HIVATALOS: A McLaren és Fernando Alonso 2019-ben is nekivág az Indy 500-nak
2018. november 10. írta: Raceday Addams

HIVATALOS: A McLaren és Fernando Alonso 2019-ben is nekivág az Indy 500-nak

A wokingi gárda 2017 után ismét ott lesz a világ legnagyobb múltú pályaversenyén.

alo.JPG

A McLaren hosszas huzavona után októberben erősítette meg hivatalosan, hogy a korábbi terveikkel ellentétben mégsem vágnak bele egy teljes szezonos IndyCar-programnak.

Néhány nappal ezt követően Fernando Alonso is bejelentette, a szeptemberi road tesztje ellenére sosem szerepelt a tervei között egy full munkaidős átigazolás az amerikai open-wheel szakág csúcsbajnokságába.

Mind a csapat, mind pedig az F1-nek idén év végén búcsút intő spanyol azonban egyaránt leszögezte, hogy az indianapolisi visszatérés továbbra is ott szerepel a radarjukon.

Nos, a McLaren jelentjük nem aprózta el és a tavalyi, lényegében utolsó pillanatban tett bejelentésükkel ellentétben - akkor alig egy hónappal a az Indy 500 programsorozata előtt közölték nevezési szándékukat - már most, november elején hivatalosan megerősítették, hogy jövő májusban ott lesznek a viadal 2019-es felvonásán.

"Világossá tettem már egy párszor, hogy a vágyam a Tripla Korona megszerzése" - nyilatkozta Alonso, aki e hónap végén a NASCAR-ból is ízelítőt kap egy, Jimmie Johnsonnal történő autócsere révén. "2017-ben rendkívüli tapasztalatokat szereztem Indianapolisban és szívből tudtam, hogy ha lehetőség kínálkozik rá, akkor vissza kell térnem erre a versenyre. Különösen örömteli számomra, hogy a McLarennel hajthatom ezt végre. Ez a csapat volt mindig is az első számú választásom, ezért nagyon boldog vagyok, hogy úgy döntöttek, újra nekivágnak. Nagyon kemény versenyről van szó, ahol a legjobbak ellen küzdhetsz, tehát hatalmas kihívás lesz. Ugyanakkor versenyzők vagyunk és pontosan emiatt versenyzünk. Az egyik dolog, amit a legjobban várok, hogy ismét láthassam a rajongókat, akik abszolút fantasztikusak voltak."

b934a95b107213885226d1d34c7967dd.jpeg

A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown szintén lelkesedéséről adott számot.

"Nagyon élvezzük, hogy visszatérhetünk a Brickyardra, ez egy leírhatatlan verseny. A McLarennek hosszú múltja van az Indianapolis 500-zal és úgy véljük, van egy befejezetlen ügyünk ott Fernandóval. Egyetlen Indy 500 sem egy sétagalopp, ez egy óriási kihívás. Végtelenül tiszteljük a versenyt és az ellenfeleinket, tehát nincsenek illúzióink. A McLaren azonban elsősorban versenyez, ahogyan Fernando is. A győzelemért fogunk hajtani."

A csapat hivatalos közleményében csak 'McLaren Racingként' hivatkozik a projektre, arról pedig nem esik szó, hogy ismét egy másik alakulat oldalán indulnának, mint tették azt tavaly az Andretti Autosporttal, vagy önállósodni kívánnak.

Michael Andretti azonban Twitterén azonban világgá kürtölte, hogy a program a 2017-eshez hasonlóan az ő segítségükkel valósul majd meg. Később azonban nagy valószínűséggel szólhattak neki, hogy idő előtt járt el a szája - vagy inkább az ujjai -, mivel fura módon a szóban forgó csiripelése időközben törlésre került.

  

>>> UPDATE: Néhány órával a bejelentés után Brown közölte, hogy teljesen önálló csapatként kívánnak indulni.

 

tw.jpg

Az ominózus törölt tweet screenshotja 

 

A háromszoros Indianapolis 500 győztes McLaren (Mark Donohue /1972/, Johnny Rutherford /1974, 1976/) 2017-ben 38 év hiátus után tért vissza a Speedwayre és nem sokon múlt, hogy Alonso révén - akinek ez volt élete első oválfutama - ne húzzák be a negyediket is. Az autóban dolgozó Honda-motor azonban 21 körrel a leintés előtt másképp gondolta.

Az igazsághoz viszont hozzá tartozik, hogy az Alonso gépében dolgozott erőforrás a leghasználtabb volt az egész mezőnyben, lévén a 29-es Dallara-Hondába már a kvalifikáció előtt berakták a versenyre szántat.

 

 

kapcsolódó: Teljesen önálló csapatként vág neki a McLaren a 2019-es Indy 500-nak

 

képek: IndyCar

-
-------------------------------------------------------------------------------------

------------------------------------------------------------------------------------------------ // Deactivating distracting Text Selection: // $.fn.extend({ disableSelection : function() { this.each(function() { this.onselectstart = function() { return false; }; this.unselectable = "on"; $(this).css('-moz-user-select', 'none'); $(this).css('-webkit-user-select', 'none'); }); } }); $(function() { $(this).disableSelection(); });