Rasszizmus miatt indult vizsgálat a volt IndyCar-sztár ellen
2018. november 05. írta: Raceday Addams

Rasszizmus miatt indult vizsgálat a volt IndyCar-sztár ellen

Paul Tracy sosem az átgondolt cselekedeteiről volt híres, most azonban úgy fest, minden eddiginél jobban átlépte a határt. Ez pedig akár a karrierjébe is kerülhet.
pt1.jpg

Közszereplőnek lenni nem csak kiváltságokból áll, hanem óriási felelősséggel is jár, ebből adódóan pedig nem csak a médiamegjelenések során kell komolyan átgondolniuk miről és hogyan formálnak véleményt, hanem a közösségi oldalakon való, nyilvános eszmefuttatások kapcsán is tudni kell, hol van az a bizonyos határ.

Paul Tracy már aktív autóversenyzőként is arról volt nevezetes, hogy soha nem tett lakatot a szájára, aminek köszönhetően legalább annyi rajongót szerzett magának, mint ellenlábast.

Amit azonban sportolóként jobbára megtehetett, azt most, a televíziós kommentátori fülkében ülve már egyáltalán nem nézik jó szemmel.

Ez a tény azonban mindeddig nem zavarta és időről időre, rendületlenül megosztotta a világ szeme előtt politikai nézeteit, valamint olyan dolgokat is nyilvánosságra hozott, amelyekre a közvetlen érintettektől egyrészt nem kapott előzetes engedélyt, másrészt pedig a valóságot sem fedte.

Jó példa erre Robert Wickens augusztusi, poconói balesete, amelyet követően Tracy hivatalos Twitter-profilján tényként közölte, hogy a kanadai versenyző néhány csonttörést leszámítva rendben van.

Ezeket az információkat azonnal felkapta a komplett amerikai sajtó és néhány órán belül valamennyi vezető portálon meg is jelentették. A gond csak annyi, volt egyáltalán nem fedte a valóságot.

22_2.jpg

Tracy a 2011-es Indy 500 előtt

 

Tracy szavai rögtön kicsapták a biztosítékot Wickens családjánál, akik szeptemberben a Schmidt Peterson Motorsports-cal közösen kiadtak egy hivatalos sajtóközleményt, melyben részletesen felsorolták a pilóta sérüléseit. Bár a 2003-as CART-bajnokot nem nevezték nevén, de mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy kire is utaltak azok a sorok, amelyekben úgy fogalmaztak, hogy:

"Mivel nem hitelesített források közvetlenül Robert balesete után pontatlanul és engedély nélkül az állapotát kevésbé súlyosnak állították be, az átláthatóság és nyitottság érdekében egy listát adunk közzé a sérüléseiről, hogy igazából szemléltessük annak a súlyosságát, amin a fiunk/fivérünk/jegyesünk/barátunk/csapattársunk keresztül ment és az elkövetkezendő hónapokban is gyógyulni fog."

Nem ez volt az első eset, hogy Tracy meggondolatlan nyilatkozatot tett egy balesetet szenvedett pilóta kapcsán.

A 2011-es, Las Vegas-i horrorbaleset után közvetlenül például úgy fogalmazott, hogy Dan Wheldon életjelei jók és előreláthatólag teljesen felépül majd, valójában azonban ekkor már a brit klasszis halott volt.

Hét évvel ezelőtt azonban még "csak" egy versenyző volt, most azonban az NBC IndyCar-közvetítéseinek egyik arca, így érthető módon az NBC-t teljesen felháborította a Wickens-incidens utáni kinyilatkoztatása és a hírek szerint nem sokon múlt, hogy ott helyben kirúgják.

Tracy azonban továbbra sem tanul a hibáiból és alig tíz héttel a poconói események után sikerült minden addigi magánakcióját felül - vagy inkább alulmúlnia.

A 49 éves kanadai október 31-én, a Facebookon keveredett rasszista és xenofób felhangú, politikai vitába az indianapolisi Chris Cunninghammel.

scshot.JPG

A két férfi nem állt kapcsolatban a közösségi oldalon, a szóban forgó komment egy közös ismerősük posztja alatt született meg.

Ebben Cunningham megjegyezte, hogy Tracy egy olyan politikai párt mellett áll, amely "gyerekeket szakít el a szüleiktől, csak azért, mert azok menedéket szeretnének kérni az [USA-ban], ami nem téveszthető össze az illegális bevándorlással".

Erre Tracy úgy reflektált, hogy "meghívom az összeset [azaz menekülteket] egy buliba a házadba, hogy  meghallgathassák, amint a mini gitárodon játszol, majd meg fogják erőszakolni a feleségedet, aztán téged."

A beszélgetést azóta törölték, arra azonban még volt elég idő, hogy Cunningham felesége eljuttassa azt az IndyCar, valamint az NBC hivatalos profiljának is, a screenshotokat pedig szétküldjék az amerikai médiának.

A botrány kirobbanása után Tracy azzal védelkezett az Indianapolis Starnak adott rövid nyilatkozatában, hogy a kérdéses kommentet nem ő, hanem egy, az ő nevét és fotóját használó kamuprofil írta.

"Tudomásunk van a problémáról és nagyon komolyan vesszük" - reagált az NBC. "Paul azt állítja, hogy nem ő írta a támadó posztokat. Folyamatosan vizsgáljuk a helyzetet."

Tracy számos fotót közzétett a közösségi médiában olyan profilokról, amelyek az ő nevével készültek. A gond azonban az, hogy ezek többsége nyíltan rajongói oldal, zömében már jó ideje inaktívak is.

 

Cunningham teljes mértékben biztos abban, hogy az ominózus kommentet a valódi Tracy írta. Ezt a benne szereplő "mini gitár" említéssel indokolja, mondván egy álprofilnak biztosan nem lett volna tudomása arról, hogy ő mandolinon játszik, az igazi PT viszont nagyon is tisztában volt ezzel.

A kanadai által hamisnak titulált profil ráadásul azonnal blokkolta Cunninghamet Facebookon, ezzel párhuzamosan pedig a hivatalos fiókja a Twitteren tiltotta le a férfi feleségét.

"Ha az egy kamu Facebook-poszt volt, akkor miért tiltotta le a hitelesített Paul Tracy a nejemet?" - tette fel a kérdést Cunningham.

Tracy az Indianapolis Starnak védekezésképpen elküldte az FB-profijának képernyőképét, amivel azt próbálta bizonyítani, hogy az ő profilképe teljesen más, mint ami a kérdéses komment mellett látható.

Ez azonban természetesen semmit nem jelent, lévén a fotókat bármikor cserélni lehet. Ráadásképpen az imposztornak tulajdonított profilkép megtalálható volt Tracy bevallottan saját oldalának fotóalbumában.

Mindezek mellett a slusszpoén, hogy a Tracy által a kamuprofilokról közzétett kollázsán (lásd. fentebb) jól látszik az a fotó is, amivel akkor éppen be volt jelentkezve a Facebookra. Ez pedig egzakt ugyanaz, mint amivel a kérdéses kommentet írták. Azt hiszem, erre mondják, hogy epic fail.

Az NBC tájékoztatása szerint a belső vizsgálat lezárultával hivatalosan közlik, hogy változik-e Tracy státusza a csatornánál.

 

 

képek: IndyCar

-
-------------------------------------------------------------------------------------

------------------------------------------------------------------------------------------------ // Deactivating distracting Text Selection: // $.fn.extend({ disableSelection : function() { this.each(function() { this.onselectstart = function() { return false; }; this.unselectable = "on"; $(this).css('-moz-user-select', 'none'); $(this).css('-webkit-user-select', 'none'); }); } }); $(function() { $(this).disableSelection(); });