Az IndyCarban és a NASCAR-ban a negyvenedik életév közeledte az, amikor egy versenyző kapcsán már elszaporodnak a lőtávolban lévő visszavonulásról szóló spekulációk, a Forma-1-ben pedig lassan az is elég ehhez, ha egy pilóta korának első számjegye átvált 3-asra.
Mint azonban az élet minden területén, ebben a sportágban is akadnak olyanok, akiknek fittyet hányva a lábukban lévő évtizedekre. Erre pedig keresve sem találni jobb élő példát Morgan Shepherdnél.
Az amerikai 2019-ben, még 77 évesen is aktív versenyzőnek számított és nem sok esély van arra, hogy a közeljövőben ezt a rekordot bárki is elveszi tőle.
Érzékeltetés képpen nézzük meg főhősünk pályafutásának kezdetét néhány történelmi ténnyel párhuzamba véve.
Amikor Shepherd közel két hónappal Pearl Harbor előtt, 1941. október 12-én meglátta a napvilágot az észak-karolinai Ferguson városában, az ovális irodát még Roosevelt elnök birtokolta, a világ másik végén pedig Hitler hirdette a nemzetszocialista eszméket.
A nem csak az Egyesült Államokat, de az egész világot megrázó, John F. Kennedy elleni merénylet napján, 1963. november 22-én Morgan már a 22. életévét taposta, így nem kellett tartania attól, hogy – mint tinédzserévei alatt megannyiszor – letartóztatják illegális alkoholfogyasztás miatt.
Shepherd pályafutása első, professzionálisan jegyzett versenyét 1967-ben, a Hickory Motor Speedway-en teljesítette, abban az évben, amikor John McCain vadászgépét lelőtték Vietnám felett, a későbbi republikánus elnökjelölt pedig hadifogságba került, Muhammad Ali visszautasította a kötelező katonai szolgálatot, Jimmy Hoffa börtönbe vonult, a posztunk főhősénél csak egy évvel idősebb Mario Andretti pedig győzni tudott a Daytona 500-on.
A cikk folytatása az alábbi linken olvasható:
>>>>>A versenyző, aki autójának egyszemélyes szerelőcsapata is volt