Orvosai eltiltották a versenyzéstől, befejeződött Kasey Kahne NASCAR-karrierje
2018. október 09. írta: Raceday Addams

Orvosai eltiltották a versenyzéstől, befejeződött Kasey Kahne NASCAR-karrierje

Kevés kiábrándítóbb dolog van annál, mint amikor egy versenyző pályafutására a fehér köpenyesek teszik ki a pontot és ebből kifolyólag még egy búcsúfutam sem adatik meg számára. Kasey Kahne-nel most pontosan ez történt.

kass.JPG

Kahne augusztusban jelentette be hivatalosan, hogy az idei szezon végén befejezi stock-car pályafutását.

A 38 éves amerikai akkor nem adott pontos magyarázatot a döntésére, néhány héttel később azonban kiderült, hogy a háttérben egy több, mint egy éve fennálló és folyamatosan súlyosbodó egészségügyi probléma húzódik meg.

A NASCAR királykategóriájának mezőnyében idén már a tizenötödik idényét teljesített versenyző 2017 elején tapasztalta meg először a rejtélyes, extrém verejtékezéssel, veszélyesen magas pulzusszámmal és szédüléssel járó rosszullétet. A tünetegyüttes versenyről versenyre súlyosbodott, a tavalyi, indianapolisi Brickyard 400 után pedig a győzelmet végül megszerzett Kahne számára már az is nehézséget okozott, hogy autójából kiszállva egyáltalán interjút adjon.

Az egyébiránt a mezőny egyik legfittebb pilótájaként számon tartott, az országúti kerékpározásban és triatlonban is jeleskedő pilótától az év végén megvált addigi csapata, a patinás Hendrick Motorsports.

Rick Hendrickék azonban kvázi rendesek voltak hozzá, hiszen az idő előtti szerződésbontás miatt - Kahne kontraktusa eredetileg 2018 decemberéig szólt - vállalták, hogy az idei szezonban teljes egészében fedezik ex-versenyzőjük fizetését annak új gárdájánál, a Leavine Family Racingnél (LFR).

Kahne problémái azonban a környezetváltozás után sem szűntek meg, sőt, csak még inkább eluralkodtak rajta.

Mindebből a rajongók a futamok során nem sokat vettek észre, az azonban - mint később kiderült - jelzésértékű volt, hogy a washingtoni rendszerint látványosan visszaesett a mezőny végére a hajrák felé közeledve.

k5.jpg

Kahne elsőként halad át a Brickyard 400 célvonalán (2017/Indianapolis Motor Speedway) 

 

Az ijesztő tünetek végül a szeptember másodikai, darlingtoni versenyen csúcsosodtak ki.

A viadal utolsó szakaszában Kahne-nek minden addiginál nagyobb mértékű izzadással, hányingerrel, valamint az egekbe szökő pulzusszámmal kellett szembenéznie, amelyek következtében inni is képtelen volt és a vége felé már az is komoly erőfeszítést jelentett számára, hogy egyáltalán a szemeit nyitva tartsa.

Kahne a soron következő, indianapolisi versenyen már nem vállalta az indulást, ami egyben azt is jelentette, hogy 2004 óta tartó főkategóriás karrierje során ekkor először hagyott ki versenyt.

Az ezt követő hetekben a pilóta számos átfogó vizsgálaton esett át, hogy fényt derítsenek a rejtélyes tünetegyüttes okára, ami különös módon csakis kizárólag a NASCAR versenyek során jelentkezett nála.

A pilóta és az LFR néhány nappal később megerősítette, hogy Kahne Las Vegas-ban, Richmondon és a charlotte-i rovalon rendezendő futamokon sem hajt pályára. Az akkori tervek szerint az októberi, doveri viadalon tért volna vissza, amiben a csapat olyannyira biztos volt, hogy már az előzetes nevezési listán is őt jelölték meg.

Az indulását azonban a NASCAR egy speciális teszthez kötötte, aminek során Kahne-nek egy kétórás tesztet kellett teljesítenie a Charlotte Motor Speedway oválján a szervezet, valamint a versenyző saját orvosainak felügyelete alatt.

A körözés azonban nem a tervek szerint alakult és Kasey nem kapta meg a zöld jelzést a versenyzéshez.

9_2.jpg

Kahne-nek saját csapata van a World of Outlaws Craftsman Sprint Car Seriesben - Itt épp Daryl Pittman ünnepli a győzelmet a kaliforniai Calistoga Speedwayen (2018. szept. 14.)

 

Az aggasztó helyzet ellenére a szurkolók még reménykedtek, hogy ha máskor már nem is, de a szezonzáró, homesteadi futamon autóba ülhet egy búcsúfutam erejéig.

Mostanra azonban világossá vált, hogy a pilóta már Darlingtonon elénekelte hattyúdalát.

Kahne október 9-én, a Twitter-profilján keresztül hivatalosan közölte, hogy az orvosok nemet mondtak a visszatérésére.

"Nem lehet szavakban kifejezni, hogy mennyire csalódott vagyok, miután a múlt heti, Charlotte Motor Speedwayen lezajlott teszt után nem kaptam meg az orvosi engedélyt a szezon hátralévő részére. Reménykedtem benne, hogy minden jól megy majd és képes leszek befejezni az idényt a Leavine Family Racing 95-ös autójával, de sajnos nem ez a helyzet. Amikor nem a versenyautóban vagyok, tökéletesen egészségesnek érzem magam, az orvosok pedig megállapították, hogy nincsenek a háttérben meghúzódó egészségügyi problémáim. A testem egyszerűen nem bírja hosszútávon az autóban és képtelenek voltunk arra, hogy kontrolláljuk az izzadás mértékét annak érdekében, hogy eléggé hidratált maradjak ahhoz, hogy elkerüljek bármilyen, hosszútávú károsodást."

Kahne azonban újra leszögezte, hogy a visszavonulása csak a stock-car versenyekre korlátozódik. A jövőben minden figyelmét a szívügyének tekintett sprint car versenyzésre kívánja fordítani, amelynek csúcsbajnokságában, a World of Outlaws Craftsman Sprint Car Seriesben saját csapata van és a későbbiekben ő maga is gyakrabban szeretne ott volán mögé pattanni.

"A NASCAR tizenöt éven át az otthonom volt és sok szerencsét kívánok a 95-ös autónak az utolsó pár versenyre. Már várom, hogy visszatérjek a sprint carba. A sokkal rövidebb versenyek és a nyitott cockpit miatt ebben a szakágban nincsenek egészségügyi, folyadékháztartással kapcsolatos problémáim. Találkozunk a dirt pályákon és köszönöm, hogy kitartottatok mellettem az évek során."

Kahne NASCAR Cup karrierje során összesen 529 versenyen indult, 27 pole-t szerzett, 176-szor zárt a legjobb 10-ben, ebből 93-szor a top 5 között, 18-szor pedig a Victory Lane-ig is eljutott.

2004-ben a Cup legjobb újonca lett, háromszor nyerte meg a charlotte-i Coca-Cola 600-at, tavaly pedig - mint fentebb már szó volt róla - a Brickyard 400-at is behúzta az Indianapolis Motor Speedwayen.

  

 

 

Még több érdekességért, információért, naprakész hírért az amerikai autóversenyzés világából kövesd az USAracing Facebook-oldalát:

 

 

képek: NASCAR, World of Outlaws

-
-------------------------------------------------------------------------------------

------------------------------------------------------------------------------------------------ // Deactivating distracting Text Selection: // $.fn.extend({ disableSelection : function() { this.each(function() { this.onselectstart = function() { return false; }; this.unselectable = "on"; $(this).css('-moz-user-select', 'none'); $(this).css('-webkit-user-select', 'none'); }); } }); $(function() { $(this).disableSelection(); });