Ennél menőbb extrém motorsportot még nem hordott a hátán a Föld
2018. július 18. írta: Raceday Addams

Ennél menőbb extrém motorsportot még nem hordott a hátán a Föld

Ben-Hur motorokkal. Kell ennél több?

ch1.JPG

Ha azt hiszed, hogy a motorkerékpárokkal művelt extrém sportok a modern kor találmányai, akkor nagy tévedésben vagy.

Az adrenalinfüggő fenegyerekek ugyanis már a múlt század elején feltalálták a valaha volt egyik leglátványosabb versenyzési formát. Méltatlan módon azonban amilyen gyorsan meghódította a fél világot, olyan szélsebesen el is tűnt a süllyesztőben.

Amikor először elém került néhány felvétel a motoros fogathajtó versenyzésről, semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy ennél elképesztőbb dolgot még nem pipált az univerzum.

Az igazán nagy sokk viszont akkor ért, amikor némi kutatómunkát követően megtudtam, hogy ez a sportág milyen elképesztő népszerűségnek is örvendett a XX. század első felében. Ez pedig annak fényében igencsak érdekes, hogy lényegében alig maradt fenn róla információ az utókornak.

A motoros fogatversenyzés - ami pontosan az volt, mint aminek hangzik, csak cseréljük le a hús-vér lovakat kétkerekűekben dolgozó lóerőkre - olyannyira a múlt homályába veszett, hogy még a megszületésének körülményeiről sincs pontos adat.

Egyes források alapján a legelső ilyen viadalokat 1925-ben, Angliában rendezték meg, mások szerint viszont a sport már 1922-ben nézők tömegeit vonzotta az Egyesült Államokban.

Eleinte még a fogatban, valamint az azt húzó motorkerékpáron is helyet foglalt egy-egy ember, később azonban ez a verzió már túl "egyszerűnek" bizonyult a sportág megszállottjai számára, így az izgalom kedvéért csavartak egy nagyot a dolgon.

A történet pedig itt vált igazán érdekessé.

Az eredeti verzióval ellentétben az esetek többségében immár két - a bevállalósabbaknál akár három, vagy négy -, egymáshoz rögzített motor kapott szerepet, amelyeket gondosan elhelyezett "gyeplőkkel" irányított a gyakran az ókori Rómát idéző jelmezt viselő hajtó.

A motorkerékpáros fogathajtás a harmincas évekre az USA, valamint fél Európa mellett meghódította Új-Zélandot és Ausztráliát is.

A kontinensország ráadásul abban a tekintetben is unikumnak számított, hogy míg máshol a rend éber őrei inkább büntették a bevállalós adrenalin őrültek ténykedéseit, addig a kenguruk földjén pont maguk az egyenruhások számítottak a sportág leglelkesebb rajongóinak, mi több, művelőinek.

Jó példa erre az 1936 márciusában, a Sydney Show Groundon rendezett, Új-Dél-Wales-i rendőrségi bemutató.

A több, mint ötvenezer helyszíni néző előtt lebonyolított, változatos mutatványokkal tarkított show vezető műsorszáma nem meglepő módon a motoros fogathajtás volt a főszerepben két rendőrrel, akik lelkesen hajszolták egymást a pályán (lásd. fenti gif), akár csak a Ben-Hur legendás jelenetében.

Mármint az 1925-ös némafilmében, lévén a világhírűvé vált Charlton Heston-féle, tizenegy Oscart nyert változat bemutatójáig ekkor még kereken huszonhárom év volt hátra.

A sportágnak alig két évtizednyi virágzás után sajnos leáldozott, ez azonban még nem jelenti azt, hogy már senki sem emlékszik rá. Olyannyira nem, hogy még napjainkban is akadnak rajongói, akik bemutatókon, vagy szimplán csak saját maguk szórakoztatására motorkerékpáros fogatba pattannak - persze korhű öltözékben.

A motoros fogathajtás az utóbbi években ráadásul a popkultúrába is kezdett begyűrűzni.

A Top Gear egykori műsorvezetői - Jeremy Clarkson, James May, Richard Hammond - például élőben próbálták ki a 2011-es, londoni show-jukon, négy évvel később pedig a Macklemore & Ryan Lewis Downtown című számához készült videoklipben is fontos szerepet kapott.

Most pedig jöjjön néhány igazán fantasztikus kép, valamint pár nem kevésbé csodás videó.

 

Az első generációs motoros fogatversenyen még a kétkerekűn is szükség volt egy emberre:

ch5.JPG

ch11.JPG

ch10.jpg

ch8.jpg

A továbbfejlesztett változatban azonban már egyszemélyes sporttá vált:

ch3.jpg

ch7.jpg

ch2.jpg

 

Volt, aki nagyban tolta:

ch12.JPG

Best of Motorcycle Chariot Racing:

A XXI. századi hagyományőrzők:

ch9.jpg

 

>>>>> Ha további ritka és érdekes fejezeteket olvasnál az amerikai motorsport történelméből, akkor ajánlom a blog jobb oldali "Sztorik" menüpontját.  

 

 képek: Viralnova, Riding Vintage, National Film and Sound Archive of Australia

 

 

-
-------------------------------------------------------------------------------------

------------------------------------------------------------------------------------------------ // Deactivating distracting Text Selection: // $.fn.extend({ disableSelection : function() { this.each(function() { this.onselectstart = function() { return false; }; this.unselectable = "on"; $(this).css('-moz-user-select', 'none'); $(this).css('-webkit-user-select', 'none'); }); } }); $(function() { $(this).disableSelection(); });