USAracing

Az Amerikai Motorsport Magazin

Robert Wickens volán mögé ül az IndyCar torontói hétvégéjén

A kanadai versenyző egy teljes mértékben kézi vezérlésű Acura NSX-et vezethet a hazai versenyét megelőzően. rw_2.jpg

Robert Wickens először hajthat pályára a múlt augusztusi, poconói versenybalesete óta.

A 30 esztendős pilóta azóta is keményen dolgozik azért, hogy maga mögött hagyhassa kerekesszékét, eltökéltségét pedig még a rehabilitációját időnként visszavető komplikációk sem tudják megroppantani.

A 2018-as Indianapolis 500, majd a teljes szezon legjobb újoncának is választott Wickens a felépülésének szinte minden mozzanatát megosztja a közösségi médiában, aminek révén valódi inspirációvá vált népes rajongótábora, valamint a hozzá hasonló sérüléssel küzdő betegtársai számára.

A továbbra is az Arrow Schmidt Peterson Motorsports alkalmazásában álló fiatal pilóta most egy újabb szenzációs hírrel rukkolt elő, miután hivatalosan bejelentette, hogy az előttünk álló hétvégén újra autóba ül, hogy felvezesse az IndyCar torontói versenyét.

„Januárban jött ez az ötlet, amiről beszéltem is az Arrow-val, akik nagy érdeklődést mutattak iránta, mivel ez a bemutató pontosan azt szemlélteti, amit ők képviselnek: a techonológa felhasználásával segíteni az emberek életét” - nyilatkozta Wickens az Autosportnak. „Márciusban, St. Petersburgben volt egy mítingem az Arrow-val, a Honda Performance Developementtel és az Arrow SPM csapattal, ahol közösen összehoztuk ezt a „mesteri tervet”. Nyilvánvalóan reménykedtem abban, hogy Torontóra meg tudjuk valósítani, mivel ez egyrészt egy Honda által szponzorált verseny, másrészt pedig a hazai futamom is, ennek ellenére mégis meglepett, hogy tényleg ilyen gyorsan tető alá lehetett hozni.”

Mindez azt jelenti, hogy Wickens az életét megváltoztató baleset óta most először fog vezetni a nyilvánosság szeme előtt.

A kanadai elmondta, hogy a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt a kézi vezérlésű rendszer nem annyira összetett, mint amit pl. Alex Zanardi használ, de ennek ellenére több, mint elégedett az eredménnyel.

„Ez csak az 1-es fázist képezi. Nagy vízióink vannak a jövőt illetően, az NSX-et gyakorlásként akarom használni. Jobban meg szeretném ismerni a kézi vezérlést és rájönni, hogy mi az, ami működőképes és mi az, ami nem.”

 

A kanadai elsőként a közösségi médiában jelentette be a nagy hírt.

 

Wickens reméli, hogy ez csak egy ideiglenes állomás és egy szép napon újra képes lesz „rendes” autót vezetni, emellett pedig segítség nélkül sétálni is.

Hiú ábrándokba azonban nem szeretné kergetni magát.

„Realisztikusan szemlélve viszont már az is óriási lenne, ha sikerülne csak az egyik lábamat működőképessé tenni, így nem kellene a gázt és a féket is kormánykerékről használni” - folytatta Wickens, aki korábban már többször is leszögezte, hogy egy napon biztosan újra versenyezni fog. „Meglátjuk, hogyan haladunk. Az idegek regenerációja két évbe telik, de nagyon sok ember van, akik a oddsokra fittyet hányva újra definiálják a lehetséges fogalmát, ezért muszáj hajtani magad előre. Ezzel együtt viszont nem akarok siettetni semmit, mivel az élet fontosabb a munkánál, a hosszú távú jövő jobbá tétele nagyobb prioritás, mint túl korán versenyautóba ülni.” 

„ [A torontói verseny felvezetése] mókás lesz, de egy kicsit aggódom is azért, hogy újra meg fogom tapasztalni ezt az érzést, talán utána túlságosan is hajtani fogok azért, hogy korábban térhessek vissza a versenypályára. Komolyra fordítva, továbbra is nagyon megfontolt maradok ezzel kapcsolatban és szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen gyorsan fejlődök. Ez megerősít és ösztönöz abban, hogy a kemény munka kifizetődő.”

Az Arrow hosszú ideje óta hű támogatója a Schmidt Peterson Motorsportsnak, az idei szezontól kezdve pedig már névadó szponzorként vannak jelen a csapatnál.

Az elmúlt évek folyamán az SPM aktív szerepet vállalt az Arrow 'SAM Project' (semi-autonomous motorcar) fejlesztésében, aminek részeként a 2000-ben elszenvedett tesztbalesete óta nyaktól lefelé bénult csapattulajdonos, Sam Schmidt már többször is pályára hajthatott a fejmozdulatokkal irányítható Corvette-tel is.

 

 

További érdekességekért, információkért, naprakész hírekért az amerikai autóversenyzés világából kövesd az USAracing Facebook-oldalát:

kép: IndyCar

Leírás



Napi hírek, érdekességek és történelmi sztorik a tengerentúli technikai sportok világából.

Ide firkants, ha valami kérdésed, kérésed, problémád, óhajod-sóhajod van

e-mail: racedayaddams@usaracing.hu

Facebook

Sztorik

Ajánló

ic_hungary.png

-
-------------------------------------------------------------------------------------

------------------------------------------------------------------------------------------------ // Deactivating distracting Text Selection: // $.fn.extend({ disableSelection : function() { this.each(function() { this.onselectstart = function() { return false; }; this.unselectable = "on"; $(this).css('-moz-user-select', 'none'); $(this).css('-webkit-user-select', 'none'); }); } }); $(function() { $(this).disableSelection(); });