USAracing

Az Amerikai Motorsport Magazin

A Forma-1 hivatalos Facebook-oldala tátott szájjal rontott be a hímtagdzsungelbe

Az F1 a legnagyobb közösségi oldalon próbált olyan rajongókat toborozni, akik nyíltan elmondanák, hogy miért preferálják jobban a világbajnoki sorozatot az IndyCarnál. Népharag lett a vége. f1s.png

Évek óta köztudott, hogy a Forma-1 nagyon szeretne egy második versenyt is rendezni az Egyesült Államok területén az Amerikai Nagydíjnak 2012 óta otthont adó austini Circuit of the Americas mellett.

Több lehetséges forgatókönyv után a legnagyobb esélyesnek Miami utcái bizonyultak, az eredetileg már 2019-re tervezett futam szervezése körül viszont annyi probléma merült fel, hogy végül nem került be a naptárba.

A buktatók ellenére az F1-nek – ezzel együtt pedig a Liberty Mediának – továbbra is kiemelten fontos, kiaknázatlan piac az USA, így legalább annyira ragaszkodnak az ottani terjeszkedéshez, mint az IndyCar a nemzetközi térhódításhoz.

Az amerikai sikerhez, ezzel együtt pedig a vágyott második futamhoz azonban rajongók kellenek, akikből még mindig nagyon kevés van odaát, legalábbis ahhoz képest, amennyit ők szeretnének maguk mellett tudni.

Az emberek figyelmének felkeltésére számos lehetőség kínálkozik, az igyekezet azonban olykor kétélű fegyver is, ami nagyon könnyen fordítva is elsülhet.

Erre most az F1 hivatalos Facebook-oldala szolgált tökéletes példával, miután közzétették az utóbbi idők marketing szempontból legamatőrebb bejegyzését.

A szóban forgó posztban arra kérték az indianai „vagyis az IndyCar-versenyzés szívében" élő Forma-1 híveket, hogy egy készülő videó kedvéért mondják el, miért is részesítik előnyben a száguldó cirkuszt az amerikai open-wheellel szemben.

Ha már a „konkurencia” (direkt írtam idézőjelbe, mert itt inkább az alma vs. körte esete áll fenn) nyílt megemlítése nem lett volna elég, az indianai polgárokat megcélozva még helybe is mentek a pofonért, mintha csak a barcelonaiakat kértek volna meg arra, hogy mondják el, miért tartják a Real Madridot a jobb csapatnak.

Eleve, már földrajzi területtől függetlenül is tragikomikus, hogy egy ekkora brand, mint a Forma-1 nyilvánosan egy másik, konkrétan megnevezett bajnokságot felhasználva kéri a saját maga fényezését.

A kommentszekcióban ennek megfelelően népharag zúdult az F1-re, nem csak az IndyCar, de a saját szurkolói részéről is azt nehezményezve, hogy ezzel a kis írással túlléptek egy bizonyos határt.


f1.png 

A hozzászólók egy része szerint a poszt olyan hatást kelt, mintha a Forma-1 fenyegetve érezné magát a felfelé ívelő IndyCar által, ahogyan abban is rengetegen egyetértettek, hogy a világbajnokságnak bizony bőven lenne mit tanulnia az amerikai szériától a versenyek minőségét illetően.

Az eseményeket még az RLL Racing pilótája, Graham Rahal sem tudta szó nélkül hagyni és így fakadt ki Twitterén:

„Ez extrém vicces. Talán az IndyCarnak vissza kellene mennie Európába és megmutatni a rajongóknak, hogyan néz ki egy előzés, milyen egy nagyszerű verseny, milyen érzés megközelíteni és beszélgetni a versenyzőkkel, csapatokkal, valamint látni az autókat is testközelből.” 

Miután rájuk nézve pozitív hangvételű vélemény lényegében alig érkezett és a kommentszekció szinte egy az egyben az IndyCart éltető és az F1-et taposó véleményekkel lett tele, a bejegyzés érdekes módon alig pár óra után nyomtalanul eltűnt.

Ami azonban az internetre egyszer felkerül, az már örökre ott is marad, így screenshotok tucatjainak hála a poszt továbbra is rendületlenül, vírusként terjed.

Néhány komment a sok közül

 

A történetnek azonban itt még nincs vége. Mielőtt ugyanis elkönyvelnénk magunkban, hogy az F1 végtelenül ostobán lábon lőtte saját magát, felhívnám a figyelmet a bejegyzésben látható e-mail címre.

Az én privát véleményem szerint nem létezik annál amatőrebb dolog, mint ha egy önmagát komolyan vevő cég elektronikus levelezési címe egy ingyenes szolgáltatóra mutat.

Márpedig most pontosan ez volt a helyzet, miután az F1-et az IndyCarral szemben méltató indianai rajongók jelentkezését egy „gmail.com” végződésű címre várták.

Nem is voltam rest és gyorsan rákerestem, hogy mégis ki a fenét takar az előtte lévő „kirbybradley33”.

Gyors guglizást követően rá is akadtam egy ilyen nevű illetőre, aki nem más, mint a többek között az ESPN „30 for 30” című dokusorozatát is rendezőként és producerként jegyző Kirby Bradley.

Mondhatnánk, hogy lehet szó pusztán névazonosságról, de őszintén, mennyi az esély arra, hogy pont annak a tévécsatornának dolgozik, amely az F1-es versenyeket közvetíti az USA-ban, emellett pedig annak az ABC-nek a testvéradója, ami 54 év után idén először nem fogja sugározni az Indianapolis 500-at, miután az IndyCar összes futama már az NBC/NBCSN-en lesz látható?

Ha valóban erről a Bradleyről van szó – amire hatalmas esély van a fentiek tükrében – akkor maga az ESPN is jól tudta, mekkora darázsfészekbe nyúl a tervezett kis filmjének nyilvános „castingjával”? Ezért használta az úriember a gmailes címét a hivatalival szemben, nehogy kvázi egyből lebukjon a munkaadója ha a dolgok rosszul sülnek el?

Az ESPN tehát nemes egyszerűséggel beküldte abba a bizonyos, cikk elején említett dzsungelbe az F1-et, akik mélytorkozva elvitték a balhét, lévén mindenki őket szidta, a tévécsatorna pedig csendben sunnyogva mosta kezeit....?

Akárhogy is legyen, ez a modern kori kis közösségi baklövés tökéletesen prezentálta, mennyire meg kell gondolnia egy magát komolyan vevő brandnek, hogy mit tesz ki úgymond az ablakba. Még akkor is, ha netán azt egy kritikusan fontos partner kéri.

 

 

További érdekességekért, információkért, naprakész hírekért az amerikai autóversenyzés világából kövesd az USAracing Facebook-oldalát:

Leírás

Naprakész hírek, információk, érdekességek és történelmi sztorik a tengerentúli versenypályákról.
Ha kérésed, kérdésed, bármilyen óhajod, sóhajod van, akkor dobj egy e-mailt ide: info@usaracing.hu ,
vagy
Keress messengeren!

Facebook

Sztorik

Ajánló

ic_hungary.png

-
-------------------------------------------------------------------------------------

------------------------------------------------------------------------------------------------ // Deactivating distracting Text Selection: // $.fn.extend({ disableSelection : function() { this.each(function() { this.onselectstart = function() { return false; }; this.unselectable = "on"; $(this).css('-moz-user-select', 'none'); $(this).css('-webkit-user-select', 'none'); }); } }); $(function() { $(this).disableSelection(); });