Stuart Lyndon eltussolt tragédiája
2018. április 18. írta: Raceday Addams

Stuart Lyndon eltussolt tragédiája

A motorsport, függetlenül a biztonság növelésére irányuló erőfeszítésektől, mindig is veszélyes üzemnek számított, ebből adódóan voltak és sajnos még lesznek is halálos áldozatai. 

arca.JPG

A bekövetkező tragédiák kezelése minden esetben az adott versenysorozatot felügyelő szervezet feladata, a nyilvánossággal szembeni kommunikáció pedig ennek megfelelően eléggé széles skálán mozog.

Voltak esetek, amikor igyekeztek a rajongókat és a sajtót a lehető legalaposabban tájékoztatni az adott incidens körülményeiről, továbbá az azt követő hivatalos vizsgálat lefolyásáról. Máskor viszont ennek a szöges ellentéte ment végbe és az illetékesek mindent megtettek annak érdekében, hogy nem csak a nagyközönség, de az elhunyt közvetlen családtagjai elől is elhallgassák a végzetes baleset okait.

Bő három évtizeddel ezelőtt pontosan ez utóbbira született tökéletes példa az ARCA színpadán.

Az Automobile Racing Club of America az Egyesült Államok második számú, stock-car versenyeket felügyelő szervezetének számít közvetlenül a NASCAR mögött.

Létrejötte egy bizonyos John Marcumhoz vezethető vissza, aki még 1953-ban alapította meg az USA középnyugati részén zajló, regionális bajnokságokat összefogó Midwest Association for Race Cars (MARC) nevű szervezetet.

Marcum célja ekkoriban még az volt, hogy a MARC-ot a NASCAR riválisává tegye először helyi, majd később nemzeti szinten is. Hamarosan azonban kénytelen volt szembenézni a ténnyel, hogy esélye sincs labdába rúgni Bill France életművével, így a "ha nem tudod legyőzni őket, akkor csatlakozz hozzájuk" elvet követve partnerkapcsolatba lépett a NASCAR-ral.

A MARC-ot 1963-ra felszámolták, a hamvaiból pedig Marcum tető alá hozta az ARCA-t, amelynek saját bajnoksága már a következő évi Daytona 500 egyik betétkategóriája lett.

Az ARCA Racing Series a NASCAR legmagasabb osztályának, a Cupnak úgymond levetett autóit használja, amelyek volánjai mögött egyaránt megtalálhatóak ígéretes tehetségek, valamint szimpla hobbiversenyzők is.

Ugyanez volt a helyzet az 1985-ös szezonban is.

Az ekkoriban ARCA Talladega SuperCar Series névre hallgató sorozat ebben az évben fennállása során először rendezhetett nyári versenyt is az Atlanta International Racewayen (ma: Atlanta Motor Speedway) a már meglévő, tavaszi viadal mellett.

jm.JPG

John Marcum és Bill France 

 

Az Atlanta ARCA 500k komoly promóciót kapott, grand marshalként maga Bill France lengette a zöld zászlót, a nevezési hajlandóságot pedig a pénzdíjazás drasztikus emelésévél próbálták növelni. Csak érzékeltetésként: a győztes markát kereken 28.000 dollár ütötte, míg ugyanez az összeg a széria azévi, daytonai viadalán 6900 dollár volt.

A június másodikára kiírt futamra összesen negyvenen tudták kvalifikálni magukat, köztük egy bizonyos Stuart Lyndonnal, aki a harmincharmadik helyről várhatta a zöld zászlót mit sem sejtve arról, hogy alig harminckét körrel később egy olyan brutális baleset áldozatává válik, amelyhez csak Gordon Smiley-é és Russell Phillips-é fogható.

Az új-zélandi versenyző életútjáról csak kósza információmorzsákat találni.

Annyi bizonyos, hogy 1950. szeptember 27-én látta meg a napvilágot az új-zélandi Hastings városában. Bátyja, Russell ingatlanügynökként kereste a betevőt, unokatestvére, Maree pedig azzal írta be magát a sporttörténelembe, hogy ő lett az első női zsoké, aki elindulhatott a patinás Melbourne Cupon.

A technikai sportokkal Stuart viszonylag későn, a húszas évei elején kezdett foglalkozni, amikor is Nagy-Britanniába költözve igyekezte elsajátítani a salakmotorozás minden csínját-bínját.

A kétkereket hamarosan négyre cserélte és egyelőre amatőr szinten, de elkezdett versenyezni. A hetvenes évek közepén a kanadai Torontóba tette át a székhelyét, ahol megismerkedett leendő feleségével, az amerikai Doreennel. A nő kedvéért pár esztendővel később az Egyesült Államokban telepedett le, ezzel párhuzamosan pedig belevetette magát a stock-carok világába.

Első jelentősebb megmérettetésére a regionális NASCAR Winston West Series 1978. augusztusi, a kaliforniai Ascot Parkban rendezett futamán került sor. A húsz autót számláló mezőnyben a tizenötödik rajthelyet szerezte meg, de műszaki hiba miatt végül a féltávig sem jutott el.

Egy évvel később, két verseny erejéig újra tiszteletét tette a bajnokság mezőnyében. A bakersfieldi Mesa Marin Racewayen a tizenharmadikként ért célba, a Las Vegasban található Craig Road Speedwayen pedig a tizedik helyen látta meg a kockás zászlót.

Az ezt követő éveiről nem áll rendelkezésre hiteles információ, mígnem 1985 újra felbukkant a stock-car vérkeringésében.

stu.JPG

Lyndon egy late model versenyen valamikor a hetvenes években (az egyetlen fotó, amelyen bizonyítottan ő szerepel)

 

Lyndon a szezon első, márciusi atlantai versenyén mutatkozott be az ARCA-ban, de sorozatos technikai gondok miatt idejekorán fel kellett adnia a küzdelmet. Mindez azonban nem szegte kedvét és három hónappal később újra nekivágott a másfél mérföldes oválnak, méghozzá a már fentebb említett Atlanta 500k-n.

Az általa vezetett 69-es számú Ford Thunderbird indítását Lyndon teljes egészében a saját zsebéből fedezte, a költségvetése pedig ennek megfelelően eléggé szűkösnek bizonyult. Az új-zélandi az első szabadedzésen nem is vett részt, mivel nem akarta megkockáztatni, hogy egy esetleges baleset miatt valami cserére szoruljon az autóján. A pótalkatrészek vásárlása ugyanis egyszerűen már nem fért bele a büdzsébe.

Ebből adódóan Lyndon már azt is hatalmas sikernek könyvelte el, hogy a kvalifikáción sikerült beverekednie magát a verseny negyven fős mezőnyébe, méghozzá a harmincharmadik helyen.

A másnapi futam harminckettedik körben azonban megtörtént a tragédia.

Az 1.52 mérföldes atlantai ovál 2-es kanyarjában - szinte pontosan ott, ahol az egy évvel korábbi Cup futamon Terry Schoonover életét vesztette - Lyndon hirtelen megpördült, majd hatalmas sebességgel a pálya belső oldalán lévő, acélból és betonból álló kerítésnek csapódott, ami mögött alig két méterre egy viszonylag magas töltés is kialakításra került.

Az ütközés erejét jól szemléltette, hogy a Thunderbird bukókerete és a versenyzői ülés teljes egészében kiszakadt, aminek következtében Lyndon felismerhetetlenségig összeroncsolódott teste arccal lefelé a felgyűrődött motorháztetőn terült el.

A baleset közelében tartózkodó nézők elé horrorisztikus látvány tárult. A szemtanúk beszámolói szerint a pilóta deréktól felfelé spirális alakban kicsavarodott, a koponyája pedig több helyen olyan mértékben betört, hogy a talajra szó szerint az agyvelejének darabjai csepegtek.

A borzalmas sérülések ellenére hihetetlen módon Lyndon még életben volt, amikor a mentőcsapat tagjai a helyszínre érkeztek.

A szerencsétlenül járt versenyzőt először a pálya orvosi központjába, majd innen a közeli kórházba szállították.

Útközben azonban a szervezete végleg feladta a reménytelen harcot és az intézménybe érve, helyi idő szerint délután fél háromkor már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A balesetet követő piros zászlós szakasz után a verseny újraindították, a győzelmet pedig a NASCAR-legenda Bobby Allison fia, Davey Allison szerezte meg.

Az ARCA ekkor még nem erősítette meg hivatalosan Lyndon halálhírét, a mezőny tagjai azonban tökéletesen tisztában voltak vele, mivel a futam megszakítása előtt mindannyian legalább egyszer elhaladtak az incidens helyszíne mellett.

"Ez volt a legdurvább baleset, amit valaha láttam" - nyilatkozta Allison. "Amikor elmentem mellette láttam, hogy Lyndon felsőteste kicsavarodva hever a motorháztetőn, miközben deréktól lefelé még mindig az autóban volt. Csak egy pillanatig néztem oda, de annyi bőven elég is volt. Ekkor beszóltam csapatrádión a srácoknak, hogy amikor majd a kocsit viszik vissza a garázsokhoz, lehetőleg ne engedjenek a közelbe egyetlen nőt sem. Az a véráztatta roncs nem nekik való látvány."

davey.JPG

Davey Allison - ARCA/1985 

 

A versenyt követően az ARCA kommunikációs igazgatója, Ron Drager csak egy rövidke sajtóközleményt adott ki, amelyben minden felelősséget a néhai Lyndonra hárított át.

"A baleset a kettes kanyarból kijövet történt az Atlanta ARCA 500k harminckettedik körében. A 69-es számú Ford Thunderbird hátulja megindult, Stuart Lyndon pedig nem volt képes korrigálni és elvesztette uralmát az autó felett."

Az ARCA egyszerű versenybalesetnek minősítette a tragédiát és többet nem is kívántak nyilatkozni az ügyben.

Hamarosan azonban egyre több jel kezdett arra mutatni, hogy valami egyáltalán nem kerek az incidens körülményeit tekintve.

A futamot az előzetes tervek szerint a USA Network kábelcsatorna tűzte volna műsorára egy későbbi időpontban, de erre végül egyáltalán nem került sor. A baleset után az ARCA azonnali hatállyal leállíttatta a kamerákat, majd a már rögzített anyagot is teljes terjedelmében bekérték, mondván az kulcsfontosságú a hivatalos vizsgálat lefolytatásához.

Ez utóbbi meg sem történt, a USA Network pedig soha többé nem látta viszont a felvételeket.

A kvázi "bizonyítékok" begyűjtése a nézőkre is vonatkozott. A szervezet emberei jogtalan eszközöket alkalmazva több szurkolótól is azzal a mondvacsinált indokkal kobozták el fényképezőgépeiket, valamint videokameráikat, hogy a pályán tilos bárminemű audio/vizuális felvételt készíteni az ARCA és az Atlanta Motor Speedway engedélye nélkül.

Évekkel később az Atlanta Journalt felkereste egy anonimitásba burkolózó személy, aki azt állította magáról, hogy az egyik napilap szabadúszó fotósaként pont a Lyndon-baleset közvetlen közelében állt. Amint meglátta, hogy az autó megcsúszik, azonnal kattogtatni kezdte a gépét és a becsapódás pillanatáig legalább tíz képet készített, majd még néhányat a roncsról, rajta a versenyző testével.

A futamot követő estén azonban, még a pálya sajtóközpontjában egy magát ARCA-tisztviselőnek kiadó férfi odament hozzá és követelte, hogy adja át neki a negatívokat. A fotós elmondása szerint ekkor közölte, hogy egy futárral már elküldte a szerkesztőségbe. Ezt hallván az úriember nyomatékosította, ha egyetlen kép is napvilágot lát, akkor olyan pert akasztanak a nyakába, hogy még az unokái is nyögni fogják, majd Bill France falon függő fényképére mutatva hozzátette, játszi könnyedséggel meg tudják szerezni az USA legjobb ügyvédeit is.

A fotós elismerte, hogy megijedt és még aznap megsemmisítette a negatívokat. Jól tudta, hogy France-ék az Államok egyik legbefolyásosabb dinasztiájának számítanak, 'Big Bill' - aki ekkor már bő egy évtizede leköszönt a NASCAR elnöki posztjáról, átadva a stafétát fiának, Bill France Jr.-nak - kapcsán pedig rengeteg legenda szólt magas rangú politikai és alvilági kötődésről is.

Adja magát a kérdés tehát, hogy miért kellett egy "sima" versenybaleset után ilyen mértékű óvintézkedéseket tennie az ARCA-nak bevetve a NASCAR nagyágyúját, azaz France-ot is.

Mint minden zavaros ügyben itt is több konspirációs teória született, ezek közül a legvalószínűbbnek azonban a gondatlanság vétsége tűnik.

Már a verseny rajtja előtt szárnyra kelt az a pletyka a paddockban, hogy a kötelező technikai ellenőrzésen olyan autóknak is megadták az engedélyt az indulásra, amelyek több ponton sem feleltek meg a biztonsági, valamint műszaki követelményeknek. Az ARCA azonban attól tartva, hogy nem lesz meg a kellő létszámú mezőny a széria méreteihez képest agyonpromótált futamon, végül szemet hunyt a problémák felett és mindenki megkapta a zöld jelzést a részvételre.

A spekulációk szerint Lyndon Thunderbirdje volt az egyik olyan jármű, amely a legtöbb előírásnak ellent mondott.

Emlékezzünk csak vissza, a versenyző borzasztóan alacsony költségvetésből gazdálkodott, egyáltalán nem volt szponzora, még pótalkatrészekre sem futotta neki és nagy valószínűséggel az autót sem tudta professzionális mértékben felkészíteni.

francis.JPG

Francis Affleck halálos balesete 

 

A szemtanúk beszámolói szintén technikai problémákat sejtethetnek a baleset mögött, miután többen is azt állították, hogy a megpördülés után a Thunderbird gyorsulni kezdett, noha ilyen esetben a pilóta reflexből a fékre tapos. Ezt valószínűsíthetően Lyndon is megtette, az autó azonban nem reagált, ezért nem volt látható még egy kósza, a balesetből származó féknyom sem a területen.

Ha valóban tudomásuk volt a fennálló problémákról, akkor az ARCA érthetően tartott a büntetőjogi felelősségre vonástól, mivel ők voltak azok, akik hibás autók számára is kiadták a rajtengedélyt életveszélybe sodorva ezzel emberek százait a versenyzőktől kezdve a szolgálatot teljesítő sportbírókon és médiamunkásokon keresztül egészen a nézőkig.

Emellett az sem volt elhanyagolható tény, hogy Lyndon ebben az évben már a bajnokság második halálos áldozata volt. Alig négy hónappal korábban, a februári, daytonai ARCA 200 szabededzésén Francis Affleck szenvedett végzetes balesetet. A kanadai pilóta nem csak egyidős volt Stuarttal, de még a balesete is kísértetiesen hasonlított az új-zélandiéra, miután ő is részlegesen kiesett az autójából - igaz, nem a szélvédőn keresztül, hanem az ablakhálón át.

A tragédia után a Thunderbirdöt felkészítő Randy Jackson - aki Lyndon jó barátja is volt - mindenesetre úgy nyilatkozott, hogy az autó váza teljes egészében biztonságos volt, de a becsapódás olyan erejű lett, hogy attól minden versenygép darabjaira hullott volna. Az esetleges műszaki hiba lehetőségéről azonban nem ejtett szót.

Azt, hogy valójában mi vezetett Stuart Lyndon fatális balesetéhez valószínűleg már soha nem tudjuk meg. Akár még az is előfordulhat, hogy valóban versenyzői hiba vezetett a tragédiához, a gyorsulás oka pedig a pilóta tapasztalatlanságára volt visszavezethető, aminek következtében az autó megbokrosodásakor akkora pánikba esett, hogy a fék helyett a gázra lépett.

Egy biztos, az ARCA eltüntetett minden bizonyítékot, akiknek pedig a birtokukban maradt valamiféle felvétel, máig hallgatnak.

Az eltussolásban - beleértve a hivatalos vizsgálat elmaradását is - mindenesetre nagy segítséget nyújtott a szervezet számára a tény, hogy a széria futamait minimális sajtóérdeklődés övezte, ami a kérdéses Atlanta 500k-ra is igaz volt függetlenül az ezt az egy versenyt övező, extra promóciótól.

A végkimenetel szempontjából már mindegy, hogy hibázott-e az ARCA, vagy csak a saját renoméját védte a nagy titkolózással. Egy ember meghalt, hátrahagyva családját és barátait. A legszomorúbb dolog azonban mégis az, hogy nem csak a balesetről, de magáról Stuart Lyndonról sem lelhető fel fénykép a neten, így nem tudunk arcot csatolni ehhez a tragikus történethez.

A fotóriporterek az ismert pilótákat dokumentálták, az új-zélandi férfi viszont teljesen fehér foltnak számított a stock-car térképén és mint ilyen, a média számára tökéletesen érdektelennek bizonyult.

Emellett olybá tűnik, hogy a személyes ismerősei sem tettek közzé róla felvételeket, legalábbis erre enged következtetni, hogy a sportág halottainak emléket állító, gyakran privát fotókat is felhasználó Motorsport Memorialon sem található róla egyetlen kép sem.

A tragédia egyetlen pozitív hozadéka - ha lehet ilyet mondani -, hogy utána az Atlanta Motor Speedway átfogó felújítást eszközölt a pályát övező korlátokat és falakat illetően, ezzel jelentős előrelépést téve a biztonság fokozása terén.

 

 

>>>>> Ha további ritka és érdekes fejezeteket olvasnál az amerikai motorsport történelméből, akkor ajánlom a blog jobb oldali "Sztorik" menüpontját.

 

képek: Motorsports Hall of Fame, ARCA, Charlotte Observer

-
-------------------------------------------------------------------------------------

------------------------------------------------------------------------------------------------ // Deactivating distracting Text Selection: // $.fn.extend({ disableSelection : function() { this.each(function() { this.onselectstart = function() { return false; }; this.unselectable = "on"; $(this).css('-moz-user-select', 'none'); $(this).css('-webkit-user-select', 'none'); }); } }); $(function() { $(this).disableSelection(); });