Akárcsak a harcmezőn - A legkegyetlenebb Indianapolis 500
2018. november 22. írta: Raceday Addams

Akárcsak a harcmezőn - A legkegyetlenebb Indianapolis 500

Borzalmas balesetek és egy kínos baki tarkította a 76. Indianapolis 500-at, amelyen valóra vált az Andretti-család rémálma, a mezőny meggyászolt egy feltörekvő tehetséget és kis híján egy Forma-1-es szupersztárt is, megszületett a valaha volt legszorosabb befutó, a legjobb újonc pedig egy 45 éves nő lett.

mears.jpg

Rick Mears szerencsés kimenetelű randevúja a halállal 

 

"Ha nem a saját szememmel látom ezt az egészet, el sem hiszem"- mondta döbbenten az Indianapolis Motor Speedway médiaközpontjában állva Jill Lieber 1992. május 24-én.

Komoly szavak voltak ezek a Sports Illustrated nagy tiszteletben tartott, veterán újságírójának szájából, aki hosszú karrierje során már megannyi, az amerikai sportvilágot érintő botrányról beszámolt. Többek között ő volt az, aki lerántotta a leplet a baseball-legenda Pete Rose egész USA-t megrázó szerencsejáték-botrányáról, ahogyan Mickey Mantle is csak kizárólag neki adott exkluzív interjút a súlyos alkoholizmusával kapcsolatban.

Lieber joggal hihette tehát, hogy őt már nem lehet meglepni, arra azonban, amit végül az Indianapolis Motor Speedwayen tapasztalt semmi sem tudta felkészíteni.

Az újságírónő eredetileg azzal a céllal érkezett a pályára, hogy első kézből tudósíthasson az Indy 500-as debütálására készülő Lyn St. Jamesről, aki tizenöt évvel Janet Guthrie után, mindössze a második nőként a verseny történetében kísérelte meg kvalifikálni magát a viadal 33 fős mezőnyébe.

Az ohió pilótanő már bőven elég lett volna a szalagcímekhez, a Május Hónap azonban olyan eseményeket hozott, amik miatt az ő jelenléte végül csak egy lábjegyzet lett.

92.jpg

A keréknyomok jól szemléltetik a verseny eseményeit

 

Nem csak Lieberre csapódott le a verseny után egyszerre a döbbenet és az azzal járó valamennyi érzelem, de a közvetlenül mellett álló kollégája, az SI szintén legendásnak számító újságírója, a kifejezetten autósportra szakosodott, a NASCAR és az IndyCar történéseiről évtizedek óta tudósító Ed Hinton is csak annyit tudott kipréselni a száján, hogy:

"Most már el tudom képzelni, milyen lehet haditudósítónak lenni."

Nem túlzott.

Az 1992-es Május Hónap futószalagon gyártotta a borzalmas baleseteket, amelyek eredményeként tizenkét versenyző sérült meg, ebből hat súlyosan, kettő életveszélyesen, egy újonc pedig tragikus módon nem is hagyta el élve a Speedwayt.

A 76. Indianapolis 500 első komoly bukása a május 6-ai edzésnapon történt, szenvedő alanya pedig rögtön a mezőny egyik ikonja, a négyszeres -egyben regnáló - győztes, Rick Mears volt.

"A pályán lévő Speedway Motelben szálltam meg és amikor beléptem az épületbe, a recepciós rögtön közölte velem, hogy Steve Robinson keresett és kéri, azonnal hívjam őt fel" - emlékezett vissza Hinton. "Robinson az SI motorsportokért felelős szerkesztője volt én pedig máris tudtam, miről lehet szó. Nem sokkal korábban ugyanis, még a reptéren láttam a tévében a bejátszást a balesetről, ami a leghorrorisztikusabb volt mind közül, amit valaha láttam. Rick Mears autója darabjaira tört és végül fejjel lefelé landolt a pályán. Az SI főszerkesztője, Mark Mulvoy szintén látta a bukást a New York-i irodájában és alig akarta elhinni, hogy Mears megúszta enyhe láb- és csuklósérülésekkel. Ez adta végül az ötletet arra, hogy egy önálló cikket kell szentelnünk annak, hogy megmagyarázzuk, miként képesek a versenyzők ilyen 230 mph felett bekövetkező horrorbaleseteket túlélni."

Másnap reggel Hinton első dolga az volt, hogy felkeresse Mears feleségét, Christ. Az asszony felidézte, hogy bár látta, hogy a férje nem sérült meg súlyosabban, de ennek ellenére mégis megállás nélkül zokogott, amíg zajlottak a kötelező orvosi vizsgálatok a pályakórházban.

"Egyszer csak Rick felém fordult és meglátta, hogy folynak a könnyeim, mire hangosan nevetni kezdett. Én erre csak annyit tudtam mondani, hogy 'Rick, ez egyáltalán nem vicces', de ekkor még jobban kacagott, nekem pedig sírógörcsöm lett."

A Team Penske vezető versenymérnöke, Nigel Bennett elmondása szerint Mears szerencséje pontosan az volt, ami ránézésre a balestet annyira brutálissá tette: az autó darabokra hullása. Ez ugyanis rengeteg energiát elnyelt, kvázi védőhálót vonva a pilóta teste köré.

A csapatnál való információgyűjtés és interjúk sorozata után Hinton fejben már írni is kezdte a csodás megmenekülésről szóló sztorit, a pitlane-nél sétálva azonban gondolataiból villámgyorsan kizökkentette a hangosbeszélő harsogása:

"Sárga zászló! Sárga zászló!"

Néhány századmásodperccel később pedig újabb borzalmas baleset rengette meg a 2.5 mérföldes ovált, amelynek szenvedő alanya a háromszoros Forma-1-es világbajnok, Nelson Piquet volt.

A karrierje első Indy 500-ára készülő brazil épp a 4-es kanyarnál járt, amikor meglátta, hogy törmelék miatt a pályán sárga zászlós szakaszt léptettek érvénybe. Ennek hatására Piquet - még mindig 230 mph körüli tempónál - balra rántotta a Team Menardt Lola-Buickjának kormányát annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb visszahajtson a pitbe.

A manőver hatására azonban az autó frontálisan a falnak csapódott. Piquet már nem bizonyult olyan szerencsésnek, mint Mears. Az akkor 39 éves versenyzőt életveszélyes lábsérülésekkel, mentőhelikopterrel szállították az indianapolisi Metodista Kórházba, ennél több információval azonban még a Menard csapat sem rendelkezett.

Mint minden ilyen helyzetben, a pályán villámgyorsan terjedni kezdtek a vészjósló pletykák a brazil állapotát illetően.

Éppen ezért örült annyira Hinton, amikor késő este meglátta a Speedway garázsainál dr. Terry Trammell autóját, tudván, hogy végre hivatalos hírekhez juthat. A neves ortopédsebésznek számos autóversenyző köszönhette már az életét, ő volt az, akinek révén az NHRA-ikon Shirley Muldowney folytatni tudta karrierjét az 1984-es, kis híján végzetes bukása után, ahogyan AJ Foyt lábait is az ő szaktudása mentette meg 1990-ben.

Trammell több, mint hat órán keresztül operálta Piquet összeroncsolódott végtagját, a sikeres beavatkozás után pedig rögtön a pályára sietett, hogy megtartsa a hivatalos sajtótájékoztatót.

"Nelson lába olyan volt.....mintha nem is lett volna" - magyarázta Hintonnak Trammell még mielőtt a média rendelkezésére állt volna. "Annyira összeroncsolódott, hogy szinte fel sem volt ismerhető."

Csodával határos módon Piquet nem csak teljesen felépült, de egy évvel később - szintén a Menard színeiben - kvalifikálta magát az Indy 500-ra is. A verseny azonban nem sokáig tartott számára, miután alig 38 kör megtétele után az autójában lévő motor felmondta a szolgálatot.

A shownak azonban 1992-ben Piquet nélkül kellett mennie tovább.

jovy.jpg

Jovy Marcelo felesége, kisfia és édesapja társaságában 1991-ben

 

A május 9-ei kvalifikáción Roberto Guerrero zsebelte be a pole-t elképesztő, 232.482 mph-s (374.143 km/h), négykörös átlaga révén, miközben az edzések során, szélárnyékban elért sebességek között 240 mph (386.242 km/h) körüliek is bőven akadtak.

Nem csoda hát, hogy az őrült tempókat látva Hinton nemet mondott főnökének, aki mindenképpen azt szerette volna, hogy az időmérő következő heti felvonását hagyja ki a NASCAR Cup charlotte-i versenyének kedvéért, amit ekkor először rendeztek meg villanyfényes körülmények között.

"Azt mondtam, nincs az az Isten, hogy az IMS a Sports Illustrated jelenléte nélkül maradjon. Az esti NASCAR futam tényleg nagyon izgalmasnak ígérkezett, de a Május Hónapot nem lehet csak úgy ott hagyni. Különösen nem ekkora sebességek mellett. Mi van akkor, ha halálos baleset történik én pedig Charlotte-on vagyok?"

Mintha Hinton előre látta volna a jövőt.

Május 15-én, néhány perccel délután négy óra után az 1991-ben Atlantic Championship bajnoki címet szerzett Jovy Marcelo egy újabb etapra készülve hajtott ki az IMS ováljára. A filippínó újonc azonban még a felvezető körén váratlanul elvesztette uralmát az EuroInternational #50 Lola-Cosworth-e felett és az 1-es kanyart követően a falnak csapódott.

A baleset viszonylag alacsony sebesség mellett - 172 mph-nál (276.807 km/h) - történt és bár erőteljes volt, de ránézésre ennél úsztak már meg ennél sokkal durvább bukásokat is pilóták relatíve kisebb sérülésekkel.

Ez esetben azonban újra bebizonyosodott, hogy nem mindig a horrorisztikus jelenetek a fatálisak.

A 27 éves Marcelót eszméletlen állapotban szállították kórházba, ahol az orvosok minden erőfeszítése ellenére életét vesztette.

A halál okaként koponyatraumát jelöltek meg. Az IMS orvosi stábjának vezetője, Dr. Henry Bock tájékoztatása szerint Marcelo overálja és sisakja egyaránt érintetlen maradt, semmilyen jel nem utalt arra, hogy a versenyző testét bármilyen - törmeléktől, abroncstól stb. származó - ütés érte volna. Mindezt alátámasztotta, hogy a Marcelo a fejét leszámítva teljesen sértetlen volt.

A fiatal versenyző - aki ötéves kisfiát, valamint a baleset idején várandós feleségét hagyta maga mögött - végzetes sérülésének pontos kiváltó oka a mai napig nem került nyilvánosságra, nem hivatalos információk szerint azonban a tragédia a hirtelen lassulásra volt visszavezethető, aminek következtében Marcelo agya szó szerint felkenődött a koponyájának belső oldalára.

"Barátságos, halk szavú ember, volt, a volán mögött ülve azonban egyáltalán félt attól, hogy kőkemény, kerék a kerék elleni csatákat vívjon" - nyilatkozta Marcelóról Jimmy Vasser 2017-ben a RACER-nek. "A pályán olyan volt, mint a fiatal Paul Tracy. Nagyszerű ellenfelem volt az Atlanticban, szerettem azokat az éveket. Jovy bajnok lett, én pedig a másodikként végeztem mögötte. Nekem hat pole-om és nyolc győzelmem volt, ő viszont mégis legyőzött négy ponttal. Megérdemelten lett az övé a cím."

Marcelo végzetes és Piquet kis híján végzetes bukása mellett még további két versenyző számára ért véget sérülés miatt már az edzéseken a Május Hónap: Pancho Carter kartörés, Hiro Matsushita pedig törött láb miatt kényszerült partvonalra.

Az 1992-es Indianapolis 500 Május Hónapja azonban nem csak a balesetek miatt szolgáltatott témát.

A versenyen 1991 után ismét négy taggal képviseltette magát az Andretti-klán az élő legenda Mario, két fia, Michael és Jeff, valamint az unokaöccse, John révén.

A legjobb rajtpozíciót Mario harcolta ki, aki a harmadikként várhatta a zöld zászlót, míg közvetlenül mögötte a magát hatodiknak kvalifikált Michael rajtolhatott. A família másik két képviselője, azaz John a tizennegyedik, Jeff pedig a huszadik helyről indulhatott.

A verseny napja előtt azonban a legnagyobb figyelem kétségkívül Roberto Guerreróra irányult.

A kolumbiai háta mögött ekkor már hét brickyardi rajt volt, amelyek során sikerült begyűjtenie egy negyedik, egy harmadik és két második helyet is. Legendává azonban csak a győztesek válhatnak, az edzések során pedig gyorsan körvonalazódott, hogy vele igenis számolni kell.

Guerrero a kvalifikáción 232.482 mph-s átlagsebességgel megszerezte a pole pozíciót, ezzel együtt pedig új, négykörös átlagot állított fel a 2.5 mérföldes oválon. Az ekkor 33 éves pilóta a kísérlete harmadik körét 232.618 mph-val teljesítette, amivel a leggyorsabb kvalifikációs kör csúcstempója is az övé lett.

Mindennek révén Guerrero - aki az 1992-es IndyCar szezon addigi részében egyedül a Long Beach-i fordulón vett részt - Pancho Carter 1985-ös pole-ja után az Indianapolis 500 első, részidős versenyzőként foglalkoztatott rajtelsője lett.

Szegény Roberto reményei azonban az áhított győzelemre már a zöld zászló előtt szertefoszlottak, miután a felvezető körök során, abroncsmelegítés közben elvesztette uralmát a King Racing #36 Lola-Buickja felett, megcsúszott és a falnak csapódott.

Ezzel a 76. Indy 500 úgy rajtolt el, hogy a pole-os autó már a mezőnyben sem volt.

A kínos fiaskót követően azonnal Michael Andretti állt az élre, mögötte Newman/Haas Racinges csapattársával, egyben édesapjával, Mario Andrettivel.

A középső régióban eközben Emerson Fittipaldi sikeresen áthámozta magát azon az Al Unser Jr.-on, akivel három évvel korábban, 1989-ben az Indianapolis 500-ak történetének egyik legemlékezetesebb csatáját vívta. A heves harcok közepette akkor Unser Jr. végül a falban végezte, ennek következtében pedig Fittipaldi húzta be a győzelmet.

Annak a keserű vasárnapnak az emléke azóta is frusztrálta 'Little Alt', akire hatalmas nyomásként nehezedett, hogy az apja, Al Unser a verseny négyszeres győztese, nagybátyja, Bobby Unser pedig már háromszor kortyolhatott bele a világ leghíresebb tejesüvegébe, miközben ő maga továbbra is nulla indianapolisi sikert tudott felmutatni.

pn.jpg

Piquet a becsapódás pillanatában 

 

Unser Jr. felesége, Shelly szerint ráadásul még Bobby is szította a tüzet, aki minden adandó alkalommal emlékeztette unokaöccsét arra, hogy a saját hibájából engedte ki a kezei közül az Indy 500 győzelmet.

"Folyton szekálta" - mondta Shelly Unser az ESPN-nek 1997-ben. "Mindig is Bobby volt a nagyobb szájú, Big Al ezzel szemben a tartózkodóbb, kimértebb testvér volt. Ezért is adtam neki a 'szárazjég' becenevet, olyan jéghideg volt, hogy már égetett."

A Guerrero-baleset után a mezőny azonban nem sokáig élvezhette a szabad versenyt. Az IMS ugyanis alig tíz kör után máris újabb áldozatot szedett az 1983-as győztes Tom Sneva személyében, aki a 4-es kanyarban csapta falnak a Team Menard 59-es számú gépét.

A május végén megszokottnál jóval hidegebb időben - 10-12 Celsius fokban, fagypont körüli hőmérsékletű széllökések mellett - rendezett futam futószalagon gyártotta az incidenseket. A 67. körben Philippe Gache és Stan Fox ütközött, az ezt követő, 75. körben elrendelt restart után pedig Jim Crawford megpördülése miatt volt szükség újra a sárga zászlóra, miután az amerikainak sikerült magával rántania Rick Mearst, nagyjából ezzel egy időben pedig a pálya egy másik részén Emerson Fittipaldi is beleállt a falba.

Az újabb zöld jelzés után pedig elkezdődött az Andrettik rémálma.

as_2.jpg

Jeff, John, Michael és Mario Andretti 

 

Nem sokkal a pace car távozása után Mario Andretti elektronikai gondok miatt kénytelen volt egy be nem tervezett kiállást eszközölni. Az 1969-es Indy 500 győztese visszatért ugyan a pályára, de álmai egy újabb siker iránt a 83. körben szertefoszlottak.

Mario a négyes kanyarban, hatalmas erővel falhoz vágta autóját, de szerencse a szerencsétlenségben, hogy a veterán szupersztár végül lábujjtöréssel és zúzódásokkal megúszta a bukást.

Fia, Jeff azonban alig húsz körrel később már nem bizonyult ilyen mázlistának.

A 28 éves versenyző ironikus módon édesapja "ősellensége", AJ Foyt csapatának autójával ejtette meg karrierje második Indy 500-as rajtját. A texasi legenda már a hatvanas évek óta ádáz riválisa volt Mariónak és nem csak a pályán keserítették meg egymás dolgát, de azon kívül sem igazán ápoltak baráti viszonyt. Foytnak azonban Jeffel semmi problémája nem volt és boldogan kisegítette a nem csak apja, de bátyja, Michael árnyékában élő fiatalembert, amikor az versenyzői ülés nélkül találta magát.

Az 1992-es Indianapolis 500 egyben Foyt utolsó bevetése is volt aktív pilótaként. Az ekkor már 57. életévét taposó, a legendás versenyt négyszer is megnyert klasszis eredetileg 1991-ben visszavonult volna, de miután a felfüggesztés hibája miatt már a 25. körben feladni kényszerült a viadalt, eldöntötte, nem ilyen méltatlanul fogja lezárni impozáns karrierjét.

Emellett pedig az sem volt mellékes, hogy Foyt két évvel korábban, Road Americán életveszélyes balesetet szenvedett, aminek során olyannyira szétroncsolódtak a lábai, hogy az orvosok eleinte egy lyukas garast sem tettek volna arra, hogy valaha újra járni fog.

Foyt azonban nagy túlélő és alig nyolc hónappal később már újra versenyautóba ült Indianapolisban, a mesés visszatérést azonban a már említett műszaki hibának sikerült beárnyékolnia.

Ezt a "hibát" akarta minden áron kijavítani tehát 1992-ben, arra azonban nem számított, hogy saját versenyzője tépi fel benne a két évvel korábbi sebeket.

A viadal 109. körében Jeff Andretti az IMS 2-es kanyarjában óriásit bukott, aminek következtében mindkét lába olyan súlyosan megsérült, hogy annak mértékéhez csak Foyté és Piquet-é volt mérhető.

A verseny még a féltávot is alig lépte túl, de már a mezőny közel fele kihullott.

Az Andretti-kvartett fele kórházban volt és azt még nem is sejtették, hogy a sors hamarosan még egy gyomrost visz be a családnak.

Michael 189 körből 160-at töltött az élén és úgy tűnt, senki nem veheti el tőle a győzelmet. Az utolsó húsz körön belül járt a futam, amikor már jelentős előnnyel vezetett, tizenegy körrel a leintés előtt azonban az üzemanyagpumpa megadta magát az autójában és csak a tizenharmadik helyet tudta megszerezni.

"Ott voltam a kórházban és magamat sajnáltam, amikor behozták Jeffet életveszélyes állapotban" - emlékezett vissza Mario egy későbbi interjújában. "Egyedül az tartotta bennünk a lelket, hogy eközben Michael állt az élen és magabiztosan vezette a versenyt. Ezután a gyógyszerek miatt elaludtam, majd amikor felébredtem, senki nem jött oda hozzám, hogy gratuláljon. Mikor megtudtam, hogy időközben Michael is kiesett, csak arra gondoltam, 'Ó, Istenem'. Ez egyike volt azoknak a napoknak, amelyek után azt mondod a gyerekeidnek: 'Ha ezt túléltük, akkor innentől fogva bármit túlélünk'."

Az egyetlen Andretti, aki meg is látta a kockás zászlót végül a nyolcadikként rangsorolt John lett öt kör hátrányban.

"Ez a hely kegyetlen" - summázta a Sports Illustrated fotósa, George Tiedemann. "Nagyon, nagyon kegyetlen."

A 76. Indy 500 azonban nem csak a balesetek révén írta be magát a sportág nagykönyvébe.

A sportautózásban edződött Scott Goodyear pályafutása során harmadszor vághatott neki az embert próbáló ötszáz mérföldnek. A kanadai azonban nem saját magának köszönhette, hogy újfent ott lehetett a rajtrácson, sokkal inkább csapatának, a Walker Racingnek és a verseny szabálykönyve adta lehetőségeknek.

A kanadai pilóta a kvalifikáció utolsó napján, a Bump Dayen nem tudta kiharcolni részvételt, így bele kellett nyugodnia abba, hogy ezúttal csak nézőként lehet jelen az Indianapolis 500-on.

Illetve csak kellett volna.

goody.jpg

Scott Goodyear 

 

A regulák szerint a versenyzők csak az autókat kvalifikálják nem pedig törvényszerűen saját magukat.

Ebből adódóan lehetőség van arra, hogy a csapat a futamon már egy teljesen másik pilótát ültessen a volán mögé, mint aki az adott gépet a mezőnybe juttatta.

Goodyear a Walker Racing teljes szezonos versenyzője volt, ennek megfelelően pedig kezdettől fogva ő élvezett elsőbbséget a csak az Indy 500-ra szerződött Mike Groffal szemben. A kanadainak azonban műszaki problémákkal kellett szembesülnie, ami végül komoly szerepet játszott abban, hogy nem sikerült bekvalifikálnia az autóját a mezőnybe.

Groff mindeközben kivívta magának a 26. rajtpozíciót, de ennek egyáltalán nem örülhetett, hiszen tudta, hogy a csapattal való korábbi megállapodás értelmében át kell adnia az autóját Goodyearnek.

A versenyen tehát már utóbbi pilóta vehetett részt, a szabályok alapján azonban csak a legutolsó, 33. helyről várhatta a rajtot.

Ekkor még senki nem sejtette, hogy végül abszolút főszereplővé válik.

Miközben az ellenfelek egymás után hullottak ki, Goodyear a mezőny végéről indulva lelkesen tornászta fel magát előbb a középmezőnybe, onnan a top 10-be, majd hamarosan már a legjobb öt között találta magát.

Az utolsó körökben már mindössze tizenkét gép volt versenyben, a figyelem azonban az első helyért folyó csatára szegeződött, amelyet Unser Jr. és Goodyear vívott.

Kettejük harca végül az Indianapolis 500 történetének valaha volt legszorosabb befutójában csúcsosodott ki, amelyben végül 'Little Al' diadalmaskodott 0.043 (!!!) másodperccel kanadai kollégája felett.

fin_1.JPG

A befutó pillanata 

 

Unser Jr. válláról ezzel a győzelemmel hatalmas teher esett le, sikerével pedig még kőkemény apjának szemébe is könnyeket csalt.

"Annyira szeretni valamit, mint én imádom a versenyzést és győzni ezen a helyen, majd látni, amint a fiadnak is sikerül véghezvinni ugyanezt" - mondta büszkén 'Big Al', aki egyébként a harmadikként zárt Nelson Piquet tartalékgépét vezetve. "Nincs ennél nagyszerűbb érzés."

Nem sokkal a verseny után Unser Jr. és felesége visszatért a csapat motorhome-jába, amelynek ablakán Jill Lieber ügyesen kiszúrt egy feliratot.

"Valaki hatalmas betűkkel odapingálta, hogy 'VAN ISTEN!!!'" Elképesztő és annyira sokatmondó."

 A legjobb újonc Lyn St. James lett.

A sportautózás világából érkezett hölgy a 27. helyről indulva végül a 11.-ként látta meg a kockás zászlót, aminek köszönhetően a maga 45 évével a futam valaha volt legidősebb pilótájaként nyerte el a legjobb debütánsnak járó címet.

A versenyzőnő eredménye csak még meggyőzőbbé válik, ha hozzátesszük, hogy a 76. Indy 500 élete első open-wheel viadala is volt egyben. 

Arról azonban már jóval kevesebb szó esik, hogy a Forddal szerződésben álló St. James miért is rajtolt el végül Chevrolet motorral.

Ennek oka magánál a Fordnál volt keresendő, amelynek versenyzésért felelős igazgatója, Michael Kranefuss maga döntött úgy, hogy St. Jamesnek nem adja oda a legújabb fejlesztésű motort, mivel attól tartott, hogy azt a pilótanő már nem tudná megfelelően uralni.

lyn.jpg

Lyn St. James a sikeres kvalifikáció után 

 

A sebringi 12 órás két évvel korábbi kategóriagyőztese a gyengébb erőforrással teljesítette ugyan a részvételhez szükséges Rookie Orientation Programot, az edzések során azonban világossá vált, hogy a kvalifikáción már nem lesz képes akkora sebességet hozni vele, ami a mezőnybe jutáshoz szükséges.

A St. Jamest nevező Dick Simon Racingnek azonban volt egy tartalékgépe, benne egy Chevrolet motorral, ami már rendelkezett akkora erővel, hogy esélyesként vághasson neki az időmérőknek.

A gond azonban az volt, hogy a váltáshoz Lynnek szüksége volt a Ford külön engedélyére.

A versenyzőnő eközben minden lehetséges eszközzel megpróbálta rábírni a gyártót arra, hogy enyhüljenek meg és bocsássák az ő rendelkezésére is a vadonatúj Cosworth XB motort, de erről Kranefuss hallani sem akart.

"Ha odaadjuk neki az új, erőteljesebb erőforrást, akkor ő lehet az első nő, aki szörnyethal Indianapolisban" - jelentette ki a szakember St. James táborának haragjára reflektálva. 

A Ford ebből adódóan még arra is hajlandó lett, hogy megengedje a velük exkluzív kontraktusban álló St. Jamesnek, hogy a konkurencia motorjával hajtson pályára.

A döntés azonban elég későn született meg ahhoz, hogy Lyn jelentős gyakorlási időtől essen el. Annak ellenére viszont, hogy ennek köszönhetően mindössze tizenhárom edzésen megtett kört tudhatott maga mögött sikeresen megszerezte a 27. rajtpozíciót. A többi pedig már történelem.

A Sports Illustrated eredetileg csak egy képriportot akart közölni az Indy 500-ról minimális szöveggel vegyítve, az elképesztő drámáknak köszönhetően azonban a magazin történetének leghosszabb, bő hat oldalt felölelő versenytudósítása kerekedett belőle.

Nem meglepően. Ha egyetlen versennyel kellene szemléltetni az Indianapolis 500 valódi arcát, akkor nem igen találni alkalmasabbat rá az 1992-esnél.

Balesetek és sosem látott rekordok, tragédiák és történelmi felemelkedések, nagy győztesek és még nagyobb vesztesek.

Fent és lent, menny és pokol.

Mindez együtt teszi a világ legbrutálisabb versenyévé az Indianapolis 500-at.

 

 

 

További érdekességekért, információkért, naprakész hírekért az amerikai autóversenyzés világából kövesd az USAracing Facebook-oldalát:

 

képek: IndyCar, ESPN

források: Sports Illustrated, IndyCar, Charlotte Observer, RACER, NY Times

 

-
-------------------------------------------------------------------------------------

------------------------------------------------------------------------------------------------ // Deactivating distracting Text Selection: // $.fn.extend({ disableSelection : function() { this.each(function() { this.onselectstart = function() { return false; }; this.unselectable = "on"; $(this).css('-moz-user-select', 'none'); $(this).css('-webkit-user-select', 'none'); }); } }); $(function() { $(this).disableSelection(); });