Alonsót lenyűgözte Jimmie Johnson F1-es (teszt)debütálása
2018. november 26. írta: Raceday Addams

Alonsót lenyűgözte Jimmie Johnson F1-es (teszt)debütálása

A két világklasszis rendkívül élvezte az alkalmi szerepcserét.


hss_1.jpg

Alig 18 órával a száguldó cirkusztól vett búcsúja után, Fernando Alonso ismét Forma-1-es autóba pattant, hogy néhány shakedown kör erejéig belője a McLaren MP4-28-ast a NASCAR szupersztár Jimmie Johnson számára.

"Eredetileg azt terveztük, hogy csak a NASCAR-gépet fogom vezetni, de végül úgy láttuk értelmét, ha csinálok pár installációs kört a McLarennel annak érdekében, hogy biztosak legyünk benne, az autó megfelelő. Így találtam magam ma reggel egy F1-es autó cockiptjében azután, hogy tegnap visszavonultam."

A sokak - de legfőképpen a két bajnok - által várt autócserét az elmúlt bő másfél hónapban egy ügyesen felépített marketingkampány előzte meg, aminek során Alonso és Johnson rendszeresen üzengettek egymásnak a közösségi médiában többek között profin elkészített videók formájában.

A nagy napra végül november 26-án, a Bahrein International Circuiten került sor, ahol a kétszeres F1-es világbajnok és a hétszeres NASCAR Cup bajnok élesben is pályára vihette egymás munkaeszközét.

Korábban hasonlóra mindössze kétszer került sor: 2003-ban az Indianapolis Motor Speedwayen Jeff Gordon és Juan Pablo Montoya, 2011-ben, Watkins Glenen pedig Tony Stewart és Lewis Hamilton cserélt versenygépet.

A mostani eseményre Johnson készült rá jobban, aki a Cup november 19-ei, homesteadi szezonzárója után rögtön Wokingba utazott, hogy az üléspróba mellett a McLaren szimulátorában is gyakoroljon egy sort.

A 43 éves pilóta ezt megelőzően korábban soha nem vezetett open-wheel gépet road pályán, így értelemszerűen rendkívül izgatott volt, hogy végre megtapasztalhatja milyen érzés is egy F1-es betontorpedóval felszaggatni az aszfaltot.

Johnson a McLaren által a 2013-as szezonban használt autójával válthatta valóra régi álmát és bátran kijelenthetjük, hogy egyáltalán nem vallott szégyent.

Alonso a reggeli órákban 1 perc 40.204 másodperces időt állított be, aminél Johnson végül mindössze két tizeddel futott rosszabbat egyéni legjobb körén.

"Nagyon meggyőző" - konstatálta az amerikai teljesítményét a spanyol. "Valahányszor kihajtott a pályára, mindig javított az idején. Amikor első alkalommal, vadonatúj abroncsokat tesznek fel az autóra időbe telik, hogy kitapasztald a tapadást. Jimmie azonban gyorsan ráérzett a gumik adta extra tapadásra, ami a köridejében is megnyilvánult, szóval lenyűgözött. Nagyon komolyan vette a dolgot, akárcsak én. Bár én valószínűleg egy kicsit elfoglaltabb voltam az elmúlt két-három hét során, különösen az Abu Dhabi-hétvégén, de úgy vélem, mindketten azzal a szándékkan vágtunk ebbe bele, hogy jól érezzük magunkat. Igen, autót cseréltünk, de nem úgy, mint más hasonló esetekben, amikor csináltak néhány fotót, megtettek a gépekkel néhány kört és ennyi. Mi egy teljes napot teszteltünk, én négy szett gumit elhasználtam, Jimmie pedig szerintem szintén hármat, vagy négyet."

Nem csak Johnson számára volt a csere egy kirándulás az ismeretlenbe, lévén a Hendrick Motorsports 48-as Chevyjének képében Alonso most először vezetett stock-car gépet.

hs_3.jpg

"Olyan volt, mintha visszautaztam volna a múltba" - magyarázta a 37 éves versenyző, aki a WEC-es elfoglaltságai mellett 2019-ben az Indy 500-ra  és az IMSA daytona 24 órás viadalára is visszatér.

"Tisztában voltam vele, hogy ezek az autók nagyon alapvetőek technológiai szempontból. Utoljára 1999-ben versenyeztem H-váltóval, szóval olyan volt, mint egy időutazás. A tapadás mértékéhez képest az autó nagyon erőteljes, szórakoztató vezetni . Talán ha több gép van még a pályán akkor másabb a helyzet, de egyedül nagyon mókás volt vele körözni. Szerintem nagyon messze voltam egy igazán jó körtől. A vezetési stílus tekintetében nem volt teljesen tiszta számomra, hogy miként rakjak össze egy kört. Voltak problémáim a fékekkel is, teljesen másként viselkednek ezen az autón, mint amihez én hozzászoktam. Összességében még mindig nem világos egy teljes nap után sem, hogy mire van szükség ezekben a gépekben."

A teljesítménye azonban "annyira" még sem volt pocsék a Chevy volánja mögött, hiszen közel három másodpercet vert a Johnson által a shakedownon hozott idejénél. A hétszeres bajnok 2 perc 14 másodperc alatt ment végig saját autójával a baherini aszfaltcsíkon, a spanyol viszont legjobb körén már 2 perc 10.830-t produkált.

Az MP4-28-asból kikászálódva Johnson csak szuperlatívuszokban tudott nyilatkozni a tapasztalatairól.

"Eszméletlen volt... A sebesség érzése....Óriási! A szimulátor jó alapot, nagyszerű vizuális segítséget adott, a szélmozgáshoz, a tempó érzetéhez, a G-erőkhöz és minden ilyen újdonsághoz azonban beletart egy kis időbe mire hozzászokik az ember és teljesen összpontosítani tud arra, mit csinál. Szerintem ez a csere nekem nagyobb élmény volt, mint Fernandónak."

Johnson el volt ámulva Alonso produkciója láttán is:

"Fernando egy nagyon tehetséges versenyző, aki bármit elvezet."

JJ a teszt után elárulta továbbá, hogy a jövőben több kategóriában is elindulna, beleértve akár az IndyCart is.

"A szerződésem 2020 végén jár le a Hendrick Motorsports-cal és már nagyon sok megkeresést kaptam az Indy 500 kapcsán. Nem vagyok túlzottan izgatott a nagy sebességű oválok miatt, ugyanakkor a státuszommal és a kapcsolataimmal össze tudnék hozni néhány road futamot az IndyCarban. Indultam már sportautó versenyeken a múltban, a Daytona 24-en kétszer már a másodikként zártam a prototípusok között. Szívesen visszatérnék ehhez, bármire nyitott vagyok. Messze vagyok még attól, hogy visszavonuljak, továbbra is versenyezni akarok és remélhetőleg lesz is néhány jó lehetőségem. Egy biztos, [Alonsóval] bárhol elindulnék egy autóban, szóval abszolút bevállalnám az ő csapattársaként Daytonát újra."

 

 

 

További érdekességekért, információkért, naprakész hírekért az amerikai autóversenyzés világából kövesd az USAracing Facebook-oldalát:

 

 

képek: Hendrick Motorsports, Bahrain International Circuit

-
-------------------------------------------------------------------------------------

------------------------------------------------------------------------------------------------ // Deactivating distracting Text Selection: // $.fn.extend({ disableSelection : function() { this.each(function() { this.onselectstart = function() { return false; }; this.unselectable = "on"; $(this).css('-moz-user-select', 'none'); $(this).css('-webkit-user-select', 'none'); }); } }); $(function() { $(this).disableSelection(); });