Speedway-t 1965-ben leaszfaltozták, ezzel együtt pedig D-alakúra fazonírozták át. A pálya körüli terület egyre nagyobb erőbedobással történt beépítése miatt azonban két évvel később a tulajdonosok az eladás mellett döntöttek. A létesítmény ennek ellenére még további négy évig működött, majd 1971-ben végleg bezárta kapuit.

Langhorne-on olyan versenyzők tudtak győzedelmeskedni, mint például Curtis Turner, Lee Petty, Fonty Flock, Fireball Roberts /NASCAR/, vagy éppen az open-wheel fenegyerekek közül Kelly Petillo, George Amick, Eddie Sachs, Mario Andretti, Al és a fent idézett Bobby Unser, valamint AJ Foyt.

A pálya számos halálos áldozatot követelt üzemelése során, köztük az 1958-as Indy 500 győztest, Jimmy Bryant, aki 1960-ban, 34 esztendős korában vesztette életét a USAC Champ Car futamán.

trenton.png 

1.: Trenton Speedway  

A New Jersey-ben lévő Trenton városában elterült Trenton Speedway-t a világ egyik – ha nem A – legszokatlanabb küllemű ováljaként tartották számon, köszönhetően a hátsó egyenesben lévő jobbkanyarnak, noha ez a kis “törés” már a pálya működésének utolsó szakaszában került csak beépítésre.

Az első versenyt a területen 1900. szeptember 24-én rendezték. Az akkoriban még igencsak ritkaságszámba menő, motorizált járművekkel lebonyolított rendezvény inkább csak egyfajta látványosságnak számított annak érdekében, hogy még több embert vonzzanak a helyi vásárra.

A futamból nem vált rendszer és a következőre egészen 1907-ig kellett várni, amit követően újabb ötéves hiátus állt be.

Az 1910-es években kezdték kiépíteni az önálló versenypályát, de továbbra is a vásár érdekeit tartották szem előtt.

A modern követelményeknek megfelelő, egymérföldes dirt ovál csak 1946-ban nyitotta meg kapuit, három évvel később pedig már az AAA Championship Car sorozat (a mai IndyCar őse) mezőnyét is vendégül látta, a győzelmet pedig a kétszeres Indianapolis 500 résztvevő Myron Fohr szerezte meg.

Az első, jelentősebb átalakításra 1957-ben került sor, aminek keretein belül a teljes pályát leaszfaltozták.

Az immár a USAC felügyelete alá tartozó open-wheel bajnokság még ugyanebben az évben visszatért Trentonra és innentől fogva maradtak is egészen 1979-ig, sőt, akadtak olyan szezonok, amelyek során több futamot is lebonyolítottak itt. Ezidő alatt olyan versenyzők arattak itt győzelmet, mint például Rodger Ward, Eddie Sachs, Tony Bettenhausen vagy éppen AJ Foyt.

Külön érdekesség, hogy szintén a Trenton Speedway volt az a pálya, ahol 1976-ban, Janet Guthrie révén a nyitott-kerekes bajnokság először versenyzett hölgypilótával a soraiban.

A NASCAR Grand National Series (a mai Cup elődje) 1958-ban debütált a pályán, a kockás zászlót pedig Fireball Roberts látta meg elsőként. A futam azonban mégis a pole-os Frank Schneider kapcsán maradt emlékezetes, aki konkrétan megtagadta az indulást, mivel kevesellte a rajtelsőségért járt pénzdíjat. A pilóta végül finoman szólva sem jött ki jól a tüntetőleges távolmaradásból, mivel a NASCAR büntetésképpen határozott időre felfüggesztette az engedélyét, később pedig már senki nem akart számára autót biztosítani, így a Grand National karrierje véget is ért.

nn.jpg

A NASCAR Grand Nationals mezőnye rajtra készen (1967, Trenton)

  

A NASCAR 1959-ben visszatért Trentonra, miközben a pálya tulajdonosai igyekeztek további változtatásokat eszközölni a vonalvezetésen, aminek folyamán annak teljes hosszát másfél mérföldre akarták növelni. Akadt viszont egy aprócska probléma.

A bővítés által érintett terület egy része ugyanis egy idős hölgy tulajdonában volt, akinek esze ágában sem volt eladni azt a pályának, noha annak tisztviselői a valós érték többszörösét is felajánlották cserébe.
Így született meg kényszermegoldásként az ötlet, hogy a hátsó egyenest egy hurokkal törik meg, amivel pont kikerülik a nő magánterületét.

Ez a jobbos kanyar villámgyorsan a Trenton Speedway védjegyévé vált, egyben a versenyautókon dolgozó mérnökök legádázabb ellenségévé, mivel rendkívül nehéz volt miatta megtalálni az optimális beállításokat.

A világ egyetlen jobbkanyarral megspékelt, óramutató járásával ellentétes irányú oválja azonban a különlegessége ellenére sem vonzotta a nézők tömegeit.

A NASCAR az utolsó pillanatban törölte az 1974-es naptárából, az IndyCar pedig az 1979-es, első, a CART megszületését eredményezett szakadást követően intett búcsút Trentonnak.

A veszteséges üzemeltetés láttán a tulajdonosok 1980-ban úgy döntöttek végleg bezárják a pályát, a területet pedig aukcióra bocsátják.

A Trenton Speedway helyén manapság a UPS csomagirányító központja, valamint egy szoborpark található és semmi nem utal már arra, hogy egykoron a világ egyik legérdekesebb versenypályája terült itt el.

 

 

 >>>>> Ha további ritka és érdekes fejezeteket olvasnál az amerikai motorsport történelméből, akkor ajánlom a blog jobb oldali "Sztorik" menüpontját. 

 

 

képek: SpeedSport, nrtracks.com, Legends of NASCAR 

-
-------------------------------------------------------------------------------------

------------------------------------------------------------------------------------------------ // Deactivating distracting Text Selection: // $.fn.extend({ disableSelection : function() { this.each(function() { this.onselectstart = function() { return false; }; this.unselectable = "on"; $(this).css('-moz-user-select', 'none'); $(this).css('-webkit-user-select', 'none'); }); } }); $(function() { $(this).disableSelection(); });