A valóság olykor furcsább, mint a fikció
2018. július 20. írta: Raceday Addams

A valóság olykor furcsább, mint a fikció

Tizenöt elképesztő tény és rekord a NASCAR versenypályáiról, amelyekről talán még soha nem hallottál.

dink.jpg

1. A dél-karolinai Columbiában rendezett, 1952-es NASCAR Grand National versenyen egy őrült rajongó berohant a pályára, közvetlenül E.C. Ramsey Fordja elé. A pilótának már nem volt ideje kikerülni és elütötte a férfit. Szerencsére az eset sárga zászlós szakasz alatt, tehát relatíve alacsony sebesség mellett történt, így a szurkoló nem sérült meg. Legalábbis az autóval való találkozása során nem. Az incidens után ugyanis Ramsey dühében félrehúzódott, kipattant az autójából, majd egyenesen az épp feltápászkodó úriemberhez rohant és egy isteneset behúzott neki. Ezt követően a földre szorította egészen addig, amíg a sportbírók néhány rendőr társaságában a helyszínre nem értek.

2. Mindössze egyetlen versenyző van a NASCAR történetében, akinek győzelmi statisztikája 100%-os. Az akkor 33 éves Marvin Burke élete első és egyetlen, a szervezet által felügyelt futamát 1951. október 14-én, a kaliforniai Oakland Stadium 0.625 mérföldes dirt oválján teljesítette és ha már ott járt, meg is nyerte azt. Burke- aki egy évvel korábban megpróbálkozott az Indy 500-zal is, de elvérzett a kvalifikáción - a diadal után soha többé nem ült újra versenyautóba.

3. Az 1978-as gokart világbajnoki címet Lake Speed kaparintotta meg olyan neveket megelőzve, mint Stefan Bellof és Ayrton Senna. Az amerikai két évvel később mutatkozott be a Winston Cupban, ezzel máig az egyetlen olyan versenyzőnek számít, aki a gokartból egyenesen a NASCAR királykategóriájába igazolt át.

Speed stock-car pályafutása azonban már nem alakult ilyen parádésan, lévén 19 évet felölelő- a másodosztályt képező Busch Seriesben (ma: Xfinity) teljesített 6 versenyével együtt- 408 futamot számláló karrierje során mindössze egyetlen győzelmet szerzett.

4. A versenyautók egy-egy baleset után olykor igencsak fura helyeken tudnak kikötni. Lee Petty a chicagói Soldier Fielden rendezett egyik futamon a vonalvezetés melletti baseball-pálya belső területén, a gyémánt kellős közepén landolt. Ő azonban még mindig jobban járt, mint Wilbur Rakestraw, aki - szintén az ötvenes években - konkrétan a Lakewood Speedway egyik pöcegödrében találta magát.

turner41.JPG

Turner és a futamgyőztes "bolondok napi" Nash 

  

5. Curtis Turner egy Nash Ambassador volánja mögött nyerte meg a Grand National 1951-es, charlotte-i versenyét, ami a gyártó egyetlen győzelme is lett a NASCAR-ban. Az autó kialakítása miatt a Nash folyamatos vicc tárgya volt a pilóták között, sokan egyenesen bohócautónak, vagy feje tetejére állított fürdőkádnak titulálták. Az pedig ennek fényében külön ironikus volt, hogy Turner sikere pont április elsejére esett.

6. A NASCAR Grand National 1951-es bajnoki második helyezettje, Fonty Flock előszeretettel hallgatott zenét versenyzés közben az autórádióján.

7. A NASCAR első hivatalos szezonja (1949) óta mindössze egyetlen néző vesztette életét a pálya mellett Cup futam során. Az áldozat egy bizonyos William Thomasson volt, akit az 1957-es, North-Wilkesborói versenyen fejen talált egy törmelékdarab.

8. A Memphis-Arkansas Speedwayen lebonyolított, 1955-ös Grand National futamon Tiny Lund komoly balesetet szenvedett, miután a biztonsági öve elszakadt, ennek hatására pedig egy borulás után kiesett az autóból.

A versenyző - akinek főszponzora ezen a viadalon a biztonsági övek gyártásában és forgalmazásában utazó Rupert Safety Belts volt - megúszta kisebb zúzódásokkal és egy törött karral.

9. A NASCAR történetének első, 1950-ben rendezett Southern 500-án Hershel McGriff a saját Oldsmobile-jával nevezett, amit maga vezetett az Oregon állambeli Portlandben lévő otthonából a versenynek helyt adott dél-karolinai Darlington Racewayig. A pilótának egy vasa sem volt, így szállást sem tudott foglalni, ezért a futamhétvége idején a helyi bíróság kertjének gyepén volt kénytelen aludni.

McGriff a 75 fős mezőny 44. helyéről rajtolva végül a 9.-ként látta meg a kockás zászlót, amivel kereken 500 dollárt keresett.

s50.jpg

 A történelem első Southern 500-án 75 autó vette birtokába a Darlington Raceway 1.366 mérföldes oválját

  

10. A NASCAR Grand National 1956-os Southern 500-án Dink Widenhouse komoly balesetet szenvedett, aminek következtében megsérült a karja.

Az észak-karolinai lába az incidens után, mialatt megpróbált kimászni az autójából beakadt a pedálok mögé és az egyik bokája teljesen kifordult. Widenhouse még ekkor sem esett pánikba, szép nyugodtan kiszabadította magát, de közben egy felhevült alkatrész megégette a könyökét.

Emberünk továbbra is nyugodt maradt, végre sikerült kibújnia az ablakon, de ez sem ment simán és belegabalyodott a biztonsági övbe.

A mindaddig full higgadt Dink hidegvére azonban egy pillanat alatt a múlté lett, amikor észrevette, hogy az egyik sebéből csöpög a vér. Ennek láttán ugyanis rögtön elájult, kiesett az autóból és beverte a fejét (lásd. nyitókép).

A Benny Hill Showba illő megpróbáltatásokat Widenhouse - akit mindenki csak Prédikátornak hívott, mivel vallási okokból soha nem versenyzett vasárnaponként - végül könnyebb sérülésekkel megúszta.

11. Fonty Flock testvére, a két főkategóriás bajnoki címig jutó, egykoron egy élő majommal is együtt versenyzett Tim Flock több futamot is kihagyni kényszerült az 1953-as szezonban. Ennek oka igencsak banális volt: a dél-karolinai Spartanburgben lévő futam előtt a pilóta leült relaxálni a pitlane-en álló autója mellé, a kikapcsolódás pedig annyira jól sikerült, hogy Tim oldalra dőlve elbóbiskolt. A földön fekvő testét azonban nem vette észre egy másik jármű és óvatlanul nekitolatott a fejének, aminek következtében emberünk súlyos agyrázkódást szenvedett.

kh.jpg

Egy éra vége: Kevin Harvick NASCAR pályafutása során először az utolsó helyen (2018 - Coca-Cola 600/Charlotte Motor Speedway) 

 

12. Kevin Harvick a 2018-as charlotte-i Coca-Cola 600 83. körében abroncsprobléma miatt falazott, ami egyúttal a versenye végét is jelentette. A történtek következtében az amerikai a 40. pozícióban végzett a 40 autót számláló mezőnyben.

A brutális része a dolognak, hogy Harvick 1995 óta tartó NASCAR nemzeti szériás pályafutása során, 1088 rajttal a háta mögött ekkor először zárt egy versenyt az utolsó helyen.

13. A tizenharmadik Southern 500-at 1962-ben rendezték. A szokásos sorszámozás helyett azonban a NASCAR-nak át kellett keresztelnie '12th Renewal Southern 500-ra', miután az ultrababonás bajnok, Joe Weatherly kijelentette, nem hajlandó olyan futamon indulni, amelynek hivatalos nevében ott szerepel a 13-as.

14. A NASCAR főkategóriájának valaha volt legfiatalabb versenyzőjének Tommie Elliott számít, aki 1951-ben, 15 évesen debütált az Altamont-Schenectady Fairgroundson. A fiatal pilóta a 15.-ként zárt a 20 autós mezőnyben.

15. Az 1963-as, Augusta Racewayre kiírt Grand National futam hátborzongató utóélettel bírt. Az első hét helyezettből ugyanis hatan később a volán vesztették életüket: az első négy helyezett - Fireball Roberts, Dave MacDonald, Billy Wade és Joe Weatherly, valamint a hatodikként leintett Jimmy Pardue versenybalesetben, a hetedik pozícióban zárt Larry Thomas pedig kozúti karambolban hunyt el.

Az egyetlen pilóta, aki "megúszta az átkot", az ötödikként befutott Ned Jarrett volt. 

 

 

 képek: NASCAR

-
-------------------------------------------------------------------------------------

------------------------------------------------------------------------------------------------ // Deactivating distracting Text Selection: // $.fn.extend({ disableSelection : function() { this.each(function() { this.onselectstart = function() { return false; }; this.unselectable = "on"; $(this).css('-moz-user-select', 'none'); $(this).css('-webkit-user-select', 'none'); }); } }); $(function() { $(this).disableSelection(); });