Új csapat és versenyző csatlakozik az IndyCar mezőnyéhez
2018. december 17. írta: Raceday Addams

Új csapat és versenyző csatlakozik az IndyCar mezőnyéhez

A DragonSpeed Racing bejelentette, hogy 2019-ben részidős programot indít az amerikai open-wheel szakág csúcsbajnokságában.

dragon.jpg

A hosszútávú versenyzés világából ismert DragonSpeed alapítója/tulajdonosa, Elton Julian a nyár végén szellőztette meg, hogy ha minden az elképzeléseiknek megfelelően alakul, akkor jövőre az IndyCart is felveszik a portfóliójukba.

Az ígéretes tervek mostanra valódi projektté materializálódtak, miután a gárda hivatalos sajtóközlemény formájában megerősítette, hogy a következő idényben öt futam erejéig már biztosan ott lesznek a széria rajtrácsán.

A DragonSpeed már meg is vásárolta a saját Dallara IR-12 (DW12) versenygépét, amelyben a Chevrolet erőforrása dolgozik majd.

A volán mögött a korábbi híreknek megfelelően a gárdát a WEC-ben és az ELMS-ben is szolgáló Ben Hanley teljesít majd szolgálatot.

A 33 éves angol a csapat tájékoztatása szerint a márciusi szezonnyitó St. Petersburg-i viadalon, majd három roadon – Barber Motorsports Park, Road America, Mid-Ohio – kap lehetőséget.

Ezeknél is fontosabb azonban a csapat és Hanley számára, hogy a programjukban a 103. Indianapolis 500 is szerepelni fog.

„Az IndyCar jelentős felszálló ágban van köszönhetően a versenyek minőségének és a szabályoknak” - idézi a sajtóközlemény Juliant. „A rajongók, a csapatok, a gyártók és a szponzorok ezt mind látják, ahogyan szerintem az NBC is, miután úgy döntöttek, hogy átveszik az [amerikai] televíziós közvetítések jogát. Az új nevezések iránti hatalmas érdeklődést látva hálásak vagyunk az IndyCarnak, hogy támogatták a törekvéseinket a szériához való csatlakozás iránt, emellett pedig a Chevynek, hogy helyet csináltak nekünk a motorprogramjukban.”

hanley.jpg

A csapatvezető optimistán tekint az új kaland elé.

„A csapatunk növekvő tapasztalata révén folyamatosan zárkózunk fel a magunk által támasztott elvárásokhoz. Az elmúlt, endurance versenyzésben teljesített néhány szezon jelentős platformot adott már számunkra ahhoz, hogy felkészüljünk, fejlődjünk a mérnöki munkák, a pitkiállások és a stratégia terén. […]. Egyáltalán nem becsüljük le ennek a kihívásnak a nehézségét, mivel az IndyCar a legerősebb bajnokság, ahol eddig megfordultunk, ráadásul csúcspontként ott van a világ legnagyobb futama is. Másrészről viszont nem sikerült volna a klubversenyzésből egy évtizeddel ezelőtt indulva végül 2015-ben megszerezni a Pirelli World Challenge bajnoki címét, ha nem másztunk volna meg néhány hegyet hozzá. Nagy magabiztosságot merítek az embereink tehetségből és szellemiségből, amit sikerült összehoznunk ehhez az új hegycsúcshoz.”

A DragonSpeed előreláthatólag februárban hajt először pályára az IndyCar COTA-n rendezendő tesztjén.

A gárda 2019-es, részidős programja egyelőre a puhatolózásról szól és ha minden a várakozásaiknak megfelelően alakul, akkor terveik szerint 2020-ban már teljes szezonosként szerepelnének az IndyCar nevezési listáján.

 

 

képek: DragonSpeed Racing

 

-
-------------------------------------------------------------------------------------

------------------------------------------------------------------------------------------------ // Deactivating distracting Text Selection: // $.fn.extend({ disableSelection : function() { this.each(function() { this.onselectstart = function() { return false; }; this.unselectable = "on"; $(this).css('-moz-user-select', 'none'); $(this).css('-webkit-user-select', 'none'); }); } }); $(function() { $(this).disableSelection(); });