Míg Ayrton Senna 1992-ben már a Forma-1 háromszoros világbajnokaként pattant be egy IndyCar autó volánja mögé a Team Penske jóvoltából, addig a csapat nevével mára összeforrt Rick Mears még jóval a karrierje csúcspontja előtt, egyfajta B-tervként próbálta ki az F1-es Brabham istálló versenygépét.

Mears neve még azok számára sem cseng ismeretlenül, akiket amúgy teljesen hidegen hagy az amerikai autósport. A kansasi születésű pilóta 1978 és 1992 között, 15 szezonon át szolgálta a Roger Penske vezette gárdát, a belé vetett bizalmat pedig három bajnoki címmel, továbbá négy Indianapolis 500 győzelemmel hálálta meg, ez utóbbiból hármat ráadásul a pole pozícióból indulva szerzett meg. 

A fiatal Rick off-road versenyzőként kezdte pályafutását, majd 1976-ban az open-wheel világa felé vette az irányt. Nem mindennapi tehetségéről már az első USAC futamain tanúbizonyságot tett, amivel sikerült korán felhívnia magára Roger Penske figyelmét. A nagy tekintélyű csapattulajdonos végül 1978-ban szerzdőtette le az akkor 27 éves Mears-t, a kontraktus azonban még csak azon futamokra szólt, amelyeken a gárda színeiben versenyző Mario Andretti a Forma-1-es kötelezettségei miatt nem tudott részt venni.

Az első, csonka Penske-idény során Rick három alkalommal is győzni tudott, aminek köszönhetően a következő évet, immár az újonnan megalakult CART sorozatban a gárda teljes szezonos pilótájaként kezdhette meg.

Az 1979-es esztendő sorsfordítónak számított, miután ekkor került sor az amerikai open-wheel szakág első szakadására.

A csapattulajdonosok egy része ugyanis Dan Gurney kezdeményezésére úgy döntött, a sport népszerűségének és természetesen anyagi értelemben vett jövőjének érdekében mindenképpen ki kell törni az akkori felügyelő szervezet, a United States Auto Club (USAC) alól és a saját kezükbe kell venni az irányítást.

A kiválást sürgető vezetők azzal érveltek, hogy ezzel a lépéssel minden tekintetben növekedésnek indulna a széria, amelyet akkoriban csak az Indianapolis 500 köré felépített médiaturnéként aposztrofáltak.

Az Indianapolis Motor Speedway azonban egy az egyben a zsebében tudta a USAC-t, így szó sem lehetett arról, hogy a bajnokság külön autonómiát kapjon. Gurney, valamint hű követői, U.E. Patrick és Roger Penske ekkor döntöttek úgy, hogy ha nem léphetnek ki a szervezet hatásköre alól, akkor létrehoznak maguknak egy sajátot. Így született meg 1978-ban a CART, amelynek következő évi, debütáló szezonjához sikerült további, nagyneveű gárdákat átcsábítani a riválissá vált USAC-ből.

Az új széria természetesen az Indianapolis 500-nak nem akart hátat fordítani, a versenyt továbbra is felügyelő USAC azonban hallani sem akart a hazárdőr csapatok részvételéről. Gurney-ék viszont nem hagyták magukat és kijelentették, akár a bíróságig is hajlandóak elmenni azért, hogy a legendás versenyen az ő autóik is képviseltethessék magukat. A végén a CART nevetett utoljára és nem, hogy ott lehettek az 500 mezőnyében, de ráadásul Rick Mears révén az ő egyik pilótájuk rajt-cél győzelmet aratva emelhette magasba a legjobbnak járó tejesüveget.

A versenyző pályafutása ekkor érkezett el egy olyan ponthoz, amelyet követően komoly esély volt arra, hogy Rick nem az amerikai open-wheelben teszi le véglegegesen a névjegyét.

A CIKK FOLYTATÁSA AZ ALÁBBI LINKRE KATTINTVA OLVASHATÓ:

>>>>>A legenda, aki nemet mondott a Forma-1-re