HIVATALOS: Chevrolet-motorral tér vissza a McLaren az Indianapolis 500-ra
2018. december 04. írta: Raceday Addams

HIVATALOS: Chevrolet-motorral tér vissza a McLaren az Indianapolis 500-ra

A Zak Brown vezette csapat megerősítette, hogy a csokornyakkendős brigád erőforrásával vágnak neki a 103. Indy 500-nak.

faaa.jpg

A wokingi gárda novemberben jelentette be hivatalosan, hogy 2019-ben, immár McLaren Racing néven újra képviselteti magát a világ legnagyobb múltú pályaversenyén. A két évvel ezelőtti programjukkal - amikor is az Andretti Autosport égisze alatt szerepeltek - ellentétben jövőre már teljesen önálló csapatként kívánnak nevezni.

Brownék akkor nem sok további részletet árultak el a projektet illetően, mindössze annyit lehetett tudni, hogy az autó volánja mögött ezúttal is Fernando Alonso foglal helyet, az alakulat viszont azt sem zárta ki, hogy akár egy második nevezést is beadnak a viadalra.

Most egy újabb puzzle-darabka került a helyére, miután a McLaren Racing megerősítette, hogy a versenygépükben jövőre már Chevrolet motor fog dübörögni.

A bejelentés mondhatni a várakozásoknak megfelelő forgatókönyvet követi.

A McLaren 2017-ben még a Honda - amely akkoriban az Forma-1-es programjuk motorpartnere is volt - zászlaja alatt hajtott pályára. A hírek szerint a cég amerikai leányvállalata továbbra is szívesen látta volna őket a köreiben, a japán anyacég azonban már korántsem volt ilyen lelkes köszönhetően az F1-es időszakban nagy nyilvánosság előtt tett, az erőforrásokat becsmérlő kijelentéseiknek.

A Honda ellenérzését ráadásul az is csak tovább táplálta, hogy Alonso a WEC-ben a nagy rivális Toyotának színeiben vezet.

"Nagy kiváltság lesz, hogy a csokornyakkendős márkát képviselhetjük a 2019-es Indy 500-on" - idézi a hivatalos sajtóközlemény a 37 éves spanyolt, aki az utóbbi hetekben már több ponton is kapcsolódott a General Motors családjához,miután hivatalossá vált, hogy a 2019-es Daytona 24-en a Wayne Taylor Racing Cadillacjét vezetheti, emellett pedig a november végi, Jimmie Johnsonnal történt autócsere folyamán a NASCAR-sztár Chevyjét is kipróbálhatta.

"Magam mögött tudni a Chevrolet-t azt jelenti, hogy a lehető legjobb helyzetben leszünk annak érdekében,hogy az élen harcolhassunk. A múlt héten már kaptam egy kis ízelítőt a Chevy erejéből Jimmie Johnson NASCAR autója által és igazán tetszett! Az Indy 500-on való versenyzés lehetősége mindig is megtiszteltetés, szóval nagyon büszke vagyok arra, hogy a Chevrolet a csapat része."

A McLaren és a Chevy kapcsolata igencsak gyümölcsöző múltra tekint vissza Amerikában, hiszen a Can-Am bajnokságban számos győzelmet arattak a hatvanas évek folyamán.

"Izgatottsággal tölt el bennünket, hogy Fernando Alonso és a McLaren partnerei lehetünk a 2019-es Indianapolis 500-on" - nyilatkozta a Chevy amerikai motorsportért felelős alelnöke, Jim Campbell. "Fernando hatalmas tehetség, megvan benne a szenvedély a sport iránt és a világ legnagyobb versenyeit nyerte már meg. Ha ő a pályán van, az rendkívüli, óriási izgalmakat generál a rajongók körében a világ bármely részén. A Chevrolet és a McLaren kapcsolat a hatvanas években már beírta magát a motorsport történelmébe, tehát különleges lesz számunkra, hogy partnerekként vehetünk részt az Indy 500-on."

A McLaren IndyCar-programjának frissen kinevezett elnöke, Bob Fernley várakozással tekint a közös munkára.

"Mint a regnáló győztes erőforrás [Will Power -Team Penske], a Chevrolet komoly esélyünk lesz arra, hogy a győzelemért versenyezzünk ezen a hihetetlen kihívásokkal bíró eseményen. Gyorsan felépítettünk egy erős, működő kapcsolatot a Chevrolet-vel, akik teljes mértékben profik és elkötelezettek, valódi versenyzők."

A 103. Indianapolis 500 2019. május 26-án kapja meg a zöld zászlót.

 

 

 

További érdekességekért, információkért, naprakész hírekért az amerikai autóversenyzés világából kövesd az USAracing Facebook-oldalát:

kép: IndyCar

-
-------------------------------------------------------------------------------------

------------------------------------------------------------------------------------------------ // Deactivating distracting Text Selection: // $.fn.extend({ disableSelection : function() { this.each(function() { this.onselectstart = function() { return false; }; this.unselectable = "on"; $(this).css('-moz-user-select', 'none'); $(this).css('-webkit-user-select', 'none'); }); } }); $(function() { $(this).disableSelection(); });